Ha már lúd, legyen kövér: mostanra mind a 4 ajtó gyári állapotok szerint, mondhatni szögegyenesen áll a helyén, mégpedig a megfelelő hézagokkal és szintbeállításokkal. Most a hátsó ajtók is felzárkóztak, így teljes az összkép.
Valamilyen okból fogva az előző tulaj az ajtók mozgatásánál, javíttatásánál tré munkát kapott: projektautónk, a W140-es S420 Mercedes-Benz ajtajai enyhén szólva szinteltérésekkel küzdöttek az A, a B, valamint a C oszlophoz képest. Eddig úgy voltunk vele, van más, nagyobb horderejű probléma (lesz is még nyilván), amit korrigálni kell, de most nekifutottunk a szintezésnek.
Előzőleg az első ajtókat raktuk szintbe, most pedig a hátsók következtek. Itt nem volt akkora szembetűnő eltérés a szélek találkozásánál, mint az elsőknél – ott megvolt a 2-3 mm eltérés is, ami egyébként körülbelül csak nagyítóval volt kivehető, fotókon egyáltalán nem is látszott, kivéve, ha makró jelleggel közeliket készítettünk egy-egy kapcsolódó részletről.
Az ajtók hézagjait több ponton kell mérni. Ehhez az A1295890321 speciális Mercedes-szersuámot használtuk, ami tulajdonképp egy szimpla hézagmérőszett, ám kifejezetten hasznos darab. Az első ajtókat az A oszlopnál, a sárvédőív felé, a tetővonalnál középen, valamint a B oszlop felé, a retesznél, míg a hátsót a tetővonalnál, a C oszlopnál, valamint a C oszlop alatti sárvédőívnél kell méricskélni.
Plusz-mínusz 0.5 mm szinteltérés elfogadott, nekünk sikerült kihoznunk az értékeket szinte nullára – nem kis munkával. Ugyanakkor örülhetünk, hogy a C oszlopi, illetve a B oszlopi retesztartók mozgatása megoldotta a gondot, nem igazán szerettük volna a zsanérokat is meglazítgatni jóval keményebb és sziszifuszibb munkával járt volna a procedúra.
A 40-es Torz került bevetésre a hátsó ajtók hézagolásánál is. A meglazítás után megvizsgáltuk a párhuzamokat: fontos, hogy a retesz modulja az oszlop (B, C) belső vonalát kövesse, ugyanis az az egyenes vonalú, a külső vonal ívelt. Az előző tulaj által választott nagyon hozzáértő korábbi műhely a külső ívet vette alapul, így a reteszek mind a négy ajtónál konkrétan ferdék voltak. Nem beszélve arról, hogy a reteszek pozícionálása sem volt megfelelő, ugyanis a kaszniba gravírozott kicsi nyílnak kell alapesetben a retesz közepénél lennie, a magasságállítás viszont az ajtók pozíciójától függ.
Esetünkben mindegyik ajtónál- mivel a reteszmodul a külső karosszériaívet követte – a fölső részek kijjebb voltak a kelleténél (ráadásul nem is voltak középen a modulok), ez okozta az ajtók 2-3 milliméteres szinteltérését.
A reteszmoduloknak egyébként 1 centis távot kell biztosítani a belső karosszériavonaltól. Így szinte teljesen hozható a gyári hézagérték, legalábbis projektautónk esetében. Viszont mindegyik ajtónál egyenlően megvolt az 1 centiméter, a gravírozott nyilak pedig 2-2 centinél állnak, ugyanis a modulok 4 centiméter szélesek.
Nyilván most az ajtók nehezebben csukódnak, mivel új pozíciót vettek, vesznek fel, a szigeteléseknek alkalmazkodniuk kell az új méretezéshez. A nehezen csukódás alatt nyilván nem azt kell érteni, hogy izomból kell bevágni az ajtókat, mindössze határozottság szükséges. Aztán ha a softclose funkciót is megjavítjuk, még ennyi kompromisszumot sem kell kötnünk.
Kezdetektől fogva látszódott 1997-es Mercedes-Benz W140 S420 projektautónál, hogy alapvetően az első ajtók nincsenek szintben a B oszloppal. Úgy 2-3 mm eltérést lehetett látni, de azt is csak alapvetően a megfelelő fényviszonyok mellett (és nagyon közelről maximum).
Mivel próbáljuk a lehető legtöbbet kihozni a W140 bálna-projektből, ezért most sort kerítettünk az első ajtók szintezésére. Alaposan körbejártuk a szituációt, mielőtt nekikezdtünk a folyamat megvalósításához: nyilván adott (volt) egy szimplább, és egy kevésbé szimplább képlet.
A legegyszerűbbnek tűnő megoldást maga az ajtók B oszlopra integrált reteszének pozicionálása jelentette. Keményebb dió a zsanérok állítgatása (2 darab), oda azért már kell legalább egy emelő, amivel mozgatható a meglazított ajtó mindaddig, amíg megfelelő pozícióba nem kerül. Enyhén időigényes a feladat, és nem kevésbé türelemjáték-kategória.
Persze az egyszerűbb megoldás sem volt pár perces munka: legelőször is egy T40-es fejjel felszerelt kulccsal meglazítottuk a B oszlop (mindkét oldalon) reteszét. A problémát alapvetően az okozta, hogy a retesz nem volt középre pozícionálva a B oszlop kis nyilaihoz képest, jóval – pont 2-3 milliméterrel – kifelé volt szerelve a kelleténél.
Viszonylag hosszas állítgatás után sikerült eltalálnunk azt a státuszt, amelyben az ajtó még jól csukható, viszont fel is fekszik rendben a felületre; nincs lépcsőzetes eltérés a hátsó ajtóhoz képest – vagy legalábbis kevesebb, mint 1 milliméter. Ezt mértük is minden esetben, mindenhol: az ajtók találkozási pontjainál – B oszlop, tetővonal, alsó ívek, A oszlop.
Rengeteget nyom a latba küllem tekintetében, ha nem úgy néz ki – némi túlzással – mintha rosszul záródna, vagy csak félig-meddig lenne csukva az ajtó. Nincs jelenleg sziluett, fals árnyékvetés, és ami még lényeges: a sebességgel erősödő menetszél-átfújás is megszűnt varázsütésre, egyik pillanatról a másikra. Mindez a jobb szigetelés következtében, mivel jobban felfekszik a felületre most mindkét első ajtó.
Gyanítjuk, hogy mindezt a hátsó ajtóknál is elvégezzük, tehát ott is lesz korrekció, mert szinteltérési hibák ott is akadnak. Apróbb mértékben (maximum 2 mm lehet sarcra), de jelentős lehet a változás.
Mindig találunk apró hiányosságokat projektautónk, az 1997-es évjáratú Mercedes-Benz W140 S420 kapcsán. Most épp a polleinszűrőház csavarjainál kutakodtunk – azaz már korábban is feljegyeztük a beszerzendők listájára, hogy összesen két csavar hiányzik a szórásból. A középső, hosszabb, valamint egy felső, rövidebb verzió.
