Site icon AutóAddikt

[TESZT] Opel Mokka X 1.4 Turbo ECOTEC Start/Stop 4×4 Innovation – összkerekes városi SUV, bevállaljuk?

Hát persze, minden további nélkül – válaszoljuk meg gyorsan a címben feltett kérdést. Az újragondolt Mokka minden tekintetben többet nyújt elődjénél, túl azon, hogy szebb, kecsesebb lett, de teljesítményben és takarékosságban is rengeteget fejlődött.

Pár hónappal ezelőtt már befogtuk úgymond a vadonatúj Opel Mokka X-et, egészen a Balatonfelvidékig autóztunk, beirányozva a Liszkay Borkúriát. Az autó kapott szó szerint hideget s meleget ott, azokon a napokon, ugyanis a kitűnően megválasztott tesztelésre alkalmas helyszínek közt szerepelt autóút, autópálya, városi araszolgatás, s természetesen offroad is.

Most pedig nekifogtunk, hogy kivesézhessük az Opel Mokka X-et, méghozzá a szokásos, 1 hetes tesztintervallum alatt. Nyilván a leginkább szembetűnő részlet az autó kapcsán maga a küllem, ami a korábbi Mokka (emlékeznek a Chevrolet Trax testvérmodellre?) tekintetében rengeteget változott, annak ellenére, hogy az alapvető külső jellemvonások azért nagyrészt megmaradtak. Inkább azt lehet elkönyvelni az Opel Mokka X kapcsán, hogy minden olyan részt, amelyre már ráfért némi facelift, megcsináltak, olyanná téve, amely igazán 2017-es modellé teszi a villámos márka mini SUV-jét.

Városba ideális, de azért ott az összkerékhajtás is

Vagy városi terepjáróját? Sokan idegenkednek a kifejezéstől, mondván, hogy a terepjáró-fogalomkör egy teljesen más kategóriát képvisel. Ugyanakkor a típusjelzésben ott virító X mindenképp az összkerékhajtást hívatott előtérbe helyezni, ami ugyan jelen esetben nyilván inkább a menetstabilitást, optimális vezethetőséget segíti alapértelmezésben, de mindenképp figyelemreméltó, könnyed-közepes terepképességeket is nyújt.

No de ne menjünk ennyire előre, kezdjük a szokásos külcsín taglalásával. Az új Opel Mokka X teljes szó szerinti faceliftet kapott, ez pontosan a frontrésznél tükröződik leginkább: az Intellilux LED Matrix alapú lámpatestek modern, lefelé ívelő fazont kaptak a jelenlegi márkaarculatnak megfelelően.

A hűtőmaszk szintén e szellemiségben készült a tervezőasztalokon, szolid, visszafogott, középtájt törésvonallal, krómdíszítéssel, sugallva a prémiumos jelleget. Alul kartervédő hatással jelenik meg a műanyag, matt berakás, ami egyébként tényleg véd visszafogottabb odacsapásoktól, leverődésektől – alapvetően a mellső lökhárító tekintetében. Az alsó szekcióra helyezett ködlámpafészkek pedig emelik az Opel Mokka X sportosság-faktorát, ide nem került ezüstárnyalatos díszcsík, de felesleges is lett volna.

Oldalnézetből szinte teljesen megegyezik a kialakítás a korábbi, „sima” Mokka modellekével, a tömzsi, csapott megközelítés, a hátrafelé emelkedő tető- és övvonal mind ismerősként köszön vissza. Itt máris megfigyelhető az Opel Mokka X nem elhanyagolható hasmagassága, valamint a kerékjárati ívek szellősre gondolt mivolta, hozzá a sárvédővonalak szegély megerősítése. Ez körkörösen végigkíséri az Opel Mokka X kaszniját, kezdve az orr szpoilerezésének alsó íveitől, az oldalajtók küszöb feletti részein keresztül egészen a farig.

Jellegzetessége pont az, hogy Opel

Hátul szintén ismerősek a részelemek, tekintve a zárófények burkolatait, bár itt is előtérbe kerül a ráncfelvarrott környezet jelenléte, célba véve a dinamizmust, fiatalos lendületet. A lökhárító kialakítása itt is masszív, az alap sötét matt árnyalattól eltérő, inkább ezüstös berakás megvan, valamennyire biztosan véd az esetleges rátolatásos megpróbáltatásoktól – alapvetően süppedős terepen, bár így sem konkrét, hogy például az alatta elhelyezkedő, szinttől függetlenül kilógó kipufogócsonkkal ilyen esetekben mi történik. Mindegy, nem is akarjuk megtudni, de azért jó, hogy akad némi védelem.

Az Opel Mokka X utastere remek, minőségi érzetet kelt. Persze ehhez azért az is hozzájön, hogy tesztautónk a lehető legmagasabb, Innovation névre hallgató felszereltséggel érkezett szerkesztőségünkhöz, tehát a jó minőségű bőrözés, puha műanyagok, selymes tapintású felületek értelemszerűen nem hiányozhattak a felhozatalból.

