Főoldal Blog Oldal: 162

Az eredeti A1408207366, A1408207866, A140820574 hátsó lámpabúraszett felújítása az 1997-es W140 S420 Mercedeshez

Továbbra is zajlik az 1997-es évjáratú W140-es S420 Mercedes-Benz megújulása. Most párhuzamosan egy olyan projektbe fogtunk, ami nem érinti közvetlenül az autót: eredeti hátsó lámpabúraszettjét próbáljuk eredeti állapotára visszavarázsolni.

Először is: nézzük az idevaló cikkszámokat.

Bal hátsó lámpabúra: A1408207366

Jobb hátsó lámpabúra: A1408207866

Összekötő prizma: A1408207866

Mint Gaál Ervintől, a Mercibolt.hu vezetőjétől megtudtuk, jelenleg nincs teljes lámpabúra szett a fachliftes W140-szériához, így projektautónkhoz, az S420-ashoz sem létezik. Ez azt jelenti, hogy kizárólag foglalatok nélkül kerülhet leszállításra a búraszott.

Mindezt érdekességképp említettük meg, és azért, hogy beazonosíthassuk az autó eredeti lámpaszentjét. Tavaly már ezt megtettük, amikor is az ULO segítségét kértük a pótlásra. Ennek oka az volt, hogy az eredeti búrákat az előző tulaj valamilyen okból kifolyólag színre fújatta az alsó részeken, így a zárócsíkok a kaszni színével megegyező árnyalatot kaptak (744/744A színkód), és igencsak nem odaillően néztek ki. Leginkább a W124-re hajazott úgy az autó, ami nem annyira autentikus és még csúnya is esetünkben.

Mivel eleddig csak dobozokban porosodtak a gyári W140 lámpaburák, s a hozzájuk tartozó középső prizma is, úgy döntöttünk, megpróbáljuk felújítani azokat. Elsősorban ez az eredeti visszaállításra vonatkozik esetünkben, tehát el kell tüntetni a fals, színezett alsó zárócsíkokat.

Több megoldás közül talán a legszimplábbat választottuk: csiszolópapír, majd polír, aztán esetleg lakk, ha szükséges. Bár ezeket a lámpaburákat elvileg még nem kezelték le lakkozással, a műanyag talán lesz olyan masszív és vastag felületű, hogy egy komolyabb polírral vissza lehet majd állítani az eredeti fényességet.

K600-as csiszolópapírt használtunk, használunk a folyamathoz. Nem kis munka ez, napi szinten, 1 óra ráfordítással átlag harmadrészeket lehet megtisztítani a felületekből. Nyilván érdemes arra ügyelni, hogy az egyébként hibátlan részfelületek ne sérüljenek, ne karcolódjanak, ezáltal ne mattoljanak teljesen.

Nehezíti a procedúrát az, hogy a lámpaburák illesztéseinél – konkrétan csak az alsóknál – a szinteltéréseket is lefújták, így a kifejezetten nehéz hozzáférni a sarkokhoz, belsőbb felületekhez.

Folyamatban tehát a színre fújt W140 lámpaburák visszaállítása, a történésekről folyamatosan beszámolunk a dolgok előrehaladtával.

Együttműködő partnerek: Classic Vehicle HungaryVictor’s CustomsZöld AutószervizMerciBolt.huHankook Tire MagyarországULO, Loctite (Henkel Adhesives), Olajshop.hu

Fotó: Canon / Camera Kft.

Utómunka: Acer

Rendhagyó módon mutatkozott be az új Ford Puma Magyarországon

A járványhelyzetre való tekintettel Webex-videokonferencia keretein belül mutatkozott be az új Ford Puma Magyarországon.

Legalábbis a prezentáció- és kommunikáció zajlott weben keresztül, az előadók saját otthonukból közvetítették laptopjaik segítségével a slideokat, és azok magyarázatát. A meghívottak közül jó néhányan csatlakoztak a streamhez, az viszont látszott, hogy egyelőre kimondottan szokatlan a szituáció, s nyilván nem volt ilyen formában teljesen komplex az event.

Ugyanakkor minden lényeges információt megtudhattunk a diákból, a diákat övező kommentekből is. A Németországból érkezett Ford Puma tesztautókra pedig külön fizikai tesztlehetőséget biztosított a Ford magyarországim képviselete – gyorsteszt hamarosan érkezik az Autóaddikt.hu-ra.

Az új Ford Puma egyértelműen a küllemével és praktikumával kíván hódítani. A Ford Fiestával összehasonlítva 54 milliméterrel magasabb (1537 mm), 146 milliméterrel hosszabb (4186 mm), a tengelytáv 95 milliméterrel hosszabb (2588 mm), valamint a szélesség 71 milliméterrel terjedelmesebb (1805 mm). A csomagtér is értelemszerűen nagyobb, itt 164 plusz literrel számolhatunk 456 liter tekintetében.

Újdonságnak számít még az új Ford Puma rugalmas, sokoldalú, minden formájú csomag elhelyezését lehetővé tevő csomagtér-borítása is. Ez rendkívül hasznos lehet a bepakolt csomagok optimális szállításánál.

