Főoldal Újdonságok Egyedi DS-példány a Francia Köztársaság elnökének

Egyedi DS-példány a Francia Köztársaság elnökének

A DS márkát és a Francia Köztársaság elnöki hivatalát hagyományosan szoros történelmi szálak fűzik össze. Az Ötödik Köztársaság kikiáltása óta a mai napig összesen hét államelnök használta a DS-t, az SM-et, majd a közelmúltban a DS 5 és DS 7 típusokat. 2017-es beiktatásakor Emmanuel Macron egy ELNÖKI DS 7 CROSSBACK utasaként hajtott végig a Champs-Élysées-n: a különleges kialakítású jármű lehetővé tette számára, hogy az autóból köszöntse a francia népet. A DS 7 ÉLYSÉE ezzel szemben hatékony munkaeszköznek készült: a nyújtott tengelytávú modellt 300 lóerős E-TENSE plug-in hybrid hajtáslánccal és intelligens összkerékhajtással szerelték fel; az autó 2021 novemberében csatlakozott az Élysée-palota járműparkjához.

Az 1945. május 8-i fegyverletételre emlékező ünnepség alkalmából a DS Automobiles vadonatúj járművet épített a Francia Köztársaság elnöke számára: az ELNÖKI DS N°8 különleges kialakításának köszönhetően az elnök a francia néphez a lehető legközelebb vehet részt a felvonuláson.

“A 8-as szám most a figyelem középpontjába kerül az ELNÖKI DS N°8 az 1945. május 8-i fegyverletétel 80. évfordulának napján azon különleges DS-ek nyomába lép, melyek közel 70 éve élvezik a Köztársaság elnöki hivatala elismerését. A 2024-es olimpiai játékok megyitó ünnepségének szellemében, összekötve a múltat és a jövőt, a 750 km elektromos autonómiájú, a kivételes kézművességet az avantgárd szellemiséggel ötvöző ELNÖKI DS N°8 a bevezetése előtt reflektorfénybe kerül, a tökéletességet célozva meg.” – mondta Xavier Peugeot, a DS Automobiles vezérigazgatója.

A DS Automobiles mérnökei és kreatív stábjai számos ponton módosították az ELNÖKI DS N°8 hivatali járművet. Mindenekelőtt a karosszériát Sapphire Blue színűre fényezték, akárcsak annak idején a DS 7 ÉLYSÉE modellt. Ez az egyetlen olyan DS N°8 a világon, amely megkapja ezt az elnöki járműparkba szánt autókhoz tökéletesen illő árnyalatot. Az egyedülálló jármű megjelenését fekete sárvédők teszik még különlegesebbé. A megvilágított DS LUMINASCREEEN első maszkot a Francia Köztársaság kék, fehér és piros trikolórja díszíti. A további külső részletek között említést érdemelnek az autó orrán és farán megjelenő, különleges kivitelű kék-fehér-piros emblémák, valamint az első lökhárító sarkain kialakított zászlótartók.

A szakértelmen és technológián alapuló, egyedülálló formaterve révén az utazás művészetét megtestesítő ELNÖKI DS N°8 megvalósításában számos francia kézműves mester és partnercég vett részt. Az 1945. május 8-i fegyverletétel emlékére szervezett ünnepséget megelőzően, az Élysée-palotában megrendezett, exkluzív bemutató keretében leplezték le az ELNÖKI DS N°8-ast. 

Xavier Peugeot, a DS Automobiles vezérigazgatója munkatársai, valamint a különleges jármű megvalósításában kulcsszerepet vállaló, a legkiválóbb francia szakértelmet képviselő kézműves mesterek társaságában adta át munkájuk gyümölcsét a Francia Köztársaság elnökének.

SAVOIR-FAIRE – KÉZMŰVES SZAKÉRTELEM

Szalmaintarzia – ATELIERS LISON DE CAUNES

A legkiválóbb francia kézműves műhelyeket tömörítő Grands Ateliers de France és az Entreprises du Patrimoine Vivant (élő örökség társaságok) tagjaként Lison de Caunes képzőművész a nagyapjától, André Groult tervezőtől örökölt tudást és szakértelmet viszi tovább. A Párizs 6. kerületében található műhelyében készültek azok a szalmaintarziák, amelyek a műszerfalat, valamint az első ajtópaneleket díszítik. A rozsszalma első pillantásra egyszerűnek ható megjelenését színezéssel teszik nemesebbé. A Lison de Caunes műhelyében dolgozó tizenkét intarziakészítő kézműves tengerzöld és éjkék árnyalatú szalmaintarziát készített a DS Automobiles részére; a legyező alakban megformált alkotások látványa lenyűgöző.

Szatén– MÉTAPHORES

A MÉTAPHORES egy Párizsban alapított szövőműhely, amely Bussières és Challes településeken végzi tevékenységeit. A műhely a Hermès cégcsoport textil üzletágának képezi a részét. A Verel de Belval lyoni selyemmanufaktúra bútorselyem-készítés és lószőrfeldolgozás terén szerzett, több évszázados szakértelmét a kézi szövés egyediségével kombinálja. Az ELNÖKI DS N°8 belső terének kárpitozásánál használt, Dream Blue árnyalatú szaténpanelek a Verel de Belval szöveteiből készültek.

