Főoldal Blog Oldal: 497

Célegyenesben a MINI Coupé és a MINI Roadster

A brit prémium autógyártó folytatja a generációváltást modellpalettáján, így a kétüléses sportolók gyártása a tervek szerint hamarosan véget ér a MINI oxfordi gyárában.

mini_roadster_coupe

Változás készül a MINI oxfordi gyárában: miközben a vadonatúj háromajtós MINI és a mindössze néhány hónapja bemutatott ötajtós MINI iránti kereslet világszerte folyamatosan nő, a prémium kisautó szegmens megalapítójának előző modellgenerációjába tartozó kétüléses változatok gyártása a végéhez közeledik. A MINI egyedülálló kétüléses sportolói, a MINI Coupé és a MINI Roadster a tervek szerint közösen fejezik be pályafutásukat. Eme lépéssel a brit prémium autógyártó tovább folytatja a generációváltást modellpalettáján és az oxfordi létesítmény gyártósorán. Az új ötajtós MINI szintén az oxfordi üzemben készül, ahogyan a vadonatúj háromajtós MINI is.

A MINI Coupé a „Zöld Pokolban” mutatkozott be először: az új atléta a nürburgringi 24-órás versenyen tartotta világpremierjét, közvetlenül azelőtt, hogy debütált a 2011-es Frankfurti Nemzetközi Autószalonon. A MINI John Cooper Works Coupé Endurance hatalmas bravúrral abszolválta a hosszú távú futam kihívásait, amellyel nem csupán a legelső, MINI emblémával elérhető kétüléses modell sportos tulajdonságait, de megbízhatóságát is alátámasztotta. A MINI Coupé azóta erőteljes motorváltozataival, sportosra hangolt futóművével, alacsony súlypontjával és nagy sebességnél automatikusan kiemelkedő légterelő szárnyával adrenalinszint-növelő, intenzív gokartos vezetési élménnyel ajándékozta meg tulajdonosait. Vezethetőségi tulajdonságaihoz tökéletesen illeszkedve a MINI Coupé összetéveszthetetlenül egyedi tetővonala, integrált tetőszárnya és lapos sziluettje egyszerre teszi atletikussá és jellegzetessé a modellt.

A MINI Coupé elsöprő népszerűségének legutóbbi bizonyítéka az auto, motor und sport német autós szakmagazin „Best Cars 2015” olvasói szavazásán elért kategóriaelsőség, az import kisautó szegmens győztese azonban most célegyenesbe érkezett: a MINI Coupé és a MINI Roadster karrierje, amelyet a színtiszta vezetési élmény és a spontán nyitott tetős élvezet határozott meg, hamarosan a végéhez érkezik.

A brit prémium autógyártó a MINI Roadster-rel is képes volt meghódítani egy igazán vonzó járműkategóriát. A márka történetének első nyitott tetős kétülésese különösen gyorsan engedte le vászontetejét, akár manuálisan, akár az opcionálisan kínált félautomata módban működtetve. Mi több, a MINI Roadster – ahogyan a MINI Coupé is – lenyűgözően magas szintű funkcionalitást kínált tulajdonosainak könnyen pakolható, tágas csomagterével.

A vadonatúj modellgeneráció egyre szerteágazóbb módon kínálja a MINI ügyfeleinek a márkára jellemző vezetési élményt. Ahogyan az új háromajtós MINI (kombinált üzemanyag-fogyasztás: 5,7 – 3,4 liter / 100 km, kombinált károsanyag-kibocsátás: 133 – 89 gramm / km), úgy már az új ötajtós MINI (kombinált üzemanyag-fogyasztás: 5,9 – 3,5 liter / 100 km, kombinált károsanyag-kibocsátás: 136 – 92 gramm / km) is négyféle benzines és háromféle dízelüzemű erőforrással rendelhető egyes piacokon, lefedve ezzel az 55 kW / 75 lóerő és 141 kW / 192 lóerő közötti teljesítménytartományt. A MINI modellcsaládjának legújabb tagja a bámulatosan atletikus MINI John Cooper Works (kombinált üzemanyag-fogyasztás: 6,7 liter / 100 km, kombinált károsanyag-kibocsátás: 155 gramm / km), amelynek négyhengeres turbómotorja a MINI szériagyártásban kínált modelltörténetének eddigi legerősebb teljesítményét adja le, 170 kW / 231 lóerő teljesítménnyel.

A MINI oxfordi gyára mindeközben továbbra is gyártani fogja a nyitott tetős vezetés élményét: a MINI Cabrio három benzines és két dízelüzemű motorváltozattal érhető el, miközben a MINI John Cooper Works Cabrio is a palettán marad.

A prémium kompakt szegmensben a MINI Countryman és a MINI Paceman is folytatja sikeres menetelését. A sokoldalú ötüléses és a Sports Activity Coupé ugyancsak széles motorpalettát kínál a brit gyártó ügyfeleinek. Sőt mi több, opcionálisan mindkét modellhez elérhető az ALL4 intelligens összkerékhajtási rendszer, amelyet kizárólagosan a MINI modellek számára fejlesztettek ki a mérnökök.

Ezer Volvo tesztautó bevetésen az új skandináv projektben

 Volvo Cars, a svéd közlekedési hatóság és a norvég közúti felügyelet közös projektje nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy lehetővé tegyék az autók számára az útfelület tapadási viszonyaira vonatkozó információk (pl. jégfoltok) megosztását.

volvo_xc60_t5_ocean_race_autoaddikt_009

Ez az információ egy felhő alapú hálózaton keresztül kerül megosztásra; a megoldás forradalmasíthatja a közlekedésbiztonságot. A tesztflotta ráadásul az eredeti, mintegy ötven gépkocsiról most bővül ezer tagúra; a projekt rohamosan közelít eredeti céljához, hogy néhány éven belül széles körben elérhető legyen a technológia.

