Főoldal Blog Oldal: 154

Mercedes-Benz: korszakalkotó ABS-megoldások 42 év távlatában

Még 2018-ban, az ABS debütálásának 40. évfordulóján a Mercedes-Benz Museum kitett magáért. Főként, hogy a Mercedes-Benz Intelligent Drive esemény megrendezésre kerülhetett, ahol is igazim klasszikusok – W126. W140, R129 és sok egyéb modellszéria – részt vehettek 40 év távlatában. Íme, a Die Pioniere der Fahrsicherheit (A vezetésbiztonság úttörői) kisfilm.

Külön jegyeznénk meg, hogy a W126-os S-osztály akkoriban taposta 40. évét, míg az R129 épphogy betöltötte a 30-at. Egyébként a W140-es modellcsalád jövőre, 2021-ben fogja ünnepelni 30. évfordulóját, hiszen 1991-ben mutatták be először a nagyközönségnek a teljes egészében új, számos, akkor egyedinek és egyedülinek számító technikai innovációval felszerelve.

A 2018-as Mercedes-Benz Intelligent Drive esemény Inningenben, a Mercedes technológiáit tesztelő központban zajlott. Ez az a hely, ahol a Mercedes próbára teszi az általuk kifejlesztett technológiai-műszaki megoldásokat, melyeket aztán a jövőben megkapnak az érkező modellek – elsőként mindig az S-osztály természetesen.

Az eseményen részt vettek olyan briliáns meghatározó szakemberek, mint például Hermann Gaus tervezőmérnök, vagy épp Anton Zanten a Bosch Global-tól.

Számos vezetési szituációt bemutattak a speciális vezetéstechnikai pályamodulokon, nem meglepő módon olyan helyzeteket teremtve, melyekben nagy szerepük van a Mercedes által fejlesztett ABS rendszereknek. Ezek az akkori innovációk – mint például az előbb említett ABS is – akkoriban rendhagyó, egyedülálló dolognak számítottak, mára pedig életünk részévé avanzsált.

A1246930114 csomagtérkárpit felfogató patent cseréje az 1997-es Mercedes-Benz W140 S420-on

Tovább folytatjuk a patent-pótlásokat projektautónknál. A 97-es évjáratú Mercedes-Benz W140 S420 ezúttal új oldalsó csomagtérkárpit felfogató klipszet kapott, miután a korábbi verzióból letört egy jelentős darab. Az egyik bal oldalit kellett cserélnünk, Ámon Pali segített ismét beszerezni az alkatrészt.

A W140-es csomagtérkárpitozása különböző felfogató pontokon patentekkel (klasszikus műanyag dugós), valamint klipszekkel (fém) kerül rögzítésre. A kárpitok eltávolításánál egyaránt figyelnünk kell a műanyagok sérülékenységére, valamint a fémek elpattanására.

Egy korábbi szerelési műveletnél – amikor is az ULO hátsó lámpaburákat szerkesztettük be a régiek helyett – sajnos a bal oldali kárpit eltávolításánál lepattant az egyik felfogató patent klipsz fém füle, így középtájt, a felső részen lötyögőssé vált a kárpit. Hajlamos volt továbbá enyhe zörgést is produkálni, nem beszélve arról, hogy az instabilitás miatt permanensen belelógott a bal oldali csomagértető zsanér műanyag burkolatába lecsukáskor és nyitáskor a kárpit U-alakú kivágása. Egyébként hamarosan az U-kivágásokra felkerülnek a megfelelő műanyag burkolószélek is, hogy ténylegesen teljes legyen az összkép.

Mint ahogyan azt már korábban leírtuk, a W140-es csomagtérkárpitjait – most konkrétan a bal oldalit – a csomagtér-érem műanyag fedőlécének eltávolításával kezdődik (hat patent, két csomagtérháló-felfogató kampó – esetünkben). Ezután a hátsó lámpa égősorát takaró kárpitelem félrehajtásával, valamint a kárpit felső sarokrészének óvatos kipattintásával folytatódott a művelet, majd a zsanér mögé hajtottuk óvatosan a kárpit megfelelő részét.

Így máris láthatóvá vált a törött A1246930114 felfogató patentklipsz. A sérült alkatrész eltávolításához félrehúztuk a csomagtértető gumiját a megfelelő részen, majd kipattintottuk a helyéről a felfogatót. A bontott, egyébként makulátlan gyári klipszet pedig pillanatok alatt sikerült a helyére varázsolnunk, masszívan, fixen illeszkedett rögvest.

Mindezek után kezdődhetett a kárpit visszaillesztgetése, először a zsanér mögül bepattintottuk az oda közel eső patentbe a kárpit peremét, majd következhetett az újdonsült klipsz “bevetése”.

Szemmel látható lett a különbség: a kárpit végre szintbe került a bal oldalon is a csoamgtérperemek ívével, pontosan úgy, ahogyan a jobb oldalon is – utóbbinál szintén eszközöltünk egy hiányzó patent-pótlást, és azóta áll teljesen fixen az az oldal is.

Együttműködő partnerek: Classic Vehicle HungaryVictor’s CustomsZöld AutószervizMerciBolt.huHankook Tire MagyarországULO, Loctite (Henkel Adhesives), Olajshop.hu

Fotó: Canon / Camera Kft.