Pliszé szövet – Atelier Lognon

Az 1853-ban Emilie Lognon által alapított Atelier Lognon Párizs 19. kerületében, a kézműves-, divat- és díszítőipari vállalkozásoknak otthont adó 19M épületben működik. A manufaktúra kartonsablonok segítségével, kézműves munkával készíti pliszé szövet alkotásait. A műhely egy olyan exkluzív ügyfélkört szolgál ki szakértelmével, amelybe a legnevesebb divatházakon kívül immár a DS Automobiles is bele tartozik. Az ELNÖKI DS N°8 esetében az ajtópaneleket borították a Lognon pliszé szöveteivel.

Kárpitosmesterek – DS Automobiles

A DS járműveinek kényelmére részletekbe menő gondossággal ügyelő, a DS párizsi formatervező stúdiójának közelében dolgozó kárpitos mesterek legjobb tudásukat és szakértelmüket bevetve járultak hozzá ennek a különleges alkotásnak a megvalósulásához. Ők tervezik és készítik el az összes DS modell első és hátsó üléseit, az ajtóborító paneleket, továbbá minden olyan felületet, amelyet az ő kézműves szakértelmükre igényt tartó, rugalmas anyag borít. 

Az ELNÖKI DS N°8 üléseit Alcantarával® és a DS Automobiles egyik védjegyének számító, óraszíj-mintázatú Nappa bőrrel borították. A kárpitozás Dream Blue árnyalatát kifejezetten ehhez a különleges autóhoz választották ki. Az összes olyan felületet, amelyen szatén szövet található, akárcsak az ajtópaneleken található pliszé szöveteket, a DS Automobiles kárpitos mesterei húzták be. A DS Automobiles másik védjegye, a sorozatgyártású DS modelleken is alkalmazott gyöngyöltés az elnöki autó ajtópaneljein és műszerfalán is megjelenik.

TECHNOLÓGIA 

Centigon

A Centigon egy páncélozott járművekre és egyedi utasvédelmi megoldásokra szakosodott műhely. A Lamballe településen működő vállalat a francia államvezetés, a biztonsági erők, valamint számos kormányzati és privát szolgálat hivatalos partnere. A Centigon minden tudását bevetve gondoskodott arról, hogy az ELNÖKI DS N°8 biztonsági szempontból is alkalmas legyen a Francia Köztársaság elnökének a szállítására.

ACC

A francia Automotive Cells Company szállította az ELNÖKI DS N°8 akkumulátorait. Az akkumulátorokat gyártó első Gigafactory-nak is otthont adó Billy Berclau Douvrin-ben tevékenykedő vállalatnak a Stellantis az egyik alapító tulajdonosa. Tőlük származnak többek között azok az akkumulátorok is, amelyeknek köszönhetően a DS Automobiles új zászlóshajója, a DS N°8 akár 750 kilométert is képes megtenni egyetlen feltöltéssel. A DS N°8 hatótávolsága autópályán közlekedve is meghaladja az 500 kilométert. Az autó mindössze 10 percnyi gyorstöltéssel 200 kilométerre elegendő energiát képes magához venni, 20%-os töltöttségi szintről pedig mindössze 27 perc alatt tölthető 80 százalékra.

FOCAL

Az 1979-ben, Saint-Etienne-ben alapított FOCAL high-end audiorendszereket fejleszt és gyárt. A FOCAL, amely 2024 óta tagja a francia luxuscikk-gyártókat tömörítő Comité Colbert szervezetnek, kiemelkedő akusztikai szakértelmének, exkluzív technológiáinak és innovációinak köszönhetően nemzetközi hírnévnek örvend. A DS Automobiles vállalattal régóta együttműködésben álló FOCAL egyedi audiorendszert tervezett és fejlesztett az ELNÖKI DS N°8 modell számára.

A nagyközönség a soron következő RÉVÉLATIONS kiállításon csodálhatja meg az ELNÖKI DS N°8 elnöki járművet. A kétévente megrendezett képzőművészeti kiállítást régóta támogatja a DS Automobiles; a rendezvényre idén május 21-25. között, a Grand Palais-ben kerül sor.

A DS és a FRANCIA KÖZTÁRSASÁG ELNÖKI HIVATALA 

Charles de Gaulle tábornok 1958-as (valamint az 1962-es Petit Clamart-i merénylet-kísérlet során is használt) DS 19-ese; a Robert Chapron által megnyújtott (653 cm), 1968-as elnöki DS 21-es; majd a Georges Pompidou részére 1972-ben készített, ugyancsak Chapron-féle nyújtással és megkettőzött oldalajtókkal egyedivé tett SM mind arról a szoros és bensőséges kapcsolatról tanúskodnak, amelyet a DS Automobiles hagyományosan ápol a Francia Köztársaság elnöki hivatalával. 2012-ben François Hollande egy DS 5-öst használt beiktatásakor; később ez lett hivatali járműve. Ezt követte az ELNÖKI DS 7 CROSSBACK, amelyet először Emmanuel Macron beiktatásán, majd 2023 szeptemberében III. Károly király párizsi látogatásakor használt az elnöki hivatal. 2021 novembere óta a DS 7 ÉLYSÉE a Francia Köztársaság elnöki hivatalának hivatalos járműve. A mai napon bemutatott ELNÖKI DS N°8 ezt a hosszú hagyományt folytatja, megerősítve a DS Automobiles és a Francia Köztársaság elnöki hivatala közötti kapcsolatot, egyben tanúbizonyságot téve a márka egyedülálló felkészültségéről és avantgárd szellemiségéről.