Site icon AutóAddikt

[TESZT] Opel Corsa 1.4 Turbo 150 ECOTEC Start/Stop Color Edition – sportosan attraktív

Nem is olyan régen járt nálunk egy hasonló modell, konkrétan 1.4 literes turbóval, ráadásul Color Edition megközelítésben. Itt a folytatás: Opel Corsa 1.4 Turbo teszt következik, igaz, most 150 lóerős benzines erőforrással szerelve.

Mint már megannyiszor írtunk róla, egészen az 1982-es évtől táplál maradéktalan népszerűséget az Opel Corsa, a német gyártó kisautója. Beszámoltunk már több ízben teszt formájában is a Corsa-ról, alapvetően a D sorozat oszlopos tagjairól, de miután az idő jócskán halad, s 2014 év vége felé debütált a Corsa E, ezért elkerülhetetlenül nekifutunk az újboli kivesézésnek.

Valamilyen szinten folytatjuk a hagyományokat. Népszerű szerkesztőségünkben az Opel, főként, ha olyan tesztautó érkezik, amely valamilyen módon kilóg a sorból, egyedibb, érdekesebb. Tehát elengedhetetlen maga a Color Edition irány, ami alapjaiban véve egyedi színárnyalat-együttest és szintén összetéveszthetetlen belső enteriőr-konfigurációt jelent a modellpalettára nézve.

Nem titkoltan megosztotta a közvéleményt az új Opel Corsa E érkezése, akadtak ugyanis, akik szerint egy, a korábbi platformra épített járművel jelentkeztek Rüsselsheimből. Lehet, hogy az alapok korábbi gyökereket hordoznak, ám a 2015-ös Corsa számtalan mélyre hatoló újítást hordoz – alapvetően már a külsőnél is jól látszik mindez.

A frontrész került középpontba az új Corsa-nál

Az orr-rész leghangsúlyosabb pontja minden kétséget kizáróan a hűtőmaszk lett, az amolyan mosolyra szaladó szájat formázó sziluett – talán nem is véletlen, hiszen az Opel Corsa 1.4 Turbo amúgy is vidám hangulatát fontos fókuszba helyezni ezzel. A lámpatestek rajzolata sportos, de közben egyedinek is definiálható némi aszimmetriával nyakon öntve, kiegyenesített alsó vonalakkal. A ködlámpafészkek alulra, a két szélső pontra lettek megálmodva, szolid, a beömlő keresztcsíkjával egységesen párhuzamot alkotnak.

 

Ha oldalról vizslatjuk, érkezhet némi utóérzet az előző Opel Corsa-generáció irányába, a tetőív gömbölyded mivolta, valamint az 5 ajtós kialakítás, valamint az oldalajtók felülete, illetőleg a csapott hátsó ablakrész tekintetében. Mindhárom oszlop vékonyra húzott megközelítést kapott, a C lezáró csinos díszítőelemmel büszkélkedhet, míg a visszafogott, épp alig észrevehető szárny kellemes hatást kölcsönöz a csomagtérajtónak. A 16-os felnik megdobják a sportos összhangot, csakúgy, mint az egész kasznira jellemző karbonanyagot idéző csík-stíluselemek.

Nincs többé karosszériába integrált ajtónyitás lehetősége, ezt elhagyták a tervezőmérnökök az Opel Corsa 1.4 Turbo-nál – itt az ötödik ajtóelem nyitógombjára gondolunk, mely az embléma enyhe nyomására reagált. Persze az alapok valamilyen szinten megmaradtak, a logó jobban kidomborodik, és az alsó körív környékén keresendő a nyitás mikéntje.

Lámpatestek tekintetében érkezik a tipikus Opel-jelleg, az oldalablakok ívelését szorosan követő vonalvezetéssel történt a kialakítás, valamint a front fényszóróihoz hasonlóan itt is kiegyenesített alsó felületeket kapunk. Se több, se kevesebb; mondhatni, már-már minimalista a jelleg, de persze nem az. Ez az Opel Corsa 1.4 Turbo egy igazi egyéniség, színes szeretetcsomag.

Részletek az enteriőrben: dinamizmust sugall, annak rendje és módja szerint

Folytassuk az Opel Corsa 1.4 Turbo belterének taglalásával: A műszerfal, valamint az első utasoldali rész felé húzódó cockpit kialakítása harmonizál az autó színével, jelen esetben a sárga árnyalat lett átültetve az utaskabinba, lakkfekete berakás-megoldásokkal, mely utóbbiak még az ajtók kárpitozásán, konkrétan a könyöklőkön is visszaköszönnek.

Rendkívül stílusos tehát a megjelenés, az már más kérdés, hogy a szűkös láb- és térdterek már elöl is visszafogják a komfortérzetet, igaz, alaphangon nyilván nem férfifejjel kell gondolkodnunk, ha az új Opel Corsa 1.4 Turbo határait feszegetjük.

Könnyen konfigurálható és gyakorlatban jól teljesítő IntelliLink alapú infotainment dolgozott az Opel Corsa 1.4 Turbo tesztautóban. A 7 col képátlós, kitűnő kontrasztarányú és fényerejű LCD pillanatok alatt felismerte a párosított készüléket (az Android mellett természetesen kipróbáltuk iOS-szal is), az előtelepített BringGo navigációs szoftver (Android) pontosan és korrektül irányította csapatunkat az utazás során – igaz, némi latency azért érzékelhető volt a Bluetooth 3.0 alapú kapcsolódás révén (USB átvitelt nem próbáltunk). A rendszer egyébként még tud hangutasításra is dolgozni (Siri Eyes Free), valamint számos, ingyenesen (is) letölthető applikáció áll rendelkezésre.