48V EcoBoost Mild-Hybrid technológiát alkalmaznak az új Ford Puma hajtáslánca esetében, 1 literes sorhármas benzinmotorokkal, 125, valamint 155 lóerős verziókban. A gyári adatok szerint a hibrid technológia akár 10 százalékos üzemanyagmnegtakarítást is lehetővé tehet városi forgalomban. Mindez a 155 lóerős változatnál akár 15 százalékos is lehet.

Remek légellenállási paraméterekkel rendelkezik az új Ford Puma, a vezető versenytársakéhoz hasonlóan. Optimális tömege révén szintén jól megállja helyét a felhozatalban, a Ford MegaBox pedig nagyobb tárolókapacitást jelent úgy, hogy a súlyt nem kellett növelni. 565 kilogramm hasznos teherbírássalrendelkezik az új Ford Puma. Az újonnan tervezett Puma gumiabroncsok pedig 15-20 százalékkal csökkentett gördülési ellenállással rendelkeznek, úgy, hogy közben megmarad a vezetési dinamika.

Számos vezetést segítő rendszer is megtalálható az új Ford Pumában, ezekre majd a tesztben fogunk kitérni részletesebben. Viszont mindenképp kiemelendő a vészhelyzet-előrejelzés opció, mely az adott szituáció információit automatikusan továbbítja a felhőbe.

A Ford minden magyarországi márkakereskedésében új, érintésmentes szerviz szolgáltatást vezet be a biztonságos szervizlátogatás érdekében

A Ford magyarországi márkaszervizei számára kiemelten fontos ügyfelei és kollégái biztonsága, ezért a fertőzések elkerülése érdekében azon túl, hogy a Ford márkakereskedői hálózata teljes mértékben betartja az egészségügyi hatóságok vonatkozó előírásait és ajánlásait, a Ford szigorú higiénés szabályokat léptett életbe.

Személyes találkozáskor mellőzik a kézfogást a vírus terjedésének megakadályozása érdekében, valamint kézfertőtlenítési lehetőséget biztosítanak minden autószalonban és szervizben. Az érintkezési felületeket (pl.: munkafelvételi asztalok, bútorok, mellékhelyiségek) minden márkakereskedésben napjában többször fertőtlenítik. A munkatársak eldobható védőkesztyűben dolgoznak, majd a szervizelést követően fertőtlenítik a gépjármű kritikus részeit. Rendszeres és kötelező kézmosási szabályokat vezettek be és naponta többször is szellőztetik zárt tereiket.

Az ügyfelek és Ford munkatársak egészségének védelme, valamint a vállalkozások és magán autó tulajdonosok mobilitásának megőrzése érdekében bevezetett legfontosabb, új szolgáltatás azonban az érintésmentes hozom-viszem szolgáltatás, ami azonnali hatállyal minden magyarországi Ford márkakereskedésben elérhető. A szolgáltatás legfőbb előnye az, hogy a Ford tulajdonosnak nem kell kimozdulnia otthonából, járművét az általa megadott helyen és időben a márkakereskedő átveszi, majd a szervizelés, javítás vagy karbantartás elvégzését követően fertőtlenítve házhoz is szállítja, ezzel az érintkezések számát minimálisra csökkentve. A javítási, karbantartási munkálatokról az ügyfelek pontos képet kaphatnak a már korábban bevezetett Ford Video Check szolgáltatás segítségével, melynek során részletes videofelvétel készül autójuk átvizsgálásáról, és az elvégzett javításokról.

A Ford Magyarország és márkakereskedői maximálisan elkötelezettek a járvány lassítása és mielőbbi leküzdése iránt, ezért arra kérik ügyfeleiket is, hogy a személyes találkozások számának csökkentése érdekében részesítsék előnyben az újonnan bevezetett biztonságos szolgáltatásokat és digitális megoldásokat. 

Jelentős kedvezményeket vezetett be a Classic Vehicle Hungary

A mai naptól jelentős kedvezményekkel jelentkezett a Classic Vehicle Hungary (CVH). A könnyítések alapvetően a közférában dolgozókat érintik, és nem kerülnek visszavonásra a koronavírus-járvány befejeztével sem.

Hamza Csaba, a Classic Vehicle Hungary ügyvezetője megkeresésünkre elmondta: a közszférában kiemelt felelősségű feladatot ellátó személyek, mint egyebek mellett a mentők, tűzoltók, rendőrök, katonák, katasztrófavédelmi szakemberek, orvosok, ápolók, gyógyszerészek – a mai naptól fogva ingyenesen részesülnek gumiabroncs-javítási munkák, valamint gumiabroncs-csere munkák terén.

A fent részletezett szolgáltatást és kedvezményt – lehetőség és kapacitás szerint – soron kívül kívánja biztosítani a Classic Vehicle Hungary.

Mindezek mellett egyéb szervizmunkák tekintetébenis mindenkori 30 százalékos kedvezményt biztosít a Classic Vehicle Hungary az igényjogosultak részére.

Még egyszer kiemeljük: az akciók NEM kerülnek visszavonásra a vírushelyzet utáni időszakban sem!

A Classic Vehicle Hungary elérhetőségei alább olvashatók.

Cím: H-1108 Budapest, Kozma utca 7/b., telefonszám: +3670 904 0048

1997 Mercedes-Benz W140 S420: A1408100649 csomagtérháló pótlása a Mercibolt.hu közbenjárásával

Infók érkeztek, miszerint dédelgetett projektautónk, a 97-es évjáratú Mercedes-Benz W140 S420-hoz anno gyárilag tartozott egy úgynevezett csomagtarháló kiegészítő. A Mercibolt.hu segítségével utánajártunk, és rövid határidővel meg is érkezett az A1408100649 termékszámú alkatrész.

