Lesz még dolgunk projektautónk, az S420-as W140-es Mercedes első lökhárítójával. Több részletben megy majd a korrekció, az első nekifutás meg is történt Hamza Csaba vállalkozása, a CVH Autószerviz- és karosszériaműhely révén.
Ha már kicseréltük a kürtöket a Mercedesben, ildomos volt levenni hozzá az első lökhárítót. Így könnyedén hozzáférhetővé vált az a munkafelület, ahol akadt párhuzamosan szintén némi munkálat: a lökhárító felfogatása volt kissé foghíjas.
Szó szerint foghíjas volt, ugyanis a felfogató csavarok közül kettő – a két felső – voltak csak a helyükön. Az alsó traktus – a kippatintható részeknél, a vonószemnél, valamint a hőmérő-szenzornál – teljesen hiányzott, konkrétan a belülről hegesztett csavarok bele voltak törve a lemezbe, egyenként úgy 0.5 centiméter állt rendelkezésre a hosszukból. Erre pedig lehetetlen lett volna felcsavarozni az anyákat.
Újfent speciális megoldásokat vetett be a CVH, és instant gyorsan lekerültek a csonkok, majd mehettek helyükre az újak. Így az első lökhárító teljes stabilitásnak örvend, ténylegesen a helyére került – elöl.
Hamarosan azonban újabb korrekció lesz elvégezve a lökhárítón: konkrétan szintbe lesz hozva, azaz az oldalvonalak párhuzamosak lesznek a sarokpontoknál is. Jelenleg a vezetőoldalon nagyobb a hézag, nem érnek össze az illesztések. Mindez annak köszönhető, hogy a felfogató sín-tartók inkorrekt szögben állnak jelenleg – ezeken lehetne állítani viszonylag tág spektrumban, viszont a jelenlegi műanyagok teljesen összerohadtak a tartófémekkel, illetve azok csavarjaival. Már sikerült beszereznünk kettő remek állapotú tartókonzolt műanyag tartókkal egyetemben Ámon Pali Mercedes-bontójából, amelyek csak arra várnak, hogy a helyükre kerülhessenek, és végre rendes szögbe kerüljenek az illesztések.
Együttműködő partnerek: Classic Vehicle Hungary, Victor’s Customs, Zöld Autószerviz, MerciBolt.hu, Hankook Tire Magyarország, ULO, Loctite (Henkel Adhesives), Olajshop.hu
Fotó: Canon / Camera Kft.
Utómunka: Acer





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)





































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