A középső fő-tartó csavart sikerült is pótolnunk. Újfent Ámon Palinál kopogtattunk, és szerencsénkre talált is egy faceliftes W140-hez passzoló darabot. Mint megtudtuk tőle, az 1995 után gyártott W140-eknél teljesen más az idevaló, passzoló csavar menete, egyáltalán nem mindegy, hogy mit választunk és hogyan.
Sajnos ezzel még nem teljes az összkép, mivel a polleinszűrőház felső peremének egy csavarja szintén hiányzik. Csak hogy a dolog ne legyen szimpla, a perem csavarjai rövidebbek, tehát nem egyformák; legalábbis a középső hosszú verziótól igencsak eltérnek.
Mindenesetre már ez is bőven félsiker, úgyhogy örülünk természetesen. A hiányzó csavart a helyére tettük, így (még) emberibb küllemet nyert a W140-es M119-es motorterének egyik meghatározó, műanyag burkolatokat felsorakoztató része.
A Ford új motor- és felszereltség-változatokkal bővítette az új Puma kínálatát, így az SUV-ihletésű kompakt crossover vásárlói minden eddiginél szélesebb palettáról választhatnak.
A Puma erőforrásai között most jelenik meg először a Ford 120 lóerős, 1,5 literes EcoBlue dízele, ahogy a hétfokozatú, kettős tengelykapcsolós automata sebességváltó is új tétel, emellett pedig már a luxuskivitelű Puma ST-Line Vignaleis szerepel a kínálatban.
A Ford mintegy 200 millió eurós beruházással fejlesztette fel a romániai Krajovában működő üzemét, hogy itt gyárthassa a Puma modellt; ezzel a befektetéssel a vállalat 2008 óta összesen 1,5 milliárd eurót invesztált a létesítménybe.
Átfogó motorkínálat
A Puma új, 120 lóerős, 1,5 literes EcoBlue dízelmotorja vonzó ajánlat lesz azoknak, akik sokat autóznak, hiszen a hatfokozatú manuális sebességváltóval párosított erőforrás NEDC-ciklusban mért legalacsonyabb CO₂-kibocsátása 99 g/km, üzemanyag-fogyasztása pedig 3,8 l/100 km (a WLTP szabvány alapján ugyanez 118 g/km és 4,5 l/110 km).
Opcióként egy új hétfokozatú automata sebességváltó is megrendelhető a 125 lóerős, 1,0 literes EcoBoost benzinmotorhoz, amelynek így az NEDC-ciklusban mért legalacsonyabb CO₂-kibocsátása 110 g/km, üzemanyag-fogyasztása pedig 4,9 l/100 km (WLTP: 137 g/km és 6,0 l/110 km). A modern sebességváltó több váltóáttétele és simább váltásokat biztosító kettős tengelykapcsolós kialakítása optimális üzemanyag-fogyasztást, finom működést és remek menetdinamikát eredményez.
A Puma-vásárlók tavaly év vége óta ez elsők közt tapasztalhatták meg a Ford takarékos, 48 voltos mild hibrid technológiájának előnyeit. A Puma EcoBoost Hybrid modellváltozat kétféle teljesítménnyel kapható, és a hatfokozatú manuális sebességváltóval szerelt változatok a következő értékeket kínálják:
A 125 lóerős, 1,0 literes EcoBoost Hybrid NEDC-ciklusban mért legalacsonyabb CO₂-kibocsátása 97 g/km, üzemanyag-fogyasztása pedig 4,3 l/100 km (WLTP: 126 g/km és 5,5 l/110 km)
A 155 lóerős, 1,0 literes EcoBoost Hybrid NEDC-ciklusban mért legalacsonyabb CO₂-kibocsátása 99 g/km, üzemanyag-fogyasztása pedig 4,4 l/100 km (WLTP: 126 g/km és 5,5 l/110 km)
A hatfokozatú manuális sebességváltós, 125 lóerős, 1,0 literes EcoBoost változat NEDC-ciklusban mért legalacsonyabb CO₂-kibocsátása 103 g/km, üzemanyag-fogyasztása pedig 4,5 l/100 km (a WLTP szabvány alapján ugyanez 131 g/km és 5,7 l/110 km), míg a 95 lóerős, 1,0 literes EcoBoost kivitel NEDC-ciklusban mért legalacsonyabb CO₂-kibocsátása 102 g/km, és üzemanyag-fogyasztása 4,5 l/100 km (a WLTP szabvány alapján 129 g/km és 5,7 l/110 km).
Fényűző Puma ST-Line Vignale
A Puma ST-Line modellváltozatra épülő Puma ST-Line Vignale prémium stílust és minden eddiginél több extrát kínál. Az egyedi részletek közt olyan tételek szerepelnek, mint a felső hűtőrács selyemfényű alumínium rácsozata és kerete, az ébenfekete alsó légbeömlő, a hátsó lökhárító alsó részének fényezése és a nagyméretű hátsó légterelő. Az autó alapfelszereltségét LED fényszórók, Windsor bőrülések, Manacor bőrborítású kormánykerék, prémium B&O hangrendszer és Ford KeyFree rendszer gazdagítják.
A Puma vásárlói már eddig is sokféle kivitel (Trend, Titanium, Titanium X és ST-Line X) közül választhattak, amelyek olyan innovatív technológiákat tartalmaznak alapáron, mint a FordPass Connect modemen* keresztül működő Vészhelyzet Előrejelzés vagy a praktikus Ford MegaBox, amiben állítva is kiválóan elhelyezhetők akár 115 cm magas, instabil dolgok (például szobanövények vagy golftáskák).
A Ford a hónap elején már bemutatta az új Ford Performance Puma ST modellt is, ami az év végén jelenik meg a márkakereskedésekben.
Az autó kisugárzásának magával ragadó hangulata, a finom részletektől ragyogó utastér tökéletessége, a környezetbarát jövő hatékonyságának testközeli érzése, valamint a vezetést támogató rendszerek, a járműkapcsolati megoldások és a járművezérlő funkciók innovációinak csúcstechnológiája egytől egyig az új BMW 5-ös sorozat sportos, hatékony és progresszív pozícióját hivatott bebiztosítani az üzleti prémium szegmensben.
Az új BMW 5-ös limuzin és az új BMW 5-ös Touring egyaránt elérhető lesz plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával, a négy- és hathengeres motorokkal szerelt modellváltozatok hatékonyságát pedig egy 48 Volt kapacitású indítógenerátorral dolgozó mild-hibrid technológia fokozza tovább. Az utastér legfőbb újítása a 12,3” képernyő-átmérőjű központi kijelzővel büszkélkedő kijelző- és járművezérlő rendszer, a BMW központi operációs rendszerének legújabb, 7.0 verziója pedig a BMW Intelligens Személyi Asszisztens jövőbe mutató szolgáltatásait is a bajor prémiumgyártó ügyfeleinek kezébe adja. Az új BMW 5-ös sorozatban számos innovatív vezetést támogató rendszer hozza egy lépéssel közelebb az automatizált járművezetés korszakát, így például az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető kormányzó- és sávtartó asszisztens (Steering and Lane Control Assistant), amely már aktív navigációra és az autópályák leállósávjainak automatikus megkülönböztetésére is képes.
