Site icon AutóAddikt

[TESZT] Toyota Prius 1.8 Plug-in Hybrid Executive e-CVT SOLAR – a hibrid legenda folyamatosan újraéled

A Toyota mindig is elsőszámű hibrid gyártóként volt jelen az autóiparban. Ennek megfelelően érthető, hogy kifejezetten presztízsmodellé avanzsált az évek során a Prius. Most konnektorból tölthető hybrid verzióban érkezett szerkesztőségünkhöz. Toyota Prius 1.8 Plug-in Hybrid teszt.

Talán mindig vannak fenntartások az emberben, amikor hibridet vezet, tesztel. Folyamatosan érkeznek azok a belső hangok, melyek azt sugallják: nem, egész biztos nem fog klappolni valami. Ugyan, nem lesz itt pár literes fogyasztás, ugyan, a színtiszta elektromos EV üzemmód alig fog kitartani pár kilométert. Pláne, ha plug-in hibridről szól a fáma.

Lehet, több volt a kezdetekben a negatív tapasztalat, mint a pozitív. Ezt persze nagy általánosságben kell értenünk, hiszen az egész elektromos, vagy hibrid autózás – legyünk őszinték – gyerekcipőben jár, járt.

Eddig. Tényként is ki lehet jelenteni, s a konkurenciának nagyon össze kell szednie magát, ugyanis a Toyota Prius Plug-in Hybrid esetében a léc irdatlan magasra került. Még házon belül is, de bízzunk benne, hogy a jelenlegi kialakítás, valamint a hajtáslánc megmarad e szinten. S ha még hozzászámítjuk, hogy lesz korszerűsítés, ilyen, meg olyan facelift, frissítés, akkor minden bizonnyal elérheti minden túlzás nélkül a tökéletes szintet is.

Itt van nyakunkon a jövő

Kimondottan futurisztikus aformavilág a Toyota Prius Plug-in Hybrid esetében, annak ellenére, hogy a jelenlegi modell nagyjából ugyanaz, mint a 2 évvel ezelőtt debütált. A jövőbe mutató géneket persze már konstatálhattuk a korábbi, hagyományos, 2016-os Prius esetében is. Bár más japán gyártóknál korábban érkeztek a mindenfelől gömbölyített formák, idomok, vonalak – végre a Toyota is ráérzett erre a remekbeszabott koncepcióra. Ha már a jövőt képviseljük vezető világmárkaként, tegyük azt hathatósan, s persze stílusoan, nem igaz?

toyota-prius-plug-in-hybrid-teszt-autoaddikt-004Nincs olyan részlet az új Toyota Prius Plug-in Hybrid-en, ami ne vonzaná a tekintetet. Túlzás nélkül. A négy tagból álló projektoros fényszórómodulpáros morcosan feszül a hűtőmaszk két oldalán, a hangsúlyos, kék árnyalattal futtatott hibrid Toyota logó mindent elárul a hajtásról. Több beömlőnyílással, teljesen a szélekre húzott irányjelző-csíkokkal, melléjük integrált ködlámpafészkekkel félreismerhetetlenül virít a forgalomban a Prius Plug-in Hybrid, csodálkozó tekintetekből az utcasarkokon pedig nincsen hiány.

Oldalnézetből is meggyőző a Toyota Prius Plug-in Hybrid, bár a 15 colos kerekek aprónak tűnnek (azok is) a kaszni méreteihez képest. Nyilván a légellenállás és a súlycsökkentés folyománya itt is szerepet játszott – pontosan úgy, ahogyan az a karosszéria kialakításának minden egyes porcikáján észrevehető. No de annyi baj legyen, így is illusztris a küllem, az imént említett aerodinamikai követelményeknek megfelelően az oldalajtók kialakítása sok-sok törésvonalat hordoz. Amolyan techdamo ez, nincs apelláta. Így kell a jelenlegi legkedvezőbb cw-értéket elérni, ellenvetés nélkül. Pont.

Jól eltalált részletek és formavilág

A far szintén rendhagyónak jellemezhető a Toyota Prius Plug-in Hybrid esetében. Eleve a csomagtérajtó üvegezése középen süllyesztett, ez egészen a hátsó légterelő szárnyig tart (ebben az elemben is van egy kisebb árok-sziluett). A helyzetjelzők burái egybefolynak a légterelővel, különösen kifejező egységet alkotva, melyhez jól passzolnak az oldalakra húzott index- és hátsó ködlámpaaljzatok. Feliratok tekintetében sincs hiány, van természetesen Prius jelzés, de kapunk PHV, illetve Plug-in Hybrid táblácskákat is.

Talán a Toyota Prius Plug-in Hybrid leggyengébb pontja a csomagtér mérete. Itt valamit nagyon elszámolhattak a tervezők, ugyanis mindössze 191 liter áll rendelkezésre. Mindez a terjedelmes méretű akkumulátornak köszönhető, amelyet pont itt tudtak csak elhelyezni – vélhetően a soron következő típusfrissítésnél már sikerül kiküszöbölni ezt a szélsőséges problémát. Apróbb csomagok azért elférnek a fedélzeten, de egy több tagú családdal kivitelezett túra bizony már kompromisszumokat követel e téren.

Sok újrahasznosított anyag

Kompenzál viszont az utastér, amely bár átlagos nagyságú, mégis effektíve tág férőhelyet biztosít az utazóknak. A korábbi hibridekből, tisztán elektromos autókból jól ismert fapados kialakítás a múlté, érezhetően nem spórolt a kivitelezés e téren sem, az anyaghasználat is meggyőző. Az első ülések ülő- és hátlapjai átlagos méretezésűek, jól tartanak, a fix combtámaszok is elegendőnek bizonyultak átlagos testalkathoz társítva.

