Site icon AutóAddikt

[TESZT] Ford Mustang GT 5.0 Fastback – a legenda újraéled

Ki hinné, hogy 50 évet kellett várnia Európának arra, hogy az ikonikus, legendás, és még számtalan jelzővel illethető Ford Mustang-ot bevezethessék hivatalosan is az öreg kontinensen.

Persze az elmúlt évtizedekben jelentős mennyiségű darab érkezett az itteni országokba, évjárattól, felszereltségtől függetlenül, valamint kifejezetten prioritást élveztek a korai, mára bőven old timer kategóriába sorolható járművek – egy ilyen, 1967-es évjáratú verziót mi is többször kipróbáltunk, illetve írtunk is róla a Napimagazin.hu hasábjain.

Egészen pontosan 2011-ben merült fel legelőször a Ford Mustang európai, ezáltal hazai forgalmazásának kérdése, mely akkor még egyáltalán nem volt egyértelmű, úgy, ahogyan a megjelenés részletei sem voltak ismertek. Akkoriban forgattunk egy riportfilmet egy 1965-ös évjáratú Ford Mustang Convertible kapcsán, melyben Varga Zsombor, a Ford Kelet- és Közép Európai Értékesítő Kft. akkori kommunikációs igazgatója nyilatkozott a közeli- és távlati tervekről egyaránt. Érdemes megnézni az alábbi videót:

2014-ben, Genfben találkoztunk először testközelből az új Ford Mustang-gal. Természetesen statikus megközelítésben, a forgó platformra kihelyezett autó tisztes távolságból volt csak feltérképezhető, ám Convertible (kabrió) jellegéből adódóan legalább fotózni lehetett jobbról-balról, így már az akkori tálalást is remekül sikerült megörökítenünk az utókornak.

Amikor felreppent, hogy a 2015-ös modellévű Ford Mustang 2.3 literes EcoBoost motorral (is) érkezik, picit megijedtünk, hiszen elkezdtek terjengeni olyasféle pletykák, hogy Európába csak ez a variáns érkezik majd. Szentségtörés? Aligha, bár kíváncsian várjuk, mit tud majd produkálni a 2015-ös Ford Focus RS-be is beépített 317 lóerős sornégyes aggregát, de azért legyünk őszinték: egy Ford Mustang valójában az echte V8-as erőforrással az igazi Ford Mustang. Nincs apelláta.

Épp ezért örültünk határtalanul, amikor kiderült, hogy a Ford magyarországi képviselete pontosan egy ilyen modellt állított be elsőnek a tesztflottába. Konkrétan egy GT jelzést kapott Ford Mustang-ot, lakkfekete fényezéssel, 421 lóerős ménest kiugrasztva a karámból.

Fellelhetőek a korábbi stílusjegyek, szerencsére

Lehet, közhely: a Ford Mustang-ot akarva-akaratlanul hozzá hasonlítjuk a névadó musztáng-körítéshez, kitörni vágyó, nyers erejét, külalakját és egyéb „apróságokat” figyelembe véve. Nem is baj, maradjunk meg ennél, hiszen a legenda így marad fenn tartósan, persze kérdés, hogy az európai autós és vásárló hogyan viszonyul mindahhoz, amit megélhet majd egy Ford Mustang volánja mögött. Egy autóban, ami kifejezetten az USA-ból érkezett, az USA-nak készül, s most átértelmezték valamelyest európainak, úgy, hogy megmaradt szinte minden benne, ami a hamisítatlan életérzést kell, hogy képviselje.

Sikerült úgy megtartani a Ford Mustang emblematikus fazonját, hogy az teljes mértékben megfeleljen a 2015-ös kívánalmaknak, de azért felfedezhetőek legyenek az egészen 1964-ig visszanyúló stíluselemek is. Ráadásként pedig – s ez nem lehetett egyszerű a tervezőmérnököknek – úgy lett az egész küllem megalkotva, hogy a jelenlegi Ford portfólió (amerikai, európai) ismérvei is mind megtalálhatóak az autón.