Utómunka: Acer

A1269900192 és A1246930114 patentok pótlása Ámon Pál segítségével az 1997-es Mercedes-Benz W140 S420-on

Mercedes-Benz W140 S420 projektautónknál a csomagtér több pontján hiányoztak egyes patentok. Vagy ha nem hiányoztak, nem megfelelő verzió volt az adott helyen. Nézzük a részleteket.

A csomatérajtó zsanérok műanyag burkolatánál a bal oldalon a megfelelő (rövidebb) patent volt eredetileg, viszont a jobb oldalon a hosszabb verzió (a kárpit rögzítéséhez való). Mindemellett a jobb oldali kárpit rögzítése is hiányos volt eredendően, kissé lötyögött is a burkolat – pótlás elengedhetetlen. Plusz a csoamgtérperem műanyagja 2 üresen kongó lyukához is kellett 1-1 megfelelő patent. Be is szereztük ezeket, mégpedig Ámon Pali Mercedes bontójából.

Gyorsan helyére is kerültek a dolgok: a zsanérokkal kezdtük. A patenteket minden esetben ajánlott speciális kiszedő eszközzel kezelni, így nem károsodik sem a patent, sem a kárpit.

A jobb oldali zsanérburkolat oda nem illő patentje ment azonnal a jobb oldali kárpit rögzítésére, míg a megfelelő bontott, nem mellesleg szép állapotú, Mercedes emblémás patent pedig a helyére került a zsanérburkolatba.

Végezetül bepattintottuk a 2 db hiányzó patentet a csoamgtérperem műanyag burkolatába, így most az összes patent is teljes képet mutat. Ezek kicsit karcosabbak, viszont van egy teljes garnitúra új is hozzá. az tartaléknak remek.

Így tehát lassan elmondható, hogy az S420 W140 csomagtere makulátlan. Még a jobb oldali kárpit rögzítéséhez használatos, jelenleg törött klipszet kell kicserélni, valamint a zsanérokhoz kapcsolódó kárpit-kivágások U-alakú kereteit fogjuk még behelyezni (mindkettő Ámon Palitól származik szintén).

Együttműködő partnerek: Classic Vehicle HungaryVictor’s CustomsZöld AutószervizMerciBolt.huHankook Tire MagyarországULO, Loctite (Henkel Adhesives), Olajshop.hu

Fotó: Canon / Camera Kft.

Utómunka: Acer

1997 Mercedes-Benz W140 S420: könnyedebb, kevésbé feszes csomagtér nyitás

Kezdetektől fogva problámát jelentett projektautónk, a W140-es S420 Mercedes esetében, hogy a csomagtérfedél az átlagosnál, kívántnál sokkal erőteljesebben, feszesebben nyílt fel. Ez problémát jelenthetett például a belső, műszerfalról történő nyitás esetén.

Olyan esetekben, amikor a W140-es csoamgtérfeoele túl laza, vagy fúl feszes nyitás-zárás tekintetében, viszonylag egyszerű dolgunk van. A csomagtartó oldalkárpitjait részben el kell távolítani, tehát

  • a csomagtér peremén futó műanyag leszorító szegély kivétele: patentok óvatos eltávolítása,
  • jobb- és baloldali kárpitok patentjeinek eltávolítása, a klipszek kipattintása,
  • mindkét oldalon lévő kárpitok óvatos félrehajtása a csomagtérfedél zsanérjai mellett

A csomagtérfedél nyitásának feszességét jobb és baloldalon egyaránt rugóstagok határozzák meg. Ezek a zsanérokra vannak csatlakoztatva, mégpedig az oldalak felső részeinél – értelemszerűen közel a zsanérokhoz. A rugók egy-egy lyukacsos modulba csatlakoznak: a beakasztott kampó minél távolabbi lyukba csatlakozik a zsanértól, annál feszesebb lesz a nyitás, zárás.

Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy a például középső lyukba helyezett rugóstag masszív, hirtelen felnyílást fog eredményezni. Tehát ha megnyomjuk a külső nyitógombot, és a nyitófület kiadja a csomagtérajtó, abban a pillanatban felcsapódik, ami még akár balesetveszélyes is lehet.

Tehát így nem érdemes beállítani a W140-es csomagtérajtó-nyitását, mi a legelső lyukba helyeztük át (a második lyukból) a rugóstagokat mindkét oldalon.

Csodák csodája: új életre kelt a csomagtérfedél. Ahogyan annak lennie kell, gombnyomásra a nyitófület kiadja, felnyílik, majd innentől “manuálisan” kell felhajtani, pontosan úgy, ahogyan lennie kell.

Ha belülről vezéreljük a felnyitást, az is sokkal barátságosabb nyilvánvalóan. Eléggé ijesztő lehet például egy benzinkútnál állva, ha felpattan minden átmenet nélkül a csomagtérfedél. Viszont ezzel a metódussal könnyedén állíthatjuk, finomhangolhatjuk a nyitást és a zárást is; egyértelműen a túl lazára húzott feszességet keményebbé tehetjük.