A W140-esek (és még sok más modell ebből az érából) rendelkezik csomagtarhálóval. Ezekből alapvetően kettő fajta létezik ehhez a típushoz: az egyik a csomagtérperemhez rögzítendő 2 ponton, a másik szintén, viszont ott van kettő felfogatási pont a hátfalnál is.

Esetünkben az első alternatívát kellett pótolnunk. Az A1408100649 termékszámú csomagtérháló tehát a csomagtérperem két, bal és jobb széléhez rögzíthető.

S420 W140-ünknél az előkészítés megvolt már alapból. Ez adta a motivációt, hogy utánanézzünk a felszereltségi listán (gyári adatok), s meg is találtuk, igaz, harmadlagos opcióként. Nem baj, hiszen alapvető prioritásunk, hogy az autó eredeti, gyári állapotára legyen visszaállítva, beleértve a felszereltségi szintjét, annak kiegészítőit, valamint nyilván a külső-belső műszaki, valamint esztétikai státuszt is.

Szeretnénk, ha lehetőség szerint – főként a látszó, kiemeltebb részeken – eredeti Mercedes-termékek szerepelnének a helyreállításnál. Az esetek túlnyomó részében ez a központi cél, így felvettük a kapcsolatot egyik fő beszállító-támogató partnerünkkel, a Mercibolt.hu-val. Természetesen a kérdés az volt, hogy létezik-e egyáltalán még az A1408100649 csomagtarháló az újalkatrész-felhozatalban, valamint beszerezhető-e.

Mindkét kérdésre pozitív válasz érkezett, úgyhogy gyorsan le is adtuk a rendelést a hálóra. Miután megérkezett, neki is láttunk a nem kimondottan bonyolult beszereléshez.

Első körben a rögzítő kampókat kellett újrapozícionálni, mivel egy kialakítás hellyel lejjebb volt a csomagtér-érem belső védőburkolatán. Itt 2 oldalon a patenteket helyettesítik a kampók, a patentaljzatokba kell végeredményben becsavarni a kampókat. Úgyhogy értelemszerűen kicsavartuk, felsőbb kétoldali patentek kipattintás, majd csere mindkét esetben.

Mindezt azért kellett meglépni, mert túl alacsonyan voltak a kifeszítő kampók alapból, s a csomagtérháló így nem tudta volna kifejteni gyakorlati hasznát; révén túl közel lett volna a csomagtérpadlóhoz.

Miután megtörtént a kampók újrarakása, szimplán beakasztottuk a csomagtérháló bal és jobb hurkát a kampókba. A háló fő szerkezete gumis, úgyhogy tetszés szerint nyúlik, így remekül beállítható a kívánt szélesség. Ami egyébként egységes, mivel minden W140-ben ugyanakkora a távolság a két rögzítési pont között.

Az A1408100649 csomagtarháló egyébként valamivel több, mint 10 kilogrammot bír el, s a kétrétegű hálófal végett pedig kitűnően pakolható. Nagyon praktikus kiegészítő ez, hiszen ha olyasmit szállítunk a bálna csomagtartójában, ami kisebb, gurulós, szétszóródós, így jól egyhelyben, s ezúttal kordában tudjuk tartani.

Együttműködő partnerek: Classic Vehicle HungaryVictor’s CustomsZöld AutószervizMerciBolt.huHankook Tire MagyarországULO, Loctite (Henkel Adhesives), Olajshop.hu

Fotó: Canon / Camera Kft.

Utómunka: Acer

Sikeresen átesett az SRO GT4 homologizáción a GR Supra GT4

Miután átesett az illetékes Stéphane Ratel Organisation (SRO) szervezet által elvégzett műszaki vizsgálatokon és pályateszteken, az új GR Supra GT4 versenyautó sikeresen megszerezte a GT4 homologizációt.

Az SRO munkatársai a múlt héten részletes vizsgálatoknak vetették alá a GR Supra GT4 versenyautót, amit a dél-franciaországi Circuit Paul Ricard versenypályán végrehajtott teljesítmény-tesztek követtek. Ezek során a szervezet szakértői meghatározták azt a megfelelő teljesítmény-egyensúlyt (BoP), amelyhez az egyenlő esélyek érdekében az összes GT4 versenyautónak igazodnia kell.

A TOYOTA Motorsport GmbH (TMG) 2019 elején kezdett hozzá a GR Supra GT4 fejlesztéséhez. A program keretében az autó egy mindenre kiterjedő tesztsorozaton is átesett, amely során több mint 12 000 kilométert tett meg Európa különböző versenypályáin. Stéphane Ortelli vezető tesztpilóta, valamint a program változatos versenytapasztalatokkal rendelkező pilótái a legkülönfélébb körülményekre optimalizálták a GR Supra GT4 versenyautókat.

A GR Supra GT4 fejlesztői arra törekedtek, hogy az autó felkészültségi szinttől és tapasztalattól függetlenül minden versenyző számára ütőképes megoldást kínáljon. Ezt a célt szolgálja a jármű intelligens GT4 versenyrendszere, amely felhasználóbarát elektronikai rendszerei, valamint automatizált funkciói révén a lehető legcsekélyebb mértékben vonja el a vezető figyelmét a lényegről: a versenyautó vezetéséről.