A BMW modellpalettájának legtradicionálisabb tagja előtt járműtechnológiai innovációk egész sora kövezi ki a sikertörténet újabb fejezetéhez vezető utat. A BMW 5-ös limuzin és a BMW 5-ös Touring aktuális generációjából világszerte több mint 600 000 darab talált gazdára, az új BMW 5-ös sorozat piaci bevezetése pedig 2020 júliusában veszi kezdetét. Mindkét karosszériaváltozat elsősorban a BMW dingolfingi gyárában lát majd napvilágot, az új BMW 5-ös limuzint azonban a bajor prémiumgyártó Grazban működő partnere, a Magna Steyr is gyártja párhuzamosan. A limuzin hosszított tengelytávolságú karosszériaváltozata eközben kizárólag a kínai piacra készül, a BMW Brilliance Automotive senjangi gyárában.
Szemet gyönyörködtető kisugárzás: magával ragadó hangulat és rendhagyó sportosság
A BMW 5-ös sorozat formavilágát mindig is a sportos vonalvezetés és a letisztult felületek harmóniája határozta meg, az új nemzedék érkezésére azonban mindezt még inkább előtérbe helyezték a tervezők. A végeredmény szemet gyönyörködtető kisugárzás, amely a finom részletek, a magabiztos kiállás és a rendhagyó sportosság egységében gyökerezik.
A dizájnerek a BMW legendás, vese alakú hűtőrácsát mindkét irányban szélesebbre rajzolták, miközben mélyebben a lökhárító felé húzták és egyetlen kerettel látták el. A fényszórók vékonyabb fénykontúrt viselnek, amelyek modern benyomást keltenek és méltó módon kötik össze a múltat a jelennel. Fényszórónként kettő „U” alakú – vagy az opcionális extrafelszereltség részeként „L” alakú – nappali menetfény világít egymás mellett, amelyek egyszerre precíz és modern fényszóró-technológiáról árulkodnak. Az új, full LED-technológiás első fényszóróknak már az adaptív kanyarfények is részei, miközben az opcionális extrafelszereltségek közé a mátrix funkcióval dolgozó, elvakítás-mentes BMW Selective Beam intelligens távolságifény-asszisztens is felkerült. Sőt mi több, az új BMW 5-ös sorozat motorváltozataihoz a BMW Laserlight lézerfény-technológia is megrendelhető. Mindkét, opcionális extrafelszereltségként elérhető első fényszóró-pár esetén a nappali menetfény külső fénycsíkja funkcionál irányjelzőként. Az 5-ös BMW új nemzedékének erőteljes megjelenését hátulnézetből új, fekete betétekkel ellátott, „L” fénymotívummal dolgozó hátsó lámpák fokozzák. Az innovatív világítótestben a menetfények és a féklámpa fényei közös mintát alkotnak, amely a háromdimenziós külső lencséken megtörve látványos fényhatást kelt. Az új BMW 5-ös sorozat összes modellváltozata trapéz alakú kipufogóvégeket kap, a felszereltségi szinttől és a motorváltozattól függetlenül.
M Sport csomag, BMW Individual Air Performance keréktárcsa-garnitúra és M Sport különkiadás fokozza az új BMW 5-ös sorozat exkluzivitását
Újratervezett, sportosra formált aerodinamikai megoldásaiknak köszönhetően az M Sport csomag tételei jelentős mértékben fokozzák az új BMW 5-ös sorozat frontrészének és hátsó kialakításának erőteljes kiállását. A modell exkluzivitását új karosszériafényezési árnyalatok és BMW Individual Air Performance keréktárcsák emelik új szintre.
A vadonatúj könnyűfém felnik – amelyeket az alacsonyabb saját tömeg és a jobb légellenállás szempontjait szem előtt tartva fejlesztettek ki a mérnökök – az új 5-ös BMW alatt ünneplik világpremierjüket. Az új nemzedék piaci premierjét ráadásul világszerte egy 1 000 darabban limitált, Donington Grey metál fényezéssel ellátott M Sport különkiadás harangozza be, amelynek exkluzivitásai között lesznek az M Sport csomag tételei és a típus-specifikus BMW Individual Air Performance keréktárcsák is.
Finom részletektől ragyogó utastér: 12,3” képernyő-átmérőjű központi kijelző és új felszereltségi opciók
Az új BMW 5-ös sorozat fényűzően tökéletes utasterét olyan finom részletek uralják, mint például az alapfelszereltségként 10,25”, az opcionális extrafelszereltség részeként azonban 12,3” képernyő-átmérőjű központi kijelző, a középkonzol újrarendezett vezérlőpaneljei és az alapfelszereltségként kínált bőrözött sportkormány, amelynek multifunkciós gombjait ugyancsak újratervezték. Az új BMW 5-ös limuzin és az új BMW 5-ös Touring széleskörű alapfelszereltségének része továbbá a kibővített funkciókkal dolgozó automata légkondicionáló is.
Az opcionális extrafelszereltségek között eközben olyan tételek sorakoznak, mint a rendkívül széles tartományban állítható BMW M multifunkciós ülések, az új utastéri dekorbetétek és az ülések Sensatec bevonata.
Eleinte ötféle plug-in hibrid modell, a BMW eDrive hajtáslánc-technológia a BMW 5-ös Touring modellben is bemutatkozik
2020 őszétől a négyhengeres benzinmotorral dolgozó, legkorszerűbb BMW eDrive hajtáslánc-technológia nem csupán a BMW 530e limuzin (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 1,7 – 1,8 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 13,7 – 14,8 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 39 – 42 gramm / km) és a BMW 530e xDrive limuzin (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 2,0 – 2,1 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 15,9 – 16,4 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 46 – 49 gramm / km) kiváltsága lesz, hiszen a palettára a BMW 530e Touring (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 1,9 – 2,1 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 14,9 – 15,9 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 43 – 47 gramm / km) és a BMW 530e xDrive Touring (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 2,1 – 2,3 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 15,9 – 16,9 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 49 – 52 gramm / km) is megérkezik. A benzinmotor 135 kW / 184 lóerő, míg az elektromos motor 80 kW / 109 lóerő maximális teljesítményre képes. Intenzív rendszerterhelés esetén a maximális rendszerteljesítmény 215 kW / 292 lóerő, az alapfelszereltségként kínált XtraBoost teljesítménynövelő funkciónak köszönhetően. A nagyfeszültségű lítium-ion akkumulátor egyetlen feltöltésével a BMW 530e Touring 58 – 62 kilométert, a BMW 530e xDrive Touring pedig 53 – 56 kilométert képes megtenni tisztán elektromos meghajtással.