Együttműködő partnerek: Classic Vehicle HungaryVictor’s CustomsZöld AutószervizMerciBolt.huHankook Tire MagyarországULO, Loctite (Henkel Adhesives), Olajshop.hu

Fotó: Canon / Camera Kft.

Utómunka: Acer

Így készült a Lexus LC Convertible vászontetője

Még ősz elején megérkezik a Lexus népszerű szupersportkupéjának várva várt kabrió változata, a Lexus LC Convertible, amelynek vászontetejét különös műgonddal készítette el a japán luxusmárka. A többrétegű tető 15 másodpercen belül nyitható-csukható – a hosszú élettartam érdekében pedig 18 ezerszer tesztelték, azaz ha tulajdonosa az év minden napján kinyitja és becsukja egyszer, az elkövetkező 50 évben biztosan nem fog meghibásodni. Ráadásul az új LC Convertible vászonteteje még az autó menetdinamikáját is javítja, miközben az ötletes tervezésnek köszönhetően összecsukva kevés helyet foglal a csomagtérből.

A környezetbarát öntöltő hibrid elektromos autóiról ismert, hazánkban elsősorban elképesztően népszerű, futurisztikus SUV-jaival és letisztult szedánjaival hódító Lexus az LFA, az RC kupé és az LC szupersportkupé  révén az elmúlt években a sportautók terén is letette a védjegyét, vászontetős autót azonban eddig még nem készített, így különös figyelmet szentelt a vadonatúj LC Convertible tökéletes tetőkialakításának. A tervezők célja nem csupán annyi volt, hogy a kabrió sziluettje is ugyanolyan karcsú és lendületes legyen, mint az eredeti LC esetében, hanem azt is fontosnak tartották, hogy a szerkezet halkan és gyorsan működjön, összecsukva pedig a lehető legkevesebb helyet rabolja el a csomagtérből.

Extrém tesztelés

Egy vászontető vázszerkezete általában 10 évig hibátlanul szokott működni, de a Lexus a lehető legjobb minőségre és megbízhatóságra törekedett. Ezért a mérnökök egészen a töréspontig kínozták a mechanizmust, és a tesztek során kiderült, hogy a szerkezet körülbelül 18.000 nyitást zárást bír ki a legapróbb meghibásodás nélkül. A szigorú tesztprogram azt is igazolta, hogy a rendszer fagypont alatt és havas időben is kifogástalanul működik.

Béke és nyugalom

A kintről beszűrődő zajokat és rezgéseket kizáró, csendes utaskabin fontos része a Lexus ‘omotenashi’ alapelvének, aminek célja a vásárlók legmagasabb szintű kiszolgálása. Az LC Convertible többrétegű vászonteteje hatékonyan állja útját a zavaró zajoknak, a mozgatást végző hidraulikus motor pedig halkan és hatékonyan működik.

Helytakarékos

A kabrióknál örök probléma, hogy a hátrahajtott tető tároláshoz túl sok hely kell, ami a csomagtér rovására megy. A Lexus LC Convertible csomagtartója viszont ugyanakkora, mint a kupéváltozaté (172 liter), mivel az ötletes tervezésnek köszönhetően az összehajtott tető a két hátsó rugótorony közti rekeszbe simul be, a hidraulikus motor pedig elfért a hátsó ülések mögötti üres helyen.

Nyitás-zárás 15 másodperc alatt

Tizenöt másodperc is elég az LC Convertible vászontetejének lenyitásához vagy visszacsukásához, és a folyamat akkor is elvégezhető, amikor az autó 50 km/órás sebességgel halad. A fejlesztők csapata ezt a funkciót is alaposan letesztelte egy szélcsatornában, ahol az autót különféle sebességeket és útviszonyokat – például erős ellenszelet – imitálva tették próbára. Az elsődleges cél nem az volt, hogy a tető a lehető leggyorsabban működjön, hanem hogy a folyamat a lehető legkifinomultabb legyen. Apró geg, hogy a mozgás fő szakasza előtt van egy szinte észrevehetetlen, lélegzetvételnyi szünet – ugyanazt a benyomást keltve, mint amikor a tradicionális japán tusfestő művész megállítja egy pillanatra az ecsetet a rizspapír fölött, majd meghúzza a tökéletes vonalat.

Sebesség és egyensúly

A Lexus úgy döntött, hogy az autónak kabrióként ugyanolyan gyorsnak kell lennie, mint kupéként, ezért nyitott és zárt tetővel, szélcsatornában és próbapályán egyaránt a végsebességig tesztelte az új modellt. Ami a kezelhetőséget illeti, az új tető valójában még javítja is az autó menetdinamikáját. Mivel a szerkezet túlnyomórészt a jármű két tengelye közt kapott helyet, a kabrió súlypontja alacsonyabbra került, mint a kupéé – márpedig ez kulcsfontosságú az egyensúly és remek vezethetőség szempontjából. A Lexus azzal is csökkentette a tetőváz tömegét, hogy egy ritkán használt magnézium-alumínium ötvözetből készítette el a szerkezetet, ami így a lehető legkönnyebb lett, miközben a minősége és teljesítménye egyáltalán nem csorbult.

Lenyűgöző stílus és felszereltség: ez a Ford Ranger Thunder

Az új Ford Ranger Thunder drámai stílussal és még magasabb felszereltséggel gazdagítja Európa legkelendőbb pickupját*; az első vásárlók 2020 nyarának végén vehetik át új autójukat.