„Minél több információt osztunk meg menet közben, annál kevesebb meglepetés vár ránk. Márpedig ha van valami, amit nem szeretünk autóvezetés közben, az a meglepetés.” – mondta Erik Israelsson, a Volvo Cars kooperatív intelligens közlekedési rendszer projektjének vezetője.

„Ezt szem előtt tartva kifejlesztettünk egy olyan, csúszós útra figyelmeztető rendszert, amely tájékoztatja a vezetőket a jégfoltokról, illetve gazdaságosabbá teszi a téli útkarbantartást. Emellett egy olyan vészhelyzetre figyelmeztető rendszert is üzembe állítunk, amely figyelmezteti a vezetőt, ha a térségben egy másik autónak aktiválódik a vészvillogója. Ezzel a két szolgáltatással olyan, nagyszerű platformot hoztunk létre, amelyre a későbbiekben további biztonsági funkciókat építhetünk fel. Ez csak a kezdet.” – tette hozzá Erik Israelsson.

A végéhez közeledik a projekt

A kutatási projekt egyre közelebb kerül a gyakorlati megvalósításhoz: miután a technológia elkészült, most megkezdődhet a tesztelési fázis. Ennek során a Volvo Cars húszszorosára növeli tesztflottája létszámát, a vizsgálati területet pedig kiterjeszti, így immár két skandináv nagyváros: Göteborg és Oslo is részt vesz a vizsgálatokban. Mindezen intézkedések pontosabb, hitelesebb képet adhatnak arról, hogy valós, téli használatban hogyan fog működni a rendszer.

Hatékonyabb téli útkarbantartás

A csúszós útra vonatkozó riasztás az útkezelő társaságokat is tájékoztatja a jégfoltokról, kiegészítve a jelenleg is üzemelő, út menti mérőállomásoktól kapott információkat. Az így biztosított adatok segítségével az útkezelők és alvállalkozóik hatékonyabban tudják megtervezni és kivitelezni az úthálózat téli karbantartását, illetve késlekedés nélkül reagálhatnak a megváltozott körülményekre. Emellett a norvég közúti felügyelet a rendszer független értékelését is elvégzi, elősegítve olyan, kiegészítő felhasználási területek feltérképezését, amelyeken keresztül a begyűjtött adatokkal a jövőben támogathatnák az utak téli karbantartását.

Ambiciózus kapcsolódási stratégia

A Volvo Cars stratégiai befektetésekkel, illetve megfelelő partnerek bevonásával törekszik a felhő alapú megoldások létrehozására. A vészvillogóra és csúszós útfelületre figyelmeztető rendszerek ennek a Volvo felhőnek az első biztonsági funkciói. A mobiltelefon-hálózaton keresztül működő, kifinomult kommunikációs megoldások fejlesztése is része annak a vállalati célkitűzésnek, amelynek értelmében a Volvo teljes mértékben online utazási élményt kíván biztosítani ügyfelei számára.

„A jövőben fokozott mértékben zajlik majd a létfontosságú információk cseréje a járművek, illetve a járművek és az infrastruktúra elemei között.” – mondta Erik Israelsson. „Ez a terület számottevő potenciállal bír, a biztonságosabb közlekedés mellett többek között kényelmesebb utazást és lendületesebb ritmusú forgalmat is eredményezhet.” – tette hozzá.

„Mindez közelebb visz minket a Volvo azon biztonsági célkitűzéséhez, hogy 2020-tól egyetlen új gyártású Volvo gépkocsiban se szenvedhessünk halálos kimenetelű vagy súlyos sérüléssel járó balesetet. Íme, egy újabb terület, ahol az ’Ön köré tervezve’ filozófia tökéletesebb vezetési élményt eredményez.” – zárta gondolatait Erik Israelsson.

Januárban is növekedtek a globális Audi-eladások

Túlzás nélkül, megalapozott statisztikákra hivatkozva az Audi történetének eddigi legeredményesebb évkezdetét produkálta: hozzávetőleg 137 700 átadott autóval az ingolstadti székhelyű gyártó 10,3 százalékkal több kiszállítást teljesített, mint az előző év januárjában.

audi_tt_2015

A kiszállítási rekordot hozó 2014-es év után a négykarikás márka világszerte minden régióban növekedést tudott elérni. A kiszállítások számának bővülése különösen jelentős volt az észak-amerikai és a dél-amerikai piacokon, ahol összesen 16 200 autót adtak át tulajdonosaiknak, ami 15,1 százalékos növekedés a tavalyi év hasonló időszakához képest. A sikeres évkezdet kulcsai a népszerű A3 modellcsalád (+58,1 százalék) és az új Audi TT* (+15 százalék) voltak.

„Annak ellenére, hogy a világgazdaságban tapasztalható bizonytalanság továbbra is meghatározó tényező, az Audinak sikerült remek eredményekkel indítania az új évet.” – nyilatkozta Luca de Meo, az Audi AG igazgatótanácsának az értékesítés területéért felelős tagja. „Kitűnő januári eredményeinkkel megteremtettük az alapot a további fejlődéshez 2015-ben.”

A januári növekedés különösen jelentős volt az amerikai kontinensen: az év első hónapjában a kiszállítások 15,1 százalékkal növekedtek, elérve a 16 200 darabot. Az Egyesült Államokban a márka újabb rekorderedményt ért el, ezzel sorozatban a 49. olyan hónapot produkálta, amely során az Audi csúcsot döntött a kiszállítások terén. Az egyesült államokbeli kiszállítások januárban 11 541 darabot tettek ki (+14,3 százalék). Az értékesítés Kanadában még ennél is nagyobb ütemben, 26,3 százalékkal növekedett. A tavalyi évben mutatkozott be az Audi A3* és az Audi Q3, mindkettőnek nagy szerepe volt a kiszállítási csúcsok elérésében.