Kényelmesen elfér a család apraja-nagyja. Ez tényleg szabadidőautó

A vezetőállás jól pozícionálható, eleve az Opel Mokka X-ben magasan, vagy inkább magasabban ülünk, mint egy hagyományos értelemben vett személyautóban – mindez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy magasabb szintű (szó szerint) vezetéskomfortban vegyük ki részünket. Mindezt úgy, hogy a megtett utazás során teljes legyen a kényelem, megfelelően hosszú és széles ülőlap-felületekkel, háttámlákkal. Elrendezés tekintetében sincs semmi kivetnivaló, az Opel Mokka X elegendő láb- és térdteret biztosít elöl, függetlenül a testalkattól, 190-195 centiméterig egészen biztos, hogy nem kell kompromisszumokat kötnünk (ez vonatkozik a fejtérre is).

Jól átlátható elrendezést kaptak a központi műszeregységek, az Opel Mokka X esetében analóg rendszerrel operáló főelemek a kitűnő fogású kormánykerék mögé helyezve, valamint a kapacitív érintésérzékeny LCD középkonzol is közvetíti mindazt az információt, amelyre a vezetőnek és utasának szüksége lehet.

Hátul bőséges a helykínálat, a felületek itt keményebbek, mint elöl, ezzel együtt komfortérzetet adnak – két felnőtt utas gond nélkül utazhat itt, hosszabb távolságokon keresztül is. Lábtér akad bőven, ehhez hozzájárul nagyban a 2555 milliméteres lábtér, de maga a 4275 milliméteres hossz is arra enged következtetni, hogy az Opel Mokka X nem szűkölködik férőhely tekintetében – annak ellenére, hogy a kompakt szegmens oszlopos képviselője.

Pakolni sem kellemetlen az Opel Mokka X-be: bár az alaphangon 356 literes csomagtér nem túl meggyőző, legalábbis, ha a méretezést tekintjük számadatként, de gyakorlatban viszont élhető, jól hasznosítható az optimális elrendezésnek köszönhetően. Ha pedig nem lenne elegendő a rendelkezésre álló méret, semmi probléma, 1372 literig bővíthetünk a hátsó ülések előre döntésével.

Jó lesz benzinessel? Persze, hogy jó lesz

152 lóerőt produkál az Opel Mokka X 1.4 literes benzinese, mindezt 5600-as percenkénti fordulatszámon teszi.

Az ide tartozó nyomatékcsúcs jelen esetben 240 Newtonméter, mely érték már 2000 RPM-en rendelkezésre áll, ez kitűnő, hiszen alacsony fordulatszám-tartományokban is remekbeszabottan lehet autózni. Mindehhez a társított hatfokozatú automataváltó is megfelelő partner – hol vannak már azok az idők, amikor a tétova, gondolkozós automaták határozták meg egy-egy autó tényleges karakterisztikáját?

Ezzel együtt gyors gázreakciókra ne számítsunk például olyan esetekben, ha masszívan kielőznénk egy előttünk haladó autót 80-90 kilométer/órás sebességnél – ilyenkor ugyan viszonylag gyorsan visszakapcsolja a megfelelő fokozatot, de utána kell némi idő, amíg magára talál a hajtáslánc. Megszokható, de ezzel mindenképp számolnunk kell.

Azzal együtt, hogy első blikkre gondolhatnánk, az automataváltós-1.4 literes benzines kombó nem túlzottan pénztárcabarát üzemeltetést tekintve, el kell oszlatnunk a kételyeket: az Opel Mokka X 1.4 literes turbós benzinese meglepően kulturált fogyasztási mutatókat produkált. Országúton 4.9, míg autópályán 6.9 literes átlagot mértünk 100 kilométer távlatában, városban pedig 8.6 literig nőtt az étvágy, szintén 100 kilométerre átlagolva.

2016 Opel Mokka X 1.4 Turbo ECOTEC Start/Stop 4×4 specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres turbótöltött benzinmotor

Lökettérfogat: 1399 cm³

Maximális teljesítmény: 152 LE @ 5600 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 240 Nm @ 2000 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, 6 fokozatú automataváltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4275 mm

Szélesség: 1781 mm

Magasság: 1658 mm

Tengelytáv: 2555 mm

Első gumik mérete: 215/55 R18

Hátsó gumik mérete: 215/55 R18

Tömeg, üresen: 1370 kg

Megengedett össztömeg: 1915 kg

Csomagtartó mérete: 356 liter, 1372 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 53 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 193 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 9.7 s (gyári), 9.5 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 7.3 l/100 km

Országúti: 4.6 l/100 km

Vegyes: 6.6 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 8.6 l/100km

Országúti: 5.6 l/100km

Vegyes: 6.7 l/100km

CO2 kibocsátás: 155 g/km

Bővebb információ az Opel hazai honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük.
Együttműködő partnereink: ASUS, Acer Hungary, SonyEPSON, QNAP, AOC, PhilipsMyActionCam, Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: ASUS, Acer, Gigabyte
Exit mobile version