A brit prémiumgyártó a #BIGLOVE néven indított legújabb kampányával mutatja be, hogy eme két apró szó mekkora pozitivitást képes előidézni. 1959-es megszületése óta a MINI mindig is kevesebbel ért el többet és rendre megtalálta a helykihasználás legkreatívabb módját. A #BIGLOVE egy lépéssel most még tovább megy, hogy minden aspektusában kifejezze a gyakorlatba átültetett sokszínűséget és eredettől függetlenül üdvözölje a jövőbe mutató gondolkodás eredményeként megszülető új ötleteket. A Müncheni Nemzetközi Autószalonon a MINI a „Mind különbözőek vagyunk, de igazán jók csak együtt” címszó alatt mutatta meg az ösvényt a még inkább fenntartható mobilitás és a mindenki számára inkluzív jövő felé.
Az autószalon idejére a MINI a „BIG LOVE from Munich” („NAGY SZERETETTEL Münchenből”) mottó égisze alatt a München külvárosában álló, „Sugar Mountain” névre keresztelt nyüzsgő ipari terület újjáélesztéséhez is hozzájárult, a kreativitásra, a sportra, a személyes kiteljesedésre és a közösségre helyezve a hangsúlyt. A korábbi betongyár öreg tornyát most egy nagyméretű, színes falfestmény díszíti, amelyet a londoni művész, Lakwena Maciver kifejezetten erre az alkalomra készített. Lakwena művészeti stílusát a merész kinyilatkozások és az élénk színek használata jellemzi, nem titkoltan azzal a céllal, hogy a művészetet mindenki számára elérhetővé tegye. Mint ilyen, a művész túlnyomó többségében nyilvános helyeken alkot, azon emberek közelébe hozva a művészetet, akiknek egyébként nem lenne azzal kapcsolatuk. Elsősorban ez a megközelítés emelte őt a MINI tökéletes partnerévé, végtelenül színes falfestményén a „DIFFERENT BUT GOOD TOGETHER” és a „BIG LOVE” szavakkal hirdetve a márka üzenetét. Az alkotás a Müncheni Nemzetközi Autószalon végeztével is tovább díszíti majd a német metropolisz Obersendling negyedét.
A MINI a „Sugar Mountain” területén indította be „BIG LOVE from Munich” mottó alatt életre hívott kampányát, számos olyan márkabarát közreműködésével, akik más-más sportágakat képviselnek. Izgalmas mérkőzések a teniszpályán, tempós előzések a BMX-dűnéken és laza trükkök a gördeszkaparkban – bőven akad hely a spontán testmozgásra vagy az egyéni stílusok kifejezésére. A felépített keverőpultban lemezlovasként is kipróbálhatták magukat az érdeklődők, pihentető ritmusok halk aláfestésével gondoskodva a tágas közösségi térben találkozó és kikapcsolódó emberek háttérzenéjéről.
A kalandorok és szabadtéri pihenést kedvelők ráadásul a rögtönzött városi kempingben a MINI Countryman számára kifejlesztett AUTOHOME tetősátrat is kipróbálhatták. A sokoldalú négykerekű tetejére felszerelhető sátor most először az óceánokból begyűjtött műanyagpalackok újrahasznosításával létrehozott anyagokból készült, tökéletesen illeszkedve a MINI formanyelvéhez és iránymutató hozzáállásához, amely mentén minden nap egy újabb fenntarthatósági kalandot és perspektívát kínál.
A brit prémiummárka #BIGLOVE kampánya a müncheni Lenbachplatz területén álló MINI Pavillon épületében folytatódott, ahol a látogatókat gasztronómiai, művészeti és sportolási élmények várták. A brit divattervező, Paul Smith által megálmodott kijelzők az innovatív ötletek látványos és sokoldalú bázisává változtatták a MINI Pavillon épületét. A MINI STRIP, amely a MINI és Paul Smith legújabb együttműködésének végletekig letisztult végeredményeként öltött testet, teljes életnagyságban közvetítette a fenntarthatóság, az innováció és a környezetvédelem üzenetét. A MINI STRIP az autógyártás fenntarthatósági kérdéseire adható innovatív választ gurítja reflektorfénybe, az „egyszerűség”, „átláthatóság” és „fenntarthatóság” átfogó vezérelvei mentén, inspiráló ötletek képében mutatva be az autótervezés fenntarthatóbb aspektusait.
A kivetített gondolatok elmélyítésével és a tető alá hozott panelbeszélgetések alkalmával a látogatóknak arra is lehetőségük nyílt, hogy betekintést nyerjenek a személyes mobilitás és a nagyvárosi életterek jövőképébe. A beszélgetésekbe a MINI startup vállalkozásokat támogató URBAN-X kezdeményezését élvező, kreatív technológiai startupok tervezői és innovátorai is bekapcsolódtak, a felmerült ötleteket pedig a MINI rajongói később a „The Sooner Now” párbeszédplatform véleményvezéreivel vitathatták meg élőben „A holnap városa ma épül” mottó alatt.
A Müncheni Nemzetközi Autószalon kapcsán indított párbeszédek egytől egyig azokat a kritikus kérdéseket vették sorra, amelyekkel a MINI is szembenéz: nagyvárosi mobilitás, fenntarthatóság, városiasodás és egyéniségfejlődés. A jövőbe mutató prémiumgyártó minden tekintetben képes volt pozitív gondolatokat és örökké tartó érzést előidézni – #BIGLOVE.





![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
































![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)