Az európai piacon mindössze 4500 példányban kapható Ranger Thunder exkluzív külső és belső dizájn-megoldásokkal varázsolja még izgalmasabbá a 2020-as Év Pickupját, alapáron kínálva a legnépszerűbb extrákat – ugyanakkor a tervezők arra is ügyeltek, hogy szemernyit se csorbuljon az autó SUV-stílusa, személyautós komfortja, bőséges szállító kapacitása és vontató képessége. A modellből várhatóan 130 darabot értékesíthetnek a magyar márkakereskedők, ami méltón jelzi a Ranger itthoni népszerűségét.

A Ford 2,0 literes EcoBlue dízelmotorjának Bi-Turbo változatával hajtott gép teljesítménye 213 LE, forgatónyomatéka pedig 500 Nm, és az erőforráshoz tízfokozatú automata sebességváltó csatlakozik, amely mind az országúton, mind pedig terepen simán kapcsolva, erőlködés nélkül továbbítja a kerekek felé a vonóerőt.

A rendkívül népszerű Ranger Wildtrak sorozatból kialakított Ranger Thunder hatásosan ötvözi a látványos megjelenést, az optimális vontató képességet és kemény négykerékhajtást.

“Az új Ranger Thunder ütős látványa vonzó lesz majd azoknak a vásárlóknak, akik nem félnek kitűnni a tömegből,” vélekedett Szabó Attila, a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója. “Ez a sokoldalú, kényelmes és stílusos modellváltozat ugyanolyan kemény, mint amilyen karizmatikus.”

Kemény és látványos dizájn

A Ranger Thunder egyetlen kivitelben készül, és a szemet gyönyörködtető dizájn-megoldások látványosan kihangsúlyozzák az autó exkluzív jellegét és lehengerlő karakterét.

A Sea Grey fényezéshez tökéletesen illenek az exkluzív 18 colos fekete könnyűfém keréktárcsák, akárcsak az Ebony Black árnyalatú hűtőrács, hátsó lökhárító, ködfényszóró-foglalatok, plató-kiegészítők és kilincsek. A hűtőrács és a sportos bukócső vörös betétei izgalmasan ellenpontozzák a karosszéria markáns árnyalatát; mindezt háromdimenziós hatású “Thunder” emblémák egészítik ki az első ajtókon és a platóhátfalon, illetve egy matt fekete “Ranger” logó.

A sötétített foglalatú LED fényszórók is az alapfelszereltség részei, akárcsak a hátsó lámpatestek sötétített keretei. A Ranger Thunderhez platóbélés is tartozik, valamint Black Mountain Top platólezáró roló – mindkettő népszerű extra a Ranger-vásárlók körében. Az autó kínálatában igazi újdonság a most először megjelenő, praktikus raktérleválasztó rendszer.

A kényelmes és karakteres utastérben az Ebony árnyaltú bőrrel kárpitozott üléseket vörös, dombornyomású “Thunder” logó díszíti, és ugyanilyen árnyalatú varrás látható a kormánykeréken, az üléseken, a műszerfalon és a kabin több más pontján is. Az alapáras fekete padlószőnyegek élénk kontrasztot alkotnak az egyedi, vörös fénnyel megvilágított küszöbburkolatokkal.

Jól bevált hajtáslánc

A Ranger Thunder erőteljes Bi-turbo 2.0 EcoBlue dízelmotorja kimagasló vonóerőt kínál; az alacsony fordulatszám-tartományban két, sorba kötött turbótöltő együttes működése javítja a forgatónyomatékot és a gázreakciókat. Magasabb fordulatszámnál a kisebb turbótöltő leáll, és a nagyobb turbótöltő biztosítja a motor csúcsteljesítményét.

A Ford 10 fokozatú automata sebességváltója már a Ford F-150 pickupban és a Ford Mustangban is bizonyította teljesítményét és strapabírását. A szélesebb fokozatkiosztás élénkebb gyorsulást, jobb gázreakciót és kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást biztosít. Valós idejű, adaptív váltásütemező algoritmusok segítenek abban, hogy a váltó a megfelelő időben mindig a megfelelő fokozatot kapcsolja.

A Ranger Thunder magas szintű off-road képességeiről a Ranger jól bevált négykerékhajtási rendszere gondoskodik. Az autó NEDC-ciklusban mért legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztása 7,8 l/100 km, CO₂-kibocsátása pedig 205 g/km (WLTP: 9,1 l/100 km és 239 g/km).

2019-ben a Ranger az eddigi legjobb évét zárta az európai piacon, ahol a modellből 52.500 példány talált gazdára.* Magyarországon tavaly 2653 új Ranger kelt el, ami a Pick-up szegmens 45 százalékának felel meg.

A1406930014 csomagtérpadló-szíj pótlása az 1997-es Mercedes-Benz W140 S420-nál Ámon Pál közbenjárásával

Ha könnyen, vagy kevésbé könnyen beszerezhető Mercedes alkatrész, vagy konkrétan Mercedes bontó, akkor Ámon Pali ugrik be egyértelműen. Az A1406930014 műanyag, kampós végű csomagtér padló-szíjat például nagyjából lehetetlen volt beszerezni. De végül sikerült megoldani.

