Site icon AutóAddikt

Volvo XC60 T5 Ocean Race teszt

70 ezer kilométert megtenni, viharban, több emelet magas hullámok közt; az emberi teljesítőképesség határait pedzegetve egy vitorlás fedélzetén – nagy vonalakban erről szól a Volvo által megálmodott Volvo Ocean Race kihívássorozat, amely nem kevesebb, mint 9 hónapon keresztül kerül levezénylésre.

Ijesztő, nemde? Ugyanakkor számtalan vállalkozó kedvű delikvens teszi le voksát a megmérettetés mellett, úgy, hogy túlzások nélkül már-már a túlélés fontossága és gyakorlati kivitelezése kerül előtérbe.

Nos, nem véletlenül választottuk legfrissebb, a Volvo XC60 T5-ös motorjával szerelt tesztünk bevezetőjéhez az Ocean Race pár soros jellemzését, bemutatását, ugyanis a svéd autógyártó e verseny előtt tiszteleg az Ocean Race csomag forgalmazásával. Természetesen a paletta összes modelljéhez elérhető ez az extra felszereltséget biztosító pakk, amit ildomos az egyébként legmagasabb, Summum felszereltség mellé társítani: 18 colos Portunus könnyűfém kerekeket, a vitorlássport által ihletetett bőrkárpitozást, a Volvo Ocean Race térképével díszített csomagtérrolót, valamint további egyedi Ocean Race kiegészítőket (küszöb, ülés, infotainment nyitóképernyő feliratok többek közt) tartalmaz. Egyediségben tehát aligha szenved hiányt az autó, kiváltképp, ha az Ocean Race csomagot is bevállaljuk a konfigurálásnál.

Szervezett presztízs

Egyértelműen a Volvo XC60-nál a már bevált dizájnelemeket követték a tervezőmérnökök, ugyanis a komplex, jól megszokott foramvilágba mindössze minimális beavatkozások történtek a 2014-15-ös modellév kapcsán, s persze a leginkább számottevő változás az új Drive-E motorcsalád bevezetése volt és lesz is az elkövetkezendőkben – a motorcsalád, amely az összes korábbi megközelítést váltja majd, erről később, az erőforrás és a hajtáslánc taglalásánál.

Vissza tehát a külalakhoz: a leginkább szembetűnő változást az elődhöz képest egyöntetűen a front részt érinti, itt a hangsúlyosabbá tették a hűtőmaszkot, valamint a lámpatestek egységesebb kialakítást kaptak, a prémium jelleg is kiemeltebbé vált, követvén az S60 által elindított vonulatot. Mindez ötvözésre kerül a svéd, vagy ha jobban tetszik: skandináv hűvös, visszafogott elképzelések megvalósításával, nem titkoltan húzva a prémiumvonal irányába. Erre legjobb, kézzel fogható példa az elegáns, globális mérvű megvalósítás, a klasszikus SUV fazon követése, az oldalnézetet leginkább meghatározó 18 colos, feljebb már bemutatásra került keréktárcsa-négyes, a viszonylag hosszú, 2774 milliméteres tengelytáv. No és persze a valamivel több, mint 4.5 méteres (4644 milliméter) hossz, bár a prémium szegmens íratlan szabályai bő fél méteres többletet igényelnek.

Formaiság – így lehetne leginkább egy szóval jellemezni a Volvo XC60 küllemét, melyhez jelentős mértékű, alapvetően az északi stílusvilágot idéző részletek teszik hozzá a lényeg mikéntjét. Nincs ez másképp a farnál sem, a szembetűnő, C oszlopra húzott helyzetjelző tokozások egészen a tetőívig nyúlnak, futurisztikussá téve az összképet, s az unalomig ismételt prémiumos jelleget fenntartandó alapkövetelményeknek megfelelve. Elmaradhatatlan krómcsík a csomagtér ajtó rendszámtáblahely-kiképzésénél, az egymástól elválasztott VOLVO betűkarakterek, valamint a lágy diffúzor-jelleg a dupla ezüst kipufogóvégekkel mind illusztris látványt nyújtanak.

Tökéletes arányban a konzervatív küllem és a visszafogott elegancia

A Volvo-nak egyébként sikerült megvalósítani remekül a visszafogott konzervativizmus alkalmazását a jelenkori igények figyelembevételével. Elhagyva a „kockavolvós” jelleget, úgy, hogy az alapvető ismérvek és stílusjegyek megmaradjanak. Ez kétségkívül az első piros pont a svéd márkának, konkrétan az Volvo XC60-nak.

