Site icon AutóAddikt

[TESZT] Renault Scenic Energy 1.5 dCi 110 Intens – ellenállhatatlan a csábítás

Valamit nagyon tudnak újabban a franciák háza táján, bár eddig is nyílt titokként lengte be a köztudatot: az autógyártásuk mindig próbál egyedi irányokat mutatni, példaértékkel. Nincs ez máshogy a legfrissebb generációjába lépett Renault Scenic esetében sem, hiszen szinte mindent megkapunk vizuálisan és műszakilag is, ami elengedhetetlen egy városi crossover esetében.

Nyilván sokat nyom a latba egy-egy autótesztünk megírásánál, hogy az importőr által konfigurált tesztautó mennyire meggyőző és mekkora benyomásokat kelt bennünk – nos, a Renault Scenic 1.5 literes dCi erőforrással szerelt, Intens csomagos modellje a legjobban eltalált igények és módozatok szerint került a tesztflottába – pontosan úgy, ahogyan azt kell, ahogyan azt maga a kategória, vagy a célzott közönség általános igényegyüttese megkívánja.

Mára a negyedik szériás Renault Scenic-ek futnak az utakon, illetve helyesebben ezek a legújabb generáció képviselői. Jól emlékszünk, amikor tavaly, 2016-ban Genfben bemutatták, ámultunk és bámultunk, eleve a 20 colos papucsok, valamint a merészbe hajló, most minden Renault modellen aktuális formavilág és vonalvezetés (hála az új Espace-nak) köszöntek vissza; máris átjött, hogy hála az égnek, marad a tálalás és a körítés. Remélhetően jó sokáig, s az is tény, hogy az 1996-tól gyártásban lévő Renault Scenic mára szinte teljesen megmásította a korabeli sztereotípiákat.

Egyben nem: a családbarát, igazán egyterűs érzet megmaradt, bár azt a területet inkább a Grand Scenic esetében érdemes boncolgatni, hiszen leginkább ott találhatunk teljesen térre, férőhelyre, utazó-praktikumra kihegyezett megközelítéseket.

Optimális méret, tetszetős köntösbe bújtatva

No persze a jelenlegi Renault Scenic-tesztalany sem panaszkodhat átvitt értelemben, ugyanis a külső-belső méretezés bőségesen jó támaszt nyújt a szabadidős jelleg teljes kiaknázása terén.

A formaiságról több bekezdésen át lehetne – túlzások nélkül – szuperlatívuszokat zengeni, igaz, ízlések és pofonok – nekünk nagyon bejött, bejön ez a formaiság.

Az orr részletei félreismerhetetlenül hordozzák a Reanult stílusirányzatot, az aktuálisat, amelyről feljebb értekeztünk – a hangsúlyos hűtőmaszk, közepén a gigászi Renault-emblémával, visszafogott, bár perfektül szembetűnő krómberakásokkal mind a prémiumjelleget hívatottak előtérbe helyezni. Ugyanígy, visszafogottan van az ezüstös tónusból bőven, máris a front alsó traktusában érdemes keresni, lenn, a köldámpafészkek felső íveinél, kecsesen közrefogva a beömlők alsó részét.

Oldalról nézve a Renault Scenic inkább kompaktnak tűnik, na jó, kompakt egyterűnek, mert különösebb méricskélés nélkül is látható, hogy a méretezés némileg kiterjedtebb, mint mondjuk egy Megane esetében. Viszont visszafogottabb, mint az Espace-nál, arra ott a Grand Scenic (megközelítőleg). Elég az hozzá, hogy a Renault Scenic 4406 milliméter hosszú, itt nagyjából fél méter hiányzik a mérföldkőnek, illetve a felsőközép vagy prémium belépőnek számító méretekhez – de pontosan elegendő, hiszen azért rendelkezésünkre áll 2734 milliméternyi tengelytáv is, mely máris enged következtetni az utaskabin optimális kihasználtságára.

Minden egyedi. Ez a különlegessége

Tele van egyedi elemekkel a Renault Scenic, ilyen például az oldalajtók alsó részére kanyarított védőburkolat, amely ügyesen egészíti ki az autó szellemiségét, tálalását. Ide is került krómjelleg, és a dizájnerek figyeltek arra, hogy a tekintélyes méretezéssel megáldott, egyébként két színtónust felvonultató, 20 colos széria Exception Aerodesign felnikkel megmaradjon az összhang. Ilyen apró részletek – az ember azt gondolná, minek erőltetni, úgyis elveszik a látványorgiában – de nem, a Renault Scenic esetében minden a helyén van, minden passzol. Keressük, de hiába, nincs mit találnunk, amibe bele lehetne kötni.

Hozzátartozik a teljességhez, hogy a Renault Scenic tesztautó színválasztása is remek. Nem lehet tudni, hogy gyakorlatban, saját használatra választanánk-e a mézsárgának hívott árnyalat (egész pontosan: mézsárga plusz fekete tető), de az bizonyos, hogy demonstráció szempontjából ismét megy a csillagos ötös a Renault hazai importőrének. Az utca embere érdeklődve fordult sok esetben az autó után, amikor Környén fotóztuk a tóparton, a bő 1 óra alatt hárman is érdeklődtek, egyik idősebb korosztályt képviselő delikvensünknek történetesen pont Renault-ja volt, naná, hogy Megane, 12 éves korral. Neki különösképp tetszett, bár ahogy fogalmazott, „már-már túl modern, de azért megszoknám”. Egyetértünk.

