Site icon AutóAddikt

A Kulcslyuk pillanatok alatt megjavította az 1997-es Mercedes-Benz S420 W140 zárbetétjét

Korábban mutattuk, hogy jártunk projektautónk, az 1997-es Mercedes-Benz S420 W140 dashboard szemüvegtartó- és kesztyűtartó zárbetétjének kiszerelésekor. A darabokra hullott alkatrészt a Kulcslyuk Zárszaküzlet és Szerviz nagyjából negyed óra alatt életre keltette.

Szerencsénk volt, ugyanis a darabjaira szétesett zárbetét mindegyik, összesen 5 darab lamellája megvolt, viszont az apró rugókat elvesztettük. Ez sem okozott gondot a Kulcslyuk szakembereinek, ugyanis rögvest átlátták a hibát, és neki is láttak egyenként berakosgatni az üres betétbe a fémlapkákat.

Miután megtörtént az „újrakódolás”, az autó indítókulcsa értelemszerűen a zárbetétben maradt – ezúttal óvatosabban jártunk el mi is, és ügyeltünk arra, hogy a kulcsot idő előtt ne húzzuk ki, megelőzvén egy újabb kellemetlen nüanszot.

Innentől fogva sima volt az ügy, a zárbetétet visszaillesztettük a helyére, úgy, hogy a pozíció zárt állapotban maradjon. Így apró kattanás után a rögzítőmechanizmus is összezárt, majd a kulcs elfordításával újra nyitható-zárható lett a W140-es szemüvegtartója, kesztyűtartója.

Természetesen a zárbetét, illetve maga a tartókeret visszaszerelése előtt a szemüvegtartó modulját kellett pozícióba állítani, figyelve arra, hogy a felfogató csavarok aljzatinak fémlapkái is megfelelő szögben álljanak; ellenkező esetben a csavarok ferdén rögzíthetők, így elforognak, mintha szakadás lenne a menetekben.

Némi állítgatás után a hézagok is stimmeltek, s végre minden visszaállít az eredeti állapotba. A Parktronic PTS/PDC műszerfali visszajelzők az első fronton kifogástalanul működnek – ami miatt az egész középső rész lebontási procedúrája történt. Most jöhet a hátsó Parktronic kijelző-kettős javítása, ugyanis ott sem világít az egyik oldal a kettőből.

Együttműködő partnerek: Mercedes-BenzClassic Vehicle HungaryVictor’s CustomsZöld AutószervizMerciBolt.huHankook Tire MagyarországULOLoctite (Henkel Adhesives)Olajshop.hu

Fotó: Autóaddikt

Utómunka: Acer

Exit mobile version