Mint kiderült, az A1406930014 alkatrészből már nem lehet gyári újat rendelni, nincs, megszűnt a gyártás, ennyi. Ez a kicsi szíj tulajdonképp első blikkre jelentéktelen lehet, viszont esetünkben az a fő cél, hogy a W140-es S420 projektautónkat a lehető legaprólékosabban az eredeti állapotára állítsuk vissza. Itt ismét érdemes megjegyezni, hogy az autó már a megvásárláskor is kitűnő állapotnak örvendett, de ezzel együtt folyamatosan akad vele munka, finomítás, csinosítás.

Természetesen betértünk Ámon Pali népszigeti bontójába, vázoltuk a kérés tárgyát; ő pedig azonnal célirányosan kutakodásba kezdett a tonnaszám sorakozó Mercedes alkatrész közt. S lőn csoda: talált is egy viszonylag jó állapotú A1406930014 alkatrészt.

Ezek a szíjak mára bontott verzióban is nagyon rossz minőségűek, a műanyag kikeményedik, törik, kvázi bontóban sem nagyon találni már. Viszont ez a Pali által előbányászott darab mindössze egy aprócska, csekély repedést hordoz középtájt, pont a cikkszámnál, úgyhogy méh bő évekig remek szolgálatot tehet majd az autóban.

Az A1406930014 szíjat a csomagtér padlókárpitjának eltávolítása után, szerszámtartó pereménél. Itt kettő lyuk található, a kisebb az, ahová az A1406930014 kerül, a nagyobbik a felnyitást segíti.

Mindkét végén kampós kialakítása van az A1406930014 szíjnak, az alsó értelemszerűen a pótkeréktartó fedelébe csatlakozik, a másikat pedig felnyitás után a csomagtérfedél belső felületen kialakított lyukba kell helyezni. Így a pótkeréktartó fedél kifeszíthető-támasztható, s lehetőség nyílik arra, hogy két kézzel lehessen intézni az esetleges kerékcserét (pótkerék kiemelése például).

Alapos műanyagápolást kapott a A1406930014, de ha már “arra jártunk”, a pótkeréktartó műanyag fedelei is részesültek némi karbantartásban.

Együttműködő partnerek: Classic Vehicle HungaryVictor’s CustomsZöld AutószervizMerciBolt.huHankook Tire MagyarországULO, Loctite (Henkel Adhesives), Olajshop.hu

Fotó: Canon / Camera Kft.

Utómunka: Acer

[TESZT] Toyota Yaris GR Sport Edition – lendületet sugalló küllem a Prius II hajtásláncával

Morcosra húzott küllem, sportosságot és dinamizmust sugalló tálalás: a Toyota Yaris GR Sport Edition alapvetően optikai elemei révén, no meg a GR (Gazoo Racing) plakett alapján hódít. Ugyanakkor tud nagyon sportos is lenni, ha úgy akarjuk Teszt.

Ismerjük jól a Yaris-koncepciót: legyen kicsi, aranyos, de azért gond nélkül utazhassanak benne akár négyen, kompromisszumok nélkül. A facelfites Toyota Yaris GR Sport Edition pontosan olyan autó, amely kevésbé megiosztó, ám annál inkább szívmelengető már első szempillantásra. Legyen az akár a gyengébbik nem képviselője, vagy egy karakteres macsó: lelkülettől függ nyilván, de a Toyota Yaris GR Sport Edition nemtől és kortól független megtalálja a maga célközönségét.

A küllemben egetverő változások – legalábbis az alapokat tekintve – nem történtek. Ugyanazok az ívek, vonalak, kialakítások, mint a hagyományos értelemben vett Yaris modelleknél; ugyanakkor az erőt sugalló külső, a mérges tekintet, az alapverzióhoz képest pár milliméteres ültetés mind rendkívül egyedivé varázsolja a Toyota Yaris GR Sport Edition-t.

Amúgy a Toyota-féle klasszikus irányzatnak a legjobb példája a most jelenleg aktuális modeelciklusú Yaris. Az 1999-ben debütált első generáció csomagtartója, ülései és kalaptartója anno ébresztett némi kételyt a minőséget keresők körében, aztán persze 2-4 év alatt ez a kétely szertefoszlott, hiszen a Toyota minőség akkor kezdett igazán szembeötlő lenni, amikor európai márkatársai úgymond lecsúsztak.

Eleinte tehát inkább a fapados irányt követte a Yaris, mára viszont elsődlegesnek tekinthető a praktikum és minőségi összeszerelés. Az addig csak amerikaiak és javarészt idősebbek által kedvelt Toyota (ebbe beleértve az összes típusát) végleg belopta magát az európaiak szívébe és ez arra bátorította a japán gyártót, hogy ő is rálépjen arra az útra, amelyet európai – főleg a francia – gyártók már rég megléptek: azaz legyen bátor és 3-4 évente hozzon ki egy újabb generációt.