2020 őszén az 5-ös BMW plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt modelljeinek portfóliója az új BMW 545e xDrive limuzinnal bővül (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 2,1 – 2,4 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 15,3 – 16,3 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 49 – 54 gramm / km), amelyben a 80 kW / 109 lóerő maximális teljesítményre képes elektromos motor egy 210 kW / 286 lóerő maximális teljesítményű, soros hathengeres benzinmotorral dolgozik együtt, 290 kW / 394 lóerő maximális rendszerteljesítményt hívva életre. Az új BMW 545e xDrive limuzin az energiatároló egység egyetlen feltöltésével 54 – 57 kilométer tisztán elektromos hatótávolság megtételére képes. A BMW eDrive Zones funkciót a bajor prémiumgyártó az összes plug-in hibrid 5-ös BMW-hez alapfelszereltségként kínálja: az egyedülálló digitális szolgáltatás automatikusan átállítja a hajtásláncot tisztán elektromos meghajtásra, amint a jármű az egyes nagyvárosok teljes mértékben emisszió-mentes „zöld zónáiba” érkezik.
48 Volt kapacitású indítógenerátorral dolgozó mild-hibrid technológia az összes négy- és hathengeres modellben
A forradalmi mild-hibrid technológia – amelyet a bajor prémiummárka első ízben a BMW 520d és a BMW 520d xDrive modellpárosában mutatott be 2019 őszén – mostantól az 5-ös BMW összes négy- és hathengeres motorral szerelt modellváltozatában fokozza a menetteljesítményt és a menetkomfortot, miközben csökkenti az üzemanyag-fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást. Az extrém erős, 48 Volt kapacitású indítógenerátorral dolgozó mild-hibrid technológia a fékezéskor felszabaduló energiát egy második akkumulátorba táplálja vissza, amellyel nem csupán a fedélzeti elektromos rendszert látja el, de gyorsuláskor csökkenti a belsőégésű erőforrás terhelését és növeli a maximális teljesítményt is.
A mild-hibrid technológia 48 Volt kapacitású indítógenerátora 8 kW / 11 lóerő azonnali teljesítmény-többlettel képes fokozni a benzinmotor maximális teljesítményét, amellyel a kigyorsítások és az előzések menetdinamikája egyaránt nő. A technológia az állandó sebesség fenntartásakor is képes levenni a terhet a belsőégésű erőforrásról, amellyel még tovább csökkenti a modell üzemanyag-fogyasztását és károsanyag-kibocsátását. Az erőforrást indító és leállító Auto Start / Stop funkció pedig minden korábbinál kényelmesebben működik az indítógenerátor közreműködésével.
Továbbfejlesztett hajtáslánc- és futómű-technológia
A 390 kW / 530 lóerő maximális teljesítményre képes V8-as benzinmotorral szerelt BMW M550i xDrive limuzin (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 9,7 – 10,0 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 221 – 229 gramm / km) mellett az új BMW 5-ös sorozat motorpalettáján még háromféle benzines és háromféle dízelüzemű erőforrás sorakozik, amelyek tökéletesen lefedik a 135 kW / 184 lóerő és a 250 kW / 340 lóerő közötti teljesítmény-tartományt. A benzinmotorok közvetlen üzemanyag-befecskendező rendszere megnövelt befecskendezési nyomással dolgozik, amely nagyobb hatékonyságot eredményez, a dízelüzemű erőforrások mindegyikében alkalmazott kétlépcsős turbófeltöltési technika pedig hosszabban tartó, intenzívebb tolóerőt garantál. Mindegyik motorhoz alapfelszereltségként társul a nyolcfokozatú Steptronic automataváltó, a belépő szintű benzinmotoron kívül pedig mindegyikhez alapfelszereltségként vagy az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető a BMW xDrive intelligens összkerékhajtás.
Az agilitást és a menetdinamikát, illetve a menetkomfortot kifinomult futómű-technológiák hivatottak hatékonyan tovább fokozni. Az opcionális extrafelszereltségek palettáján M Sport futómű, adaptív M futómű és BMW Professional adaptív M futómű is megtalálható, utóbbi aktív borulásgátló rendszerrel felszerelve. 3 km/órás sebesség alatt a jármű manőverezhetőségét a legkorszerűbb aktív hátsókerék-kormányzás (Intagral Active Steering) is segíti, amely ilyenkor az első kerekekkel ellentétes irányba forgatja a hátsó kerekeket. A tengelyek végeire az M Sport fékrendszer alapesetben kékre fényezett féknyergeinek alternatíváiként vörös féknyergek is elérhetők lesznek.
Minden korábbinál intelligensebb vezetést támogató rendszerek
Az új BMW 5-ös sorozathoz elérhető vezetést támogató rendszereket úgy fejlesztették ki a mérnökök, hogy azok a hosszabbra nyúló utazások alkalmával tovább fokozzák a kényelmet, kedvezőtlen vezetési körülmények közepette pedig növeljék az utazás biztonságát. Az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető Driving Assistant csomagban például már olyan sávelhagyásra figyelmeztető rendszer dolgozik (Lane Departure Warning), amely a forgalmi sáv elhagyása esetén nem csupán figyelmezteti a vezetőt, de az aktív kormányzó asszisztens segítségével vissza is kormányozza az autót a sávba. Az új Driving Assistant Professional csomag részeként megrendelhető kormányzó- és sávtartó asszisztens (Steering and Lane Control Assistant) pedig immár aktív navigációra is képes: a technológia a fedélzeti navigációs rendszer adataiból képes előre látni az úti célba vezető szükséges sávváltásokat, amelyeket a játszi könnyedséggel működtethető sávváltást segítő asszisztens (Lane Change Assistant) is segít. Új funkcióként mutatkozik be az úgynevezett „automatikus leállósáv-megkülönböztetés”, amely szükség esetén automatikusan a leállósávba kormányozza az autót.
A parkolóasszisztens (Parking Assistant) innovációinak sora a tolatási segédlettel gazdagodik, amely a parkolást megelőző 50 méteren megtett összes kormánymozdulatot eltárolja, hogy tolatáskor milliméterre pontosan ugyanazt a mozdulatsort ismételhesse meg visszafelé. Az új BMW Drive Recorder eközben lehetővé teszi a bajor prémiumgyártó ügyfelei számára, hogy tetszésük szerint rögzítsék a jármű fedélzeti kameráinak képét. Az ugyancsak új, háromdimenziós élőképalkotás a központi kijelzőre helyezi és digitálisan körbenézhetővé teszi a jármű 360⁰-os környezetét, amellyel a vezető könnyedén áttekintheti az adott forgalmi szituációt, illetve a vezetést támogató rendszerek állapotát és javaslataikat.