Az Audi sikeresen kezdte az évet Európában is. A németországi vásárlók körében különösen nagy népszerűségnek örvendtek a négykarikás márka közép- és felsőkategóriás modelljei. Az Audi A4 kiszállításai 36,1 százalékkal, az Audi A6 eredményei 14,2 százalékkal, míg az Audi A7 Sportback darabszámai 35,2 százalékkal nőttek. Az összes modellt figyelembe véve Németországban a kiszállítások 13,6 százalékkal emelkedtek, ezzel elérték a 19 804 darabot. Az Egyesült Királyság piacán (+8,1 százalék) és Spanyolországban (+7,0 százalék) a kiszállítások száma jelentősen meghaladta a tavalyi év hasonló hónapjának eredményét. Az Audi Q5 közkedvelt modellnek bizonyult mindkét piacon. Az Egyesült Királyság piacán a középkategóriás SUV eredményei 81,7 százalékkal emelkedtek, ugyanez a szám Spanyolországban 67,5 százalék volt. Az Audi 20 legeredményesebb piaca közül Törökország mutatta fel a legnagyobb bővülést, itt a kiszállítások 109,8 százalékkal 1 785 darabra emelkedtek. Magyarországon is emelkedett a kiszállítások száma 2014 januárjához képest, így az elmúlt hónapban 7,7% több regisztráció történt. Ehhez a legnépszerűbb A3 modellcsalád mellett az A6, Q3 és A1 modellek megújítása is hozzájárult.

Az ázsiai és csendes óceáni térségben a tavaly januári eredményeket 14,3 százalékkal múlta felül a márka és összesen körülbelül 59 700 autót adott át ügyfeleinek. Kétszámjegyű növekedést ért el az ingolstadti márka Dél-Koreában (+31,5 százalék) és a régió legnagyobb piacán, Kínában (+15,1 százalék).

A márka bővülésének motorja világszinten az A3 modellcsalád(+58,1 százalék) és az Audi TT modell (+15 százalék) voltak. Az új TT az első piacokon tavaly ősszel mutatkozott be.

•   Az AUDI AG kiszállításai (darabszám) •   Január
•   2015 •   2014 •   Változás 2014-hez képest
•   Összesen •   137 700 •   124 851 •   +10,3 %
•   Európa •   56 300 •   53 758 •   +4,7%
–          Németország •   19 804 •   17 426 •   +13,6 %
–          Egyesült Királyság •   11 653 •   10 783 •   +8,1%
–          Franciaország •   4 098 •   4 047 •   +1,3%
–          Olaszország •   3 872 •   3 819 •   +1,4%
–          Spanyolország •   3 511 •   3 282 •   +7,0%
–          Oroszország •   1 410 •   1 623 •   -13,1%
•   Amerikai Egyesült Államok •   11 541 •   10 101 •   +14,3%
•   Mexikó •   1 073 •   1 024 •   +4,8%
•   Brazília •   1 331 •   1 109 •   +20,0%
•   Kína (és Hong Kong) •   51 248 •   44 526 •   +15,1%

 

Opel-termékoffenzíva: OnStar, Karl és Corsa OPC

Még bőségesebb információval, szolgáltatással és járműbiztonsággal egyengeti az Opel a jövő útját: a 2015-ös, sorban 85. Genfi Autószalonon (március 5-15.) – egy évvel az éppen ugyanitt tett bejelentést követően – mutatja be nagy teljesítményű, sorozatgyártásra érett OnStar kínálatát.

opel_corsa_opc_2015_autoaddikt

Németországban már nyár végétől, Magyarországon 2016-ban valamennyi személyautó-típusában megjelenik az új, teljes körű, gondtalanul használható megoldás, nagy sebességű mobilkapcsolattal és számos szolgáltatással. Két világpremier is jelzi az Opel-termékoffenzíva új dimenzióját: az ötajtós KARL a nagy helykínálat és a kompakt külső méretek kedvező arányával lép színre, mint az árra odafigyelő, a mindennapi alkalmasságot, a komfortot, a kis fogyasztást és a modern technikát kombinálni akaró vevő kocsija. Egészen más ügyfélkört vesz viszont célba az Opel másik genfi premierszereplője, a Corsa OPC. A Corsa új nemzedékének sportos lándzsahegye húzós turbómotorral, agilis viselkedéssel és nem utolsó sorban sportos kinézésével villanyoz fel. A kereken négy méteres kis erőmű éppúgy otthonosan mozog a Nürburgringen, mint a nagyváros utcarengetegében.

„Két világpremierrel és iránymutató Opel OnStar szolgáltatásunkkal megyünk Genfbe“, jelentette be az Opel csoport ügyvezető igazgatója Dr. Karl-Thomas Neumann. „Az Opel OnStar a megszokott digitális környezetükkel kapcsolja össze az autósokat, maximális biztonságot nyújtva. Egyidejűleg a KARL és az Corsa OPC bővíti kínálatunkat. Mindkettő tökéletesen illik a korunkba, mind az ésszerűség, mind az érzelmek szintjén: a józanságot hangsúlyozó kiskocsi élvezettel vezethető, a vagány sportkocsi pedig megfizethető. Ez az Opel! Ez tesz minket erőssé.“

Opel OnStar: sohasem hagy magadra!