Fentiek tekintetében az orr-rész, amelynek a leghangsúlyosabbnak kell lennie a far mellett – megkapta a jellegzetes vágtató mén emblémát, ehhez nem nyúltak átalakítás szempontjából, valamint a a trapéz alakzatot mutató hűtőmaszk, a két szélen levágott vonalvezetéssel a mai kor Fordját hívatott idézni. Mellső lámpatestek tekintetében szintén a jelen stílusirányzat a mérvadó, morcosra húzott vonalakkal, keskeny sziluettel már meg is van szinte minden ahhoz, hogy az új, 2015-ös Ford Mustang eladható legyen, de azért kell még hozzá jócskán a lökhárítók (szintén első front) szélesített, kihúzott alakzata is. Így ténylegesen megvan a masszív, összetéveszthetetlen sportos hatás.

Mindent a külcsín érdekében?

„Rollin’ in my 5.0” – rappelte Vanilla Ice 1990-ben, az Ice Ice Baby című, akkori érát meghatározó slágerben, ezzel is népszerűsítve az akkor éppen gyártásban lévő, harmadik generációs modellt (1979-től 1993-ig gyártották). 1:31-nél található az ominózus jelenet:

Ez a dal egyike azon számtalan zeneműveknek, amely valamilyen formában hozzányúlt az intuitív Ford Mustang-életérzéshez, és megpróbálta azt lemodellezni több-kevesebb sikerrel. A five-point-o meghatározás az 5 literes V8 blokkra utal, pár generációra visszavezetve ez a számjelzés megjelent a Ford Mustang modellek első sárvédő-idomán, az A oszlop alatt – jelen esetben is megtalálható volt ez a plakett a tesztautón. Remek, hogy erre is gondoltak ismételten a skiccek formába öntésénél, még egy olyan elem, ami hordozza a legendás Ford Mustang feelinget.

Megmaradt a tradicionális fastback kupéforma is. Fő jellemzők: asztalfelületnyi motorháztető, cseppformát szimbolizáló utaskabin, a méretarányokhoz képest csapott far. Az oldalajtók gigantikusak, jól kihangsúlyozzák a 4784 milliméteres hosszt, valamint a 2720 milliméteres tengelytávolságot is, az összképhez nagyban hozzátesznek a 19-es keréktárcsák is.

Minden kétséget kizáróan a 2015-ös Ford Mustang leginkább hagyományörző felülete a far, itt szinte minden olyan, mint amilyennek emlékeinkben látjuk a több évtizedes jellegzetességeket: három, egymástól jól elkülönített részletből álló lámpatestek, a szélek felé szűkítve, középen pedig egy hatalmas GT-logó; mindez keskeny, összehúzott formátumban, helyet hagyva a két oldalra helyezett, a jellegzetesen összetéveszthetetlen Mustang-V8 hangzásért felelős kipufogóvégeknek, a diffúzorosra rajzolt kialakításnak.

Elég is nagyjából ennyi ahhoz, hogy a legfrissebb Ford Mustang az a Ford Mustang legyen, amire vágyik a közönség? Véleményünk szerint igen. Túlzásba lehetne vinni a krómozást, a különféle szárnyakat, szpoiler-nagyobbításokat és egyebeket, de az már inkább a giccs kategória lenne, és különben is, lesz Shelby GT500, meg egyebek; azok úgyis elviszik a prímet e téren. Az alaphangon született elgondolású Ford Mustang, annak is a csúcsmodellje (kivételt képez a Convertible verzió, az értelemszerűen drágább) pontosan így perfekt, ahogy van, a maga muscle car szegmenségben.

Megfelel a huszonegyedik századi elvárásoknak

A 2015-ös Ford Mustang-nak sikerült hoznia a jellegzetességeket a beltérben is. Ikonikus elemekkel tarkítva természetesen, itt ismét előtérbe helyeződik a vágtató ló szimbóluma a kormánykeréken, a háromküllős kialakítás újra a múltat idézi (igaz, akkor a fogás jóval kényelmetlenebb volt nyilván, a vékony íveknek köszönhetően). A süllyesztett, egymástól jól elkülönített központi műszerek szigorúan analóg mivolta elengedhetetlen az igazi Ford Mustang-érzethez, a sebességmérő apró kiegészítő skálázása mérföldben is mutat annak rendje és módja szerint.

Minden olyan funkció- és módkapcsoló megtalálható a Ford Mustang 2015-ös modelljének kormánykerék küllőin, amelyek elengedhetetlenek mai szemmel, a két középpontban lévő műszeridom közé az alapvető információkat közvetítő LCD panel szintén jól közvetít.

