Idén harmadik alkalommal részesült a hazai és nemzetközi gazdasági szféra egyik legértékesebb kitüntetésében a Hyundai, amikor 2013 és 2014 után ismét elnyerte az üzleti élet legnevesebb szakemberei mellett a széles körben vett közönség, a vásárlók véleményét is tükröző hazai Superbrands és Business Superbrands címeket. A díjakat az év végén szervezett, ünnepélyes díjátadó keretében veszi át Kovács Pál, a Hyundai Holding Hungary Kft. ügyvezetője.
Mindez különösen megtisztelő a Superbrands program jubileumi évében: az azt útjára bocsátó, független Brand Council szervezet 1995-ben, Nagy-Britanniában jött létre, és ma már világszerte 90 országban működik. A program azon márkák előtt tiszteleg, amelyek kiemelkedő sikereket értek el, illetve amelyek sikeresen képesek fenntartani ezen kivételes eredményt: ilyenformán a Superbrands követendő példát is állít a piaci verseny résztvevői elé.
Számos kereskedelmi díjtól eltérően a Superbrands nem csupán a szakmán belül értelmezhető bennfentes elismerés, hanem a fogyasztó számára is értékes, sokat mondó védjegy. Ezt mindennél jobban tükrözi, hogy a 23 tagból álló szakértői bizottság véleménye mellett a vásárlókat is megkérdezik a szervezők: a GfK Hungária támogatásával idén ismét megszervezték azt a 800 fős, reprezentatív, online közvélemény-kutatást, ahol közvetlenül a felhasználók mondhatják el véleményüket a márkákról.
Ezzel szemben szigorúan piaci, gazdasági szempontok alapján mérlegel a 2007-ben alapított Business Superbrands tizennégy tagú döntőbizottsága: olyan tényezők határozzák itt meg a díj odaítélését, mint az éves árbevétel, a szakmai szervezetek ajánlásai, vagy az úgynevezett Bisnode Rating, amely adóhatósági és cégbírósági adatok, illetve rendkívül részletes pénzügyi információk alapján minősíti a vállalatokat.
„Egyszer nyerni megtiszteltetés, kétszer az élre kerülni elismerés. Az azonban, hogy idén harmadszor is megkaptuk a Superbrands címet hazánkban, arra kötelez bennünket, hogy hosszú távon is méltónak bizonyuljunk arra a bizalomra, amelyet ügyfeleink és a szakma megszavazott nekünk, és tudatosan törekedjük az elért színvonal folyamatos, fenntartható fejlesztésére. Aligha létezik még egy olyan hiteles, globálisan releváns kitüntetés, mint a Superbrands. Harmadszori sikerünk ugyanúgy szól a folyamatosan erősödő Hyundai márkának, az általa kínált, innovatív termékeknek és piacvezető szolgáltatásoknak, mint a Hyundai Holding Hungary Kft. munkatársai által végzett áldozatos, kitartó erőfeszítéseknek. Nem utolsó sorban hálával tartozunk ügyfeleinknek, akik folyamatos visszajelzéseikkel lehetővé teszik, hogy fejlődjünk” – nyilatkozta Kovács Pál, a Hyundai Holding Hungary Kft. ügyvezetője.
A hazai Superbrands 2015 és Business Superbrands 2015 díjakat hivatalosan az év végén vehetik át a kitüntetett vállalatok.





![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
































![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)