Az Opel OnStar 2015 második felétől fokozatosan jelenik meg a márka valamennyi személyautó-típusában, Magyarországra 2016-ban érkezik. Az OnStar képezi Európában a járművek hálózatba kapcsolásának következő fokozatát. Az Egyesült Államokban, Kanadában, Kínában és Mexikóban máris kereken hétmillió ügyfél esküszik a teljes körű, a tulajdonosa válláról sok gondot levevő megoldásra, annak nagy teljesítményű WLAN-hotspotjára és sokféle szolgáltatására, illetve szükséghelyzeti segítségnyújtására. „Az Opel OnStar biztonságosabbá és lazábbá teszi az autózást“, mondta Dr. Karl-Thomas Neumann. Az Opel OnStarra ugyanis rábízhatja magát az ember, bármilyen vészhelyzetbe keveredett is, támogatja a rendszer – az év 365 napjának mind a 24 órájában mindig van kit megszólítani a vonal másik végén. Ha balesetkor kinyílik egy légzsák, automatikusan akcióba lép az Opel OnStar.

Ugyanígy biztosított a külső hozzáférés a saját autóhoz. Az Opel OnStar okostelefonos alkalmazásával számos információ olvasható le a járműről, például a guminyomás vagy az olaj élettartama. Így működik az ajtók zárása és nyitása is. Autólopás esetén pedig az Opel OnStar együttműködik a rendőrséggel, lokalizálja az eltulajdonított járművet. Ugyanilyen praktikus a járműdiagnózis: az Opel OnStar havonta küld állapotjelentést a legfontosabb adatokról, de ha kell, egy gombnyomással is bármikor lekérdezhetjük ezeket.

Ugyanakkor nagysebességű mobilkapcsolatnak is örvendhetnek az opelesek. Akár hét készülék kapcsolódhat egyszerre a rendszerhez, hogy lehessen csevegni a családdal és a barátokkal, filmeket megnézni vagy út közben dolgozni.

Kompakt, jutányos, jó minőségű: a szívre és az észre is hat a kis Opel KARL

Ez az ártudatos vevő ideális autója: felgördül a függöny az új Opel KARL előtt. Az ötajtós, öt személynek, vagy 940 liternyi poggyásznak helyet kínáló kisautó alig 3,68 méteres. Háromféle felszerelési kivitel és tíz karosszériaszín közül lehet választani. A jellegzetes Opel formanyelvet és éles rajzú vonalakat mutató kisautó nemcsak jól néz ki, hanem meggyőz a belső értékeivel is. A legújabb generációhoz tartozó egyliteres, háromhengeres, sima járású, teljesen alumíniumépítésű benzinmotor hajtja, amelyhez ötfokozatú sebességváltó és ECO-csomag tartozik. Kombinált ciklus szerinti fogyasztása 4,3 liter, CO2-kibocsátása 99 gramm per kilométer.

opel_karl_autoaddikt

Ezeken túlmenően is sok biztonsági- és komfortmegoldást kínál az Opel KARL, amelyeket nem várna az ember ebben az árkategóriában. Az alapárért beépített emelkedőn elindulási asszisztens mellett különösen a frontkamerába integrált sávtartó asszisztens számít különlegesnek. Akárcsak az ADAM és a Corsa, az új KARL is a szervokormány City-módjával könnyíti meg gombnyomásra a manőverezést a zsúfolt városi forgalomban. Tolatási horpadásoktól az opcionális Parkpilot véd meg, a helyes tempó betartásán pedig az Edition szinttől kezdve a sebességre figyelmeztető sebességszabályozó őrködik. Rossz időjárásban javítja a látást a ködlámpa, míg az integrált sarokvilágítás bekanyarodáskor szolgálja a vezető és a többi közlekedő biztonságát. „Egy minden tekintetben felnőtt jármű, amely egyformán hat a szívre és az értelemre“, foglalja össze az új KARL lényegét az Opel Csoport főnöke.

Erős, gyors, sportos: csupa tűz az új Opel Corsa OPC

Genfben ünnepli világpremierjét a menő sportautósok gépe, az új Opel Corsa OPC. Az OPC legjobb hagyományainak megfelelően opálkék fényezésű Corsa-csúcsmodell már az első pillantásra elárulja, hogy a rüsselsheimi sportkocsi-építők műve: Recaro-Performance ülések, alul egyenes kormánykerék, sport-pedálsor, nagy légbeömlő, erőteljesen kiformált géptető és küszöb, domináns hátsó spoiler és diffúzorral övezett kettős kipufogóvég sejtetik az erejét.

152 kW/207 LE várja türelmetlenül a rajtot, az 1,6 literes turbómotor 245 newtonméteres nyomatéka pedig, amely túltöltéssel 280-ra növelhető, energikusan tolja az autót. A teljesítményt pikk-pakk kapcsolható hatfokozatú sebességváltó viszi át az első kerekre. Nulláról százra mindössze 6,8 másodperc alatt katapultálja magát a Corsa OPC, csúcssebessége 230 km/óra. A jó útfogásról a Koni szakembereivel közösen kifejlesztett, innovatív FSD (Frequency Selective Damping) futómű gondoskodik, amely az autó mozgásának frekvenciájához illeszti a csillapítást, kompromisszumot teremtve a sportos keménység és a finom komfort között. Avatott driftelők teljesen ki is kapcsolhatják a teljesen a vezetési élvezetre hangolt ESP-t. A mindezt zeneileg aláfestő hangot kétcsövű Remus kipufogórendszer szolgáltatja. „OPC-modelljeink képezik a modellcsaládok sportos lándzsahegyét“, mutatott rá Dr. Neumann. „A legjobb példa erre az új Corsa OPC. A mindennapokban és a versenypályán oly meggyőzően mutatja meg képességeit, hogy legszívesebben ki sem szállna belőle az ember. Tipikus OPC, maga az életöröm!“

Begyűjti akkumulátorait a Toyota Motor Europe

Tudvalévő, hogy a hibrid akkumulátorok élettartama általában meghaladja a gépjárművét, ezért rendszerint csak a jármű életciklusa végén, vagy baleset esetén kell foglalkozni velük.

toyota_motor_europe_irodahaz

A TME több éve üzemelteti azt a belső begyűjtő folyamatot, amelyben a Toyota és Lexus márkakereskedők és/vagy márkaszervizek „gyűjtő” logisztikai mechanizmus alkalmazásával vesznek részt. A Toyota és Lexus márkakereskedők minden leadott öreg hibrid akkumulátorért egy újat kapnak cserébe, ami átlagosan 91 százalékos begyűjtési rátát eredményezett.