Középen hármas légbeömlő-kialakítások kaptak helyet a cockpit felső részén, a középkonzol méretes LCD infotainment kijelzővel folytatódik, hozzácsapva a klíma-keringetés konzolját, valamint a további funkciók kezeléséért felelős, repülőgép-műszerfal jellegű, fémes hatású kapcsolósort, beleértve a motor indításáért- és leállításáért felelős gombbal.

Kényelem, komfort: visszafogottan ugyan, túraautósan

Kényelmes és elegáns fotelek kerültek a Ford Mustang-ba, ezek az ülések inkább komfortosak, mintsem sportosak – a Recaro jelleget felejtsük tehát el, de ez így is van rendjén: a Ford Mustang nem is a vad versenyzésről szól. Ennek megfelelően a székek oldal- és hossztartása teljesen rendben van, a variálhatóság része az alapból full extrás felszereltségnek, így tulajdonképp mindenki megtalálja a maga legkényelmesebb pozícióját. Az persze előny, ha nem nőttünk 190 centiméternél magasabbra, ugyanis ezen érték felett kezdődhetnek a gondok.

Ugyanakkor a kompromisszumok megkötését leginkább a hátsó traktusba történő behelyezkedés, valamint az onnan elvégzendő kikászálódás jelentheti – és nem csak akkor, ha az átlagosnál masszívabb testalkattal bírunk. Hátul szinte nulla a tér, 170 centiméterrel sem lehet egyenes testtartásban ülni itt, a fejtér rendkívül korlátozott. Alapvetően talán kettő 10-12 éves gyerek utaztatható itt, átmenetileg. Nem véletlenül lett az új, 2015-ös Ford Mustang 2+2 ülésesnek definiálva: ennek értelmében két felnőtt utassal érdemes számolni a Fastback kaszni esetében.

Mi is a szíve, lelke egy Ford Mustang-nak? Közhelyezzünk tovább, így nyilvánvalóan a motor, a hajtáslánc. Nézzük tehát, mit tud a 2015-ös modell e tekintetben.

Nyers és lényegre törő. Amerika szülöttje

530 Newtonméternyi forgatónyomatékot tudunk elszabadítani, ha úgy igazán combosan odalépünk az új Ford Mustang gázpedáljára.

Ilyenkor 4250-et forog a főtengely, mind a 8 henger hörögve, üvöltve adja hírül a kipufogókon keresztül igazán amerikai nyersességét, a klasszikus benzines szívómotor megkérdőjelezhetetlen karakterisztikáját. A big block egység amúgy 4951 köbcentiméter összlökettérfogattal rendelkezik, csúcsteljesítménye 421 lóerő 6500-as percenkénti fordulatszámon. A tesztautóba épített hatsebességes automataváltó tisztességesen tette dolgát, szinte észrevétlenül – igaz, a hatalmas hengerűrtartalom és a hozzá tartozó nyomaték mind segítség e téren, melynek megfelelően szinte alapjáraton lehet közlekedni az autóval bármely sebességtartományban, legalábbis, ami a városi korlátokat illeti.

Ha viszont szeretnénk egy kicsit megtapasztalni, milyen az, amikor 421 ló ereje elszabadul, amolyan Mustang-módra, S állásba kell kapcsolnunk az automatát, és máris kezdődhet a kiteljesedés. Egyértelműen a kormányra applikált füleket érdemes használni, ha teljesítménycentrikusan óhajtunk vezetni, a fel- és visszaváltások pontosak, akkor érkeznek, amikor mi szeretnénk, nincs késlekedés, csúsztatott reakció. A V8-as nyomatékgörbéje egyenletesen épül fel, európai szemmel tekintve furcsa lehet a folyamatos, viszonylag alacsonyan maradó fordulatszám-tartomány, viszont ez inkább érzéki csalódásként fogható fel, mert végállás felé közeledve azért csak megvan egy idő után a 6000 feletti érték is. Ilyen, amikor a turbótöltés (vagy inkább kompresszor) nélkül is van élet, pusztán az erő van megidézve, egy több évtizeden át bizonyító blokkban.

Meglepően stabil és jó úttartású az új, 2015-ös Ford Mustang. Bár az előzetes információk alapján tudtuk, hogy az európai verziók teljesen átértelmezett futóművet kapnak, kaptak, de testközelből lehet igazán megtapasztalni a különbségeket.