A megfelelő teljesítményről a 430 lóerőre hangolt, egyetlen kettős megfúvású turbófeltöltővel szerelt háromliteres, soros hathengeres benzinmotor gondoskodik. Az erőforrás hétfokozatú sport automata sebességváltón keresztül hajtja a hátsó kerekeket. A megbízhatóságról és a kiemelkedő teljesítményről a Ravenol kenőanyagai gondoskodnak.

A GT4 homologizáció birtokában késlekedés nélkül megkezdődhet az első GR Supra GT4 versenyautók átadása a különböző európai szériákban szereplő ügyfelek részére.

A Nürburgring közelében működő Ring Racing csapat két autót vásárolt: az egyiket a hat futamból álló német ADAC GT4 bajnokságban nevezik, míg a másik a kilenc versenyből álló Nürburgring Langstrecken Serie (korábban VLN) sorozatban rajtol majd. A Ring Racing emellett egyik autóját a Novel Racing színeiben indítja a Nürburgringi 24 órás versenyen.

A franciaországi CMR ugyancsak két GR Supra GT4 autóval versenyez az idei szezonban. Az egyik az európai GT4 szériában áll rajthoz, a másik pedig a hatfutamos francia GT4 széria mezőnyét színesíti.

Az Egyesült Királyság az a Speedworks Motorsport indít egy GR Supra GT4-est (pilóták: Sam Smelt és James Kell) a hét futamból álló brit GT szériában, amely jelenleg egy Toyota Corollával versenyez a brit túraautó-bajnokságban (BTCC). A brit GT szériában közös futamokon indulnak a GT3 és GT4 autók.

A GR Supra GT4 iránt mutatkozó, intenzív érdeklődésnek köszönhetően az autó első példányai gyorsan gazdára találtak. A Toyota már felvette a megrendeléseket a következő szériára; az ügyfelek várhatóan a nyár elején vehetik át autójukat.

Nagy felbontású, jogdíjmentesen használható fényképek letölthetők a http://www.tgr-dam.com weboldalról vagy a kapcsolódó galériából.

GR Supra GT4 műszaki adatok

Futómű
Hosszúság4460 mm
Szélesség1855 mm
Magasság1250 mm
Tömeg1350 kg *
VázszerkezetAcél karosszéria, nagy szilárdságú bukókerettel
FIA-homológ
Elülső splitterTermészetes rost kompozit
Hátsó szárnyTermészetes rost kompozit
ÜzemanyagtartályATL FT3 biztonsági üzemanyagcella gyorstankoló rendszerrel (120 L)
VezetőülésOMP versenyülés hatpontos biztonsági övvel (FIA 8862-2009)
Motor és erőátvitel
TípusSoros hathengeres, kettős megfúvású turbófeltöltő
Lökettérfogat2998 cm3
Maximális teljesítmény430 LEa BoP megfeleléshez szükséges, különböző programozású power stick-ek elérhetők
Maximális forgatónyomaték650 Nm*
MotorvezérlésMagneti Marelli ECU
KipufogórendszerAkrapovič versenykipufogó-rendszer katalizátorral
KenőanyagokRavenol
ErőátvitelHétfokozatú automata sebességváltó, váltófülek, hátsókerék-hajtás
DifferenciálműVersenykivitelű részlegesen önzáró differenciálmű
KardántengelyGKN Motorsport, nagy nyomatéktűrésű
Felfüggesztés, kormánymű és fékek
Első felfüggesztésMacPherson rugóstag
Hátsó felfüggesztésTöbblengőkaros
LengéscsillapítókKW állítható verseny-lengéscsillapítók
KormányműElektromos, fogasléces
Fékek   (elöl)Hatdugattyús verseny-nyergek (Brembo),
390 mm átmérőjű acél féktárcsák
Fékek   (hátul)Négydugattyús verseny-nyergek (Brembo),
355 mm átmérőjű acél féktárcsák
Abroncsok elöl/hátul305/660-18 elöl / 305/660-18 hátul (Pirelli)
KeréktárcsákOZ ötlyukú 11 x 18″
Elektronikus szabályozó rendszerek
Kipörgésgátlószéria
Motorsport ABSszéria
8″ műszeregységszéria
Adatrögzítőszéria
Tolatókameraopció
Abroncsnyomás-felügyeleti rendszeropció
Futómű kitérés-érzékelőkopció
Megvilágított rajtszámopció
Felszereltség
Tűzoltó berendezésszéria
Pneumatikus emelőszéria
Ivórendszeropció
Homológ hosszú távú versenycsomagopció