Új digitális szolgáltatások: BMW Maps, BMW Intelligens Személyi Asszisztens, okostelefon-integrálhatóság és távolról is feltelepíthető rendszeres szoftverfrissítések
Az új BMW 5-ös sorozatot alapfelszereltségként BMW Live Cockpit Plus műszerfal-elrendezéssel kínálja ügyfeleinek a gyártó, az opcionális extrafelszereltség részeként azonban a BMW Live Cockpit Professional műszerfal-elrendezés is megrendelhető. Mindkettő a BMW központi operációs rendszerének legújabb, 7.0 verziójával működik, egy sor extra digitális szolgáltatással felvértezve. Azon túl, hogy percre pontosan képes kiszámolni az úti célba érkezés idejét és minden korábbinál sűrűbben frissíti a valós idejű forgalmi információkat (RTTI – Real Time Traffic Information), a felhőalapú BMW Maps azt is lehetővé teszi, hogy a bajor prémiumgyártó ügyfele saját szóhasználata szerint állítsa be az utazás úti célját. Az új BMW 5-ös sorozat alapfelszereltségének ráadásul a kibővített funkciókkal dolgozó BMW Intelligens Személyi Asszisztens is része.
A szintén alapfelszereltségként kínált okostelefon-integrálhatóság immár az Android Auto-val és az Apple CarPlay előkészítéssel is kompatibilis, a távolról is feltelepíthető rendszeres szoftverfrissítések (Remote Software Upgrade) pedig a távolból kínálnak kibővített típus-specifikus tartalmakat és frissítéseket.
Közismert, hogy a világ legzöldebb és leginnovatívabb autógyártójaként ismert Toyota még az autóiparban is kimagasló összeget fordít éves szinten a kutatási és fejlesztési költségekre, nem véletlen, hogy rendre a Lexus prémium autómárkát is jegyző japán autógyártó jegyzi be a legtöbb szabadalmat minden évben.
Ennek természetesen meg is van az eredménye, a Toyota ugyanis vezető fejlesztőnek számít a részben vagy teljesen elektromos meghajtások területén épp úgy, mint a robotikai fejlesztések, vagy épp az önvezető technológiák fejlesztése tekintetében. A koronavírus okozta gazdasági lassulás nem befolyásolta a vállalat fejlesztési stratégiáját: a 2020 áprilisától 2021 márciusáig tartó üzleti évben 9,565 milliárd eurót szán K+F területre a Toyota, ami 10%-al nagyobb összeg mint a most véget ért üzleti évben.
A Lexus luxusautómárkát is jegyző Toyota az elmúlt években folyamatosan növelte a fejlesztésre szánt költségvetését, az erre a területre hagyományosan a legtöbbet áldozó autógyártó ugyanis ebben látja a biztosítékát annak, hogy sikerrel vegye a részben vagy teljesen elektromos meghajtások és az egyre fejlettebb önvezető technológiák mind szélesebb körű térnyerésének köszönhetően gyökeresen átalakuló iparági környezet jelentette kihívásokat. A Toyota K+F költségvetése két éve még éves 8,2 milliárd euró volt, ez tavaly közel 8,7 milliárd euróra nőtt, idén pedig közel 9,6 milliárd eurót tervez elkölteni erre a területre a vállalat. Ezzel a Toyota a 2018/2019-es és a 2019/2020-as japán üzleti évben is árbevételének 3,5%-át és nyereségének 42,5%-át fordította fejlesztésekre, a most áprilisban elkezdődött 2020/2021-es üzleti évben ugyanakkor az autógyártó várakozásai szerint K+F költések aránya a tervezett éves bevételek 4.6%-ára és a várt éves profit 220%-ára nő majd. Ez jól mutatja a Toyota elkötelezettségét a fejlesztések ütemének fenntartása mellett: a japán autógyártó egy olyan évben is 10%-al növeli a K+F tevékenységre fordított költségvetését, amikor nyeresége a koronavírus hatására akár 80%-al is csökkenhet a koronavírus hatásai miatt. Mindez természetesen jelzi azt is, hogy a Toyota egy esetleges rövidtávú negatív piaci hatás miatt nem változtat fejlesztés alapú stratégiai elképzelésein, amelynek a környezetbarát meghajtások és az önvezető technológiák fejlesztése jelentik a legfontosabb pilléreit.
Hamarosan piacra lép a Lexus első tisztán elektromos típusa. Vajon új korszakba lép ezzel a márka, vagy csupán logikus kiterjesztése ez annak az útnak, amelyen harminc éve jár? A kérdésre az EV program főmérnöke, Takashi Watanabe segít megtalálni a választ.
A villamosítás korában újra kell értelmeznünk mindent, amit az autózás különböző aspektusairól tudni véltünk, beleértve a fényűzés fogalmát is. De vajon tényleg akkora változást hoznak a villanyautók annak a márkának az életében, amelyik 15 éve egy személyben teremtette meg a hibrid luxusautók műfaját, és az elmúlt másfél évtizedben több mint 1,7 millió villamosított prémium gépkocsit értékesített világszerte?
A Lexus 2020 elején hirdette meg villamosítási stratégiáját, a Lexus Electrified programot, amely túlmutat a helyi emissziótól mentes közlekedés ígéretén. „A Lexus Electrified keretében villamosítási technológiák alkalmazásával tökélesítjük a jármű minden tulajdonságát és jellemzőjét, a helykihasználástól a zajkomforton át a harmonikus vezetési élményig” – vázolja a stratégia lényegét Takashi Watanabefőmérnök, a program vezetője.
„A Lexus azonban a jövőben is Lexus stílusú és minőségű gépkocsikat fog gyártani, függetlenül attól, hogy mi hajtja azokat. Azok az autógyártók, akik kizárólag villanyautókat kínálnak, az elektromos járművekre jellemző értékekre építik fel márkájuk identitását – a lineáris gyorsulásra, az azonnali nyomatékra, az alacsony zajszintre. Nekünk a márka génjeibe ivódott értékek – a rugózási komfort, a precíz vezethetőség, a pontosan megtervezett csendkultúra – megőrzése mellett kell megteremtenünk egy újfajta vezetési élményt. Ebben kulcsszerephez jut az az elv, hogy az elektromos hajtásból kiindulva, összehangoltan szabályozzuk minden fődarab működését, a hajtáslánctól a kormányművön át a fékekig és a futóművig. A villamosításból fakadó, különleges képességeket a tradicionális adottságokkal ötvözve hozhatjuk létre azt a minőséget, amit leginkább Lexusságként jellemeznék.”
A Lexus talán legfontosabb ismérve, hogy középpontjában nem a technológia, hanem az ember áll. A járműnek a vezető szándékával tökéletes összhangban kell reagálnia minden helyzetben, mert csak így utazhatunk abban a magabiztos, tökéletes nyugalomban, ami a Lexus számára sokkal inkább meghatározza a luxusautózás lényegét, mint bármilyen számszerűsíthető paraméter. Ez már a márka legelső elektromos típusára, az új UX 300e szabadidőjárműre is érvényes kell, hogy legyen.
„Az UX 300e vezeti be az ügyfeleket a Lexus Electrified filozófiájába, legyen szó a márka hagyományos ügyfeleiről, akik érdeklődnek az elektromos mobilitás iránt, vagy a villanyautók iránt elkötelezett potenciális vásárlókról, akik szívesen lépnének túl az EV hagyományos felfogásán” – hangsúlyozza Takashi Watanabe.