Még mindig az egyik legfontosabb ismérv a megbízhatóság

Akár az Euro NCAP törésteszteket, akár a technológiai és műszaki megoldásokat nézzük, a Toyota Yaris GR Sport Edition elemében van minden téren. Nyilván a Toyota legendás kvalitása az, ami nagyban körbelengi nagyjából az összes koncepciót és megvalósítást is, de meg kell hagyni, gyakorlatban is kellőképp bizonyított már az évek során a márka – és nem csak a Yaris.

Nem túl nagy, de családbarát

Kényelmes, élhető belterét nyújt a Toyota Yaris GR Sport Edition, annak ellenére, hogy a “sport edition” feeling azért markánsan érezhető. Az ülések kialakítása masszív, jól tartanak erőteljesebben vételezett kanyaroknál, de ezzel párhuzamosan komfortosak, kényelmesek is – legyen szó akár hosszabb távú utazásokról. Az ülő- és hátlapok ergonómikusak, csakúgy, mint a kormánykerék fogása, markolata.

Az enteriőr jó minőségű anyagokból építkezik, puha műanyagokkal, első ránézésre is strapabíró kezelőegységekkel. Ami pedig nem egy utolsó szempont, az az optimális kilátás az A és C oszlopok kellően vékonyra tervezése végett – így a vezetési komfort is megadja a módját annak, hogy ténylegesen jól érezzük magunkat az autóban. Akár sofőrként, akár utasként.

Menettulajdonságok: sportos, vagy visszafogott?

A tesztben szereplő Toyota Yaris GR Sport Edition orrába egy 1.5 literes sornégyes Atkinson-ciklusú benzinmotort helyeztek, hozzákapcsolta full hibrid hajtáslánccal. Ez a rendszer ismerős lehet, nem véletlen: a Prius II-től jött az örökség, annak minden előnyével és hátrányával – szerencsére az előnyökből van több.

Előny például az agilitás, főként sportos profilban: a 101 lóerős rendszerteljesítmény 4800 RPM-nél érkezik, míg a 111 Newtinméteres forgatónyomaték-csúcs 3600 és 4800 közt teljesedik ki, illetve e tág intervallumban jelentkezik aktív teljesíctményleadás mellett.

Hátrányként a visszafogottabb gyorsulási ráta hozható fel a Toyota Yaris GR Sport Edition kapcsán: méréseink szerint apait-anyait beleadva 12 másodperc környékén alakult a nulla-százas sprint. Ez nem rossz, viszont ha már GR, meg Sport Edition, lehetne egy kicsit pörgősebb a vezetési élmény akkor, ha épp elesegetjük az ekonómia fogalmát mondjuk egy hosszabb autópálya-szakaszon.

Apropó, autópálya: mint általában a hibridek, a Toyota Yaris GR Sport Edition sem szereti kimondottan a magasabb fordulatszám melletti haladást. Az e-CVT váltó amúgy is megadja a vezetés egyediségét – persze minden megszokás kérdése. Így – a fentiek tekintetében – városi környezetben 3.7-4.2 literes, országúton 4.5-5.1 literes, míg autópályán 5.4-6.4 literes átlagot rögzítettünk 100 kilométerre számítva.

A cikkben szereplő Toyota Yaris GR Sport Edition hozzávetőlegesen 6.5 millió forintért vihető el a szalonokból.

2020 Toyota Yaris GR Sport Edition specifikációk

Motor

Motortípus: soros, négyhengeres benzinmotor turbótöltéssel

Lökettérfogat: 1598 cm³

Maximális teljesítmény: 224 LE @ 5500 RPM

Maximális forgatónyomaték: 300 Nm

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, nyolcfokozatú automataváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 3945 mm

Szélesség: 1695 mm

Magasság: 1499 mm

Tengelytáv: 2510 mm

Első gumik mérete: 195/50 R16

Hátsó gumik mérete: 195/50 R16

Tömeg, üresen: 1100 kg

Megengedett össztömeg: 1565 kg

Csomagtartó mérete: 286 liter, 1150 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 36 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 165 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra:11.8 s (gyári), 12.2 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 4.2 l/100 km

Országúti: 5.1 l/100 km

Vegyes: 5.1 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 3.3 l/100km

Országúti: 3.3 l/100km

Vegyes: 3.3 l/100km

CO2 kibocsátás: 75 g/km

Bővebb információ a Toyota hazai honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

Fotó: Autóaddikt.hu

Együttműködő partnereink: Acer HungaryCamera Kft.

Utómunka hardver: Acer

A mesés MINI Cooper SE a „mesés Las Vegas-ban”

Pénz és csillogás, szerencsejáték és óriás show-műsorok: a felhőtlen szórakozás fellegváraként ismert Las Vegas-ban minden túlmegy a képzeleten. Ezért is kelt itt ritka feltűnést a MINI első tisztán elektromos meghajtású modellje: parkoláskor az autónak minimális helyre van szüksége, miközben a neonfényben úszó, hotelekkel és kaszinókkal dúsított sivatagi város világhírű sugárútján hangtalanul suhan keresztül és csupán annyi elektromosságra van szüksége, amennyi a brit prémiummárka áltaal fémjelzett vezetési élményhez szükséges.