A TME most radikális lépéseket tesz annak érdekében, hogy még nagyobb számban tudja begyűjteni az elhasznált hibrid akkumulátorokat. Az autógyártó ambiciózus célt tűzött ki maga elé: az akkumulátorok 100 százalékát szeretné begyűjteni, saját hálózatán kívül bevonva a folyamatba Európa összes hivatalos autóipari hulladékkezelő vállalkozását.

Ennek érdekében a vállalat a mai nappal 2018. március 31-ig meghosszabbítja jelenleg is hatályban lévő, akkumulátor újrahasznosítási megállapodásait:

– A Franciaországban működő Société Nouvelle d’Affinage des Métaux (SNAM) 2011. július 1. óta felel az európai nikkel-metál hidrid (NiMh) akkumulátorok visszavételéért és újrahasznosításáért (érintett modellek: Prius, Auris Hybrid, Auris Hybrid Touring Sports, Yaris Hybrid, valamint az összes Lexus hybrid modell)

– 2012. augusztus 20. óta a belgiumi székhellyel működő Umicore N.V. feladata az európai lítium-ion (Li-ion) akkumulátorok visszavétele és újrahasznosítása (érintett modellek: Toyota Prius+ és Prius Plug-in)

„Amikor ügyfeleink hibrid gépkocsit vásárolnak, tisztában vannak azzal, hogy kiemelkedően takarékos üzem, stresszmentes vezetési élmény és kiváló általános megbízhatóság vár rájuk. Most pedig újabb érvet sorakoztatunk fel a hibrid vásárlása mellett: ügyfeleink biztosak lehetnek afelől, hogy autójuk teljes élettartama során kivételesen kedvező környezeti teljesítményre képes. Ez újabb fontos érv, amely a hibrid modellek mellett szól” – mondta Steve Hope, a TME környezetvédelmi ügyekért felelős ügyvezető igazgatója.

„Jelenleg az elhasznált hibrid akkumulátorokra túlnyomórészt újrahasznosítás vár. A TME azonban olyan kutatásokat kezdeményezett, amelyek célja, hogy felmérje a NiMH akkumulátorok újragyártásának különböző lehetőségeit” – tette hozzá Steve Hope. A lehetséges megoldások között szerepel a jármű-jármű vagy jármű-stacionárius fogyasztó viszonylatban működő energiaforrásként történő hasznosítás.

2000 óta mintegy 850 000 Toyota és Lexus full hybrid gépkocsi talált gazdára Európa-szerte. A Toyota környezetvédelmi programjában kulcsfontosságú szerepet játszik a természeti erőforrások megóvása; így a nagyfeszültségű akkumulátorok fenntartható újrahasznosítása alapvető prioritást élvez.

Bemutatjuk az új Audi TT Roadster-t

Talán nem véletlen: egy roadsterrel kezdődött az Audi TT sikertörténete a kilencvenes évek közepén – a kompakt sportautó legelső formatanulmánya könnyű vászontetőt hordott.

audi_tt_roadster_2015_1

A TT Roadster sorozatgyártása 1999-ben indult, utódja 2007-ben debütált. Az Audi most bemutatja a nyitott kétüléses harmadik nemzedékét. Az új TT Roadster és TTS Roadster kifejezetten sportos karaktere és iránymutató technikája lenyűgöző.

Már a beszállás pillanatában egyértelművé teszi letisztult és sportos karakterét a TT Roadster. Az ajtók kinyitásával életre kel az Audi virtual cockpit, a teljesen digitális kombinált műszeregység. Képernyőjén látványos, plasztikus grafikákkal jeleníti meg az összes információt – az opcionális navigációs térképtől a TTS Roadster nagy, központi fordulatszámmérőjéig. Az MMI kezelési koncepció is tartogat egy innovációt: immár szabadszavas keresést és a természetes beszédet megértő hangvezérlést is kínál.

Az Audi új nyitott kétülésese egy jövőbe mutató, vezetőközpontú autó – erős, gazdaságos és következetes. Vezethetősége rendkívül sportos – a Roadster spontán magabiztossággal veszi a kanyarokat, az érzékeny, közvetlen áttételezésű progresszív kormányzás pontos irányíthatóságot biztosít.

Az új fejlesztésű quattro állandó összkerékhajtás a vezetési élményt és a stabilitást ötvözi. Ezt az elektrohidraulikus lamellás tengelykapcsoló teszi lehetővé, amely a forgatónyomatékot a menethelyzet, az útfelület jellemzői és a vezetési stílus alapján optimálisan osztja el az első és a hátsó tengely között.

audi_tt_roadster_2015_3

A TT Roadster a 2.0 TDI motorral az „ultra” emblémát is viselheti – átlagos üzemanyag-fogyasztása mindössze 4,3 liter száz kilométerenként. Csupán 114 gramm/km szén-dioxid kibocsátásával pedig új rekordot állít fel a sportautók kategóriájában.

