A Volvo Cars visszahívja a 2016. modellévi Volvo XC90 mintegy kétszáz példányát, mivel potenciális problémák merültek fel a jármű bizonyos utasvédelmi rendszereit vezérlő, elektronikus kábelkötegekkel.
A visszahívást az első ülésekbe beépített kábelkötegek egyikének esetleges meghibásodása indokolta. A nem megfelelő összeszerelés következtében bizonyos gépkocsikon előfordulhat, hogy ezen kábelkötegeket oly módon építették be, amely a kábelek szigetelésének sérüléséhez vezethet. Amennyiben ez a sérülés valóban bekövetkezne, arról a vezető haladéktalanul tudomást szerez: ebben az esetben a műszerfalon megjelenő figyelmeztető üzenet szólítja fel arra, hogy járművével keressen fel egy hivatalos Volvo márkaszervizt. A kábelköteg sérülése esetén előfordulhat, hogy az első ülésekbe beépített oldallégzsákok nem rendeltetésszerűen üzemelnek.
A probléma kapcsán egyetlen balesetet sem jelentettek. Az nem fordulhat elő, hogy a potenciális meghibásodás miatt az oldallégzsák indokolatlanul kinyílik.
A visszahívás mintegy kétszáz darab, Európában, illetve az Egyesült Államokban forgalomba állított ügyfélautót érint; többségük Svédországban található. A Volvo Cars levélben veszi fel a kapcsolatot minden érintett ügyféllel, és arra kéri őket, hogy keressék fel a legközelebbi márkaszervizt, ahol ellenőrzik, és szükség esetén megigazítják a kábelköteget. A visszahívás egy magyar autót sem érint.
Azon járműveket, amelyeket még nem vettek át az ügyfelek, az átadást megelőzően ellenőrzik, és szükség esetén korrigálják a hibát. Ami a gyártás alatt lévő gépkocsikat illeti, a Volvo Cars beszállítója időközben szigorúbb minőségellenőrzési folyamatokat vezetett be, ezzel biztosítva a kérdéses kábelköteg problémamentes beépíthetőségét.





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)


































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


