A DS TECHEETAH és António Félix da Costa a pódiumon végzett a szaúd-arábiai Diryah-ban megrendezett második éjszakai versenyen.
Ahogy várható volt, az ABB FIA Formula E világbajnokság szezonnyitó eseményének második E-prix-je az előző napihoz képest teljesen más eredményt hozott. A pályán a DS E-TENSE FE 20 igen versenyképesnek mutatkozott, Jean-Eric Vergne a 7., míg da Costa a 9. helyen kvalifikált.
A Formula E történetének második éjszakai versenye igen intenzív volt mindkét DS TECHEETAH pilóta számára, akik már a nyitókörök során egy-egy pozíciót nyertek. Az első „attack mode” tökéletes kihasználásával Vergne átmenetileg a 3. helyre került, közvetlenül da Costa elé. Mindkét versenyautó igen közel volt a vezető duóhoz. A versenymegszakítást követő restartot követően a két csapattárs izgalmakkal teli, pozíciócserékkel is járó párbajának lehettünk szemtanúi.
Az eredményeket egy kettős baleset döntötte el pár perccel a finish előtt. Ekkor a safety car másodszor is beavatkozott és ez a verseny idő előtti befejezését jelentette. Vergne harmadikként ért célba da Costa előtt, de a második „attack mode” fel nem használása miatt a francia versenyző büntetést kapott és a 12. helyre szorult vissza, a harmadik helyezés így végül da Costáé lett.
A szezon harmadik E-Prix-jének Róma utcái adnak otthont, április 10-én.





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)


































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