A TTS Roadster 2.0 TFSI motorjának lenyűgöző tulajdonságai többek között 228 kilowatt (310 lóerő) teljesítménye és vérpezsdítő hangzása. A nulla és száz kilométer/óra közötti sprintet 4,9 másodperc alatt teljesíti – az új Audi TTS Roadster egy igazán magával ragadó sportautó.

Az Audi TT Roadster harmadik generációja teljes gyártási mélységben, kizárólag Győrben, az Audi Hungariánál készül. A modell sorozatgyártása 2014. november 5-én indult el a vállalat 2013-ban megnyitott járműgyárában.

Az Audi TT Roadster rendelése február közepén indul, az ügyfelek az első példányokat április végén vehetik át a márkakereskedésekben.

audi_tt_roadster_2015_2

Áttekintő

Koncepció, külső megjelenés, karosszéria és vászontető

  • Kétüléses roadster; 4,18 méter hosszú, tengelytávolsága 2,51 méter, rövid túlnyúlások; tömege üresen mindössze 1320 kilogramm; csomagtér térfogata 280 liter
  • Atletikus, letisztult dizájn az első TT-nemzedékre utaló részletekkel
  • Kívánságra LED-technikájú vagy Mátrix LED-fényszórók
  • ASF kompozit építésmódú karosszéria acél és alumínium felhasználásával
  • Szériafelszereltség: könnyű akusztikai vászontető elektromos mozgatással

Belső kialakítás, kezelés és felszereltség

  • Dinamikus, könnyed vonalvezetés, új szín- és anyagválaszték
  • Következetesen vezető-orientált kialakítás, új fejlesztésű sportos ülések
  • A klímaberendezés kezelőszervei a légbefúvó nyílásokban
  • Digitális Audi virtual cockpit, új kialakítású MMI-kezelési koncepció, nagy teljesítményű hangvezérlés
  • Csúcsmodern, jó variálhatóságot kínáló műszaki felépítésű infotainment rendszer
  • Számos infotainment-építőelem a kínálatban, például az MMI Navigáció plusz, az Audi connect LTE-modullal és a Bang & Olufsen hangrendszer
  • Kívánságra elérhető csúcsmodern vezetőtámogató rendszerek

Hajtáslánc

  • Három négyhengeres motor 135 kW (184 LE) és 228 kW (310 LE) közötti teljesítménnyel
  • 0 TDI ultra mindössze 4,3 liter/100 kilométer fogyasztással (114 g CO2/km)
  • 0 TFSI a TTS Roadster esetében 380 Nm nyomatékkal, 0–100 km/h csupán 4,9 másodperc
  • quattro állandó összkerékhajtás rendelhető a TFSI-motorhoz (széria a TTS Roadster esetében), új fejlesztésű lamellás tengelykapcsoló a maximális vezetési élmény és biztonság érdekében

Futómű

  • Igényes felfüggesztések, négy lengőkaros hátsó futóművek
  • Progresszív kormányzás elektromechanikus rásegítéssel szériafelszereltségként
  • Kívánságra Audi drive select menetdinamikai szabályzórendszer és Audi magnetic ride adaptív csillapítás-szabályzás (mindkettő széria a TTS Roadster esetében)
  • Kikapcsolható menetstabilizáló rendszer, kerekenkénti nyomatékszabályzás
  • Könnyű keréktárcsák 17 colos méretben (TTS Roadster: 18 col), opcionálisan akár 20 col
  • Alumínium féknyergek a TTS Roadster első kerekeinél

A 85. Genfi Autószalonon mutatkozik be az új Lexus GS F

A Lexus a 2015. évi, 85. Genfi Autószalonon mutatja be az európai közönségnek nagyteljesítményű F modellcsaládjának legújabb tagját, az új GS F szedánt.

lexus_gs_f_genf_2015_02

Az idei Detroiti Autószalonon már leleplezett GS F egy kifinomult, négyajtós kupé, amely a prémium sportautók dinamizmusával és sebességével rendelkezik. Az 5,0 literes, V8-as szívómotorral felszerelt GS F legnagyobb teljesítménye 477 lóerő, maximális forgatónyomatéka 530 Nm. A GS F az első olyan Lexus modell, amely megkapta az új Lexus Safety System + teljes körű biztonsági rendszert.

lexus_gs_f_genf_2015_03

Az elsőként a 2014. évi Los Angeles-i Autószalonon leleplezett LF-C2 szintén most, Genfben debütál az európai közönség előtt. A koncepcióautó egy 2+2 üléses roadster formatanulmány, amely a Lexus márka jövőbe mutató, merészebb formai nyelvezetének meghatározó stíluselemeit vázolja fel. A fényűző LF-C2 Grand Touring tanulmányt a Lexus autóvezetés iránti szenvedélye hívta életre; nyitott tetős kialakítása a színtiszta sportautó koncepcióját követi.

lexus_gs_f_genf_2015_01

Végezetül a márka sajtótájékoztatóján egy vadonatúj Lexus tanulmányautó világpremierjére is sor kerül.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium stratégiai partnere lett az Autós Nagykoalíció

Az Autós Nagykoalíció (ANK) érdekképviseleti tevékenysége új szintre lépett, miután Knezsik István, az ANK elnöke és Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára stratégiai megállapodást írtak alá.

fonagy_janos_knezsik_istvan

Az Autós Nagykoalíció szakmai tapasztalatával és az autóipar szereplőit tömörítő tagságával tud hozzájárulni a jogalkotási tevékenység előkészítéséhez, valamint az NFM közlekedésfejlesztéssel kapcsolatos mindennapi munkájához.

