Site icon AutóAddikt

Új helyszínre költözik a Zöld Autószerviz: már javában zajlik az új műhely építése

Még kell néhány hét azért, viszont utána megváltozik minden. Persze teljesen jó értelemben véve: új telephelyen folytatja működését a Zöld Autószerviz.

Folyamatosan hírbe hozzuk az Autóaddikt.hu hasábjain Szerdai Gábor vállalkozását, a Zöld Autószervizt. Munka- és persze baráti kapcsolatunk évtizedekre nyúlik vissza; számos közös együttműködünk, projektünk volt már, s lesz is a jövőben. Az biztos, hogy 2021-ben már az új környezetben, remek feltételek mellett megvalósuló Zöld Autószervizben fogjuk tudni figyelemmel kísérni a cég munkáját, mindennapjait.

Szerdai Gábor elmondta, hogy az új szerviz létesítésének alapvetően egyetlen oka volt: a fejlődés. Nem kérdéses, hogy a jelenlegi (és eddigi) kapacitást kinőtte a vállalkozás, valamint testre szabott, egyéni megközelítésű épületre, szerelőcsarnokra volt szükség.

Az új Zöld Autószerviz telephelye nem messze a jelenlegitől, szintén a XVI. kerületben található. Modern, több állásos szerelőműhely-struktúrával, nagyobb befogadó kapacitással, valamint maximalizáltan környezettudatos elképzelések szerint kerül kivitelezésre. Az építkezés jól halad, mondhatni, a nagyja megvan már, viszont még vannak hátra jelentős munkálatok.

Exit mobile version