A Yaris alapjaira épül a Toyota Aygo újgenerációs modellje – dióhéjban ezt a következtetést vonhatjuk le a Toyota március elején kiadott hivatalos közleményéből. Ezzel azonban még koránt sincs vége a lehetőségeknek.
Hamarosan harmadik generációjába lép a Toyota városi miniautója, a kontinensen népszerű Aygo, méghozzá ugyanazt a moduláris padlólemezt felhasználva, amelyre a 2021. év európai autója, a Toyota Yaris is épül.
Az Aygo 2005 óta szolgálja ki Európa legkisebb sorozatgyártású szegmensét, és bár a méretosztályban egyre csökkennek az eladások, a Toyota újra és újra megerősítette, hogy számos versenytársával ellentétben továbbra is lát fantáziát a jócskán négy méter alatti járművek gyártásában. Ahogy Johan Van Zyl, a Toyota európai elnök-vezérigazgatója másfél évvel ezelőtt fogalmazott, az Aygo fontos belépési pont a Toyota világába a fiatalok számára, ezért jelentősége túlmutat a konkrét eladott darabszámokon.
Ugyanakkor rendkívül árérzékeny szegmensről van szó, ahol nemcsak előny, de létszükséglet a méretgazdaságosságban rejlő lehetőségek kiaknázása. Ennek az eszköze az a TNGA-B padlólemez, amelyet 2019 őszén mutatott be a Toyota, mint az új generációs Yaris alapját adó architektúrát.
A minden irányban módosítható méretű, moduláris platformot alkalmazza a hamarosan gyártásba kerülő Yaris Cross városi szabadidőjármű, valamint a legújabb hivatalos hírek szerint az Aygo utódja is. Ez a három típus évente félmillió példányban készülhet majd a kolini üzemben, ami gazdaságossá teszi a gyártásukat.
Arról egyelőre nem született hivatalos döntés, hogy a Toyota változtat-e a modell elnevezésén. Másfél évtizeddel ezelőtt előzmények nélküli modellként jelent meg az A-szegmensben az Aygo, így semmi nem köti a Toyota kezét. Ugyanakkor éppen a típus rendkívüli népszerűsége miatt szinte kizárt a névcsere, ráadásul a vadonatúj platformnak köszönhetően az új modell a Toyota globális miniautó-kínálatának nemcsak legkisebb, de legmodernebb tagja is lesz. Annak viszont a hírek szerint – éppen az árérzékenység miatt – nincs realitása, hogy a Toyota Európán kívüli piacain is bevezesse az Aygo jelenlegi gyártóüzemében, a Cseh Köztársaságban készülő utódot.
A Toyota a TNGA-B platform grafikáival illusztrálta a hivatalos közleményt; ezeken jól felismerhető a Yarisnál rövidebb orr és a rövidebb tengelytáv, amely szinte teljes egészében a hátsó lábteret kurtítja. A hátsó felfüggesztés megőrzi a Yarisnál alkalmazott, csavarrugós konfigurációt, ugyanakkor a tárcsafékeket egyszerű dobra cserélik. A legfontosabb különbség azonban a hibrid akkumulátorcsomag hiánya. Míg ugyanis a Yaris kizárólag benzin-elektromos hajtáslánccal készül, a költségérzékeny Aygo nem kaphat kombinált erőforrást.
Éppen ennek okán azonban felmerül egy harmadik lehetőség: a tisztán elektromos hajtás. Noha erre semmi nem utal a hivatalos kommunikációban, erős érvek szólnának az akkumulátoros modell mellett. A szegmens a közelmúltban több olyan termékkel is bővült, amelyek a városi közlekedés csekély napi futásteljesítményéhez igazodó, ésszerűen korlátozott akku-kapacitással, ebből adódóan pedig megfizethető áron kerülnek forgalomba.
Ahogy a Toyota C-HR BEV/Lexus UX 300e városi szabadidőjárművek példája is mutatja, a TNGA platformok minden további nélkül alkalmasak nagy kapacitású akkumulátorcsomagok helytakarékos befogadására. A Japánban már forgalmazott C+Pod mikrojármű pedig mindössze 2,5 méteres karosszériája dacára 150 kilométeres hatótávolságot lehetővé tevő akkumulátort kaphatott, ráadásul a modellt mindössze 4,5 millió forintnak megfelelő összegért forgalmazzák.





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)


































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


