A Mercedes-Benz Hungária Kft. és az EvoBus Hungária Kft. vezetését még a 2016-os év elejétől Jörg Schmidt látja el.

Az új ügyvezető igazgató máris rekordot könyvelhet el: a Mercedes-Benz magyarországi március havi személyautó értékesítése ebben az évben volt a legmagasabb.
1988-ban kezdte pályáját Jörg Schmidt a Daimler-nél, ahol számos értékesítési (értékesítési vezetői/piacszabályozási) és pénzügyi (pénzügyi igazgatói/tervezés és kontrolling) pozíciót látott el a nemzetközi szervezetben – Oroszországban, Dél-Afrikában, Szingapúrban, a délkelet-ázsiai régióban, Egyiptomban, valamint Németországban a tengerentúli régióért felelős részlegen.
2014 február óta Oroszország, Törökország, a Daimler Latina országai, Románia, Szlovákia, Argentína, Kanada, Mexikó és Magyarország piacának értékesítési tevékenységéért felelt.
Az új ügyvezető igazgató büszke arra, hogy Magyarországot 2015-ben kétszer is díjazták a Daimler „A hónap piaca” kitüntetésével, amit azok az országok kaphatnak meg, melyek különböző mutatók alapján a legjelentősebb növekedést érik el. Célja, hogy a vállalat továbbra is sikeresen folytassa fenntartható növekedését az értékesítés tekintetében, mindezt szoros együttműködésben a Mercedes-Benz márkakereskedések hálózatával, a lehető legmagasabb szintű vásárlói élményt kínálva.
A szakember korábbi tapasztalatai rendkívül pozitívak hazánkat illetően, elmondása szerint kreativitás, kitartás és csapatszellem jellemzi a magyarokat. „Hatalmas lehetőségeket látok a Mercedes-Benz márka előtt a magyar piacon. Az ország szerepe fontos a személyautó-értékesítés növekedésében rejlő potenciál miatt, melyet többek között az is igazol, hogy 2016 márciusa volt a Mercedes-Benz magyarországi jelenléte során a legerősebb március a személyautó-eladások tekintetében.” – tette hozzá Jörg Schmidt.
2016 döntő év lehet a szektor számára, hiszen érkezik az új E-osztály, a frissített CLA és CLA Shooting Brake, a C-osztály kabrió változata, valamint elindul az SL és SLC sportkocsik, illetve a GLC Coupé értékesítése is.





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)

































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


