A kétszeres kamion Európa-bajnok, Kiss Norbert 2016 után idén is tesztelheti a német túraautó-bajnokság egyik Mercedesét.
Kiss Norbert a Mercedes 2017-es DTM-es autóját, az AMG C63 DTM-et próbálhatja ki a sorozat magyarországi állomásán. Vasárnap délben, a német túraautó-bajnokság második versenye előtt hajtja meg a 4 literes, V8-as motorral felszerelt, 500 lóerős vadállatot a Hungaroringen.
A hivatalos tesztkörök előtt, szombaton délután tartották meg az üléspróbát a Mercedesnél.
“A bent lévő ülés egy nálam sokkal kisebb termetű pilótára van szabva, rögtön kiderült, hogy szinte gyerek méret, ami nekem nem lesz jó, úgyhogy kicseréltük, kaptam egy megfelelőt. Pár betétet még beraktak a hátam mögé, így már tökéletes” – mondta a próba után Kiss Norbert, aki Mercedes AMG magyarországi nagykövete.
A hat sebességes, szekvenciális váltós autóhoz hasonlót már vezethetett a kétszeres Európa-bajnok versenyző, 2016-ban. Ő volt az első magyar pilóta, aki hivatalos DTM-eseményen ilyen autóba ülhetett. “Akkor is hatalmas élmény volt, biztos vagyok benne, hogy most is az lesz, izgatottan várom. Büszke vagyok rá, hogy AMG nagykövetként idén is én vezethetem a világ egyik legmenőbb túraautóját” – tette hozzá Kiss Norbert.





![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Mazda2 TS2 (2007) – ideális választás városba és agglomerációs közlekedéshez](https://www.autoaddikt.hu/kepek/mazda-2-2008-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Puma Gen-E – a kompakt városi crossover jövője](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-puma-gen-e-teszt-autoaddikt-34-180x135.jpg)

































![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)

![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Mazda2 TS2 (2007) – ideális választás városba és agglomerációs közlekedéshez](https://www.autoaddikt.hu/kepek/mazda-2-2008-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Puma Gen-E – a kompakt városi crossover jövője](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-puma-gen-e-teszt-autoaddikt-34-100x75.jpg)