Minden esetben előjön a sarkalatos kérdés: vajon megvan-e az igényeknek megfelelő rakodóhely, ha már szabadidőautóról szól a fáma? A Volvo XC60 alaphangon átlagos, 495 literes rakfelülettel rendelkezik, ami elegendő lehet, a hátsó, 40:60 arányban osztott üléshátlap előredöntésével mindez 1455 literig bővíthető. Mindezek mellett rengeteg apró részmegoldás áll rendelkezésre; rekeszek, fiókok, egyéb tárolóhelyek bővítik a praktikum definícióját az autóban.

Kényelem és biztonság – nagy valószínűséggel e két szó jut eszünkbe a Volvo szó hallatán elsősorban. Nem indokolatlanul, hiszen a gyártó a kezdetektől fogva arra törekszik, hogy a legjobbat, s a legtöbbet nyújtsa e téren (is) a vásárlóközönség számára, kiaknázva az igényeket. Hála az égnek, mindez mára szinte semmit sem vesztett fényéből, sőt, a tervezésért felelős szakemberek minden új Volvo típus megjelenésénél, vagy a már meglévő, tulajdonképp jól bevált megközelítések megújításánál bevetnek apait-anyait annak érdekében, hogy számottevő újdonság, finomra csiszolt plusz érkezhessen.

Minőségi alapanyagokból építkező enteriőr

Komfortos, kiválóan testre szabható ülések várják az elöl utazókat, a vezető- illetve utasülés megfelelő hosszúságú ülőpaddal, ugyanilyen hátlappal szolgálja ki a kényelmet, az ergonómiával a főszerepben, exkluzív varrásokkal, berakásokkal.

A hátsó ülések szintén jól formázottak, a már megszokottaknak megfelelően két főre szabottan nyújtják a maximumot, viszont három fő is kényelmesen utazhat hosszabb távon is – az 1891 milliméteres szélesség jelenléte itt is megteszi áldásos hatását. Az Ocean Race világos tónusú kárpitozása viszont rendkívül hajlamos a szennyeződésre, bár a kínálat részét képező megfelelő bőrápoló eszközökkel optimálisan tisztán tartható a beltér ezen része.

Magas szintű átláthatóság és lényegre törés jellemzi a Volvo XC60 központi műszeregységét, mely a túlnyomórészt digitális, LCD alapú visszajelzőnek köszönhetően több profillal testre is szabható. Így mindenki megtalálja a magának tökély megjelenítést, a lehetőségek tárháza igen magas, sok a variálási lehetőség.

A háromküllős, kissé sportos beütésű, a tesztautóban fűthető verziójú kormánykerék bőr bevonata kellemes, selymes tapintást adott, a jól integrált fűtőszálak nagyszerűen tették is a dolgukat a mínuszos hideg időjárásban – ez persze természetesnek is mondható, hiszen a svédek aspektusa szerint elvárható követelmények. Ahogy vallják is: rossz időjárás nem létezik, csak rosszul megválasztott öltözet. S milyen igaz ez!

Vonzza a tekintetet kétségkívül a középkonzol kialakítása, bár egyediséget olyan értelemben nem hordoz, hogy a jelenlegi Volvo modellpaletta szinte mindegyikében a hasonló, utas-sziluettes keringetés beállítással, kerek formájú-fazonú gombokkal, kissé a vezető irányába döntött felülettel, arányaiban nagy infotainment kijelzővel találkozunk. Mégis kedveljük, kiemeljük mindig, úgy, hogy közben nem feledjük a Volvo-ra, vagy a Volvo XC60-ra jellemző minimalista letisztultságot. Mellé a prémium minőségű anyagválasztást sem, mely belengi az egész enteriőrt, és megadja a hamisítatlan Volvo-s alapérzést.

Biztonság, kényelem. Minden együtt, egységesen

Volvo Sensus-nak nevezi a gyártó azt az organikus vezérlőrendszert, melyet ténylegesen a vezető köré építettek a Volvo XC60-ban is. Mindez kettő domináns részre oszlik: az egyik a kézzelfogható, fizikai értelemben vett elrendezés, tehát minden elérhető, megfogható, akár könyöktámaszon pihentetett kar esetében is.

A másik pont a testreszabhatóság, alakíthatóság, a műszerfalkép három módozatú változtathatósága, valamint a Sensus Connect rendszer használata, mely révén okostelefonunkat is a rendszer részeként üdvözölhetjük. Így mód nyílik többek közt a információs rendszer internet csatlakoztatására, az adatok frissülnek, naprakésszé tehető az operációs rendszer, ugyanakkor valós idejű frissítések és információk is elérhetővé válnak. Nem beszélve az okostelefonon tárolt adatok (például névjegyek telefonhíváshoz) is lehívhatók, szinkronizálhatók a Volvo XC60 fedélzeti szoftverével.

