Site icon AutóAddikt

[TESZT] Škoda Fabia Combi 1.2 TSI Clever – kellően jó átmenet

1987-ben a Škoda háza táján nagy elánnal indult meg a „nyugati” irányultságú fejlődés: a Favorit modellel úgy érezte a gyártó, globálisan nyit a növekvő, minőséget előtérbe helyező igények irányába.

Több évtizedes hagyományokkal szakítva, a Škoda mérnökei a Favorit-nál a motort először helyezték el keresztben a kocsi orrában, ez már önmagában is rendhagyó megközelítésnek számított – nem beszélve a klasszikus értelemben vett ötajtós karosszériáról, modernnek tűnő kivitelezési megoldásokról, s persze Bertone nevét sem szabad kifelejteni a felsorolásból. Ugyanis a Gruppo Bertone-t kérték fel arra, hogy kanyarítson emészthető formatervet az autónak. Mindemellett a Škoda Favorit ugyanúgy létezett márkanévként a korai, 30-as és 40-es évek hajnalán, mint például az Octavia, vagy a Felicia – itt is igaz a tézis, miszerint a korabeli modell teljes luxust képviselt az akkori normatívák szerint.

1995-ben leállt a Škoda Favorit gyártása, már 1994-ben átvette a szegmens vezető szerepét a Felicia, egy jelentős ráncfelvarrással egészen 2001-ig volt gyártásban. 1999-ben érkezett a harmadik nagy dobása a cseh gyártónak, nevezetesen a Fabia, mely mára harmadik generációjához érkezett (2014-es gyártási kezdettel).

A jövő szele a jelenben

Természetesen számos karosszéria-kivitelben létezik az új Škoda Fabia – mi pedig most az Autóaddikt.hu hasábjain máris talán a legpraktikusabb kivitelt, a kombi formát teszteltük, méghozzá 1.2 literes TSI benzinmotorral, Clever felszereltséggel. Nézzük a részleteket.

A korábbi, kissé gömbölydednek is definiálható formavilág mára a múlté a Škoda Fabia esetében, ami nem feltétlenül jelent hátrányt. A Škoda dizájn-filozófiája komolyabb változtatásokon esett át az elmúlt években, a markáns, élces vonalvezetés dominál, megtartva azt az egységes arculatot, amely az egész modellpaletta megjelenését meghatározza.

Sarkított élek, maszkulin hűtőmaszk, szolid krómozott csíkozással: az új, harmadik generációs Škoda Fabia küllemének fő meghatározója mindez, óvatosan bánva a front kiosztásával, szolidan elhelyezve a ködlámpafészkeket, a légbeömlő alsó ráspolyát. A motortértetőn futó hosszirányú törésvonal párosa diszkréten fogja közre a klasszikus emblémát, lezárva az amúgy sem tolakodó összképet – se több, se kevesebb.

Pontosan úgy, ahogyan egy igazi kombihoz méltó

Oldalirányból természetes, hogy a Škoda Fabia Combi kombi-fazonja a leginkább szembetűnő, de azért a tervezőmérnökök szigorúan ügyeltek arra, hogy a komplex összhatás ne vigye el az autó megítélését a klasszikus, lejárt lemez kategóriát pedzegető irányba; tehát a formaterv megpróbált valami újat, ám mégis konzervatívat idézni. Véleményünk szerint sikerült is, a tradíciók szerint nagyjából 60:40 arányú oldalajtó kontra üvegfelületek, vékony A oszlop, vastag C oszlop, utóbbihoz hozzárendelt sarokablakkal, egyenes, a küszöbökkel szinte teljes párhuzamban lévő övvonalakkal találkoznak, s alkotnak egységet.

15 colos keréktárcsákat kapott a Škoda Fabia Combi tesztautó: a 4257 milliméteres hossz, valamint az 1488 milliméteres magasság tekintetében nem törpülnek el az arányok.

Ha kombi, legyen a far (is) meghatározó. Nos, a Škoda Fabia Combi esetében is az, bár talán itt fedezhető fel a legtöbb, korábbi modellportfóliótól átvett hasonlóság. Annak ellenére, hogy a lineáris, vágott részletek itt is megtalálhatóak; hasonlítsuk mondjuk a Rapid-hoz. Teljesen a szélekre húzták a helyzetjelzőket, utat hagyva az amúgy is szélesre rajzolt csomagtérajtónak, háromszög-alakzatot formázó törésvonalakkal, egyenesekkel. Mindezt eleganciával, fiatalos elánnal megspékelve.

505 literes befogadóképességgel bír a Škoda Fabia Combi raktere, ami a kategóriát tekintve remek érték. Számítsuk hozzá, hogy a hátsó ülések döntésével akár 1395 liter is kinyerhető, így ténylegesen jól alkalmazható az autó szállításra is, akár két fővel számolva a fedélzeten. A pakolhatóság optimális, a szélesre, illetve magasra tárható ötödik ajtó, valamint a sík rakfelület biztosítja a praktikus kezelhetőséget.

Nincs eltúlozva. Gyártva a hétköznapok igényeihez mérten

Abszolút mértékben céleszköz a Škoda Fabia Combi, jelen felszereltségével legalábbis: csak és kizárólag a hétköznapi használathoz szükséges részletek, részelemek és opciók várják az utastérbe ülőket. Ennek megfelelően a kormánykerék keresztküllőin nincsenek kezelőszervek, a műszerfal átlátható (persze ez a többi Škoda Fabia esetében is igaz), a központi infotainment a lényegre koncentrál.

