Site icon AutóAddikt

[TESZT] Renault ZOE Z.E. 50 R135 Intens – ténylegesen élhető, de nem csak városi környezetben

Bár már korábban is járt nálunk a Renault villanyautója, a ZOE, akkor igazán nem tudtuk különválasztani az épp aktuális felhozataltól. Mára viszont markánsan elkülöníthetővé vált a konkurenciától, köszönhetően masszív hatótávjának, és persze egyéb opcióknak is. Teszten a 2020-as modellévű Renault ZOE Z.E. 50 R135 Intens.

Tulajdonképp a formavilág, a dizájn alapjaiban véve nem sokat változott az elődéhez képest. Ez nem baj, hiszen így „zoés” a lényegiség, valamiféle tradicionális iránymutatás ez a Renaultnál házon belül; bízzunk abban, hogy ez nemfog változni a jövőben sem.

Optimális színválasztás is szerepet játszhat abban, ha egy modell vizuális értelemben elnyeri a felhasználó, vagy épp pont a célözönség kegyeit. Esetünkben a Renault ZOE Z.E. 50 R135 Intens ennek a kritériumnak (is) maradéktalanul megfelelt, hiszen a kékes tónus üde színfoltot jelent az utca forgatagában, hozzá a merészen fiatalosra húzott ívek, s maga a ZOE-szellemiség is jelentősen rárak egy lapáttal az összhatásra. Az orr kialakítása hangsúlyos, az egész rajzolata úgy alkot egységet, hogy azt szinte észre sem vesszük. A hetykén morcosra húzott fényszórók LED menetfény-integrációja például folytonos összhangban van a hűtőmaszk krómberakásával, ami ügyesen emeli ki a Renault-emblémát, mindezt csillogva, hogy egy kis prémiumérzetet is kapjunk azért. Némi elegancia tehát van máris, annak ellenére, hogy az alsó traktus beömlői pedig már inkább a sportosságot, laza frissességet hívatottak képviselni. Ügyesen balanszíroz tehát a Renault ZOE Z.E. 50 R135 Intens, ad ebből is, ad abból is, de az összhang komplexitása a lényeg. És az pedig megvan.

Megvan, de nem csak a front részleteiben: oldalról a Renault ZOE Z.E. 50 R135 Intens szintén meggyőző, itt látszik a legjobban, hogy a méret ihgenis számít – de csalóka. Az autó viszonylag rövidnek tűnik elsődlegesen tengelytávja miatt, viszont a tömör megközelítés ismételeten a sportosságot sugallja. Kompakt formavilág, pontosan ez az, ami emészthető – és egyben elfogadott, megszokott – 2020-ban, főként ebben a szegmensben ugyebár.

Egyediség és stílus

A C oszlopra kihúzott hátsó lámpák LED-mintázata talán a legmeggyőzőbb részlete a Renault ZOE Z.E. 50 R135 Intens-nek a far tekintetében. Marad az elegancia, marad a sportosság, viszont itt már némi minimalista letisztultság is társul a szerethető összhatáshoz. „Mi ez? Clio? Ja, nem, ZOE, hiszen ott a felirat” – replikázunk keveset. De nem, nem hasonlít, maximum egy régebbi Clio-variánsra. Nem, arra sem. Pusztán a Renault-arculatot hordozza, és kimondottan sikeresen teszi. Tehát könnyű megszokni és befogadni a 2020-as ZOE-t, nem sok kell, nálunk percek alatt megvolt. Nem csak a küllem terén.

Meglepően sportosra sikerült a Renault ZOE Z.E. 50 R135 Intens enteriőrje. Ez elsősorban az ülések formájának, kialakításának tudható be, éegalábbis az első fotelek értelmében. Olyan, mintha kagylóülést szerettek volna lemodellezni a tervezők, ez némileg sikerült is, de azért megmaradt a kommerszebb, közútra tervezett kényelem. Tehát a fejtámlák egybe lettek integrálva magával az üléssel, s bár ez nem annyira praktikus, viszont újfent előhozza az üde lendületet.

Megszokhattuk az elektromos autók szegmenségeb, hogy a végletekig egyszerű visszafogottság a jellemző. Nyilvánvalóan ez az árképzés kedvezőbb alakulása miatt van így – viszont erre rácáfol részben a Renault ZOE Z.E. 50 R135 Intens: akár a házon belüli nagyobb testvéreknél, itt is igazán „autós”, nem „villanyautós” a feeling. Bőrborítású kormánykerék: megvan, ennek a felszereltségnek a részopciója. Középkonzol, ami inkább tabletre hajaz? Megvan, bár ez széria. Minden pluszban, ami egy hagyományos értelemben vett autó beterét kiteszi. No és ott van azért a posztó-szerű, környezetbarát felhanggal érkező cockpit-berakás, ami olyasmi, mint anno a BMW i3-nál volt először látható. Ott újrahasznosítható anyagokból gyártották ezeket az elemeket, nyilván a ZOE-nál is így van, és ez remek. Ha már zöldek vagyunk, zöld az autónk, legyen a tálalás is messzemenően az.