Igényes anyaghasználat az utastérben

A Renault Scenic utastere is rendben van, mind minőségi, mind pedig ergonómiai szempontokból is.

Az anyaghasználat kitűnő, az illesztések is jók, a körülbelül 5 ezer kilométert futott tesztautóban nem tapasztaltunk semmiféle nyikorgást-nyekergést.

A műszeregységek elrendezése tetszetős és nem utolsó sorban praktikus, minden remekbeszabottan látható, az LCD alapú kijelzők maradéktalanul közvetítenek és a sofőr keze alá dolgoznak – csakúgy, mint a kezelőegységek. A központi konzol érintésérzékeny, itt az összkép nagyjából olyan, mint az Espace-ban; persze azért analóg hatású kiosztás is van, igaz, kimerül kettő darab tekerőgombban, meg némi hagyományos gombsor tekintetében.

Kissé döntött a manuális, 6 gangos váltókar elhelyezése, a középkonzol félkörívébe integrálta a gyártó, így az egész cockpit egységet alkot a kardánalagút gerincburkolatával, közrefogva az első két ülést. Tehát el lehet süppedni a Renault Scenic-ben, a vezetőállás és a mellé gondolt utasülés kényelmesek, jó ülő- és hátfelületekkel, közepesen kemény kitöltéssel, elegendő plusszal az állíthatóságot illetően.
Hátul is rendben van minden, a hármas üléstag külön-külön állítható, sínen mozgatható vízszintesen, ami nagy segítség – főként, ha családi autóról szól a fáma.

Így nyilván a lábtér rovására, de nagyíthatjuk az amúgy sem kicsi, 625 literes csomagteret, de akár le is vehetünk belőle, ha termetesebb utasokat szállítunk a Renault Scenic hátsó ülései valamelyikén.

Takarékosság? Mindenek előtt!

A Reanult 1.5 literes dCi aggregátja az egyik kedvenc dízelünk (csakúgy, mint az 1.6 dCi). A tesztelt Renault Scenic-be az előbbi, tehát 1.5 literes, közös nyomócsöves befecskendezésű turbótöltött verzió került, méghozzá 110 lóerővel, a hajtásláncba épített 6 sebességes manuális kéziváltóval. Az 1461 köbcentiméteres gázolajos motor maximális forgatónyomatéka 260 Newtonméter, amely bőségesen elegendő gyorsulásérzetet társít az egyébként eléggé termetes kasznihoz, még négy utassal sem fogyott ki a szufla – igaz, 130 kilométer/órás autópályatempó környékén már azért érezhető volt, hogy fogynak a tartalékok.

Ennél a sebességtartománynál már az utastér is zajosabb, köszönhetően a légellenállási értékeknek, illetve a futóműzajnak, amelyet alapvetően a 195/55 R20 gumik jelenléte okoz.

Élénk, közvetlen gázreakciók jellemzik a Renault Scenic karakterisztikáját az 1.5-ös dCi-vel, fulladásra hajlamos alacsonyabb fordulatszám-tartományokban, de ez elenyésző. A hatsebességes váltó fokozatainak hangolása tetszetős, jól megválasztott áttételezések jellemzők, az első hátom fokozat ténylegesen a gyorsításról, a dinamizmusról, míg a negyedik-ötödik hatodik inkább az utazásról szól. Autópályán, 130-nál 2400-at, míg hagyományos értelemben vett országúti környezetben 2000-et forog a főtengely hatodikban.

Mindezek tekintetében a fogyasztás sem szökik egekbe: a tesztautó városban 5.4, országúton 3.9, autópályán 5.3 litert kért 100 kilométerre átlagolva, ami igencsak figyelemre méltó, főként, hogy egy átlagosnál azért nagyobb méretezésű MPV-ről beszélünk a Renault Scenic esetében.

2017 Renault Scenic Energy 1.5 dCi 110 specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 1461 cm³

Maximális teljesítmény: 110 LE @ 4000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 260 Nm @ 1750 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, hatfokozatú manuális kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4406 mm

Szélesség: 1866 mm

Magasság: 1653 mm

Tengelytáv: 2734 mm

Első gumik mérete: 195/55 R20

Hátsó gumik mérete: 195/55 R20

Tömeg, üresen: 1450 kg

Megengedett össztömeg: 2260 kg

Csomagtartó mérete: 572 liter, 1645 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 53 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 185 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 12.4 s (gyári), 11.7 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 5.4 l/100 km

Országúti: 3.9 l/100 km

Vegyes: 5.5 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 4.5 l/100km

Országúti: 3.9 l/100km

Vegyes: 4.1 l/100km

CO2 kibocsátás: 105 g/km

Bővebb információ a Renault hazai honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük.
Együttműködő partnereink: ASUS, Acer Hungary, SonyEPSON, QNAP, AOC, PhilipsMyActionCam, Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: ASUS, Acer, Gigabyte
Exit mobile version