Belép az elektromos korszakba a Volkswagen Személyautók márka

A Volkswagen Személyautók márka megerősödve lép átalakulása következő szakaszába. A visszaesés jellemezte teljes piacon a Volkswagen Csoport központi márkája 6,3 millió darabos volumennel minden eddiginél több gépkocsit szállított ki. A Volkswagen minden jelentős piacán növelni tudta piaci részesedését. Fő hajtóerőként a márka modelloffenzívája szolgált, mégpedig a T-Cross, a T-Roc és az Atlas sorozatok révén elsősorban a jelentős nyereségarány jellemezte SUV-szegmensben. Több mint 700 ezer eladott példányával világszerte ismét a Tiguan bizonyult a márka „bestsellerének”, amely a Golfhoz hasonlóan a világ tíz legkeresettebb autója közé számított. A piaci sikerek az egyértelműen tovább javuló üzleti mutatókban is tükröződnek: a márka értékesítési forgalma az előző évhez képest öt százalékkal, 88,4 milliárd euróra, míg a különleges hatások nélküli működési eredmény 17 százalékkal 3,8 milliárd euróra bővült. Az operatív nyereségarány 4,3 százalékra emelkedett (a megelőző évben: 3,8 százalék), így az előrejelzett 4 és 5 százalék közötti céltartományon belül alakult. A dízel témakörből a lezárult üzleti év során – akárcsak a megelőző évben – 1,9 milliárd eurónyi különleges tétel adódott. „2019 sikeres évnek bizonyult a Volkswagen márka számára, termékeink világszerte meggyőzték az ügyfeleket. Sikerrel dolgoztunk minden jelentős témakörön, stratégiánk működik, s teljesítjük, amit ígértünk” – hangsúlyozta Ralf Brandstätter, a Volkswagen márka ügyvezető igazgatója (COO). „2020-ban jelentős kihívásokkal kell szembesülnünk, különös tekintettel a koronavírus-járványra. A tavalyi év kedvező eredményeivel a hátunk mögött, bátran és magabiztosan nézhetünk szembe e válsággal. A Volkswagen erős vállalat, erős kollektívával. Immár sokszor bizonyítottuk meggyőzően, mire vagyunk képesek, ha összetartunk” – folytatta Ralf Brandstätter.

Sikerrel zárult a TRANSFORM 2025+ stratégia első szakasza

A Jövőre vonatkozó megállapodás („Zukunftspakt”) jelentősen hozzájárul a Volkswagen versenyképességének növeléséhez. A 2025-re tervezett évi 3,0 milliárd euró költségmegtakarításból 2019 végére már 2,7 milliárd eurót, azaz a tervezettnél többet sikerült megvalósítani. A foglalkoztatás – szociálisan alkalmas módon – több mint 10 900 munkahellyel csökkent, míg a jövő szempontjából meghatározó szakterületeken – mint a digitalizáció vagy az elektromos mobilitás – a Volkswagen több mint 4500 új munkahelyet teremtett. A márka következetesen végrehajtotta a SUV-offenzíváját, s a 2016-os négyről mára tizennégyre bővítette SUV-modelljeinek körét. A SUV-modellek részesedése Európában időközben 37 százalékra nőtt, míg az Amerikai Egyesült Államokban az 50 százalékot is meghaladja. Termékportfóliója megfelelő adaptálásával és következetes költséggazdálkodásával az egyes régiókban is jól halad a Volkswagen átalakulása. Ralf Brandstätter: „Sikerrel zártuk a TRANSFORM 2025+ stratégia első szakaszát. A második fázisban az elektromos mobilitás első számú márkájává fejlesztjük a Volkswagent, miközben digitális tech-vállalattá alakulunk át.”

2020 – kulcsfontosságú év a márka elektromos offenzívájában

A Volkswagen a koronavírus-válság eredményezte jelenlegi helyzet ellenére is elindítja TRANSFORM 2025+ stratégiája második szakaszát, amellyel új korszak veszi kezdetét a márka számára. A nagyszabású e-offenzíva immár az utakon is megjelenik, az ID.3 – az új moduláris elektromos platformra (MEB) épülő, első tisztán elektromos hajtásrendszerű modellként – ugyanis a tervek szerint már a nyáron megérkezik az ügyfelekhez, ezt pedig az ID.4, vagyis a márka első tisztán elektromos SUV-modellje követi. Hagyományos termékportfóliónk további elektromossá alakítása szintén bővíti majd kínálatunkat. A Volkswagen ezzel immár mindenki számára a károsanyag-kibocsátás nélküli mobilitás útjára lép. 2022-re a márka minden jelentős járműszegmensben kínál a moduláris elektromos platform (MEB) műszaki alapjaira épülő elektromos gépkocsikat, 2025-re pedig éves szinten legalább 1,5 millió elektromos gépkocsi értékesítése szerepel a tervekben. A hosszú távú cél a járműpaletta és a vállalat teljes szén-dioxid-mentesítése 2050-ig, a folyó év során pedig kilométerenként 25 grammal kell csökkenteni a flotta átlagos szén-dioxid-kibocsátását. A márka biztos abban, hogy be tudja tartani az Európai Unió 2020-as határértékeit.

A Volkswagen szoftver-vezérelt tech-vállalattá alakul

Modelljei elektromossá alakítása mellett a márka a digitalizáció folyamatát is erőteljesen elő kívánja mozdítani az elkövetkező évek során, a középpontban két alapvető szakterülettel: a Digitális átalakulás ütemtervének (Digital Transformation Roadmap) végrehajtása, valamint a Car.Software szervezet kiépítése. A Jövőre vonatkozó megállapodás („Zukunftspakt”) lezárultát követően a Digitális átalakulás ütemterve (Digital Transformation Roadmap) a csatlakozó program a márka a digitális korszakra zajló felkészítésében. Ennek megfelelően új digitális kompetencia kiépítése szükséges, s minden szakterületen gyorsabbá, karcsúbbá és versenyképesebbé kell tenni a szervezetet. Ily módon 2023-ra akár négyezer munkahely is megszűnhet az adminisztrációban, miközben a tervekben kétezer új digitális álláshely szerepel. Az új munkahelyek egy része az új Car.Software szervezetben jön létre, amellyel a márka immár konszernszinten felel a járműszoftverek szakterületéért. Ez az új egység fog majd össze minden szoftveres tevékenységet, a járműbeli operációs rendszertől a digitális ökoszisztémákon át, egészen az új mobilitási szolgáltatásokig. Első lépésként már mintegy háromezer digitális szakembert gyűjtött össze, 2025-re pedig várhatóan már több mint tízezer szoftvermérnök dolgozik majd e vállalati egységben.