„Az UX 300e esetében három elsődleges fejlesztési célt követtünk. Elegáns, élvezetes, lineáris vezethetőséget kívántunk megvalósítani, a Lexusra jellemző, gondosan megtervezett csendesség mellett. Másodsorban fontos, hogy a funkcionalitás eleganciával, a praktikum kényelemmel társuljon. Ehhez kapcsolódik a speciális ülésfűtéssel kombinált, újszerű klímaberendezés, amellyel elősegíthető a villanyautózásnál olyan fontos energiatakarékosság, de a kapcsolódási szolgáltatások hiánytalan köre is. Végezetül ki kell aknáznunk az elektromos hajtásláncokból adódó, magas fokú megbízhatóságot. Ebben páratlan tapasztalatra tettünk szert a hibrid rendszerek fejlesztése során. A végeredmény egy olyan autó, amely a vezetési élményt kiemelkedő komforttal és felülmúlhatatlan megbízhatósággal társítja” – összességében tehát pont azt nyújtja, mint bármely eddigi Lexus.
Az Opel Magyarország üdvözli az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezését, amelynek keretében, pályázati formában támogatja ‘Megfizethető árú elektromos gépjármű és segédmotoros kerékpár (robogó)‘ beszerzését. A pályázat a Klímavédelmi akcióterv eleme, amellyel az elektromobilitás terjedését kívánják elősegíteni.
Ezzel a konstrukcióval az Opel Corsa-e úttörő szerephez jut a hazai elektromobilitás terjesztésében.
Az Opel elhivatott az új technológiai megoldások fejlesztése, csakúgy mint a környezetünk megóvása iránt. A vállalat az elmúlt öt évtizedben komoly fejlesztéseket hajtott végre az elektromos hajtásrendszerek terén. Erről korábban már beszámoltunk: Pionírszellem: az elektromos jármű fejlesztés hagyománya az Opelnél’ közleményünkben. (https://hu-media.opel.com/hu/04-01-electric-history) Ez a tapasztalat hívta életre a 2020. év két kiválóságát; a plug-in hibrid Grandland X-et, valamint a tisztán elektromos Corsa-e-t.
A Corsa-e fejlesztése során az Opel küldetése volt, hogy széles körben elérhetővé váljon a környezetbarát és alacsony költséggel fenntartható elektromos autó. A modell az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2020. május 20-án bejelentett ZFR-D-Ö-2020 kódszámú pályázati kiírása alapján 2020. június 15-től akár 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatásra lesz jogosult.* Az Opel márkakereskedésekben bevezető áron és állami támogatással akár bruttó 7 999 000 Ft áron megvásárolható lesz az elektromos Corsa-e.
A Corsa-e modellnél fontos előny, hogy az Európa-szerte növekvő igények ellenére a legtöbb kivitel esetében kedvező átfutási időre lehet számítani: egy mai új megrendelés akár augusztusban gyártásba is kerülhet.
A jól felszerelt alapmodellen túl – hazai ügyfeleink igényei alapján – kétszintű kiemelt ajánlatot állítottunk össze, az Edition BEST és az Elegance BEST modellt. Minden felsorolt ajánlat jogosult lesz az akár 2 500 000 forintos állami támogatási összegre.
A Corsa-e alapfelszereltségének főbb elemei, állami támogatással akár 7 999 000 Ft-ért*:
(állami támogatás nélküli bevezető ár: 10 499 000 Ft)
Sportos kiállás, kupészerű tetővonal, kompakt külső méretek
Mélyebb üléspozíció, alacsony súlypont, dinamikus menettulajdonságok
50 kW akkumulátor, 337 km tisztán elektromos hatótáv (a WLTP** mérés szerint)
Három menetmód: Normál, Eco (hatékony) és Sport (dinamikus)
Regeneratív fékrendszer B fokozattal („egypedálos vezetés”)
100 kW villámtöltési képesség, 30 perces töltési idő teljesen üres akkutól 80 százalékos töltöttségig
Elektromotor 100 kW (136 LE) teljesítménnyel és 260 Nm nyomatékkal
A vezető felé döntött Multimedia infotainment 7” érintőképernyővel, Apple CarPlay és Android Auto támogatással
Teljesen digitális fedélzeti kijelző
OpelConnect okosautó-rendszer: élő navigáció, segélyhívó, előfűtés/előhűtés, illetve távoli elérés funkciók okostelefon-alkalmazás révén
Kulcs nélküli nyitás és indítás
Automata légkondicionáló
Esőérzékelő
Fejlett vezetéstámogató rendszerek
A Corsa-e Edition BEST modell főbb felszereltségei, állami támogatással akár 8 150 000 Ft-ért*:
(állami támogatás nélküli bevezető ár: 10 650 000 Ft)
A Corsa-e alapfelszereltségének összes jellemzője
Adaptív LED fényszórók
180 fokos tolatókamera
Hátsó parkolóradar
Fűthető, bőrborítású kormánykerék
Fűthető első ülések
Középkonzol állítható kartámasszal és tárolóval
A Corsa-e Elegance BEST modell főbb felszereltségei, állami támogatással akár 8 399 000 Ft-ért*:
(állami támogatás nélküli bevezető ár: 10 899 000 Ft)
A Corsa-e Edition BEST modell összes felszereltsége
Kéttónusú fényezés: fekete vagy fehér tetőszín
16” könnyűfém keréktárcsák
Első és hátsó parkolóradar
Holttérfigyelő
6 irányban állítható utasülés
Extraként elérhető funkciók:
A szegmensben elsőként IntelliLux LED® Mátrix fényszórók
Az adaptív sebességtartó és az új sávközéptartó rendszerek révén már kettes szintű önvezetés
Automata parkolás és manőverezés
Multimedia Navi Pro csúcs infotainment készülék tízcolos érintőképernyővel
Vezeték nélküli telefontöltő
Az Opel rendíthetetlenül folytatja a fejlesztéseket az elekromos autózás terén. A márka ősszel mutatja be a teljesen elektromos Vivaro-e modellt, valamint az új Mokka elektromos változatát. A tervek szerint 2024-ig minden Opel személyautónak és kishaszonjárműnek lesz elektromos változata.
