Site icon AutóAddikt

[TESZT] Suzuki Vitara 1.4 GLX 2WD 6MT – minden helyzetben elemében

Idén megfrissült a Suzuki Vitara-paletta: bár a külcsín visszafogottan újult meg, a belbecs szintén tartogat folyamatos újdonságokat. Az 1.4 literes turbótöltött benzinmotor például nagy kedvencünkké vált. Suzuki Vitara 1.4 GLX teszt.

A BoosterJet névre keresztelt 1.4 literes turbótöltött benzinmotorral továbbra is egy olyan űrt foltoz be a Suzuki, konkrétan a Vitara modellpalettán, amire már kifejezetten nagy szükség volt – legalábbis, ha néhány évvel ezelőttre tekintünk vissza. A hajtáslánchoz a jelenlegi tesztautóban párosított 6 gangos manuális váltó pedig egyenesen perfekt.

A külső is, a belső is változott

Mielőtt belemerülnénk a hajtás és a menettulajdonságok részletezésébe, nézzük, mennyiben tér el a 2018-as Suzuki Vitara külseje a hagyományos értelemben vett elődeitől. Mert eltér, bár a szakavatottabbak, vagy a minden részletre odafigyelők lesznek ezúttal is előnyben, ugyanis lehet, hogy hétköznapi(bb) szemlélőnek nem tűnik fel az egetverő különbség. Az orr újragondolásával a tervezők ismét átírták a frontrész lényegét, 3-3 lamellából áll össze a képlet, némi mattabb krómberakással, középen a Suzuki logójával.

A tényleges levegőáramoltatási feladatokat az orr szpoilerezésén kialakított alsó traktus adja. Amúgy létezik ügyes ötvözte a praktikumnak a tetszetős megjelenéssel, hiszen a karosszéria árnyalatától eltérő dizájnelemekkel felturbózott összhatás is létezik – konfiguráció kérdése.

Sokféle konfigurálási lehetőség létezik tehát a Suzuki Vitara megjelenésének testre szabására is, jelen tesztautó esetében alapvetően a felület egyszínű tónust kapott, beleértve a tükrök burkolatát is. Oldalnézetből jól látszik a nagyra húzott beltér megléte a 2500 milliméteres tengelytáv végett, a 17 col átlós kerekek pedig arányosan illeszkednek a 1610 milliméteres, SUV-s magassághoz (a felnik rendkívül ízléses formatervet kaptak).

Alaphangon 375 liter kapacitású csomagteret rejt a hátsó, ötödik ajtó, itt a jelleg megmaradt a korábbi – persze ez helyénvaló, hiszen nem beszélünk egyelőre faceliftről.

Minőségi beltérrel

A Suzuki Vitara 1.4 GLX utaskabinja hozza az elvárt szintet, jó minőségű alapanyagokkal találkozhatunk, bár a déja vu állandósul, ha például a kormánykerékre, vagy a mögötte elhelyezkedő központi műszeregységre fókuszálunk.

A kormány keresztküllőire némi kényelmi funkciót szolgáló gomb applikálásra került, tehát a tempomatot, és/vagy a hangrendszert adjusztálhatjuk innen is; a középkonzolon megtaláljuk a szimpla funkciókat felvonultató infotainment LCD kijelzőt, amely a leglényegesebb infókat optimálisan közvetíti. A felső három, egymás mellé gondolt légvefúvók középső darabja analóg órát rejt, ez jópofa megoldás, illetve hasznos is lehet az utazások során.

Akár hosszú távra is javallott nekiindulni a Suzuki Vitara 1.4 GLX modellel, igaz, a 60 literes üzemanyagtank korlátozott hatótávot biztosít – nálunk átlagos használattal 600 kilométer környékén állt meg az átlagolás teletankolással, pár kilométer megtétele után. Ez persze nem jelenti azt, hogy a fogyasztás egekbe szökne, kiváltképp, ha autópályázunk az új Suzuki Vitara 1.4 GLX társaságában – ugye utazás alatt pedig legfőképp ezt ildomos értenünk.