Pénzügyi kilátások 2020-ra – a koronavírus-válság időtartamától és alakulásától függően

A jelen üzletmenetre a betekintést nagyban megnehezíti az aktuális koronavírus-válsággal kapcsolatos bizonytalanság. A beszállítók és a logisztika területein egyaránt mind nagyobb kihívást jelentő és dinamikusan változó helyzet következtében nem biztosítható tartósan az üzemek stabil ellátása, miközben Európában az értékesítés csökkenésére utalnak a jelek. A Volkswagen márka ezért európai gyáraiban egyelőre előreláthatólag tíz munkanap időtartamra felfüggeszti a termelést. Amint Alexander Seitz, a Volkswagen márka igazgatótanácsának a pénzügy területéért felelős tagja kiemelte: „A koronavírus-válság mindeddig példa nélküli és kétségtelenül a Volkswagen márka gazdasági teljesítményét is befolyásolja, e hatás mértéke azonban egyelőre meg sem becsülhető. Mindent elkövetünk, hogy megvédjük munkatársainkat és stabilizáljuk üzletmenetünket. Szorosan figyelemmel kísérjük a helyzet alakulását, s szükség szerint intézkedéseket foganatosítunk a negatív hatások lehető legalacsonyabb szinten tartása érdekében. A Volkswagen már a múltban is bizonyította, hogy e csapat a nehéz helyzeteket is kezelni tudja.”

Autó helyett közúti vadászrepülőgép Supra-motorral

Mindenki számára mást jelent az autótuning, az egyedi átépítés fogalma. Luis Rodriguez értelmezése túl megy minden ésszerű határon, beleértve a valóságét is.

Amikor felvették a főiskolára, Luis Rodrigueznek nem volt választása: hogy kifizethesse a tandíjat, autószerelőnek állt. Miután lediplomázott, sajátos karrierben egyesítette művészettörténeti és gépészeti ismereteit: elkezdett egyedi autókat építeni.

Fogott egy Nissan 300ZX-et, és a V6-os blokk helyére beszerelte egy negyedik generációs Toyota Supra 900 lóerősre hízlalt, soros hathengeres turbómotorját. De még ez sem volt elég, talált egy igazi klasszikust, egy 1973-as Datsun 240Z-t, majd abba is beszerelt egy ugyanolyan 2JZ-GTE blokkot. Ekkor azonban már érezte, ennél is többre vágyik: „Ráuntam, hogy oda nem illő dolgokat próbáljak összepasszítani. Olyasvalamire vágytam, amiben minden mindennel passzol, és ami tökéletesen működik.” Eredetileg egy olyan külső üzemanyagtartályt szeretett volna átalakítani autóvá, amit régi harci repülőgépek hasa alatt láthatunk (a másik hobbija a katonai repülés volt), ám gyors számolás után rájött, hogy túlságosan nehéz volna, és túl sok kompromisszumot követelne meg egy ilyen szerkezet.

Már-már feladta álmát, amikor az interneten böngészve ráakadt Dwayne Vance „Face Peeler” (Archámozó) című fantázia-alkotására. Dwayne 2002 és 2005 között a Hot Wheels kisautómárkánál dolgozott tervezőként, de a Face Peelert nem hivatalból rajzolta, hanem hogy kiállításokon népszerűsítse vele saját grafikáit és rajzgyűjteményeit. Luis azonnal felvette a kapcsolatot a grafikussal, és amikor megkapta az engedélyt, hogy megépítse az autót, hozzáfogott a munkához.

A Nissan 300ZX-ből csak a hátsó segédvázat vette át, a felfüggesztéssel együtt. Ezt egy króm-molibdén csövekből hegesztett, légies térvázhoz erősítette, elöl pedig egy saját tervezésű és kivitelezésű, erősen motorsport-ihletésű felfüggesztést alkalmazott. A csővázra több ezer szegeccsel rögzítette a kézzel vágott és hajlított alumíniumlemezeket.

Az egyszemélyes pilótafülkének ajtaja nincs, kapott viszont egy hidraulikusan felnyitható (szintén otthon megvalósított) plexi kupolát. A műszereket a repülőgépek stílusában valósította meg, természetesen head-up display is került a járműbe.

Most jön a lényeg, a Toyota Supra 2JZ-GTE blokkja, amelyet a hátsó tengely elé épített be. A motorra új dugattyúkat, szelepeket és szeleprugókat, megfordított szívócsövet, új üzemanyag-szivattyút és nagyobb turbót szerelt, az intercooler a pilótafülke fölötti torkon keresztül kapja a hűtőlevegőt. A teljesítmény 533 lóerő, de ha a vezető megnyomja az Afterburner (utánégető) feliratú gombot, megnő a töltőnyomás, ami 103 extra lóerőt jelent. Ha ehhez hozzávesszük a 740 kiló körüli menetkész tömeget, elképesztő 1,16 kg/LE tömeg/teljesítmény arányt kapunk (összehasonlításként: a Ferrari 812 Superfast azonos értéke 2,04 kg/LE, az Ariel Atomé 1,83 kg/LE).