A stratégiai megállapodás aláírásával Autós Nagykoalíció a jövőben még közvetlenebbül vesz részt a gépjárművek teljes életciklusával, a járművek javításával foglalkozó független és márkaszervizekkel, a járművezetéssel és vezetéstechnikai oktatókkal, az alkatrész- és kenőanyaggyártókkal, valamint a közlekedésbiztonsággal és a közlekedés okozta környezeti terhelés csökkentésével kapcsolatos hatékony és közérthető jogalkalmazást elősegítő jogalkotási tevékenységhez. Az ANK fenti irányelvek mentén véleményezi a jogszabálytervezeteket, összefogja és koordinálja a tevékenységéhez kapcsolódó szakmai anyagokat, javaslatokat fogalmaz meg, valamint nyomon követi és a minisztériummal együttműködve fejleszti tovább az Európai Uniós és hazai jogszabályi környezetet.

„Az Autós Nagykoalíció, mint az autóipar innovatív megoldásait, a kereskedők és vásárlók érdekeit, a hatékony marketing és értékesítési folyamatokat, a közösen vállalható értékeket, érdekeket és célokat egyaránt szem előtt tartó szakmai érdekképviselet kiemelten fontosnak tartja a kormányzati és piaci szereplők közti hatékony együttműködés elősegítését, hiszen az autóiparra nagymértékben támaszkodó hazai gazdaság fejlesztése csak közös érdekek és értékek mentén valósulhat meg.” – mondta a stratégiai megállapodás aláírását követően Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke.

„A partnerségi megállapodási rendszer működtetése lehetővé teszi, hogy megalapozott, végrehajtható jogszabályok szülessenek, a partnerek pedig részesei legyenek a szakmapolitikai döntések előkészítésnek, a távlatos gondolkodásnak. A tudatos, jövőbe mutató jogalkotáshoz pedig nélkülözhetetlenek azok az impulzusok, amelyek a szakmájukat jól ismerő, tapasztalt ágazati szereplőktől, érdekvédelmi szervezetektől érkeznek” – tette hozzá Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.

A Ford Edge modellből sportverzió is gyártásba került

Az idén ősszel a hazai márkakereskedésekbe is megérkező Ford Edge modellből Amerikában már sportváltozat is készült: a 315 lóerős teljesítménnyel, 474 Nm forgatónyomatékkal, 2,7 literes V6-os EcoBoost motorral az Edge Sport az eddigi legerősebb Ford Edge. Az alapoktól újratervezett vadonatúj modell különleges, sportos hangolású futóművet, egyedi külső-belső stíluselemeket és számos vezetősegítő technológiát kínál.

ford_edge_sport_usa

A Ford legújabb 2,7 literes V6-os EcoBoost® motorjával hajtott Ford Edge Sport bizonyára népszerű lesz azon amerikai vásárlók körében, akik a kimagasló vezetési élmény mellett arra is vágynak, hogy autójuk kifejezetten jól mutasson.

„A 2015-ös Edge Sport pontosan az, aminek látszik: egy szabadidő-autó, ami nemcsak gyönyörű, hanem élvezetes is.” – fogalmaz Cristina Aquino, a Ford Edge ügyfél-marketing menedzsere. „A Ford vásárlói felmérése szerint a vevők nagyobb teljesítményre és gazdagabb felszereltségre vágynak. A Ford Edge áttervezésével az volt a célunk, hogy egy igazán sportos modellváltozatot alkossunk – és a 2,7 literes, V6-os EcoBoost tökéletes választásnak bizonyult.”

Az új Edge Sport igazi izomautó

Az Edge Sport 2,7 literes, V6-os EcoBoost motorja 10 százalékkal nagyobb teljesítményt ad le, mint a korábbi 3,7 literes V6-os, forgatónyomatéka pedig 25 százalékkal magasabb, így az autó 315 lóerejéhez 474 Nm nyomaték társul. A nyomatékcsúcs már 2750 1/perc fordulatszámnál rendelkezésre áll, vagyis jóval hamarabb, mint a 2014-es modell esetében, ezért a vezető jobban érzékeli az autó teljesítményét. A kifutó modell nyomatékcsúcsa 4000 1/perc fordulatszámnál jelentkezett. Az elsőkerékhajtású Edge Sport az EPA becslése szerint a városi ciklusban 13,1, országúton 8,7, vegyes ciklusban pedig 11,2 liter üzemanyagot fogyaszt 100 kilométeren. Az összkerékhajtású változatnál ugyanezek az értékek 13,8, 9,8 illetve 11,7 l/100 km-re módosulnak – vagyis az autó még a magasabb teljesítmény ellenére is csupán ugyanannyit – vagy éppen kevesebbet – fogyaszt, mint a 2014-es Edge Sport. A Ford 6,7 literes Power Stroke® blokkjában is használt grafitos öntöttvas alkalmazásának köszönhetően a 2,7 literes EcoBoost merev és kompakt motorblokkja a méretéhez képest lenyűgöző teljesítményt és forgatónyomatékot ad le, miközben a zaj, a vibráció és nyersesség értéke alacsony marad. Az alumíniumöntvény motorblokk-létraváz és a kompozit olajteknő révén a modern anyagok éppen a lényeges helyeken eredményeznek tömegcsökkenést.

Az Edge Sport futóművébe elöl-hátul új keresztstabilizátorok kerültek, amelyek 15 százalékkal merevebbek az alapmodell stabilizátorainál. A különleges, egycsöves lengéscsillapítók átmérője nagyobb, s a 10 százalékkal keményebb tekercsrugók 20 százalékkal mérséklik a karosszéria oldaldőlését a kifutó modellváltozathoz képest. A továbbfejlesztett lengéscsillapítás érezhetően javítja az Edge Sport úttartását, így a vezető határozottabban uralhatja autóját, ami élénkebben reagál a kormányparancsra, ugyanakkor komfortosabban fut. Az Edge Sport 20 colos széria keréktárcsái polírozott alumíniumból készülnek, de az autóhoz 21 colos, matt fényű, sötét árnyalatú alumínium keréktárcsák is rendelhetők. Az autó felszereltségi listáján az Aktív Zajkioltás is szerepel; ez a technológia mérsékli és kellemesebbé varázsolja a 2,7 literes EcoBoost motor hangját. A rendszer a kabinban elhelyezett mikrofonokkal méri fel a zajszintet, és az autó saját audiorendszerén keresztül ellentétes frekvenciájú hangokat sugároz, kioltva ezzel a zavaró hanghatásokat az utastérben.

