Sorozatban ez immár a hetedik év, amikor a világ vezető prémium hibrid gyártójaként autóinak legendás megbízhatóságáról és alacsony üzemben tartási költségeiről ismert Lexus a luxusautó-kategória éllovasaként végez a J.D. Power U.S. Jármű Megbízhatósági Felmérésén (VDS).
A J.D. Power az autók forgalomba állításától számított harmadik évben méri a tulajdonosok által jelentett meghibásodások számát. A 2018-as VDS során a 2015-ös modelleket vizsgálták. Az általános megbízhatóság szempontjából az alacsonyabb pontszám utal a jobb minőségre. A Magyarországon is évről évre értékesítési rekordokat döntő, hazánkban 97%-ban környezetbarát hibrid modelleket értékesítő Lexus összesített győzelme mellett az idei megmérettetésen négy Lexus és két Toyota modell nyert díjat a saját szegmensében, így a világ legzöldebb és leginnovatívabb autógyártójaként ismert japán konszern összesen hét díjat gyűjtött be, vagyis többet, mint bármelyik más autógyár. Mindemellett öt Lexus- és Toyota-modell végzett a második vagy harmadik helyen a saját szegmensében. A Lexus márka autói közül az RX crossover immár a hetedik VDS-díját szerezte meg, a GS hat VDS-díjjal büszkélkedhet, az ES pedig immár zsinórban hetedszer nyerte el a Kompakt Prémium Autók díjat.
A hetedik éve a prémium márkák kategóriájának élén végző Lexus idei első helyezései:
– RX: közepes méretű prémium SUV
– GS: közepes méretű prémium autó
– ES: prémium kompakt autó
– CT: prémium kisautó
A Toyota márka autói közül a Prius immár a nyolcadik, a Tacoma pedig a negyedik VDS első helyezését szerezte meg:
– Prius: kompakt autó
– Tacoma: közepes méretű pickup





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)


































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


