A Ford ismét szerepel a Universum által összeállított, a világ legvonzóbb munkahelyeit felsoroló toplistán.
A 240.000 közgazdász és mérnök/informatikus egyetemi hallgató körében elvégzett felmérés a megkérdezettek kommunikációs elvárásait, valamint az ideális munkahelyről, illetve márkáról alkotott elképzeléseiket vizsgálta.
A mérnök és informatikus hallgatók körében a Ford a 15. helyen végzett, így két hellyel hátrébb került, mint 2014-ben. Ugyanakkor a közgazdász hallgatók körében elért 38. helyezésével a Ford öt helyet lépett előre 2014-es eredményéhez képest.
“Megtiszteltetés számunkra, hogy ismét a világ legvonzóbb munkahelyei közé tartozunk” – fogalmaz Laura Kurtz, a Ford USA-beli munkaerő-toborzásáért felelős vezetője. “Remek érzés látni, hogy a hallgatók elismerik azt a munkát, amit a legjobb és legtehetségesebb fiatalok megszerzése érdekében végünk. Várjuk a következő egyetemi évet, amikor elmondhatjuk a hallgatóknak, hogy miért érdemes a Fordot választaniuk.”
A Fordnak az Egyesült Államokban toborzó csapata 2014-ben fogott össze a Universummal, hogy tovább javítsák a vállalatról, mint vonzó munkahelyről kialakított képet, meghatározzák a toborzási célpontnak számító oktatási intézményeket, és hatékonyan kommunikálják a hallgatók felé, hogy „Miért a Ford?”.
A globális eredmények mérése mellett a Ford abból a célból is együttműködik a Universummal, hogy megtudja, mennyire számít népszerűnek az célcsoportba tartozó gazdasági, informatikai és mérnöki képzést nyújtó amerikai oktatási intézményekben.
A célba vett oktatási intézmények mérnökhallgatói körében a Ford javított népszerűségén. Ez jó hír, különös tekintettel arra, hogy idén a top 10-ben két fontos új szereplő: a Tesla és a Space X is megjelent.
A célcsoportba tartozó intézmények közgazdászhallgatói körében romlott ugyan a Ford helyezése, de ugyanez az összes többi autógyártóra is igaz, s a Ford továbbra is magabiztosan a GM és a BMW előtt áll – derül ki a gyártó felméréséből. A közgazdászhallgatók körében a marketing-intenzív fogyasztói termékeket gyártó/forgalmazó vállalatok (pl. a Nike, az Apple és az Amazon) voltak a legnépszerűbbek.
Az informatikushallgatók körében – különösen a lányok között – a Ford javított helyezésén a célcsoportba tartozó intézményekben.
“Miközben arra törekszünk, hogy javítsuk talent branding tevékenységünket az egyetemeken, továbbra is szorosan együttműködünk a Universummal a felmérés eredményeinek elemzésében és az egyetemi toborzásban részt vevő munkatársaink által alkalmazandó, célzott üzenetek kidolgozásában” – mondta el Kurtz.
Globális szinten is vonzó
Az egyes régiókban mért eredmények:
- A Universum szerint 2015-ben a Ford a 28. helyen áll a 100 legvonzóbb ausztrál munkahely rangsorában – a műszaki/természettudományi főiskolai hallgatók körében
- A Universum szerint 2015-ben a Ford a 31. helyen áll a 100 legvonzóbb brazil munkahely rangsorában – a műszaki főiskolai hallgatók körében
- A Universum szerint 2015-ben a Ford a 33. helyen áll a 100 legvonzóbb brazil munkahely rangsorában – az üzleti/kereskedelmi főiskolai hallgatók körében
- A Universum szerint 2015-ben a Ford a 42. helyen áll a 100 legvonzóbb kínai munkahely rangsorában – a műszaki/informatikai főiskolai hallgatók körében
- A Universum szerint 2015-ben a Ford a 11. helyen áll a 100 legvonzóbb mexikói munkahely rangsorában – a műszaki/informatikai főiskolai hallgatók körében
- A Universum szerint 2015-ben a Ford a 30. helyen áll a 100 legvonzóbb brazil munkahely rangsorában – a üzleti/kereskedelmi főiskolai hallgatók körében
- A Universum szerint 2015-ben a Ford a 28. helyen áll a 100 legvonzóbb brit munkahely rangsorában – a műszaki/informatikai főiskolai hallgatók körében
- A Universum szerint 2015-ben a Ford a 18. helyen áll a 100 legvonzóbb amerikai munkahely rangsorában – a műszaki főiskolai hallgatók körében





![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-180x135.jpg)






























![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-100x75.jpg)



![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-100x75.jpg)