Különösképp nem szeretnénk taglalni a Volvo XC60-ban fellelhető összes biztonsági rendszert, hiszen korábbi Volvo tesztjeinkben, például az S60-at kiveséző publikációban már körbejártuk a kérdést. A lényeg tehát nem változott szinte semennyit, de azért kiemelnénk a Volvo City Safety összefogó rendszert, mely alapvetően a nevéből adódóan is városban, 50 kilométer/órás sebességig aktív, a haladó autó előtti útviszonyokat figyeli hathatósan, majd avatkozik közbe esetleges balesetet előidéző helyzetek felmerülésekor. Továbbfejlesztett holttérfigyelő-rendszerrel is találkozhatunk, ez a Volvo BLIS, melynek tömör lényege, hogy az autó elektronikája kamerák helyett radarokkal pásztázza mindegyik irányból a kocsiszekrény közvetlen környezetét, különös figyelemmel arra, ha az oldaltükrök holtterébe másik autó, gyalogos, vagy tárgy kerül. A fejlett ráfutásra figyelmeztető automatika pedig nem csak az előttünk hirtelen fékező járművekre, hanem a takarásból esetlegesen az autó holtterébe, vagy elé lépő gyalogosokra is figyelmeztet, s elvégzi a szükséges közbeavatkozást, jelen esetben a fokokozatosan adagolt fékezést, szélsőségesebb esetben vészfékezést alkalmazva.

Masszív hajtáslánc, derék menetulajdonságok

A Volvo XC60 Ocean Race tesztmodellben erős, 245 lóerős turbótöltött benzinmotor dolgozott, a maximális teljesítmény 5500-as percenkénti fordulatszámon hívható le. A forgatónyomaték felső határa is tekintélyesnek mondható, 350 Newtonméteres, ez már alacsony, 1500-as fordulaton is rendelkezésre áll. A hajtásláncba iktatott 8 sebességes automataváltó mondhatni észrevétlen tette dolgát, a fel- és visszaváltások minden esetben idejében érkeztek, talán az motor üzemmeleg állapota elérése előtt tapasztaltunk csak 2000 feletti felkapcsolásokat. Ilyenkor egyébiránt a motor hangosnak mondható, majd az optimális vízhőmérséklet elérése után csökken az érces orgánum. A gyári 1622 kilogramm száraz tömegű kocsiszekrény mozgatása négy utassal sem jelentett igazán gondot, hirtelen gázadásra a reakciók direktnek tűntek, a folyamatos, minimális turbólyuk jelenléte melletti gyorsítások és sebességfokozat-kiaknázások is zökkenőmentesek, simák voltak; a nyomatékgörbe egyenletesen épült fel minden esetben, tétovázás nélkül.

Gyári vegyes fogyasztásként 6.7 liter/100 kilométer szerepel a Volvo XC60 brosúrájában, ezt sajnos nem sikerült alulmúlnunk, viszont jelentősen felül sem múltuk – 7.6 literre jött ki a százas átlag, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy elővárosi környezetben, országúton közlekedtünk az autóval. E környezetben 5.8 liter/100 kilométeres fogyasztást sikerült elérniünk (ez volt a legalacsonyabb érték), míg városban, hozzávetőleges 10 kilométeres araszolgatással 12.7 liter/100 kilométerig kúszott a fedélzeti computer képzeletbeli mutatója.

Jó ár-érték aránnyal

Ára van a prémium minőségnek – nincs ez máshogy a Volvo XC60 esetében sem. A benzines motorral szerelt választékot mustrálva a T5 245 lóerős egységgel szerelt elsőkerékhajtásos Kinetic csomagos modell indulóára 12 560 000 forint bruttó, míg a T5 R-Design Summum opciós, 254 lóerős motorral ellátott AWD hajtásláncos képviselő 15 480 000 forint bruttó ajánlott fogyasztói áron férhető hozzá. A tesztben szereplő Volvo XC60 T5 Ocean Race 13 440 000 forintot kóstál ÁFA-val alapáron.

2014 Volvo XC60 T5 Ocean Race specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres turbótöltött benzinmotor

Lökettérfogat: 1969 cm³

Maximális teljesítmény: 245 LE @ 6500 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 350 Nm @ 1500 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, 8 fokozatú automata kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4644 mm

Szélesség: 1891 mm

Magasság: 1713 mm

Tengelytáv: 2774 mm

Első gumik mérete: 235/55 R19

Hátsó gumik mérete: 235/55 R19

Tömeg, üresen: 1622 kg

Megengedett össztömeg: 2330 kg

Csomagtartó mérete: 495 liter, 1455 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 70 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 210 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 7.2 s (gyári), 7.4 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 12.7 l/100 km

Országúti: 5.8 l/100 km

Vegyes: 7.6 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 8.9 l/100km

Országúti: 5.5 l/100km

Vegyes: 6.7 l/100km

CO2 kibocsátás: 157 g/km

Bővebb információ a Volvo hazai honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony,  Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, ASUS
Exit mobile version