Kényelmesen vezethető a ZOE

Minden ergonómius a Renault ZOE Z.E. 50 R135 Intens-ben. A kormány fogása teljesen rendben van, az üléspozíciók szintén, az irányváltó karja kézre esik. A központi infotainment kijelzője érintésérzékeny, néha visszafogottan reagál, de ez megszokás kérdése. Összességében pedig az anyaghasználat is rendben van, elektromos autók kategóriájában az egyik legjobb. A maga kategóriájában meg pláne.

Rendkívül jól vezethető a Renault ZOE Z.E. 50 R135 Intens. Konkrétan: ez már olyan ténylegesen autós. Minden együtt van, ami kell: a külső létható paraméterekhez képest nagy beltér, jó férőhelyekkel – 4 felnőtt fő átlagos kényelemmel bír utazni benne -, pontos irányváltó (elspre fura lehet, hogy nincs P, azaz parkoló pozíció, N-be kell kapcsolni megállásnál), jó menetstabilitás, kormányozhatóság. Nem utolsó sorban pedig tökély kilátás minden irányba.

Talán a legideálisabb hatótáv kategóriáján belül

Minden együtt van tehát ahhoz, hogy a Renault ZOE Z.E. 50 R135 Intens ideális, teljes értékű autó legyen? Tulajdonképp igen. Ehhez hozzátesszük azért még a menetteljesítményt, és az áramfogyasztást is. Ami érdekes, hogy úgy is megállja a maga helyét, ugyanis az integrált elektromotor kereken 100 kW-ot, azaz 136 lóerőt tud kipréselni magából, ehhez azonnali 245 Newtonméter forgatónyomaték társul. Agilis tehát a ZOE, nagyon is az, ha nem kímáljük, és kikapcsoljuk az ECO módot, hot hatcheket megszégyenítő gyorsításra képes. Idővel aztán elfogy a szufla, vagy inkább az energia, ugyanis ha dinamikus aspektussal használjuk, az amúgy tekintélyes hatótáv rohamosan lecsökken.

Ugyanis egyértelmű, hogy a Renault ZOE Z.E. 50 R135 Intens legfőbb érdeme a hatótáv. A gyártó 300 kilométer körüli range-et állít, és ami meggyőző, hogy ezt nagyjából tudja is tartani. Tesztjeink során a klasszikus elővárosi és városi közlekedés mellett azért kimerészkedtünk autópályaszakaszra is, hogy össze tudjuk hasonlítani a tapasztalt értékeket. Annyi bizonyos, hogy az autó leginkább – nem meglepő módon – az 50-60 km/óra tempót kultiválja, városban verhetetlen. A hatótáv így nem csökken, hanem leginkább növekszik, köszönhetően az adaptív fékerő-visszatáplálásnak, ami korrektül, ténylegesen tud működni gyakorlatban. Autóúton, 110 kilométer/óránál elkezd lankadni a takarékos kedv, és nyilván 130-nál (ami egyébként már majdnem a végsebesség) már intenzíven számlál visszafelé a hatótáv-mutató.

Átlagos felhasználással tehát a Renault ZOE Z.E. 50 R135 Intens 362 kilométer tudott megtenni egyetlen töltéssel, ami remek értéket képvisel. Ráadásul nem lehetetlen az sem, hogy megközelítsük, netán átlépjük a bűvös 400 kilomlteres határt – ahhoz azonban már nagyobb kompromisszumokra (alacsony átlagsebesség, 1 vagy 2 utas maximum, klímahasználat ki, és a többi) szükségesek.

2020 Renault ZOE Z.E. 50 R135 Intens specifikációk

Motor

Motortípus: háromfázisú szinkron villanymotor

Lökettérfogat: –

Maximális teljesítmény: 136 LE / 100 kW

Maximális forgatónyomaték: 245 Nm

Erőátvitel: egyfokozatú irányváltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4087 mm

Szélesség: 1787 mm

Magasság: 1562 mm

Tengelytáv: 2588 mm

Első gumik mérete: 195/55 R16

Hátsó gumik mérete: 195/55 R16

Tömeg, üresen: 1502 kg

Megengedett össztömeg: 1988 kg

Csomagtartó mérete: 338 liter, bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: –

Menetteljesítmények

Végsebesség: 150 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 7.3 s (gyári), 7.0 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Vegyes: 11.4 kWh

CO2 kibocsátás: 0 g/km

Bővebb információ a Renault hazai importőrének honlapján, IDE kattintva.

Facebook: ITT

Fotó: Autóaddikt.hu

Együttműködő partnereink: Acer HungaryCamera Kft.

Utómunka hardver: Acer

Exit mobile version