A száz százalékosan elektromos meghajtást kapott Nissan e-NV200 nyerte el a 2016-os Német Haszongépjármű-díjat az Elektromos hajtású városi áruszállítók speciális kategóriájában.
Az elektromos haszonjárművek legjobbjait elismerő szakmai díjat a teljesen elektromos hajtásláncot nagyméretű raktérrel kombináló kompakt kisáruszállító kapta meg elsőként. A rangos díjat, ami a modell történetének tizenhatodik hasonló szakmai elismerését jelenti, 2016. szeptember 23-án, a hannoveri IAA haszongépjármű-kiállításon adják majd át.
A Handwerk-Magazin és Deutschen Handwerks Zeitung szaklapok által odaítélt díjat az ágazat szereplői az egyik legjelentősebb minőségi indikátornak tekintik. A szavazatok különböző szakmák képviselőitől – a strapabíróság és a praktikus megoldások legavatottabb szakértőitől – érkeznek, akik a díjra jelölt modelleket két napon át, minden részletre kiterjedően tesztelik. Idén különböző szakmák képviseletében összesen 15 vállalkozó és mesterember vett részt a tesztekben, melyek során – most első alkalommal – elektromos furgonokat is vizsgáltak.
Gareth Dunsmore, a Nissan Europe elektromos járművekért felelős vezetője ennek kapcsán elmondta: „Nagyszerű érzés, hogy a teljesen elektromos kisáruszállítónkat ilyen kedvezően fogadták az iparági szereplők és a különböző szakmákat képviselő felhasználók is.
Az elmúlt öt év során azt láttuk, hogy egyre többen váltanak elektromos autókra a Nissan LEAF és e-NV200 modellekkel, és ez alól a vállalkozások sem jelentenek kivételt. Európa szerte a kisvállalkozások és a különböző mesteremberek számára a költséghatékony, zéró emissziós áru- és személyszállítás az olyan díjnyertes modellekkel vált kézzelfogható lehetőséggé, mint az e-NV200 furgon és az Evalia kisbusz.”
A Nissan e-NV200 több mint 4,2 m3-es rakterével és kategóriájában a legjobb, 770 kg-os terhelhetőségével két EUR raklapot is könnyedén befogad. A be- és kirakodást oldalsó tolóajtók, illetve a szélesre nyíló hátsó csomagtérajtó könnyítik meg.
Az e-NV200 villanymotorját a Nissan LEAF-ben is használt egység alapjain fejlesztették, beépített akkumulátorait pedig kevesebb mint 30 perc alatt lehet 0-ról 80 százalékig tölteni. A vállalkozások számára emellett a szinte zajtalan működésű, emissziómentes hajtásrendszer is vonzó lehet.
A haszongépjárműként (Combi) és teljesértékű személyszállító kisbuszként (Evalia) is rendelhető Nissan e-NV200 üzemeltetési költségei rendkívül alacsonyak: brit adatok alapján kilométerenként akár 0,03 euróra is leszoríthatók, míg a szervizköltségek mintegy 40 százalékkal alacsonyabbak lehetnek egy hasonló dízelmotoros járműhöz képest.





![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
































![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)