Ez az a város, amely soha nem alszik. A város, ahol az egekig magasodó hoteleknek és a látványos kaszinóknak a New York-i Szabadság-szobor, a párizsi Eiffel-torony, az egyiptomi piramisok és a velencei csatornák replikái adnak egyedülálló hátteret, egészen különös ékszerdobozként ragyogva a Mojave-sivatag közepén. A „Las Vegas Strip” néven emlegetett sugárút mentén elterülő látványosságok évről évre több turistát vonzanak, mint az eredetik, a nagyközönséget pedig olyan illuzionisták kápráztatják el, mint David Copperfield, Siegfried & Roy vagy Hans Klok. A szerencsejáték és a show-műsorok fővárosa látványosabb utcákat tartogat, mint bármelyik másik város a Földön, hiszen a hétköznapi városképet itt szuperhosszú limuzinok, exkluzív sportautók és bivalyerős motorokkal szerelt pickupok uralják, és csak a legfantasztikusabb modellek után fordulnak meg a járókelők. Ilyen a MINI első tisztán elektromos meghajtású autója, a MINI Cooper SE is (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 0,0 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 14,8 – 16,8 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 0 gramm / km), amely Las Vegas-ban kivételes rajongásnak örvend.

A Las Vegas Strip a folyton nyüzsgő város legnépszerűbb sugárútjaként köti össze Las Vegas északi és déli részét, hét kilométer hosszan. Bárki, aki végigautózik rajta a zéró emissziójú MINI-vel, csodálkozó emberek, elismerő tekintetek és feltartott hüvelykujjak tucatjával találkozik szembe, miközben a „Welcome to Fabulous Las Vegas” tábla után olyan hangzatos hotelek mellett gurul el, mint a „Venetian”, a „Mirage”, a „Flamingo”, a „Caesars Palace”, a „Bellagio”, az „MGM Grand”, a „New York, New York” vagy a „Luxor”. A pezsgő város járókelőit egy emberként nyűgözi le a lendületes, mégis hangtalanul suhanó MINI Cooper SE, két lámpa között pedig éppen ideális távolság nyílik arra, hogy a sofőr az adott forgalmi helyzet szerint kiélvezze a két működési üzemmódban állítható fékerő-visszatáplálás előnyeit. Intenzív fékerő-visszatáplálás esetén a MINI Cooper SE erős fékezésbe kezd és azonnal elkezdi visszatáplálni a nagyfeszültségű akkumulátorba a fékezéskor felszabaduló energiát, amint a sofőr leveszi a lábát a gázpedálról. Csökkentett fékerő-visszatáplálás esetén a rendszer kevesebb energiát táplál vissza az energiatároló egységbe, viszont kényelmes sebességgel hosszabb távon lassul.

Ha leszáll az est, Las Vegas egészét a kivilágított épületek, a színes reklámtáblák, a világító forgalmi jelzések és a sokszínű díszkivilágítások fénye járja át, több millió neoncső és LED modul jóvoltából. A városvezetés azonban évtizedek óta megújuló erőforrás hasznosításával biztosítja az éjszakai látványvilághoz szükséges energia nagy részét. Las Vegas-ban könnyedén találni járműtöltő oszlopokat is, így a MINI Cooper SE maximálisan feltöltve várhatja a másnapi kalandokat.

„Ami Vegas-ban történik, az Vegas-ban is marad” – szól a legendás mondás, amely az ide látogató vendégek diszkrécióját ígéri. A közösségimédia-felületek világában azonban ez egyre nehezebben tartható, a látogatók nagy része ráadásul nem csupán Las Vegasra, de a Mojave-sivatag közeli turistalátványosságaira is kíváncsi. A híres sugárúttól mindössze 30 kilométerre terül el például a Red Rock Canyon, amelynek vörösen csillámló sziklái napkeltekor varázslatos látványt nyújtanak.

Néhány óra, és őrjítő hőség üti fel a fejét: még ha elő is fordul egy-egy árnyék a sivatagban, akkor is körülbelül 50 Celsius fokot mér ott a hőmérő. A tűző nap alatt még nagyobb a forróság, ilyen körülmények közepette pedig még a legkorszerűbb okostelefonok akkumulátorai is felmondják a szolgálatot. Nem úgy a MINI Cooper SE lítium-ion akkumulátora, amelyet extrém hatékony hűtőrendszerrel szereltek fel a mérnökök. A brit prémiumgyártó első tisztán elektromos meghajtású autója így még a Mojave-sivatagban is garantálja az egyetlen feltöltéssel megtehető 235 – 270 kilométeres hatótávolságot, amely utazás közben fokozatosan, a megtett úttal arányosan csökken. A hőpumpával dolgozó technológia az utastér elő-légkondicionálását is lehetővé teszi, így a Red Rock Canyon dűnéi között megtett kirándulás után a MINI Cooper SE utasai irigylésre méltó helyzetben vannak: az autó előhűtött utastérrel várja őket, indulásra készen. A MINI Connected okostelefon-alkalmazás távolról is vezérelhető funkciójának köszönhetően ráadásul mindez távolról is aktiválható – feltéve, hogy az okostelefon akkumulátora még bírja az extrém hőséget.