*Az árak ajánlott fogyaszói árak. A feltüntetett felszereltségi lista mindössze egy válogatás a teljes felszereltségi listából, mely a jelenlegi állapotot tükrözi, később akár külön értesítés nélkül is változhat. Részletes ajánlatért a márkakereskedéseink állnak rendelkezésre. Az állami támogatásra az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2020. május 20-án bejelentett ZFR-D-Ö-2020 kódszámú pályázati kiírása alapján van lehetőség. Amennyiben a beszerzés időpontjában érvényes beszerzési ár 11 millió forint alatti, úgy a 2,5 millió forintot is elérheti gépjárművenként a vissza nem térítendő támogatás összege. 11-15 millió forint közötti autóknál a támogatás maximum 500 ezer forint. https://www.kormany.hu/hu/innovacios-es-technologiai-miniszterium/energiaugyekert-es-klimapolitikaert-felelos-allamtitkar/hirek/otmilliard-forintos-palyazat-indul-elektromos-autok-es-robogok-vasarlasara
**Az adatokat a WLTP eljárás szerint állapítottuk meg (VO (EG) Nr. 715/2007 és VO (EU) Nr. 2017/1151). A mindennapi használat tényleges hatótávja ettől eltérő lehet, és különböző tényezőktől függ, különösen a személyes vezetési stílustól, az útviszonyoktól, a külső hőmérséklettől, a fűtés és a klímaberendezés használatától, valamint az utastér előkondicionálásától.
Hiába kínál globális piacain tucatnyi hibrid modellt a Toyota, továbbra is a Prius számít a környezetbarát mobilitás jelképének. A japán szaksajtó szerint hamarosan hasonlóan karakteres modell, a tavalyi LQ tanulmányautó szériaverziója állhat a márka elektromos offenzívájának az élére.
A Yaristól a RAV4-esig, a Camry-től a Corolláig széles azon Toyota típusok választéka, amelyet benzin-elektromos hibrid hajtáslánccal vásárolhatunk meg. Mellettük egyre csökken a Prius létjogosultsága, a Toyota mégis kitart a globális hibrid forradalmat 1997-ben egy személyben útjára indító típus utódja mellett. Továbbra is vannak ugyanis ügyfelek, akik fontosnak tartják, hogy autójuk ne csak technológiájában képviselje a mobilitást jövőjét, de megjelenésében is. A Prius tehát a hibrid mozgalom fáradhatatlan zászlóhordozója, a japán Spyder7 autós weblap pedig úgy tudja, a Toyota a most útjára induló akkumulátoros elektromos modellcsaládjának is hasonlóan emblematikus típust kíván az élére állítani.
Ez a kiadvány szerint annak az LQ tanulmányautónak lesz a szériaverziója, amelyet 2019 októberében, a Tokiói Autószalonon mutattak be, és amely maga is egy korábbi koncepciójármű, a 2017 januárjában a Las Vegas-i szórakoztató elektronikai szakkiállításon (CES) leleplezett Concept-i továbbfejlesztése volt. Az LQ számos részletében kiforrottabbnak, egyszerűbbnek, praktikusabbnak – azaz összességében sorozatgyártásra alkalmasabbnak – mutatkozott elődjénél.
Ahhoz, sajnos, hogy megfizethető legyen, le kell mondanunk az olyan extravagáns részletekről, mint a használaton kívül a karosszériába beleolvadó fényszórók, a burkolt hátsó kerekek vagy az oldalajtók küszöbig lenyúló üvegbetétje. Szintén nem valószínű, hogy eredeti formájában megvalósul Yui, a mesterséges intelligencián alapuló fedélzeti asszisztens, a 4. szintű autonóm mobilitási funkciók bevezetésének pedig objektív akadályai vannak (sem a kellő adatátviteli sebesség, sem a szükséges részletességű térképadatbázis nem áll még rendelkezésre, a vezető beavatkozása nélkül közlekedő járműveket szabályozó jogi környezetről nem is beszélve). Ugyanakkor más technológiák – a kiterjesztett valóságot alkalmazó head-up display-től a környezetével kommunikáló járművezérlésen át a tükörszegmensekből álló fényszórókig – praktikusabbá, biztonságosabbá és főleg különlegesebbé tehetik az autót.
Ami a hajtásláncot illeti, a Spyder7 szerkesztői szerint a Kínában már forgalmazott Toyota C-HR EV, illetve annak testvérmodellje, a Lexus UX 300e komponenseit kaphatja meg az alsó-kategóriás méretekkel (4530 x 1840 x 1480 mm; tengelytáv 2700 mm) rendelkező tanulmányautó szériaverziója. A városi szabadidőjármű-páros 54,3 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátorcsomagot, valamint 204 LE teljesítményű, 300 Nm forgatónyomatékú villanymotort kapott.
A koncepciójármű esetében megemlített 300 kilométer nyilvánvalóan óvatos becslés volt, a szériamodell – amely a weboldal forrásai szerint már idén ősszel bemutatkozhat, és egy évvel később forgalomba is kerülhet – valószínűleg ugyanúgy 400 kilométer körüli távolságot fog tudni megtenni egy feltöltéssel, mint a cégcsoport szubkompakt elektromos szabadidőjárművei.
Néhány napra Magyarországon járt a várva várt Lexus LC 500 Convertible, a japán luxusautómárka hihetetlenül népszerű szupersportkupéjának vadonatúj kabrió változata: a Genfi Autószalon idei elmaradása okán a hazai szaksajtó is most először találkozhatott élőben a modellel, amely immáron Magyarországon is megrendelhető, az első példányok októberben érkezhetnek hazánkba.
A 40 950 000 forintos induló ár meglehetősen gazdag felszereltséget foglal magába, a felhúzott és lehajtott tetővel egyaránt gyönyörű autót pedig a Lexus minden részletre kiterjedő gondos kidolgozása jellemzi. A Lexus sportautókra jellemző lélegzetelállító teljesítményéről a már a LC kupé változatából és az RC F sportkupéból is ismert 5.0 literes, V8-as benzines erőforrás gondoskodik, amely a LC Convertible esetében nem kevesebb, mint 464 lóerőt szabadít az aszfaltra. Már az alapkivitel utasterének kidolgozottsága is lenyűgöző, az egyedi metálkék külső fényezést fehér és kék belsővel párosító, 45.000.000 forintba kerülő Limited Edition kifinomultsága még a kategóriában is a párját ritkítja.
Az LC modellsorozat hűen tükrözi, ahogyan a Lexus fényűző életstílus-márkává fejlődik, hiszen ezek az autók a vezetés öröme mellett olyan élményeket is kínálnak, amelyek még teljesebbé formálják tulajdonosuk életét. Az új LC 500 Convertible igazán különleges ékköve lesz a Lexus teljes modellkínálatának, olyan vezetési élményt nyújtva, amely már az érzékekre is hat, úgy öntve formába a szépséget, ahogyan az kevés más autónak sikerül. A V6-os hibrid elektromos és V8-as benzines változatban is 34.100.000 forintos induló ártól elérhető, idehaza is rendkívül népszerű kupé változattal szemben a vadonatúj LC Convertible modellhez az életérzést szem előtt tartva kizárólag a V8-as benzines változatot kínálja a hazánkban is 98%-ban hibrideket értékesítő japán luxusautógyártó, 40.950.000 forintos belép árral, ami már – a kupé változathoz hasonlóan – elképesztően gazdag felszereltséget takar. Az új LC külső megjelenésében művészien ötvöződik a kupé jellegzetes tetővonala és egy kabrió karaktere, így az autó nyitott és zárt tetővel egyaránt gyönyörű. Az utastér kialakítása szép példája annak, hogyan válhatnak a kabin első elemei – például a tetőtakaró vagy az üléskárpitok – a külső dizájn szerves részévé. Ami a menetteljesítményeket illeti, az új modell megörökölte a kupé ’Lélegzetelállító Teljesítmény’ filozófiáját, miközben az autó úgy teremt egységet az utasok és a természet között, ahogyan arra csak egy kabrió képes.
