Site icon AutóAddikt

Toyota Sports 800, a márka első versenyautója

A Toyota GAZOO Racing mérnökei hét évtized után rátaláltak arra a Toyota Sports 800-asra, amely annak idején megnyerte a legelső Suzuka 500-as futamot – és ha már ott volt, fel is újították.

Amikor véget ért a második világháború, az ipar világszerte szűkében volt autómérnököknek, hiszen fél évtizeden át fegyvereket, repülőgépeket, harckocsikat terveztettek velük. Nem csoda, hogy amikor a Toyota a civil gyártás újraindításán gondolkodott, egy repülőmérnököt, Haszegava Tacuót szerződtette konstruktőrnek. Tacuo-szan pedig korábbi hivatásából adódóan mestere volt az aerodinamikának – még egy különlegesen hatékony szárnyprofilt is szabadalmaztatott, ami az olyan későbbi projektek során is jelentőséget nyert, mint a Corolla, a Celica vagy a Carina (mindegyikben kulcsfontosságú szerep jutott neki), ám egyetlen autóban sem érvényesült olyan látványosan és magával ragadóan, mint a Sports 800 kupéban.

A Toyota Sports 800 formáját egy kísérleti szélcsatornában tökéletesítették – ez akkoriban forradalmi jelentőségű újításnak számított az autóiparban. A parányi modell nemcsak áramvonalas volt, de rendkívül könnyű is, köszönhetően a szintén ritkaságszámba menő alumínium szerkezetnek (eleinte még az ülésváz is könnyűfémből készült); a kéthengeres, léghűtéses motor 45 lóereje szédítő 155 km/h-ra gyorsította az 580 kilós (!) 800-ast.

Nem véletlen, hogy amikor bemutatkozása után egy évvel, 1966-ban először megrendezték a Suzuka 500-as hosszú távú versenyt, a Toyota ezt az autót nevezte az olyan Góliátok ellenében, mint a Lotus Elan, Fairlady 1600 vagy Prince Skyline GT. A kétszer akkora motorral szerelt ellenfelekkel szemben papíron semmi esélye sem volt az apró kocsinak, ám amint azok egymás után álltak ki tankolni, a megingathatatlanul köröző Sports 800 maga mögött hagyta őket. Amikor Hoszoja Sihomi pilóta elsőként haladt át a célvonalon, a szervezők csalással vádolták a Toyota csapatát. Amikor azonban megvizsgálták az autót, nem hogy extra benzintartályt nem találtak, hanem kiderült, hogy az engedélyezett üzemanyag-mennyiségnek csupán a kétharmadát használta el a kocsi…

A Toyota Sports 800 világsiker lehetett volna, ám késői rokonához, a 2000GT-hez hasonlóan rövid ideig, csekély példányszámban és kizárólag japán belpiacra gyártották. A 3131 eredeti darabból mára csak mutatóban maradt; eseményszámba megy minden egyes felbukkanó példány. A történetünkben szereplő, elhagyatottan pusztuló autó azonban a többinél is különlegesebb volt: az alvázszámot ellenőrizve kiderült, hogy a Suzukában kettős győzelmet arató duó egyik tagjáról van szó! A felújítás innentől becsületbeli ügynek számított a Toyota GAZOO Racing számára, már csak azért is, mert a versenyautó a külsőségektől eltekintve alapvetően különbözött az utcai modelltől.
Kezdetét vette a Toyota Sports 800 GR Concept projekt. A karosszéria nagyobbik része menthetetlen volt; ezt a hivatalos japán márkaklub lelkes tagjait bevonva, korabeli elemek felhasználásával újjáépítették. A futómű rekonstrukciója során áthangolták a lengéscsillapítókat, hiszen nem díszjárművet, hanem valódi korhű veterán versenyautót akartak építeni, és bár a futómű geometriája ma is kiválónak, különösen kiegyensúlyozottnak számít, a csillapítással nem voltak megelégedve a projekt felelősei.
Amikor a Toyota GAZOO Racing elkészült a nagy művel, a japán autós szaksajtó legkiválóbb tagjait kérték fel vélemény alkotásra. A veterán újságírók szó szerint imádták a Sports 800-ast, amely közvetlenségében, könnyed vezethetőségében fiatalságuk legjobb sportautóit idézte, ugyanakkor rendelkezett a modern Toyoták precizitásával és masszív minőségérzetével.

A Toyota Sports 800 GR Concept a márka sportos modellcsaládjának kétségtelenül a legkülönlegesebb, ám nem feltétlenül a legpraktikusabb tagja. Japánban jelenleg kilenc modell – Noah, Voxy, Harrier, Mark X, Prius Alpha és PHV, GT86, Aqua és Vitz – viseli a GR Sport nevet. A Vitzből egy még sportosabb kivitel, a Vitz GR is készült – ennél is tüzesebb az Európában kapható Yaris GRMN sportverzió. A modelleket a látványos optikai és funkcionális alkatrészeken kívül megerősített vázszerkezet és egyedi hangolású futómű jellemzi.

Exit mobile version