Eredetileg egy Porsche 911 sebességváltóját nézte ki a projekthez Luis, ám ez túlságosan drága lett volna, ezért a Subaru WRX STI manuális egységét alakította méretre. A váltókar pedig egy Toyota MR2-ből származik. A 80 milliméter átmérőjű kipufogórendszer végén különleges szerkezetet, egy bovdennel szabályozható, nemesacél párolóbetétet találunk. Ennek átmérője a fojtószelep állásával összhangban szűkül vagy bővül, ami egyrészt látványos, másrészt a kipufogó tónusát is módosítja.

Luis Rodriguez délutánonként, másfél év alatt építette meg fantasztikus szerkezetét. A 2JetZ elkészültekor azonnal elnyerte a Hot Wheels fődíját: a játékgyártó makettben tette halhatatlanná a 2JetZ-t – így ért körbe a kisautóktól a professzionális autóépítésig vezető történet.

A Toyota hatalmas villanyautó-gyárat létesít

Hírügynökségi értesülések szerint mintegy 1,2 milliárd dolláros – 370 milliárd forintos – beruházással villanyautó-gyárat készül építeni a Toyota Kínában. Az évi 200 ezer darabos kapacitású üzem építése már az idei évben megkezdődik.

Régi partnerével, a First Automobile Works (FAW) csoporttal közösen építi fel első kínai villanyautó gyártóüzemét a Toyota Motor Corporation. Az új üzemnek az a 13 millió lakosú észak-kínai város, Tiencsin ad majd otthont, ahol a két cég vegyes vállalata, a Tianjin FAW Toyota Motor Co Ltd. jelenleg is személyautókat, illetve hajtáslánc-komponenseket gyárt.

Az üzem, amelynek építése a tervek szerint még az idén megkezdődik, kizárólag akkumulátoros elektromos (BEV) személygépkocsikat gyárt majd. Az éves kapacitás eléri a 200 ezer darabot; az itt készülő villanyautókat Kínában, a világ első számú villanyautó-piacán értékesítik majd. Jelenleg a világszerte eladott, hálózatról tölthető elektromos járművek több mint fele Kínában talál gazdára. A szegmens piaci részesedése annak ellenére emelkedett a hatalmas ázsiai piacon 2019-ben, hogy a kínai kormány drasztikusan csökkentette az emissziómentes járművekre vonatkozó támogatások mértékét.

A Toyota, amely rövid és középtávon az öntöltő hibrid modellekre, hosszú távon pedig a hidrogén üzemanyagcellás járművekre helyezte a hangsúlyt, 2019 áprilisában, Sanghajban mutatta be első szériagyártásra kész elektromos személyautóját, a Toyota C-HR/IZOA ikerpáros emissziómentes verzióját.

A szubkompakt crossover még az idén forgalomba kerül Kínában, ahol 2025-ig bezárólag tíz különböző, tisztán elektromos (BEV) típussal bővíti kínálatát az autógyártó. Ezek egyike lehet annak a Toyota Rhombus tanulmányautónak a szériaváltozata, amelyet szintén 2019-ben, Sanghajban mutatott be a márka.

A Toyota kínai kutatás-fejlesztési részlege (Toyota Motor Engineering & Manufacturing China, TMEC) által kifejlesztett Rhombus a mostanra felnőtté érett Z-generáció saját vásárlóerővel rendelkező tagjait célozza meg különleges formai és funkcionális koncepciójával. A modell utasterének eredeti kialakításáról kapta a nevét: a vezető egyedül, középen foglal helyet, ülése hátraforgatható, így a lépcsőzetesen kialakított, háromszemélyes ülőbútorral kombinálva meghitt társasági tér alakítható ki az emissziómentes járműben.

További fél tucat BEV-tanulmányt vázolt a tavaly őszi Tokiói Autószalonon a Toyota, a vezetőt pihentető vagy ébren tartó, változó feszességű vezetőüléssel szerelt LQ-tól kezdve a különböző mobilitási szolgáltatásokra célzottan tervezett járműveken (e-Care, e-Trans, e-4me) át az üzleti és magánhasználatra különböző kivitelekben kifejlesztett ultra kompakt BEV típusig. Ezek egy része magas fokú autonóm közlekedésre képes, vagy egyenesen feltételezi a fejlett robotpilóta jelenlétét. Az utóbbit viszont kifejezetten szériagyártásra kész városi mikrojárműként mutatta be a Toyota, valószínűleg ez is felkerül a tiencsini üzem termékpalettájára.

A Toyota hivatalosan még nem kommentálta a Reuters hírügynökség által is közölt hírt, ám piaci elemzők szerint kétség sem férhet ahhoz, hogy valóban ebben az irányban indul tovább az autógyártó. „A várakozások szerint 2021-től az eddiginél is szigorúbb károsanyag-kibocsátási követelményeket támaszt a Kínában működő autógyártókkal szemben a helyi kormányzat; ezeknek pedig csak az emissziómentes járművek darabszámának radikális emelésével lehet megfelelni” – fűzte hozzá a Reuters értesüléséhez Alysha Webb, a Wards Intelligence ügynökség kínai elektromos járműpiacért felelős szakértője.

