A hivatalos világpremier előtt már a mozivásznon találkozhatunk az új Audi A8 modellel.
A prémium márka zászlóshajója a Marvel kasszasikerében, a „Pókember: Hazatérés” című filmben vendégszerepel, amely világszerte júliusban érkezik majd a mozikba. Így a mozilátogatók lesznek az elsők, akik megpillanthatják az Audi luxusmodelljét a film június 28-i bemutatóján Los Angelesben.
A Marvel történetében Tom Holland alakítja Peter Parker szerepét, akit sofőrje, Happy Hogan (Jon Favreau) szállít az új Audi A8 L autójában. A filmrészlet bepillantást enged az új szedán orrkialakításába illetve oldalsó formatervébe. Ezen kívül a mozirajongók ízelítőt kapnak az Audi műszaki újdonságaiból is, mint amilyen a forgalmi dugóban önvezető üzemmódban közlekedő A8 modell is. A filmben Happy vezetés közben leveszi a kezét a kormányról és mintegy varázsütésre az autó magától folytatja a kanyarodást. Az Audi AI traffic jam pilot rendszerének köszönhetően – amennyiben az be van kapcsolva – az Audi A8 átveszi a vezetés feladatát.
Az A8 mellett két másik Audi modell is vendégszerepel a Pókember: Hazatérés című filmben. Tony Stark hagyományosan egy Audi R8 V10 Spyderben foglal helyet, míg Peter Parker egy Audi TTS Roadster volánja mögé ül. Az új Audi A8 hivatalosan július 11-én mutatkozik be a nagyközönségnek a barcelonai Audi Summit (www.summit.audi) alkalmával. A Pókember: Hazatérés című film, benne az új Audi A8 modellel pedig júliustól látható a mozikban világszerte.





![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
































![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)