Szem előtt a biztonság

Komoly vezetéstámogató rendszert is konfigurálhatunk az Opel Corsa 1.4 Turbo-ban, nem meglepő módon a Cosmo felszereltséghez társításra került számtalan ilyen opció. A rendszer neve Opel Eye névre hallgat, tartalmaz jelzőtábla-felismerést, sávelhagyásra figyelmeztetést, követésitávolság-jelzőt, ráfutásra figyelmeztetőt, távfényszóró asszisztenst, oldalsó holttérfigyelőt.

Kényelmes, mélyített háttámlájú ülések várják az új Opel Corsa E utasait, optimálisan kialakított ülő- és hátfelületekkel. Hátul két fő utazhat viszonylag kényelmesen, nyilván nem hosszabb távon, itt is jól kialakított székekkel. A beszállás – mint affajta alsókategóriás miniautóba – itt sem egyszerű mutatvány, vigyáznunk kell arra, hogy ne verjük be a fejünket, amikor oldalazva ülünk a hátsó traktusba.

280 literes csomagtérkapacitással rendelkezik az új Opel Corsa E, a befogadóképesség 1090 literig növelhető. A pakolhatóság jó, minimális szinteltérés tapasztalható csak a raktér padlója és a küszöb közt, ami egyáltalán nem zavaró.

Közelít az OPC-hez

A korábbi 1.4-es benzines turbómotorral szerelt Corsa 100 lóerőt produkált. Dinamizmusban nem volt hiány, ez tény – viszont a nem sokkal később tesztelt Corsa OPC erőteljesen megmutatta: igenis számít az a nagyjából duplázott lóerő-különbség. Jelen tesztalanyunk 150 lovas turbóst kapott, ami papírforma szerint ugyebár pluszban 50 lóerőt, 20 Newtonmétert (a 100 LE-s kerek 200 Nm) tesz hozzá az összképhez. Nyilván jobban kell pörgetni az aggregátot ahhoz, hogy a teljesítmény ténylegesen leadásra kerülhessen, itt a csúcsnyomaték 3000-es percenkénti fordulatszámon érkezik (+1150 RPM), a teljesítmény pedig 5000-es percenkénti fordulatszámon domborít (+1500 RPM). Minden egyéb megegyezik a 100 és 150 lovas benzineseknél, a hengerűrtartalom ugyanúgy 1364 köbcentiméter, a sűrítési arányok egyaránt 9.5:1 értékűek.

Bár az OPC értékeket papírforma szerint nem éri el az Opel Corsa 1.4 Turbo, de hasonló érzetet ad vezetés közben: remek gyorsulást hoz (méréseink szerint 8.7 másodperc alatt futotta a 0-100 kilométer/órás sprintet), a megfelelően hangolt 6 sebességes manuális váltó fokozatai megfelelő áttételezésüknek köszönhetően remekbeszabottan kiautózható minden tartomány. Mindehhez soha el nem fogyó erőtartalék, jól brillírozó turbónyomás társul, bár ez az 1.4-es is hajlamos lefulladásra, ha óvatlanul kezelnénk a pedálokat – de elég egy hirtelenebb indítás piros lámpától.

Városi környezetben összehozható a 7 liter körüli átlag (7.2 pontosan) 100 kilométerre lebontva, ami tényleg átlagos ilyen teljesíményt figyelembe véve. Hatodikban, folyamatosan 90 kilométer per óra környékén autózva 4 személlyel a végletekig takarékos tud maradni az Opel Corsa 1.4 Turbo: 4.6 liter/100 kilométer átlaggal zártunk.

Árazás

Tesztünk főszereplője, az Opel Corsa 1.4 Turbo 4 580 000 forintos alapáron férhető hozzá, az alap Corsa 1 literes ECOTEC Start/Stop rendszerrel felruházott motorral, 90 lóerővel, 6 gangos manuális váltóval 4 460 000 forinttól vásárolható meg – Selection felszereltséggel. A csúcsot jelentő, 1.6-os turbótöltött ECOTEC benzines erőforrással gyártott OPC variáns 6 130 000 forintba kerül jelenleg az importőr adatai szerint.

2016 Opel Corsa 1.4 Turbo 150 specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres turbótöltött benzinmotor

Lökettérfogat: 1364 cm³

Maximális teljesítmény: 150 LE @ 5000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 220 Nm @ 3000 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, hatfokozatú manuális kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4021 mm

Szélesség: 1746 mm

Magasság: 1481 mm

Tengelytáv: 2510 mm

Első gumik mérete: 215/45 R17

Hátsó gumik mérete: 215/45 R17

Tömeg, üresen: 1105 kg

Megengedett össztömeg: 1690 kg

Csomagtartó mérete: 280 liter, 1090 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 45 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 207 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 8.9 s (gyári), 8.7 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 7.2 l/100 km

Országúti: 4.6 l/100 km

Vegyes: 6.4 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 7.4 l/100km

Országúti: 4.8 l/100km

Vegyes: 5.8 l/100km

CO2 kibocsátás: 132 g/km

Bővebb információ az Opel hazai honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük.
Együttműködő partnereink: ASUS, Acer Hungary, Sony, KonzolvilágEPSON, QNAP, AOC, PhilipsMyActionCam, Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: ASUS, Acer, Gigabyte
Exit mobile version