A veteránautók nem csupán gépezetek, hiszen sok ember érzelmileg is kötődik hozzájuk – különösen akkor, ha a szóban forgó autó hosszú időn át szolgálta a családjukat. Frederik T. Frey is így érzett, amikor a nagypapája és a nagymamája halála után nekilátott felkutatni egy elveszett családtagot: nagyszülei öreg Fordját.
Sokan vannak, akik egy öreg autóban többet látnak egy egyszerű tárgynál, főleg akkor, ha érzelmi értékük is van. Ilyenkor az autó maga is családtaggá válik.
Így kezdődött az autós újságíró és tesztelő, Frederik T. Frey története is. Hosszú időn át próbált nyomára akadni nagyapja Ford 17M RS P7b autójának, amit még 2009-ben vett meg valaki, és az öreg Ford végül visszatért a családhoz.
Nem csak egy autó
Néhány évvel az ezredforduló után történt, hogy Frederik T. Frey családja megörökölte a nagypapa autógyűjteményét, amit aztán gyorsan ki is árusítottak.
Köztük volt Charles nagyapa vasárnapi autója is, amivel reggelenként elgurult a pékségbe egy pitéért, miközben csendesen beszélgetett a mellette ülő nagymamával. Ez az autó volt a Ford 17M RS P7b, amit első ránézésre sokan összetévesztenek a Ford Taunussal.
Taunus jelzés azonban nem csupán egy modellt takar: a második világháború után évtizedekig csak ilyen névvel gyártott autókat a Ford kölni leányvállalata, párhuzamosan két kategóriában. A névvel a második világháború hajnalán, 1939-ben találkozhatott először a közönség. A ma
csak Buckel-Taunusnak (Buckel = púpos) hívott autót a háború után újra gyártották, finomított változatban. Helyére 1952-ben érkezett az első 12M jelzésű (G13 gyári kódú) modell, amely óriási előrelépés volt a formavilág tekintetében: a harmincas években született bogárhátú felépítményt modern pontonkaroszszéria váltotta fel, amelynek elején a sorozat védjegyévé vált földgömb díszelgett.
1954-ben kijött a kívülről csupán néhány részletében különböző 15M típus 1498 köbcentiméteres, felülszelepelt, 55 lóerős, soros négyhengeres motorral, három évvel később pedig egy osztállyal feljebb is megjelent a német Ford: piacra dobta az amerikai vonalakat követő P2 17M-et, a „barokk Taunust”, 1,7 literes motorral ellátva. E típussal kezdve a P betű utáni szám jelölte a sorozatot. A nagyobbik kategóriában a „fürdőkád” P3-as, azután a P5-ös, majd a P7a, végül a P7b képviselte 17M, 20M és 26M jelzéssel a Fordot, 1971-ig.
Ezen sorozat 17M P7b modelljének különleges RS változata volt Fredrik nagyapjáé.
“A nagyapám autói közül ez a Ford hagyta bennem a legmélyebb emlékeket” – mondta el Frederik T. Frey. “Nagy kár, hogy eladtuk.”
Az 1968-as 2 ajtós coupe 4 sebességes váltóval, hátsó kerék hajtással és 2.0 literes 111 Le motorral volt szerelve és a korát messze meghaladó 160 km/h maximális sebességre volt képes.
Frederik éveken át figyelte a hasonló autókat, és különféle Facebook-csoportokhoz csatlakozott, de eredménytelenül – míg egy napon ráakadt egy nyomra, ami közelebb vitte őt álma megvalósításához, hogy nagyapja öreg Fordja újra a család tagja lehessen.
“Egyik nap szólt egy jó barátom, hogy látott egy Ford 17M RS P7b modellt, ami hasonló a nagyapáméhoz” – mesélte Frederik. “Rákattintottam a hirdetésre, és máris megjelent előttem egy autó, ami pont olyan volt, mint amit kerestem.”
Frederik, aki nem akart hinni a szemének, gyorsan felhívta az eladót, aki már ismerte az autó történetét. Nem sokkal később Frederik már neki is vágott, hogy átszelje az országot, és közelebbről is megnézze a kocsit, kevéssel utána pedig hazaindult – immár a Ford 17M RS P7b volánja mögött ülve.
Az öreg Ford még mindig szép darab, bár az idő nem múlt el fölötte nyomatalanul. Frederik T. Frey azt tervezi, hogy restaurálja az autót, hogy ugyanolyan gyönyörű legyen, mint amikor a nagyapja vasárnaponként elindult vele a pékségbe.
“Boldog vagyok, hogy végül meglett a Ford” – mondta Frederik. “Most megpróbálom általa megőrizni a nagyapám emlékét és szellemiségét.”
