Nem véletlenül nyerte el az Év Magyar Autója 2022 Közönségdíját a Suzuki S-Cross. Egyértelműen figyelembe véve az ár-érték arányt, a praktikumot, a fenntarhatóságot, s nem utolsó sorban a remek minőséget; a végfelhasználók döntése megalapozott és egyértelmű.
Több ízben teszteltük már az Autóaddikt.hu hasábjain a remek S-Cross modellt, most is belebiggyesztünk a cikkbe néhány releváns gondolatot az 1.4-es lágy hibrid motorral szerelt, összkerekes verzió kapcsán. Ráadásul pont egy célirányosan felmatricázott modell járt nálunk a befotózás kapcsán.
Gyakran hallani, hogy ne ítéljünk az első benyomás alapján – azonban az S-Cross már az első pillantásra feltárja valódi karakterét. Egyből látszik rajta, hogy ez egy strapabíró SUV, amely kétséget sem hagy jelenléte felől – a túlméretezett felső és alsó hűtőrácsok figyelmet követelnek és kalandért kiáltanak. Közelebbről megvizsgálva azonban azt is észrevehetjük, hogy stílusos, elegáns és kifinomult járművel van dolgunk – fogalmaz a gyártó.


Az biztos, hogy az új Suzuki S-Cross mára teljesen beleégett tudatunkba. Alapvetően azért, mert így, pár hónappal a megjelenés után már jól látszik, hogy a kikövezett utat remekül tudja tovább folytatni, másrészt pedig azért, mert végre egy olyan korszerű autót kanyarított a Suzuki koncepcióként (is), amely bőven helyt képes állni a szegmenesen felüli kihívókkal szemben is. Bár azért inkább maradjon meg mindenki a maga kategóriájánál, akkor nincs félreértés.
Elég az hozzá, hogy a Suzuki S-Cross külleme, megjelenése alapján megkapja a jeles osztályzatot. Így, simán, minden sallang nélkül. Nem mondhatnánk, hogy egyedi, sehol sem látott formatervet hordoz, viszont azért a suzukis letisztultság és globális forma tekintetében meg tud maradni egyedi szereplőként is a porondon.
Orr rész tekintetében a fényszóróbúrák húzottak, a szélek lépcsőzetesen tagoltak, s az egész összesség kifogástalanul épül egybe a tekintélyes díszráccsal. A felső negyedben húzódó krómcsík a prémiumjelleget hívatott előtérbe helyezni, bár ez manapság kategóriától és hovatartozástól függetlenül kötelező jelleggel van jelen. Az alsó szélekre helyezett ködlámpafészkek egyérteélműen a sportosságot domborítják, míg a hatalmas alsó beömlőrostély szintén.





![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)






























![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-100x75.jpg)

![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)


