Június végéig a Volkswagen-csoport közel 5.2 millió járművet adott át ügyfeleinek. Ez az előző év hasonló időszakához képest 0.8 százalékos bővülésnek felel meg. Június hónapban a kiszállítások 4.2 százalékkal 920 700 darabra emelkedtek.
„Kiemelkedő eredményekkel zártuk a júniusi hónapot, a tavalyi évvel összehasonlítva a Csoport összes márkájánál emelkedtek a kiszállítások” – nyilatkozta Fred Kappler, a Volkswagen AG értékesítés területéért felelős vezetője. „A kulcsfontosságú régiókban tapasztalt stabil növekedés láttán bizakodva várjuk az év második felét” – tette hozzá Kappler
Európában a konszern kiszállításai tovább nőttek. Júniusban összesen 411 700 (+3,1 százalék) járművet vehettek át az ügyfelek, a teljes hat hónapot vizsgálva pedig 3,5 százalékkal több kiszállítást teljesítettek a márkák. A növekedés motorja továbbra is a közép – és kelet-európai régió, ahol a júniusban teljesített 67 000 kiszállítás 13,2 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakában regisztrált eredményt. Ezen belül is kiemelkedő Oroszország (+14,8 százalék), Csehország és Lengyelország eredménye. Míg a kulcsfontosságú nyugat-európai piacokon emelkedtek a kiszállítások (+1,4 százalék), addig a németországi hazai piacon 2,3 százalékkal estek vissza a konszern eredményei júniusban. Ez a csökkenés azonban kisebb volt, mint a teljes személyautó piacot érintő visszaesés mértéke.
Az észak-amerikai régióban a Volkswagen-csoport jelentős, 9,1 százalékos bővülést ért el júniusban, itt összesen 83 900 ügyfél vehette át új járművét ebben a hónapban. Különösen Kanada és az Egyesült Államok (+9,8 százalék) piacain teljesítettek kiemelkedően a márkák, a térség kitűnő eredményei mögött e két piac jó teljesítménye áll. Az év elejétől június végéig a konszern 461 400 járművet adott át ügyfeleinek Észak-Amerikában, ez 3,9 százalékos növekedésnek felel meg. A dél-amerikai térségben tapasztalt pozitív tendencia is tovább folytatódik, az első félévben a konszernhez tartozó márkák kínálatából 248 300 modellt vehettek át tulajdonosaik, amely kétszámjegyű, 11,4 százalékos emelkedés. Ezek közül 43 700 jármű (+21,7 százalék) júniusban került kiszállításra. A kiszállítások bővülése a Brazíliában (+12,4 százalék) tapasztalt pozitív folyamatoknak is köszönhető.
Az ázsiai és csendes-óceáni térségben közel 2 millió járművet szállítottak ki az év első felében (-2,7 százalék), egyedül június hónapban 347 000 járművet (+4,1 százalék) vehettek át tulajdonosaik. Kínában a konszern június hónapban 315 300 kiszállítást teljesített, amely az előző évhez viszonyítva 5,2 százalékos bővülés. Az év első felének eredményeit azonban meghatározta a gyengébb első negyedév. Az év első hat hónapjában Kínában több, mint 1,8 millió járművet (-1,9 százalék) adott át ügyfeleinek a Volkswagen-csoport.
A Volkswagen-csoport kiszállításainak áttekintése:
| Kiszállítások
piaconként |
2017. június | 2016. június | Változás (%) | 2017. január – június | 2016. január – június | Változás (%) |
| Európa | 411 700 | 399 200 | +3,1 | 2 271 800 | 2 195 500 | +3,5 |
| Nyugat-Európa | 344 700 | 340 000 | +1,4 | 1 905 800 | 1 871 400 | +1,8 |
| Németország | 124 400 | 127 400 | -2,3 | 678 600 | 685 100 | -1,0 |
| Közép-és Kelet-Európa | 67 000 | 59 100 | +13,2 | 366 000 | 324 100 | +12,9 |
| Oroszország | 16 700 | 14 500 | +14,8 | 85 800 | 78 300 | +9,5 |
| Észak-Amerika | 83 900 | 76 900 | +9,1 | 461 400 | 444 100 | +3,9 |
| Amerikai Egyesült Államok | 51 600 | 47 000 | +9,8 | 293 400 | 273 800 | +7,2 |
| Dél-Amerika | 43 700 | 35 900 | +21,7 | 248 300 | 223 000 | +11,4 |
| Brazília | 25 700 | 22 900 | +12,4 | 142 300 | 141 700 | +0,4 |
| Ázsia és csendes-óceáni térség | 347 000 | 333 400 | +4,1 | 1 986 200 | 2 041 900 | -2,7 |
| Kína | 315 300 | 299 800 | +5,2 | 1 826 000 | 1 862 100 | -1,9 |
| Világszerte összesen | 920 700 | 883 300 | +4,2 | 5 155 600 | 5 115 900 | +0,8 |
| Kiszállítások
márkánként |
2017. június | 2016. június | Változás (%) | 2017. január – június | 2016. január – június | Változás (%) |
| Volkswagen Személyautók | 512 700 | 492 800 | +4,0 | 2 935 100 | 2 924 900 | +0,3 |
| Audi | 170 600 | 169 000 | +1,0 | 909 000 | 953 300 | -4,7 |
| ŠKODA | 105 200 | 98 800 | +6,5 | 585 000 | 569 400 | +2,8 |
| SEAT | 45 200 | 40 100 | +12,6 | 246 500 | 216 800 | +13,7 |
| Porsche | 22 500 | 20 300 | +10,8 | 126 500 | 118 000 | +7,2 |
| Volkswagen Haszonjárművek | 45 000 | 43 700 | +3,1 | 249 800 | 237 900 | +5,0 |
| MAN | 9 800 | 9 100 | +7,2 | 52 700 | 49 300 | +6,9 |
| Scania | 8 300 | 8 100 | +1,7 | 43 600 | 40 300 | +8,2 |
| Volkswagen-csoport összesen | 920 700 | 883 300 | +4,2 | 5 155 600 | 5 115 900 | +0,8 |





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)


































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