Toyota-diadal a mexikói WRC futamon

Sébastien Ogier megszerezte első raligyőzelmét a 2020-as Toyota Yaris WRC-ben, míg a Toyota Gazoo Racing World Rally Team 2017-es debütálása óta először állhatott a dobogó csúcsára Mexikóban.

Folytatódik a Toyota Yaris WRC diadalmenete a rali világbajnokságban. Miután az évadnyitó Monte Carlo ralin a második és a harmadik, majd a Svéd-ralin az első és a második helyen értek célba a Toyota Gazoo Racing World Rally Team párosai, a szezon harmadik versenyén, Mexikóban ismét a dobogó legfelső fokára állhatott fel a csapat egy versenyzője.

Ezúttal a francia Sébastien Ogier és navigátora, Julien Ingrassia bonthatott pezsgőt, megerősítve a Toyota vezető pozícióját a konstruktőri világbajnokságban. Futamgyőzelmével Ogier az egyéni tabellán átvette a vezetést csapattársától, a brit Elfyn Evans-tól. Sébastien Ogier pályafutása során hatodik alkalommal tudott győzni Mexikóban, míg a Toyota most először nyerte meg ezt a kíméletlen murvás ralit, amióta 2017-ben visszatért a rali világbajnokságba.

A hétvége első napján, március 13-án, pénteken nem fogott a babona a Toyotán. Evans a shakedown során a második legjobb időt futotta a rövid, ám annál különlegesebb Guanajuato-i szakaszon; kiváló eredményét a nap végén, immár élesben is megőrizte. Szombaton, 14-én reggel a hatodik helyről rajtolt Ogier, ám már az első murvás szakaszon felzárkózott a másodikra, majd a negyedik speciálon az élre állt, így a szuperspeciálon elért két szakaszgyőzelem után 13,2 másodperces, kényelmes előnnyel zárhatta a napot. Evans a harmadik helyen várta a vasárnapot, a Mexikóban először versenyző Kalle Rovanperä pedig a harmadik gyorsaságin elszenvedett defektje után óvatosan autózott, ami az ötödik helyre volt elég.

A Toyota lendülete vasárnap sem fogyott el. Ogier az első pillanattól fogva magabiztosan és villámgyorsan autózott, mintha Mexikó nem az első murvás versenye lett volna a Yaris-szal. A nap végére 27,8 másodpercre növelte (azaz több mint megduplázta) előnyét. A hatszoros világbajnok ezzel hatodszor állhatott fel a dobogóra a közép-amerikai országban, a Toyota Yaris pedig először tartott vele a győzelemben. Az Elfyn Evans / Scott Martin páros a negyedik, a 19 éves Kalle Rovanperä és navigátora, Jonne Halttunen pedig az ötödik helyen zárta a Mexikó-ralit.

A csapat kiváló teljesítménye azt jelenti, hogy a Toyota Gazoo Racing World Rally Team 21 pontra növelte előnyét a 2020-as bajnokságban. Az egyéni világbajnokságban Sébastien Ogier jelenleg az első, Elfyn Evans a második, Kalle Rovanperä pedig a negyedik helyen áll.

Az FIA döntése értelmében idén elmarad az Argentin-rali, így a viadal május 21-én folytatódhat Portugáliában.yota Gazoo Racing World Rally Team 21 pontra növelte előnyét a 2020-as bajnokságban. Az egyéni világbajnokságban Sébastien Ogier jelenleg az első, Elfyn Evans a második, Kalle Rovanperä pedig a negyedik helyen áll.

A 2020. évi Mexikó-rali eredménye:

 1.Sébastien Ogier/Julien Ingrassia (Toyota Yaris WRC)   2 óra 47 perc 47,6 mp
 2.Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 Coupe WRC)+27,8 mp
 3.Teemu Suninen/Jarmo Lehtinen (Ford Fiesta WRC)+37,9 mp
 4.Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota Yaris WRC)+1 p 13,4 mp
 5.Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota Yaris WRC)+2 p 20.5 mp


A 2020. évi egyéni rali világbajnokság állása a 3. forduló után:

 1.Sébastien Ogier/Julien Ingrassia (Toyota Yaris WRC)62 pont
 2.Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota Yaris WRC)54 pont
 3.Thierry Neuville/Nicolas Gilsoul  (Hyundai i20 Coupe WRC)42 pont
 4.Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota Yaris WRC)40 pont
 5.Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 Coupe WRC)38 pont


A 2020. évi konstruktőri rali világbajnokság állása a 3. forduló után:

 1.Toyota Gazoo Racing World Rally Team110 pont
 2.Hyundai Shell Mobis World Rally Team89 pont
 3.M-Sport Ford World Rally Team65 pont

LEGFRISSEBB

Megkezdődött a Toyota kínai villanyautógyárának építése

0
Helyi társvállalat bevonása nélkül hozza létre első kínai elektromosjármű-gyártó üzemét a Toyota-csoport. A 100 százalékban saját tulajdonú létesítményben már 2027-ben beindulhat a termelés. Külföldi beruházók...

TESZTJEINK