A May Mobility az önvezető technológia és a Közlekedés mint szolgáltatás (Transportation-as-a-Service(TaaS)) terület vezető szolgáltatója ma bejelentette: 50 millió dollár összegben gyűjtött befektetéseket B sorozatú részvények kibocsátásával.
A legnagyobb befektető a részben vagy teljesen elektromos környezetbarát meghajtások mellett a mesterséges intelligencia, a robotika és az önvezető technológiák fejlesztése területén is vezető szerepet betöltő Toyota. A további befektetők között olyan vállalatok szerepelnek, mint a SPARX Group,a Millennium Technology Value Partners, a Cyrus Capital Partners, a BMW iVentures és a Toyota AI Ventures.
A May Mobility egy olyan sikeres startup, amelynek célja, hogy hozzájáruljon ahhoz, hogy az önvezető technológia révén átalakuljon a ma városi közlekedése egy biztonságosabb, zöldebb és hozzáférhetőbb világ érdekében. A kibocsátásban vállalt vezető befektetői szerepe mellett a Toyota úgy döntött, hogy a May Mobility társaságot választja egyik partnerének a „Közlekedés, mint szolgáltatás” önvezető technológia szegmensben a jövőbeli nyílt mobilitási platformokhoz. A Many Mobility a jövő a mainál sokkal élhetőbb városairól szóló jövőképének megvalósításához jelenleg a közlekedési struktúra átalakítására fókuszál. Ennek keretében önvezető ingajáratokat állítottak forgalomba, amelyekkel az emberek biztonságosan és egyszerűen közlekedhetnek, és még az utazás is élvezetesebb.
A társaság az USA-ban jelenleg az legelső és legutolsó szakaszára koncentrál, kiemelt figyelemmel a városközpontokra. Ezek a járatútvonalak a sűrűn lakott területeken segítik az utasokat és a városokat a dugók elkerülésében, a várakozási idők, a hozzáférés és az elérhetőség problémáinak megoldásában. A May Mobility elektromos járművekből álló flottája már több mint 170 000 fizetős utazást teljesített, és a járatok a magán- és állami ügyfelek számára egyaránt rendelkezésre állnak Detroit és Grand Rapids városaiban, valamint Providence-ben. Minden egyes új járat elindítása új meg új mobilitási igények megoldásával jár, így a vállalat folyamatosan gyarapítja technológiai tapasztalatait. A B sorozatú részvények kibocsátásával a társaság a mai napig összesen 84 millió dollár összegű befektetést gyűjtött, amivel ezzel tovább növelheti vezető szerepét az önvezető technológia területén.
„Rendkívül izgatottak vagyunk, hogy együtt dolgozhatunk a Toyotával és a többi befektetőnkkel a társaság növekedésének következő fázisában” – fogalmaz Edwin Olson, a May Mobility elnök-vezérigazgatója. „Ennek a befektetési körnek a segítségével gyorsabban haladunk a célunkhoz vezető úton, kihasználhatjuk a kategóriájukban legjobb szoftvercsomagok előnyeit és még komolyabb szereplővé válhatunk az USA 28 milliárd dollár forgalmú „első mérföld, utolsó mérföld” közlekedési piacán.”
„A May Mobility az USA-ban már számos önvezető járatot indított, és kitűnő lehetőségnek tekintjük, hogy ezen a területen egy nagy tapasztalattal rendelkező partnerrel dolgozhatunk együtt” – mutat rá Keiji Yamamoto, a Toyota operatív igazgatója és a Toyota belső kapcsolt vállalkozásának elnöke. „A közös munka lehetővé teszi, hogy együttes erőfeszítéseinkkel gyorsabban valóra váltsuk a Toyota által kitűzött célt: Mobilitást mindenkinek!.”
A May Mobility
A May Mobility vállalatot azzal a céllal alapították, hogy az önvezető technológiával találjon megoldást a világ előtt álló különleges feladatra: a mobilitáshoz való hozzáférés egyenlőtlenségének kiküszöbölése az egyre zsúfoltabb városokban. Az önvezetés segítségével a May Mobility csökkenteni kívánja a közlekedésben az emberi hibatényezőt és a légszennyezést, illetve nagyobb gazdasági előnyöket szeretne kínálni a közösségek és az utasok számára. A May Mobility jelenleg az egyetlen olyan közlekedési társaság, amely önvezető vállalati járatok segítségével napi szinten tranzitszolgáltatást nyújt az amerikai emberek számára.





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)


































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


