A Ford Solymár cégcsoport M3 FordStore bemutatótermében a múlt héten ünnepélyes keretek között adták át az első új Ford Mustangot.
A modell 50 éves történetében most először vált elérhetővé a Ponycar az autó európai szerelmesei számára.
Ezentúl a magyarországi utakon is egyre gyakrabban lesznek láthatóak az európai piacokra gyártott Mustang kupé és kabrió változatai.
A Ford Mustangot a magyar vásárlók kétféle motorral rendelhetik meg: az 5,0 literes V8-as blokk 421 lóerős, a 2,3 literes EcoBoost erőforrás pedig 317 lóerős teljesítményre képes. A modern futómű jó irányíthatóságot, precíz kormányreakciókat és remek rugózást biztosít. Az európai változatnál is megőrizték a legfontosabb formai jegyeket, a nyújtott, látványosan formázott motorházat és a rövid hátsó részt.
“Bár az első tesztautók még csak most jelentek meg a hazai utakon, már most több mint 40 megrendelést regisztráltunk márkakereskedőinknél. A Mustangok megérkezését követően az érdeklődés további erősödésére számítunk. Reméljük, hogy túlszárnyaljuk az idénre tervezett mintegy 70-es eladási darabszámot, melyben a modell 11 909 000 forintos induló ára is szerepet játszhat” – mondta el Szamosi Viktor, a Ford magyarországi ügyvezető igazgatója.





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)


































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


