Az elmúlt hat év során radikálisan visszaesett a garanciális hibabejelentések száma a Peugeot-nál. A minőség látványos javulása az új generációs padlólemezek bevezetésével egy időben kezdődött.
Jelenleg harmadannyi garanciális hibával kell foglalkoznia a Peugeot szervizhálózatának, mint bő fél évtizeddel ezelőtt, árulta el újságíróknak Jean-Philippe Imparato, a márka globális vezérigazgatója.
Idén májusban történelmet írt a Peugeot, amikor a J.D. Power nagy-britanniai statisztikákra épülő megbízhatósági rangsorában nem csak az abszolút első helyen végzett, de 77 pontos eredményével (a pontszám azt jelzi, hány hibajelenség jut 100 autóra) a felmérés történetének egyik legkiválóbb teljesítményét nyújtotta. A szervezet közvetlenül a felhasználókat kérdezte: több mint 11 500 autós számolt be arról, az elmúlt egy év során milyen tapasztalatokat gyűjtöttek legfeljebb három éves autóikkal.
A nyolc kategóriában 177 hibajelenségre rákérdező felmérés az egyik legalaposabb és leghitelesebb a piacon. A 2015 óta évente elvégzett felmérésen a Peugeot jellemzően a mezőny felső harmadában helyezkedett el, rendszeresen megelőzve a többi francia márkát és számos nagynevű európai gyártót. Több alkalommal a legmegbízhatóbbnak tartott japán márkákat is maga mögé utasította a francia autógyártó.
Ez az eredmény összecseng azzal, amit Jean-Philippe Imparato, a márka globális vezérigazgatója a közelmúltban osztott meg ausztrál újságírókkal: a Peugeot jelenleg nagyságrendekkel kevesebbet – egészen pontosan harmadannyit – költ garanciális javításokra, mint hat évvel ezelőtt. Konkrét intézkedésekhez nem köthető a minőség radikális javulása, ugyanakkor a márka életében fordulópontnak számít a referenciapontként megjelölt 2013-as év.
Ekkor vezette be ugyanis azt az új generációs EMP2 padlólemezt a márka, amelyre ma a Peugeot kínálatának gerincét adó összes modell épül. A 2014-ben az Év Autójának megválasztott Peugeot 308 elsőként kapta meg ezt a modern platformot, amit később a szintén Év Autója (2017) díjban részesített 3008-as, az 5008-as szabadidőjármű, az új generációs 508-as is felhasznált. Ugyanerre a padlólemezre épülnek a Traveller / Expert, illetve Partner / Rifter párosok, a Peugeot többszörösen kitüntetett, sokcélú típusai, amelyek haszonjárműként és rendkívül praktikus családi, illetve üzleti gépkocsiként egyaránt bizonyítanak.
A 630 millió eurós beruházással kifejlesztett EMP2 a globális autóipar egyik legsokoldalúbb „építőkészlete”: a kiemelkedően moduláris platform nem csak a tengelytáv módosítását teszi lehetővé, de a rá épülő modellek szabad hasmagasságának, illetve az alkalmazott futómű-konstrukcióknak a kiválasztásában is szabad kezet hagy a tervezőknek.
Mindemellett ultra nagy szakítószilárdságú acélok, valamint alumínium és magnézium ötvözetek alkalmazásával biztosítja a csekély tömeg és a kiemelkedő szerkezeti szilárdság ideális kombinációját.
Az EMP2 nem csak a mechanikus jellemzők terén kínál megbízható, stabil alapot a Peugeot portfoliójának, hanem az elektronikus és elektromos tartalmak tekintetében is. Előbbire példa a forradalmian új ergonómiai megoldást és magas szintű kapcsolódási lehetőségeket kínáló i-Cockpit vezetői környezet, utóbbi pedig a hajtásláncok részleges vagy teljes villamosításának lehetőségét eredményezi. Ez pedig nem a jövő, hanem a jelen: a Peugeot a következő hónapokban vezeti be európai piacain új generációs plug-in hibrid típusait: a szedán és kombi kivitelben választható, elsőkerék-hajtású 508 Hybrid akár 29 g/km CO2-kibocsátást és akár 54 kilométeres tisztán elektromos hatótávolságot kínál, míg a dupla villanymotoros, összkerékhajtású 3008 GT Hybrid4 típus 300 lóerős rendszer-teljesítményéhez mindössze 1,3 liter/100 kilométeres átlagfogyasztás társul.





![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)































![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)


