Idén szeptemberben a Mazda a Homo Faber 2024 partnereként a kortárs kézművesség művészetét ünnepli „Az élet utazása” címszó alatt. A látogatók a kiállításon válogatott kézműves tárgyak gyűjteményével találkozhatnak és gyakorlati workshopokon vehetnek részt, megtapasztalva a művészi szinten űzött kézművesség és az autóipari formatervezés harmonikus összefonódását.
A Homo Faber egy rangos esemény, amely a kézművességet hivatott ünnepelni, miközben az emberi életet a kézműves mesterség szemszögéből vizsgálja. Luca Guadagnino filmrendező mozgóképes víziója és Nicolò Rosmarini építészeti eleganciája által vezérelve, a programsorozat magával ragadó utazást ígér a születéstől a túlvilági életig, kitűnő művészi munkákon keresztül megfogalmazva. A Homo Faber kiállításon a Mazda az emberi élet utazáshoz kapcsolódó motívumait állítja a középpontba, és egyben megmutatja a márka hagyományok iránti mélységes tiszteletét, amelyet az innovatív tervezési szemlélet tesz teljessé. A „Crafted in Japan” filozófiát képviselő Mazda már több mint egy évszázada demonstrálja Takumi kézműves mesterei elkötelezettségét a tökéletesség, valamint az az autógyártásban oly fontos emberi érintés iránt.
A workshopok: Ismerje meg a kézműves mestereket
Egy odafigyeléssel és hozzáértéssel készített ajándéktárgy mindig egy rendkívüli utazás eszenciáját testesíti meg. A Homo Faber 2024 kiállításon a Mazda arra inspirálja a látogatókat, hogy maguk is váljanak kézművesekké. A papírművesség mestereinek vezetésével a résztvevők elkészíthetik saját emléktárgyaikat a Homo Faberben tett utazásukról.
Japán könyvkötészet: Az 1960-as évek végén alapított, Padovában és Velencében található Antica Legatoria Ofer butikműhely a Santa Giustina és Praglia apátságok könyvkötési technikáira, valamint a nyugati, japán és török stílusú márványozott papírok művészetére szakosodott. Kézműves mestereik végigvezetik a látogatókat a könyvkötés folyamatán, lépésről lépésre megmutatva, hogyan készítsék el saját úti naplójukat, amely a japán esztétikum és az ősi könyvkötészeti technikák tökéletes elegye.
Zsebglóbusz-készítés: Leonardo Frigo szenvedélyes, innovatív és kreatív. A zene iránti szeretetét ötvözi a kő és fa restaurálásával. Már több mint egy évtizede készít kézzel festett vonós hangszereket, amelyek világszerte elismerést váltanak ki. A Homo Faber 2024 kiállításon Frigo és a Mazda arra invitálják a látogatókat, hogy nyomtassák ki saját térképüket, és készítsenek belőle egy földgömböt, amely következő utazásukat inspirálhatja, ötvözve a hagyományos kézművességet a személyes kreativitással.
“Varázslatos érzés saját kezűleg létrehozni valami különlegeset” – állítja Leonardo Frigo, és ezzel a Homo Faber lényegét is megfogalmazza. Frigo a #MazdaDiscovers legfrissebb epizódjában is szerepel, ahol a tartalomkészítők azzal a céllal kelnek útra, hogy helyi kézművesekkel találkozzanak, és elmeséljék történeteiket. A korábbi epizódokban szereplő kézműves tárgyak is bemutatásra kerülnek, ezzel is hangsúlyozva a Mazda elkötelezettségét a kézműves mesterség iránt, ahol az innováció hagyománnyal találkozik, olyan élményeket teremtve, amelyek nagy hatással vannak mind a kézművesekre, mind a rajongóikra világszerte.





![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
































![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)


