A Volvo Cars szeptemberben is fenntartotta értékesítési lendületét: a vállalat globális eladásai 12,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábban mért értéket. A vállalat 60 622 gépkocsit adott el az év kilencedik havában; legfontosabb piacain – az Egyesült Államokban, Kínában és Európában – egyaránt nőttek az eladások.
2018 első kilenc hónapjában a Volvo több autót adott el, mint az annak idején szintén rekord évnek számító 2014 egészében. A január és szeptember közötti időszakban eladott autók száma elérte a 472 553 darabot, ami 14,3 százalékos erősödés az előző év azonos időszakához képest. 2014-ben a Volvo 465 866 autót adott el.
A 2018-ban eddig mutatott erőteljes teljesítményének, valamint a hamarosan piacra kerülő új V60 és S60 modelleknek köszönhetően a Volvo Cars-nak minden esélye megvan arra, hogy sorban ötödször is rekord évet zárjon. A vállalat 2017-ben összesen 571 577 darab gépkocsit értékesített.
A Volvo szabadidőjárművei iránti, töretlen érdeklődés révén szeptemberben az Egyesült Államokban 10,3 százalékkal nőttek az előadások. Az év kilencedik hónapjában a Volvo nem kevesebb, mint 8715 gépkocsit adott el; szemben a 2017 szeptemberében regisztrált 7900 darabos forgalommal.
Kínában masszív 14,4 százalékos növekedést regisztrált a márka, szeptemberben 13 205 új Volvo talált gazdára. A kiváló teljesítmény mindenekelőtt a helyben összeszerelt XC60 és S90 modellek iránti jelentős érdeklődésnek volt betudható.
Európában 29 922 Volvót adtak el szeptemberben, ami 8,4 százalékkal több, mint 2017 szeptemberében; a húzómodellek az XC60 és az XC40 voltak.
| Szeptember | Január-szeptember | |||||
| 2017 | 2018 | Változás | 2017 | 2018 | Változás | |
| Európa | 27 604 | 29 922 | 8,4% | 219 603 | 233 680 | 6,4% |
| Kína | 11 544 | 13 205 | 14,4% | 82 341 | 96 192 | 16,8% |
| USA | 7900 | 8715 | 10,3% | 56 963 | 73 929 | 29,8% |
| Egyéb | 6626 | 8780 | 32,5% | 54 565 | 68 752 | 26,0% |
| Összesen | 53 674 | 60 622 | 12,9% | 413 472 | 472 553 | 14,3% |
Összességében továbbra is az új Volvo XC60 a márka legkelendőbb típusa, amelyből az év első kilenc hónapjában 134 975 darabot adtak el (2017-ben 10 473 db), amit az XC90 (70 329 eladott autó, 2017-ben 60 596 db), illetve a Volvo V40/V40 Cross Country (59,501 darab; 2017-ben 69 116 db) követett. Az év első kilenc hónapjában az XC40 összesen 48 543 példányban talált gazdára, míg az S90-ből 43 834 darabot (2017-ben 28 933 db) adtak el.





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)



































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