Egyedi, erőt sugalló dizájn-elemek

Különleges formai megoldásainak köszönhetően a 2015-ös Edge Sport már első pillantásra is egy nagy teljesítményű szabadidő-autó benyomását kelti. Az új Edge formavilága erőteljes és atlétikus, s ezt a hatást tovább fokozzák a széria LED hátsó lámpatestek és a LED nappali világítás. A 2015-ös Edge új fényezésekkel – többek közt Electric Spice, Bronze Fire Metallic és Magnetic árnyalatokkal – is megrendelhető. Az utastérben szarvasbőr betétekkel kiegészített, bőrkárpitozású sportülések, alumíniumborítású fék- és gázpedál, hangulatvilágítás és fém dekorációs betétek fogadják a vezetőt. Az autó szolgáltatásai közt szerepel a középkonzolba épített 8 colos LCD érintőképernyőn keresztül vezérelhető Ford SYNC® rendszer, a műszeregység két konfigurálható LCD kijelzője, valamint a két USB-porttal, SD-kártya olvasóval és jack-bemenettel felszerelt médiaközpont. A 12 hangszórós Sony audiorendszer az alapfelszereltség része.

Tavasszal érkezik

Az Amerikában tavasztól kapható vadonatúj Ford Edge megrendelhető a kínálat csúcsát jelentő új Titanium felszereltséggel, valamint az alapfelszereltségű SE és SEL változatokban is. A 2015-ös Ford Edge a 2,7 literes EcoBoost egység mellett két másik erőforrással is megrendelhető. Az alapmotornak számító kettős megfúvású turbótöltős, 2,0 literes EcoBoost négyhengeres blokk teljesítménye 245 lóerő 5.500 1/perc fordulatnál, legnagyobb forgatónyomatéka pedig 372 Nm 3000 1/perc fordulatszámnál (93 oktános benzinnel). Az autó elsőkerékhajtású változata városi ciklusban 11,7, országúton 7,8, vegyes ciklusban pedig 9,8 liter üzemanyagot fogyaszt 100 kilométeren. Az összkerékhajtású változatnál ugyanezek az értékek 11,7, 8,4 illetve 10.2 l/100 km-re módosulnak. Az opcionális 3,5 literes Ti-VCT V6-os egység teljesítménye 280 lóerő 6.500 1/perc fordulatnál, legnagyobb forgatónyomatéka pedig 339 Nm 4000 1/perc fordulatszámnál. Az elsőkerékhajtású kivitel városi fogyasztása 13,1 l/100 km, országúti fogyasztása 9,1 l/100 km, vegyes üzemmódban pedig 11,2 l/100 km. A négykerékhajtású változat városi ciklusban 13,8, országúton 9,4, vegyes ciklusban pedig 11,8 liter üzemanyagot fogyaszt 100 kilométeren.

Partnerség a BMW Group Magyarország és az Opera között

Az Opera és a BMW Group Magyarország intézményi partnerséget jelentett be február 10-én, azaz tegnap Budapesten, melyet ünnepélyes keretek között írtak alá az Operaházban.

bmw_group_magyarorszag_opera_egyuttmukodes

A BMW hosszútávú tartalmi együttműködés keretében csatlakozott az Opera  intézményi partnereinek sorába, melyet ünnepélyes keretek között jelentettek be az Operaházban.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy az Opera Intézményi Stratégiai partnereként a BMW Group a kultúra iránt újabb elkötelezettséget vállal Magyarországon. Kizárólagos autóipari partnerként külön öröm és büszkeség, hogy az ország egyik legnívósabb kulturális intézménye a BMW mellett tette le voksát. A BMW Art&Culture (Művészet és Kultúra) programja az elmúlt negyven évben száznál is több kulturális partneri viszonyt épített ki és ápol világszerte. A vállalatcsoport eme elkötelezettségének középpontjában a modern és kortárs művészeti irányzatok, a jazz és a klasszikus zene, valamint az építészet, a formatervezés és a fotózás állnak” – mondta Baudouin Denis, a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója.

“Az Opera művészeti és kulturális tevékenysége példaértékű, melyre nemcsak Magyarországon, de a világ bármely pontján büszkeséggel tekint a szakma és az együttműködő partner egyaránt. A BMW számára kiemelten fontos a hosszú távú fenntarthatóság üzenete, a jövő generációjának megőrzött értékek és környezet, melyhez kiválóan társul a művészi kreativitás gondozása” – folytatta.

“A BMW márkaértékei, mint az esztétika és az innováció ugyanúgy meghatározó pillérei a művészetnek is, jelen vannak annak minden területén, így azt gondolom, hogy tökéletesen illeszkednek az Opera által képviselt filozófiához. Megtiszteltetés számunkra, hogy az OperaKlub kiemelt partnereként a művészet és a kultúra élményét támogathatjuk” – tette hozzá Baudouin Denis.

LEGFRISSEBB

Visszatért a Ferrari Testarossa

0
A Ferrari történetében új fejezet kezdődött: legendás névvel, de minden eddiginél korszerűbb technológiával tért vissza a Testarossa. Az 1980-as és 1990-es évek egyik ikonikus...

Zarándoklatfejlesztésben vesz részt a Toyota

TESZTJEINK