A SEAT jelentősen megújult modellkínálata a hazai értékesítésben is érezteti pozitív hatását, így az elmúlt kettő évben összességében 35%-kal nőtt a hazai piacra került SEAT-ok száma.

A márka vezetése arra számít, hogy ez a tendencia 2016-ban is folytatódik, és a SEAT a piac bővülésével azonos mértékben, azaz a márka mintegy 10%-kal tud bővülni a hazai piacon. “Forgalmunkra rendkívül jó hatással voltak az elmúlt két évben bemutatott újdonságok, az Ibiza mellett elsősorban a Leon különböző változatai és a Toledo voltak keresettek. Ezen modellek révén komoly előrelépést tudtunk elérni a flotta üzletek terén is, és számos cég választott teljes mértékben SEAT-okból álló flottát. – mondta Papp Zoltán SEAT márkavezető, majd hozzátette: “további komoly előrelépést várunk az új kategóriában, a szabadidő autók között szeptemberben piacra kerülő SEAT Ateca bevezetésétől.” A spanyol márka jelenleg az Ibizától az Alhambráig tartó kínálata a piaci kategóriák 49%-át fedi le, ami az új SEAT Ateca megjelenésével, az év végén érkező új Leon valamint a jövőre piacra kerülő új Ibizával és az A0-Crossover modellekkel 72%-ra nőhet.
A SEAT az idén összesen 3.000 gépkocsi eladását is reálisnak tartja az Ibiza, a Leon, a Toledo és az Alhambra értékesítés bővülésével. E négy típus közül a Toledo után a Leon modellcsalád értékesítése nőtt a leggyorsabban az előző évhez képest: a 2014-ben piacra került 680 Leon után 2015-ben már 1053 darab talált gazdára, ami mintegy 55%-os növekedést jelent, míg a tavalyelőtt átadott 198 darab után tavaly 332 darab, azaz 68%-kal több SEAT Toledo értékesítése vált valóra.





![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-180x135.jpg)





























![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-100x75.jpg)



![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-100x75.jpg)


