A minden ízében új Ford GT – amely a modern technológiák tárháza, hiszen ebben a járműben jelent meg először a csúcsteljesítményű EcoBoost motor, az innovatív aerodinamikai megoldások és a kis tömegű, szénszálas építési mód – elnyerte a legjobb sorozatgyártású autónak járó EyesOn formatervezési díjat. Az ultranagy teljesítményű szupersportkocsi januárban debütált a 2015-ös Észak-Amerikai Autókiállításon.
A NAIAS hivatalos szervezésében megrendezett EyesOn Design formatervezési verseny zsűrije azokat a sorozatgyártású és tanulmányautókat díjazza, amelyek Detroitban lépnek először a világ nyilvánossága elé. A bírák a globális autógyártók jelenlegi és korábbi top-dizájnerei, valamint a legkiválóbb művészeti iskolák járműtervezési tanszékeinek vezetői közül kerülnek ki.
„Ez az elismerés nagy megtiszteltetés a Ford márka és munkatársaink számára.” – fogalmaz Moray Callum, a Ford formatervezésért felelős világszintű alelnöke. „A vadonatúj Ford GT legnagyobb erőssége, hogy sikerült megőriznünk benne az eredeti GT40 lényegét, ugyanakkor vérbeli XXI. századi autót alkottunk. A GT élvonalbeli technológiája és műszaki tartalma jól mutatja, hogy a Fordnál üzleti tevékenységeink minden területén a teljesítményre és az innovatív megközelítésre törekszünk.”
A vadonatúj szupersportkocsi minden ízében megtestesíti a vállalat elkötelezettségét, hogy innovatív eszközökkel fokozza autói teljesítményét: jó példa erre az autó fejlett, kis tömegű kompozit építési módja, ami a jövőben a Ford többi termékében megjelenik majd. Az új generációs, 600 lóerőnél is nagyobb teljesítményt kínáló ikerturbós EcoBoost® V6-os motor nemcsak erős, hanem rendkívül takarékos is, ami kifejezetten fontos egy hosszútávú versenyeken tökéletesített hajtáslánc esetében. Az erőforráshoz csatlakozó hétfokozatú, dupla kuplungos sebességváltó szinte azonnal elvégzi a fokozatváltásokat. A GT formatervének legfontosabb eleme a kiváló aerodinamika, ezért a karosszéria minden síkja és íve a légellenállás csökkentését szolgálja. Az aktív hátsó légterelő nyitását a jármű sebessége (vagy a vezető utasítása) vezérli, s a spoiler magassága és/vagy dőlésszöge a mindenkori körülményektől függően változik. A Ford GT gyártása 2016-ban kezdődik, és az autó ugyanebben az évben jelenik meg a világ kiválasztott piacain, emléket állítva annak a diadalnak, amikor a Ford GT versenygépek 50 éve mindhárom dobogós helyet megszerezték az 1966-os Le Mans 24 órás versenyen.





![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-180x135.jpg)





























![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-300x194.jpg)




![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-100x75.jpg)

![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-300x160.jpg)