A mérnökök úgy helyezték el és formálták meg a karosszériaszerkezet belső merevítéseit, hogy a vezető tökéletesen kiaknázhassa a kabrió dinamikus teljesítményét, a robusztus és érzéki hangú V8-as blokk pedig élvezetesen, lehengerlő lendülettel gyorsít. A kabriózás felhőtlen örömét szolgálja az LC 500 Convertible nyakmelegítője és átlátszó szélterelője is, így az autó éppen olyan kényelmes és csendes, mint amit minden más Lexustól megszokhattunk. A felhúzott és lehajtott tetővel egyaránt gyönyörű autót a Lexus minden részletre kiterjedő gondos kidolgozása jellemzi. Az LC kupé külső formai stílusára alapozva a kabrió is kiváló aerodinamikával és súlyelosztással dicsekedhet, vagyis a dizájn egyszerre szép és funkcionális. A vászontető különleges sziluettet formáz, és sportos megjelenéssel ruházza fel az autót. A csomagtérfedél magasabban húzódik és szélesebb is lett; ez a megoldás oldalnézetből dinamikusabbnak mutatja a kabriót, hátulról nézve pedig kihangsúlyozza a jármű széles kiállását.
Annak érdekében, hogy az LC 500 kabrióváltozata lehajtott tetővel is dinamikus látványt nyújtson, az automata összecsukó mechanizmus a takaróelem alatt kapott helyet. Mivel a dizájnerek megtartották az ajtók végénél felfelé ívelő övvonalat, az autó olyan benyomást kelt, mintha a letisztult vonalvezetésű, tömörnek tűnő karosszéria körbeölelné az utasteret. A négyrétegű vászontető formája szépen visszaadja a kupé lendületes tetővonalát, méghozzá anélkül, hogy a támasztó keret kontúrjai áttűnnének a textilen. A tető vászonanyagát úgy választották meg és szabták ki, hogy mindig feszes maradjon, ne legyenek rajta zavaró ráncok és gyűrődések. A tetőben külön réteg gondoskodik a hatékony zajszigetelésről. A dizájnerek úgy válogatták össze a karosszéria, a vászontető és az elegáns utastér színpalettáját, hogy az tökéletesen megfeleljen az LC-vásárlók kifinomult stílusának, ízlésének és sokrétű életstílusának. Az utastér egyik jellegzetes dekorációs eleme az üléstámlák felső részét díszítő varrott és perforált mintázat, valamint a fejtámlákon látható dombornyomású „L” embléma. A tető nyitásának-zárásának minden mozzanata gondosan kontrollált – különösen az első és az utolsó pillanatok –, így a teljes folyamat a minőség és a biztonság benyomását kelti. A tető és a takaróelem precízen összehangolva, kecsesen és természetesen mozog; ráadásul a nyitás-zárás a leggyorsabb a kategóriában. A tető az autó 50 km/órás sebességéig menet közben is mozgatható, és a vezető a műszeregységbe épített animációs kijelzőn ellenőrizheti a tető működésének folyamatát.
Brutális teljesítmény kifinomultsággal, lenyűgöző vezetési élménnyel és kabriós életérzéssel kombinálva
Az LC 500 Convertible karosszéria-szerkezetét teljesen áttervezték, hogy merevségével ugyanolyan kimagasló vezetési élményt nyújtson, mint a kupé. Ugyanakkor az is fontos szempont volt, hogy a kabrió gyönyörű és stílusos legyen, ráadásul megfelelő méretű csomagteret is kínáljon. A hátsó futómű toronymerevítésének gondos elhelyezésével és kialakításával sikerült nagy mértékben növelni a szerkezet szilárdságát. A merevítés könnyű alumíniumöntvényből készül, hogy csak minimálisan növelje az autó tömegét, a futóműbe pedig nagy teljesítményű lengéscsillapítót építettek, ami kiváló rugózási komfortot biztosít.
A kocsitest alatt is találhatók merevítések, és a mérnökök a szilárdság és a tömegcsökkentés érdekében olyan anyagokat alkalmaztak, mint a magnézium és az alumínium. Az eredmény: egy dinamikus autó, ami készségesen engedelmeskedik a vezető utasításainak. Az 464 lóerős, 5,0 literes, V8-as szívómotorhoz DirectShift-10 automata sebességváltó csatlakozik; ez a hajtáslánc zökkenőmentesen és élvezetesen gyorsítja az autót. A teljesítmény-leadás a mindenkori forgalmi helyzethez igazodik, így az LC a mindennapi autózás során simán és lágyan gyorsít, de ha a vezető arra vágyik, akkor lélegzetelállítóan katapultál. Hogy a V8-as blokk gurgulázása kabriózás közben még élvezetesebb legyen, a motor szívási hangjait egy hanggenerátor továbbítja az utastérbe a műszerfalpanelen keresztül, a borzongató motorhangot pedig egy kipufogószelep erősíti fel.
Az utastér kialakítása hűen tükrözi a Lexus „Emberközpontú” filozófiáját
A tervezők arra törekedtek, hogy az utasok a kabriózás minden pillanatát kiélvezhessék, ám a nyitott tető ne zavarja őket a beszélgetésben – éppen ezért nagy hangsúlyt fektettek az övvonal és a hátsó rész aerodinamikus kialakítására. Mindemellett az átlátszó polikarbonát szélterelő is hatásosan akadályozza meg, hogy a levegő a nyitott utastérben kavarogjon, így a kabin csendes marad. A hanghatások gondos megtervezése mindig is kulcsfontosságú volt a Lexus számára, és nincs ez másként az LC 500 Convertible esetében sem, ahol a motorhang kellemes érzést kelt az utasokban. Az autóban aktív zajvezérlés (ANC) egészíti ki a legmodernebb zajcsökkentő és hangelnyelő megoldásokat. Az audiorendszer bármilyen hangszerelés, vokál és zenei környezet hanghatását kiváló hűséggel adja vissza. A rendszer beállításai automatikusan igazodnak a tető nyitott vagy zárt állapotához, így az utasok minden helyzetben élvezhetik kedvenc zenéiket. A Lexus klímamenedzser automatikusan vezérli a légkondicionálást, az ülésfűtést, a nyakmelegítést és a kormánykerék fűtését, azt is figyelembe véve, hogy a tető éppen nyitva vagy zárva van-e, ezért az LC 500 kabrióváltozatának utastere a külső hőmérséklettől függetlenül kifogástalan komfortot kínál.
A londoni taxi, közismert nevén „black cab” vagy hackney carriage, a brit főváros egyik legismertebb szimbóluma. Története a 17. századig nyúlik vissza, amikor az...