A Toyota Prius Plug-in Hybrid kezelőelemei eltérnek az átlagtól, annak rendje s módja szerint

A váltókar joystick inkább, a középkonzol alsó ívelt részére helyezték, kezelése pofonegyszerű, a rendszer reakcióideje is gyors. Kézifék nincs, lábbal működésbe hozható rögzítőfék van, tradicionálisan a bal oldalra helyezve az USA-szellemiségnek (is) megfelelően.

Központi kijelzőként egy teljesen digitális, LCD alapú panelt kapunk, amelyen az összes lehetséges információ megjelenítésre kerül és kiolvasható; kezdve a pillanatnyi sebességtől egészen a hajtáslánc hatékonyságáig, annak összes lényeges működési részletéig.

Láthatjuk például, hogy az épp aktuális haladásnál a hajtás melyik része dolgozik, akár több is párhuzamosan – értelemszerűen az a legoptimálisabb, ha az akkumulátor felől érkezik a kerekekre a tápláló energia. Tisztán EV módban meglepően sokat lehet autózni az új Toyota Prius Plug-in Hybrid-del, a gyári adatok szerint 50 kilométer egy töltéssel, mi 70 körüli értéket hoztunk össze.

1.1 millióért saját napelem? Van ilyen, a tetőmodulba integrálva

Mindezek tekintetében persze nagy segítséget nyújt a tetőbe épített napelem panel (1.1 millió forintos felár), amely nem csak a fogyasztók áramellátását pótolja ki, hanem az akkumulátor töltöttségébe is besegít folyamatosan. Ezzel 5-10 kilométer plusz range érhető el, ami nem elhanyagolandó – ráadásul, ha ügyesen vezetünk, ez is kitolható 20 kilométerig akár méréseink szerint, ennyi sikerült. Lehet, akár magasabb értékek is kivitelezhetők – nyilván ezt is nagyban befolyásolja vezetési stílusunk.

A Toyota Prius Plug-in Hybrid egyébként gyorsan és hatékonyan tölthető fel konnektorról, ehhez úgy 3 órára van szükség. Így a töltöttség ténylegesen 100 százalékon van, és máris folytathatjuk utunkat EV-ben, minimális üzemanyagot égetve.

Klasszikus hibrid: plug-inként sem vall szégyent

4 hengeres, soros elrendezésű DOHC vezérlést kapott VVTi benzinmotor dolgozik a ToyotaPrius Plug-in Hybrid orrában, 1788 köbcentiméter hengerűrtartalommal. Az egység önmagában 98 lóerőt mozgósít 5200-as percenkénti fordulatszámon. Ehhez kapcsolódik az 53 lóerős, 600 Volt legnagyobb feszültségen működő állandó mágneses szinkron elektromotor, 163 Newtonméternyi nyomatékot produkálva. A teljes rendszerteljesítmény 122 LE, mindez 90 RPM-en.

Az új Toyota Prius Plug-in Hybrid lítium-ion akkumulátort kapott, 351.5 Voltos feszültséggel, 25 Ah-val. A méretezés – ahogyan szó volt már róla – nagy, emiatt a csomagtér kapacitása jelentősen redukálva lett.

e-CVT fokozatmentes automata került a Toyota Prius Plug-in Hybrid-be, a hajtás az első kerekekre küldi nyomatékot, de természetesen a fékenergia-visszatáplálás is szerepet játszik a töltöttség tekintetében.

Az Atkinson-ciklusú benzines a korábbi megközelítésekhez képest klasszissokkal javult, legalábbis érzésre mindenképp ezt lehet summázni: közvetlenebb gázreakciókkal, több nyomatéktartalékkal, sokkal agilisabb dinamikával sikerül mozgásba hozni a kocsiszekrényt, akár négy utassal is a fedélzeten. Mindehhez persze aszkéta étvágy társul, amely nálunk vegyes felhasználással (sok országút, autóút, város, s persze pálya) 2.2 literes átlagot eredményezett 100 kilométerre lebontva.

2018 Toyota Prius 1.8 Plug-in Hybrid e-CVT specifikációk

Motor

Motortípus: soros elrendezésű négyhengeres VVTi benzinmotor

Lökettérfogat: 1798 cm³

Maximális teljesítmény: 98 LE @ 5200 ford./perc

Elektromotor: állandó mágneses szinkronmotor

Maximális teljesítmény: 53 LE

Legnagyobb feszültség: 600 V

Maximális forgatónyomaték: 163 Nm

Teljes hibrid rendszer kombinált teljesítménye: 122 LE

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, fokozatmentes e-CVT váltóva

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4645 mm

Szélesség: 1760 mm

Magasság: 1470 mm

Tengelytáv: 2700 mm

Első gumik mérete: 195/65 R15

Hátsó gumik mérete: 195/65 R15

Tömeg, üresen: 1255 kg

Megengedett össztömeg: 1805 kg

Csomagtartó mérete: 191 liter, 359 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 40 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 162 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 11.1 s (gyári), 10.8 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 2.2 l/100 km

Országúti: 2.2 l/100 km

Vegyes: 2.2 l/00 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 1.0 l/100km

Országúti: 1.0 l/100km

Vegyes: 1.0 l/100km

CO2 kibocsátás: 22 g/km

Bővebb információ a Toyota magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

Fotó: Panasonic LUMIX DC-GH5S

Együttműködő partnereink: Acer HungaryASUS,  DuplitecCanonCamera Kft., PanasonicTelenor Magyarország

Utómunka hardver: AcerASUS

Exit mobile version