Kidolgozás tekintetében érezhetjük a minőséget, de azért a low budget szellemiség átjárja az enteriőrt – kopogós, kemény, de ugyanakkor kvalitást azért hordozó anyaghasználat, igényes illesztések mutatják magukat a felhasználó irányába. A cockpit, valamint a burkolatok fedése ellenállónak tűnt, tehát nem kell ódzkodnunk attól, hogy hegyesebb fa- vagy műanyag tárgyakkal karcokat ejtünk a felületeken, porosabb, szennyezettebb utak megtétele után a tisztítás gyerekjátéknak tűnhet.

Ugyanez igaz a kárpitozásra is, mármint abban az értelemben, hogy az ülő- és hátfelületek strapabíróak, ellenállóak. Tehát a hátsó ülésre helyezett gyerekülés (ISOFIX pontok) nem sérti, karcolja fel a textíliát, hosszú távú, de legalább 8-10 éves használat tekintetében is megőrizheti eredetihez közelítő állagát. Ami ugyebár nem elhanyagolandó egy alacsonyabb árfekvésű családi kombi esetében sem.

Hosszabb távon is kényelmes ülésekkel lett felvértezve az új Škoda Fabia, megfelelően hosszú és széles ülő- valamint hátlapokkal. Hosszú táv alatt egy összesen körülbelül 400 kilométeres távot kell érteni, oda-vissza, 70 százalékban autópályával, maradék városi-elővárosi közlekedéssel, úgy a fele távnál nyújtózással, rövid sétával megszakítva az utazást.

Lábtér, fejtér akad bőven. Leginkább a hátsó traktusra vonatkozik mindez, a hármas üléssoron két átlagos termettel rendelkező felnőtt fér el kényelmesen, úgy, hogy az elöl utazók ülései akár háromnegyedig is hátra lehetnek tolva. Tehát ha tagbaszakadt a sofőr, és a mellette helyet foglaló utas, akkor sem kell túlzott kompromisszumokat kötni hátul.

Elegendő-e a 90 lóerő? Megfelelő-e az áttételezés?

A 90 lóerős (4400-5400 percenkénti fordulatszám), 1.2 literes TSI benzinmotor megfelelő elánnal mozgatja a mindössze 1133 kilogramm össztömegű karosszériát, a 160 Newtonméteres csúcsnyomaték már 1400 RPM-nél rendekezésre áll. Dinamizmus tehát van, a turbótöltés egyenletes felépítésének köszönhetően ténylegesen alacsony fordulatszámon is rendelkezésre áll az erőtartalék. Ne számítsunk ugyanakkor kirobbanó gyorsulásra, főleg ne négy személlyel, viszont a jó hangolású, 5 sebességes manuális kéziváltó áttételezésének (is) köszönhetően remekül kiautózható fokozatokat kapunk városban és országúton egyaránt.

Autópálya tempónál már nem annyira rózsás a helyzet, ugyanis a felosztásba belefért volna még egy plusz fokozat: 130 kilométer/óránál jóval 3000 felett forog a főtengely, ami nem meglepően erőteljesebb motor- és menetzajt, valamint viszonylag magas üzemanyagfogyasztást is eredményez.

Gyakorlatban tehát a fentiek annyit tesznek, hogy a Škoda Fabia Combi városi körülmények közt, negyedik fokozatig felváltva, váltakozó sebességgel (40-70 kilométer órás tempóval bejárható útszakaszok) 6.7 liter/100 kilométeres átlagot rögzítettünk a gyári kerek 6 literes értékkel szemben, míg országúton 80-90 kilométer/órás átlagsebességgel autózva 4.5 liter jött ki 100 kilométerre – ez fél liter plusz a megadottal szemben. Autópályán, 120-130 kilométer/órás sebességnél 6.8 liter/100 kilométeren stagnált a fedélzeti computer átlagolása, ez lejtősebb útszakaszokon pár tizedet esett (tempomat kiiktatásával).

A tesztben szereplő Škoda Fabia Combi Clever felszereltséggel 1.2 literes TSI benzinessel (90 LE), 5 gangos manuális váltóval szerelve 3 805 150 forintos ajánlott induló fogyasztói áron állítható garázsba. A belépő szint 3 391 450 forinttól érhető el, 1 literes, 75 lóerős benzinmotorral, ötfokozatú manuális váltóval, míg a legvaskosabb árcédulát, 6 180 050 forint tekintetében a Style csomagos, 1.4 literes dízellel szerelt, DSG automataváltós verzió kapta.

2015 Škoda Fabia Combi 1.2 TSI specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres turbótöltött benzinmotor

Lökettérfogat: 1197 cm³

Maximális teljesítmény: 90 LE @ 4400-5400 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 160 Nm @ 1400-3500 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, hatfokozatú manuális kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4257 mm

Szélesség: 1732 mm

Magasság: 1488 mm

Tengelytáv: 2470 mm

Első gumik mérete: 185/60 R15

Hátsó gumik mérete: 185/60 R15

Tömeg, üresen: 1133 kg

Megengedett össztömeg: 1588 kg

Csomagtartó mérete: 505 liter, 1395 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 45 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 185 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 11.0 s (gyári), 11.7 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 6.7 l/100 km

Országúti: 4.5 l/100 km

Vegyes: 5.9 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 6.0 l/100km

Országúti: 4.0 l/100km

Vegyes: 4.7 l/100km

CO2 kibocsátás: 107 g/km

Bővebb információ a Škoda hazai honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony,  Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, ASUS
Exit mobile version