Tehát jöhet a túra, a kaland: kényelmes első- és hátsó ülésekkel, viszonylag nagy terekkel (fej, térd, lábterek egyaránt), sok praktikumra hangolt tárolórésszel, zsebbel lett felvértezve a Suzuki Vitara 1.4 GLX, pakolhatóság tekintetében bár nem a legnagyobb, de az alapvető kiegészítőink egészen biztos, hogy el fognak férni a jól megtervezett rakfelületen. Könnyű rakodás, alacsony peremek jellemzők, ráadásul ha netán csak két fővel számolunk, úgy akár 710 literesre is bővíthető a csomagtartó.

Jól brillíroz az 1.4-es turbós benzinmotor

A tesztautóba egy 1373 köbcentiméter hengerűrtartalmú, 140 lóerős (5500 RPM), 220 Newtonméteres nyomaték maximummal (már 1500-tól rendelkezésre áll) aggregát került. Ténylegesen meglepő élmény, amikor elindulunk, és a korábban a szívó benzinesektől megszokott, visszafogottabnak ható dinamika helyett harapós lendületet kapunk, szokni is kell.

A társított 6 sebességes manuális kéziváltó remekül teszi a dolgát, a fokozatokat minimális reakcióidő mellett kapcsolgatja szorgalmasan, nincs nyoma a CVT-s gondolkodásnak, ez teljesen más világ. Intenzív gyorsításnál sem pörög el a fordulatszám, az áttételezés közepesen hosszú, a váltómű észnél van ilyen szituációk esetén is, a fokozatok szépen sorjában jönnek, megtorpanás nélkül. Turbólyuk-érzet szinte nincsen, alacsonyabb fordulatszám-tartományokban talán érzékelhető, de az automataváltó hamar közbelép, és visszaváltással remekül kezeli a folyamatot.

Jó fogyasztási értékeket mutatott fel a Suzuki Vitara 1.4 GLX a teszthét során: a gyárilag előirányzott városi átlagot sikerült optimalizálnunk, ugyanis kereken 6.3 litert rögzítettünk 100 kilométerre. Országúton, folyamatos 90 kilométer/órás tempónál, 30 kilométer nagyjából sík szakaszon 4.8 liter/100 kilométeres adat született.

Árak

A tesztben szereplő Suzuki Vitara 1.4 GLX fronthajtássall és 6 sebességes manuális kéziváltóval a jelenlegi kedvezményekkel 5 470 000 forintba kerül.

Suzuki Vitara 1.4 GLX 2WD 6MT (2018)

Motor

Motortípus: soros elrendezésű 4 hengeres benzinmotor, turbóval

Lökettérfogat: 1373 cm³

Maximális teljesítmény: 140 LE @ 5500 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 220 Nm @ 1500 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, 6 fokozatú dmanuális kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4175 mm

Szélesség: 1775 mm

Magasság: 1610 mm

Tengelytáv: 2500 mm

Első gumik mérete: 215/55 R17

Hátsó gumik mérete: 215/55 R17

Tömeg, üresen: 1185 kg

Megengedett össztömeg: 1730 kg

Csomagtartó mérete: 375 liter, 710 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 60 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 200 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 10.1 s (gyári), 9.6 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 6.9 l/100 km

Országúti: 4.9 l/100 km

Vegyes: 5.9 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 7.1 l/100km

Országúti: 5.1 l/100km

Vegyes: 5.9 l/100km

CO2 kibocsátás: 127 g/km

Bővebb információ a Suzuki hazai importőrének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

Fotó: Autóaddikt.hu
Szerkesztőségünk mobilinternet-hozzáférését a Telenor Magyarország biztosítja. Az Autóaddikt.hu Telenor Hello Data csomagot használ.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSDuplitec, Canon, Camera Kft., Telenor Magyarország
Utómunka hardver: Acer, ASUS
Exit mobile version