Teljesen új szervokormányzást kapott például a Ford Mustang, elektronikus alapokon, három beállítási lehetőséggel. Az EPAS rövidítést kapott rendszer normál, komfort, illetve sport profilban bírható működésre, mindezek mellett a menet közben fellépő plusz behatások (oldalszél, esetleges sodródások) ellen is automatikusan hangolt.

Az első felfüggesztés kettős gömbcsuklós MacPherson, míg a hátsó teljesen újratervezett többlengőkaros kialakítást kapott. A beépített alumínium részegységek csökkentik a rugózatlan tömeget, így nincsenek fals kilengések erőteljesebben vett kanyaroknál egyebek mellett.

Bár egy ilyen autónál, mint a Ford Mustang, nem kifejezetten az üzemanyag-fogyasztás az elsődleges szempont, de azért vessünk egy pillantást e téren is az adatokra! A tesztelés során próbáltunk több jelleggel bíró környezetben közlekedni az autóval, így városi-elővárosi, valamint országúti környezetben is próbára tettük a képességeket. A városi érték többé-kevésbé dinamikusabb gyorsításokkal, nem kifejezetten visszafogott vezetéssel 21.7 liter/100 kilométeres értéknél kezdett stagnálni, viszont amint visszakapcsoltunk S-ből D-be, máris megállt a képzeletbeli mutató 15.6 liter/100 kilométernél. Huzamosabb országúti, 90 kilométer/órás tempónál 11.9 liter/100 kilométernél nem sikerült lejjebb tornásznunk az átlagfogyasztást, de a későbbiekben egy hosszabb teszt során megpróbáljuk a lehetetlent. Egyébként a hatótáv nem túl meggyőző, köszönhetően a mindössze 61 literes üzemanyagtanknak, ami itt bizony kis kapacitásúnak bizonyul.

Végszó

Egyértelmű tehát: a Ford Mustang még mindig, a mai napig is egy életérzést képvisel. Megjelenésével, karakterisztikájábal összetéveszthetetlen, s bár tudjuk, hogy az amerikai autóipar jó néhány hasonszőrű izomautót tartogat tarsolyában, ne felejtsük el, hogy a Ford Mustang nevezhető meg kiindulópontnak, egy igazi alapnak, stílusteremtő ikonnak. Épp ezért nyilvánvaló az elhívatottság, nem csak bennünk, hanem mindenkiben, aki egy kicsit is ad a tradíciókra, az eredendő értékekre. S aki egy kedvező ár-érték arányú erőgépet keres, a Ford Mustang esetében nagy valószínűséggel megtalálja számításait, ugyanis jelenleg ilyen megközelítésű, ennyire kultikus szimbólum ekkora teljesítménnyel aligha szerezhető be más márkák kínálatában.

2015 Ford Mustang GT 5.0 Fastback specifikációk

Motor

Motortípus: V elrendezésű 8 hengeres szívó benzinmotor

Lökettérfogat: 4951 cm³

Maximális teljesítmény: 421 LE @ 6500 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 530 Nm @ 4250 ford./perc

Erőátvitel: hátsókerékhajtás, 6 fokozatú automataváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4784 mm

Szélesség: 1916 mm

Magasság: 1381 mm

Tengelytáv: 2720 mm

Első gumik mérete: 275/40 ZR19

Hátsó gumik mérete: 275/40 ZR19

Tömeg, üresen: 1732 kg

Megengedett össztömeg: n/a

Csomagtartó mérete: 408 liter

Üzemanyagtartály mérete: 61 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: n/a

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 4.8 s (gyári), 4.6 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 15.6 l/100 km

Országúti: 11.9 l/100 km

Vegyes: 13.3 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: n/a

Országúti: n/a

Vegyes:12.0 l/100km

CO2 kibocsátás: 281 g/km

Bővebb információ a Ford hazai importőrének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS-1D Mark IV fényképezővel készítettük.
Az online- és egyéb kommunikációnkhoz ASUS ZenFone 2 okostelefont használunk.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSGigabyte, SonyEpson, Kaspersky Lab, Canon, Camera Kft., Nike
Utómunka hardver: Acer, ASUS, Gigabyte
Exit mobile version