A Ford of Europe – a Ford Motor Company 20 európai piacot összefogó szervezete közétette az első negyedévre vonatkozó értékesítési riportját, melyben bejelentette, hogy:
A Ford a második legnépszerűbb márka Európában,
A Ford SUV eladásai több mint 15 százalékkal nőttek az első negyedévben,
A Ford Mustang 2017-ben immár harmadik éve a világ legkelendőbb sportkupéja,
A Ford továbbra is Európa első számú haszongépjármű gyártója,
A prémium kivitelű változatok – pl. a Titanium, Vignale, ST-Line, St és RS modellek tették ki a személyautó eladások 73 százalékát,
Ford Transitból rekord mennyiség, 77.300 darab talált gazdára az első negyedévben,
13 fontos piacon – köztük Magyarországon is nőttek a Ford eladásai az első negyedévben.
A Ford Európa legnépszerűbb típusa a Fiesta, melyre 2017 márciusához képest 28 százalékkal több vásárlói megrendelés érkezett 2018 márciusában. Ez is mutatja, hogy a tavaly bemutatott új változat egyre sikeresebb.
Idén Európa szerte 14 százalékkal, Magyarországon 48 százalékkal növekedett a Kuga értékesítése, mely az első negyedévben 46.100 darabos rekordértéket ért el. A 2008-ban bemutatott, majd 2016 végén teljesen megújult modell idén itthon is rekord 837 darabos értékesítést tudhat magáénak.
A Ford Ranger továbbra is Európa legjobban fogyó pickupja a február végi legfrissebb adatok szerint. Az Euro20 piacokon a Ford 11.700 Rangert értékesített, ami 14 százalékos növekedést jelent, és így a Ranger történetének legjobb első negyedévét zárta. Magyarországon a Ranger egyedülálló, 34,8 százalékos részesedést tudhat magáénak.
A Transit modellből rekord mennyiség fogyott, ami 77.300 eladott autót jelent a 20 legfontosabb európai piacon az év első három hónapjában. A Transit kiemelkedően sikeres hazánkban is, 41,8 százalékos növekedéssel 407 darabbal ez volt az elmúlt 9 évben elért legjobb első negyedéves eredmény.





![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Mazda2 TS2 (2007) – ideális választás városba és agglomerációs közlekedéshez](https://www.autoaddikt.hu/kepek/mazda-2-2008-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Puma Gen-E – a kompakt városi crossover jövője](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-puma-gen-e-teszt-autoaddikt-34-180x135.jpg)
































![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)

![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Mazda2 TS2 (2007) – ideális választás városba és agglomerációs közlekedéshez](https://www.autoaddikt.hu/kepek/mazda-2-2008-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Puma Gen-E – a kompakt városi crossover jövője](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-puma-gen-e-teszt-autoaddikt-34-100x75.jpg)


