Életének nyolcvannyolcadik évében bochumi otthonában elhunyt Ernst A. Hofmann, a szentgotthárdi Opel gyár létrehozója és első vezérigazgatója.
Hofmann 1930-ban a németországi Bochumban született, mérnöki diplomájával a bochumi Opel gyárban helyezkedett el és sok szakmai állomás után hatvan éves korában bízták meg élete legnagyobb és legfontosabb feladatával: létrehozni az Opel első kelet-európai termelő üzemét, a szentgotthárdi autó- és motorgyárat.
Hivatalosan 1990. február elsejével lett az akkor még nem is létező gyár vezérigazgatója, első irodája a Bécs melletti, osztrák Opel gyárban volt. Eleinte onnan intézték az akkor még zömmel adminisztratív előkészületeket, hiszen a gyár létrehozását hivatalosan csak az év őszén jelentette be a cég. Hofmann rövidesen egy Szentgotthárdhoz közeli osztrák faluban telepedett le, onnan járt át naponta az akkor még nem teljesen zökkenőmentes határon Szentgotthárdra, ahol személyesen felügyelte, irányította, ellenőrizte az építkezés minden lépését, majd a gyártósorok beszerelését, beüzemelését. Hihetetlen büszkeséggel állt 1992. március 13-án Antall József miniszterelnök oldalán, amikor az első magyar személyautó, az első Opel Astra elkészült. Pár hónappal később már működött a mai napig is létező motorgyár, októberben pedig Göncz Árpád köztársasági elnökkel együtt avatták föl a szentgotthárdi gyárat.
Ernst A. Hofmann a magyar autóipar megteremtésében játszott úttörő szerepéért 1994. június elsején a Parlamentben Göncz Árpádtól vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést és még ugyanebben az évben díszdoktori címmel ismerte el munkásságát a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (a mai Corvinus). Ernst A. Hofmann nyugdíjba vonulásáig,1995 áprilisáig volt a szentgotthárdi Opel gyár igazgatója.
Dános András, az Opel így emlékezik Hofmann úrról:
Az amerikai anyacég tegeződős világában ő mindig megmaradt Herr Hofmann-nak. Ha valaki úgy szólt volna hozzá, hogy Ernst, talán meg sem hallja, nekünk kollégáknak mindvégig megmaradt Hofmann Úrnak – később és szigorúan egymás közt csak úgy becéztük: Hofi.
Sarkos, szigorú, a gyárak világán kívül szinte semmivel sem foglalkozó mérnök emberként érkezett Magyarországra. A gyárban az idő nagyobbik részét a termelő sorok között töltötte, mindent látni, tudni, ellenőrizni akart és – a nyelvi nehézségek ellenére – nagyon érdekelte az ott dolgozók véleménye. Ez volt az ő világa közel 40 évig, de 60 évesen egy olyan helyzetbe csöppent bele, ami merőben más volt. Hofmannak kivételes szerep jutott a gyárfalakon kívül, minden szándéka ellenére lett közszereplő, aki politikusokkal, helyi közösségek vezetőivel és a médiával találkozott igen sűrűn. A nyugdíj előtti “jutalomjáték”, az, hogy egy addig egyedülálló magyarországi autóipari vállalkozás megteremtésének lehetett az atyja, reflektorfénybe helyzte őt.
Hofmann Úr először bizalmatlan volt, nem értette, nem is igazán érdekelte, hogy mi ez az új helyzet. De rendkívül büszke volt arra, ami Szentgotthárdon a kezei alatt született és ez fokozatosan átlendítette a tartózkodásán, hiszen úgy beszélhetett mindenkinek a gyárról, mint szülő a kedvenc gyermekéről. És eljött a nagy nap, 1992. március 13, péntek, az első Opel Astra ünnepélyes megszületése, amely körül a cég európai első embere, Bob Eaton és Antall József miniszterelnök “bábáskodott”. Hofmann, a szikár és szigorú német úgy állt ott, hogy a meghatottságot és a számára eddig ismeretlen örömteli izgalmat leplezni sem tudta – nem is akarta.
Öt évet dolgozott Magyarországon. Lassacskán engedte közel magához legközelebbi kollégáit is, de az évek múltával ez a kollegiális kapcsolat amolyan atyáskodó bizalmi viszonnyá vált. Ő volt természetesen a Főnök, bármit akartunk is Ő mondta ki a végső szót. Ha jöttünk valami kéréssel, a leggyakoribb első reakciója az volt: no way – azaz: szó sem lehet róla. Az idő múlásával a no way jelentése megváltozott. Leggyakrabban már a bajusza alatt megjelenő mosoly jelezte: no halljuk mit akartok, győzzetek meg, azután majd meglátjuk.
Amikor büszkén, pályafutása csúcsán 65 évesen elment nyugdíjba, valamennyiünknek hiányzott. És Neki mennyire hiányozhatott a szentgotthárdi nyüzsgés, a gyár zaja és szaga, az ottani kollégák és – bizony – a nyilvánosság is. Visszatért szülővárosába Bochumba, ahol hetvenedik születésnapján még többen meglátogattuk és együtt ünnepeltük Hofmann Úr hetvenedik születésnapját.
Azután eltelt 12 év, 2012-ben húszéves lett az első Opel Astra és mi hívtuk Hofmann urat Szentgotthárdra közös ünneplésre. És jött, ott volt velünk, soványan, kissé már rozogán, de boldogan. Megsimogatta az első Astrát, beszélgetett a régi kollégákkal, egy kis időre reflektorfénybe került megint, örült – majdnem úgy, mint azon a húsz évvel korábbi március 13-án, amikor róla, neki is szólt az ünneplés.
Hofmann Úr most végleg elment. Bochumi otthonában érte a halál 88 évesen. “Hofmann Úr, no way!” – mondhatnánk, de végül is 88 évesen elmenni rendjén való. Köszönjük, amit – a legtágabb értelemben – értünk tett, amit maga után ránk hagyott. Göncz Papa és Hofi most talán lejattol valahol egy égi kocsmában és elbeszélgetnek a magyarországi közös emlékekről… Van miről!!!