Hasonlóan kedvelt úti cél a Las Vegas-ba látogatók körében a mindössze 50 kilométerre délkeletre található Hoover-gát és a fölötte húzódó Mike O’Callaghan – Pat Tillman Memorial híd, amelyen a 93-as út fut keresztül a Colorado folyón és monumentális gát számára kivájt kanyonon. A folyót feltorlaszoló gát mögött nyúlik el a Mead-tó, amely ivóvízzel látja el Las Vegast, a köré épített tizenhét vízturbina pedig a víz erejéből nyeri ki a megújuló energiát a város számára.

A károsanyag-kibocsátástól mentes energia előállításának mellékhatásaként a gát térségében időnként erőteljes elektromágneses lökések keletkeznek, amelyek kiváló segítséget jelentettek a BMW Group tervezőmérnökeinek a MINI Cooper SE prototípusainak tesztelésekor. A szakemberek addig fokozták a zéró emissziójú modell energiatároló egységének tűrőképességét, amíg az az elektromágneses lökésekkel tarkított Hoover-gát környékén meg nem tett több ezer kilométert problémamentesen. A MINI Cooper SE így a gát környékén is maximálisan megbízható elektromos autóként használható, az utasoknak pedig semmi más dolguk nincs, mint gyönyörködni az ember alkotta remekműben.

1985-ös Toyota Hilux 58 ezer dollárért: pont olyan, mint a Vissza a jövőbe trilógiában

58 ezer dollárért talált gazdára az az 1985-ös Hilux, amely pont úgy néz ki, mint a filmtörténelem talán legismertebb Toyotája.

Az Egyesült Államokban ma már nem kapható Hilux (bár az értesülések szerint hamarosan ismét megjelenhet a kínálatban, mint a Tacomával közös, TNGA-F platformra épülő kompakt modell), de amíg elérhető volt (1973-1995), addig sem használta leánykori nevét a modell: szimplán SR5-ként ismerte az amerikai közönség.

Az akkor vadonatúj, negyedik kiadású modell pedig egyszerűen Toyota Truck-ként került a Vissza a jövőbe trilógiába, ahol fontos mellékszerepeket osztottak rá. Marty McFly előbb esélytelenül vágyakozott utána, majd egy új idősíkon mégis megkapta, hogy aztán azonnal romba is döntse vele az életét, mígnem egy harmadik idősíkon ismét mindent helyre hozott. Valóban: a Top Gear harmadik évadának ötödik és hatodik részében szereplő, ötödik generációs Hiluxtól eltekintve nincs még egy olyan közismert Toyota pickup a mozgókép-történelemben, mint az az alaposan átépített modell, amely egy fluxuskondenzátorral felszerelt DeLorean DMC-12 oldalán vált jelképpé.

A filmekben használt, eredeti pickupokat (a három epizódban összesen két autó szerepelt) a forgatások után eladták. Az elsőt totálkárosra törték, a másodikat állítólag csempészek használták, majd egy gyűjtőhöz került, aki tökéletesen helyreállította, és a világ pénzéért sem válna meg tőle (egymillió dolláros ajánlatra is nemet mondott). A rajongóknak tehát be kell érniük olyan igényes replikákkal, mint az a modell, amelyet idén tavasszal hirdettek meg az interneten, és amely végül pár nappal ezelőtt 58 ezer dollárért, azaz nagyjából 19 millió forintért cserélt gazdát.

Az autó három munkával eltöltött évtized után, 2015-ben nyerte el jelenlegi formáját. Feketére fényezték, lökhárítóit acélcsődarabokra cserélték, futóművét megemelték, a 15 colos keréktárcsákra hatalmas terepabroncsokat szereltek. A platón bukókeretet, arra pedig kiegészítő fényszórókat helyeztek el. A képet az első lökhárítón elhelyezett, sárga fedél mögé rejtett lámpák teszik teljessé. A gondos tulajdonos nem csak a látható részletekre utalt: kicserélte a kipufogót, a generátort és a fékeket. A motor gyári állapotában 116 lóerős, 2.4 literes 22RE szívó benzines, amelyen újak a tömítések, a szíjak és a vezetékek. Az erőátvitel ötfokozatú manuális, és természetesen felező is van.

A mintegy 200 ezer kilométert futott haszonjármű így került ahhoz a kereskedőhöz, aki az elmúlt négy évben szinte egyáltalán nem használta, most pedig különböző Vissza a jövőbe ajándéktárgyakkal, Marty gördeszkájával és önfűzős cipőjével, valamint a Doki videokamerájával együtt kínálja eladásra.

Mindezek a módosítások megduplázták a 35 éves Toyota pickup értékét – egy hasonló, de gyári állapotú autó 2019-ben 28 ezer dollárért kelt el egy észak-amerikai árverésen. Ennél is érdekesebb azonban, hogy annak a bizonyos tavalyi, aprólékosan restaurált Hiluxnak az áráért ma egy vadonatúj Toyota pickupot vásárolhatnánk: ha úgy vesszük, 35 év után egy centet sem veszített értékéből a világ legnagyobb számban értékesített, globálisan forgalmazott platós kisteherautója.

LEGFRISSEBB

LEVC, a modern londoni taxi: ikonikus múlt, innovatív jelen

0
A londoni taxi, közismert nevén „black cab” vagy hackney carriage, a brit főváros egyik legismertebb szimbóluma. Története a 17. századig nyúlik vissza, amikor az...

TESZTJEINK