Egy Lada 4×4 Classic lett az Érdi Rendőrkapitányság Törökbálinti Rendőrőrsének legújabb, a helyi vállalkozók és lakosság adományaiból vásárolt járőr kocsija, amelyet a LADA Sipos érdi márkakereskedésében vásároltak meg. Mivel a támogatási összeg összegyűjtése hosszabb időt vett igénybe, a vásárlást Törökbálint Önkormányzata hónapokkal ezelőtt előfinanszírozta.
A legendás terepjáró egyedüli használója Pallai Tamás körzeti megbízott, járőrkutya vezető – a belga juhász járőrkutya, Sophie gazdája. Tőle tudtuk meg, hogy több dolog is amellett szólt, hogy választásuk a Lada 4×4-re esett.
A legnyomósabb érv, hogy a terep, amelyen Pallai Tamás szolgálatot teljesít, olyan domborzati viszonyokkal rendelkezik, ami indokolttá tette egy kiváló tereptulajdonságokkal rendelkező, megbízható és időtálló terepjáró vásárlását. Tamás körzete bővelkedik hegyes-dombos területekben, akár 50-100 méteres szintkülönbséggel, kevés aszfaltúttal, vagy olyan utakkal, amelyeket személyautóval lehetetlen bejárni. Pedig neki körzeti megbízottként az a feladata, hogy a nehezen megközelíthető helyeken lakó állampolgárokhoz is eljusson. Ehhez kerestek olyan autót, ami terepadottságokban megfelel a kihívásnak.
A következő érv, ami a Lada 4×4 mellett szólt, hogy korábban volt már egy Nivája a rendőrőrsnek, ami tisztességesen állta a sarat és nagyon meg voltak vele elégedve. A harmadik, de semmiképpen sem kevésbé fontos indok az elérhető ár volt, ugyanis az adományozók pénzét felelősséggel szerették volna felhasználni. És persze fontos szempont volt az is, hogy a rendőrautónak alkalmasnak kellett lennie kutyaszállításra is, hisz Sophie hűséges társa a körzeti megbízott rendőrnek.
„Nagyon meg vagyok elégedve az autóval, jelentősen megkönnyíti a munkámat. A vásárlás után szükség volt egy kis finomhangolásra, de a motor és a futómű szépen teszi a dolgát. Bármerre megyek, mindenhol a csodájára járnak, látszik, hogy az emberek érzelmileg kötődnek a régi Nivához. Az autó terepképességeit napi szinten használjuk, és kijelenthetem: nem ismer akadályt. Többször volt már rá példa, hogy rossz időjárási körülmények között semmilyen más autó nem tudott bemenni az adott terepre csak az én LADA 4×4-em. Valóban rettenetes útviszonyok között is képes volt közlekedni. Szépen, kitartóan végigdolgozta magát a mély mocsaras, ragacsos, saras részeken, mindezt a négyévszakos gumival. Hamarosan felkerül rá a téli terepgumi, így télen sem lesz előtte akadály” – nyilatkozta Pallai Tamás. Majd így folytatta: „Bízunk benne Sophie-val, hogy hosszú időn át lesz a munkatársunk a LADA 4×4 Classic. Mivel én használom egyedül, mindent megteszek annak érdekében, hogy megkíméljem. Azt gondolom, hogy ezzel az adományozók jóindulatát és segítségét is megbecsülöm.”





![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)

































![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-100x75.jpg)

![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)


