Főoldal Blog Oldal: 256

Ugyanazzal a mozgáskövető technológiával tökéletesíti az autógyártás folyamatát a Ford, amellyel az élsportolók javítják teljesítményüket

A Ford a bodytracking technológiát használja a munkások terhelésének csökkentésére: létezik egy technológia, aminek segítségével a világ legeredményesebb sportolói még tovább tudják javítani az eredményeiket, és amivel jellegzetes mozdulataik pontosan reprodukálhatók a legnépszerűbb videojátékokban. Ez a technológia most egy autóipari üzem szerelőszalagjánál is megjelent.

A Ford Valencia Motorgyár dolgozói speciális öltözéket viselnek, amit fejlett mozgáskövető technológiával szereltek fel. A Ford és az Instituto Biomecánica de Valencia (Valenciai Biomechanikai Intézet) által megalkotott kísérleti rendszer 70 dolgozó mozgását követi nyomon 21 munkaterületen – és máris annyira eredményesnek bizonyult, hogy az üzemben 75 százalékkal csökkent a sérülések száma.

A mozgáskövető technológiát általában arra használják, hogy megfigyeljék, hogyan sprintelnek vagy fordulnak a sportolók, így edzőik kielemezhetik és tökéletesíthetik a mozdulataikat. A Ford esetében ez a megoldás arra szolgál, hogy a munkavégzés kisebb fizikai terhelést jelentsen, és hogy javítsa a gyártási minőséget.
“A sportban köztudomású, hogy ha a mozgáskövető technológiával tökéletesebbre csiszolják egy sportoló mozdulatait, az komoly javulást eredményezhet,” magyarázta Javier Gisbert, a Ford Valencia Motorgyár gyártási igazgatója. “Üzemünk dolgozói hasonló technológiát használnak, aminek eredményeképpen kényelmesebbé válik a munkájuk, ez pedig rengeteget számít a hosszú munkanap során.”

A mérnökök egy ipari szakkiállításon látott öltözékből merítették az ötletet; az ott bemutatott technológia azt szemléltette, hogyan képesek a robotok az emberi mozdulatok megismétlésére. Ezt a megoldást honosították meg a Ford üzemében, méghozzá az új Ford Transit Connect és a 2,0 literes EcoBoost Duratec motor gyártásában, ami júliusban vette kezdetét.

A vékony öltözék 15 apró mozgáskövető fényszenzort tartalmaz, amelyek vezeték nélküli kapcsolatban állnak egy érzékelő egységgel. A rendszer figyeli a dolgozó mozdulatait munka közben, különös figyelemmel a fej, a nyak, a váll és a végtagok mozgására. A mozdulatokat (a számítógépes játékkonzoloknál használatos megoldáshoz hasonlóan), négy különleges, a dolgozó közelében felszerelt mozgáskövető kamera rögzíti, és ezek képéből alkotja meg a számítógép a felhasználó háromdimenziós figuráját.

Az így nyert adatokat különlegesen képzett ergonómiai szakemberek elemzik ki, segítve a dolgozóknak a helyes testtartás és mozdulatok kialakításában. A rendszer által gyűjtött adatok – például a dolgozó testmagassága vagy karjának hossza – alapján a munkaállomások is úgy tervezhetők meg, hogy kialakításuk jobban illeszkedjen a dolgozók alkatához.

A Ford azt tervezi, hogy a rendszert más európai üzemeiben is meghonosítja. Mindez szerves része a Ford 2003-ban meghirdetett törekvésének, hogy az ergonómiai technológiák és az adat-alapú folyamattervezés segítségével világszerte csökkentse a dolgozókat érő sérülések számát.

Dupla dobogót ünnepelt Alex Zanardi a UCI Parakerékpáros Pálya Világkupa idei felvonásán

A BMW márkanagykövete, Alex Zanardi egy bronz- és egy ezüstéremmel gyarapította fényes medálgyűjteményét az olaszországi Maniago városában megrendezett versenyen.

A kézihajtású kerékpárosok legfontosabb szezonnyitó eseményeként számontartott UCI Parakerékpáros Pálya Világkupa idei felvonását Alex Zanardi otthonában, Olaszországban rendezték meg augusztus első hétvégéjén. A BMW márkanagykövete – akit a kézihajtású kerékpárosok között jelenleg tízszeres világbajnokként tartanak számon – három versenyszámban mérette meg magát: a pénteken megrendezett egyéni időfutamon, a szombati pályaversenyen és a vasárnapi csapatváltóban. Az olasz sportfenomén a hétvégén egy bronz- és egy ezüstéremmel gyarapította medálgyűjteményét.

Az esti hőségben versenyző sportolók biztatására és ünneplésére hatalmas tömeg gyűlt össze augusztus első hétvégéjén az olaszországi Maniago városában. A pénteken megrendezett egyéni időfutamon Alex Zanardi a harmadik helyen végzett az egyesült államokbeli Oscar Sanchez és a holland Tim De Vries mögött, majd a szombati pályaversenyen a BMW márkanagykövete ismét bebizonyította, hogy soha nem adja fel: az olasz sportfenomén végig versenyben volt a dobogós helyezések egyikéért, a megmérettetés utolsó körében azonban néhány versenytársával egy ütközésbe keveredett. A pálya egyik technikás visszafordítójában Zanardi egyik ellenfele korlátnak ütközött, amely megdobta őt és egy másik sportolónak csapódott. A BMW márkanagykövete nem tudta elkerülni az ütközést, így hátulról nekimentek, a kézihajtású kerékpár pedig számos helyen megsérült. Alex Zanardi szervizautójában volt egy első pótkerék, az olasz sportoló így megállt és kicserélte az első kereket, a sérült hátsó helyett azonban nem talált tartalékot. A BMW márkanagykövete ezért sérült hátsó kerékkel gurult vissza a pályára, ahol végül a nyolcadik helyen intették le.

Az idei világkupa programsorozata a vasárnap este megrendezett csapatváltóval zárult, amelyben Alex Zanardi két honfitársa, Paolo Cecchetto és Luca Mazzone oldalán szállt versenybe. A trió a rajttól kezdve izgalmas versenyben volt az Egyesült Államok csapatával, a célban pedig csupán néhány centiméterrel csúsztak le a dobogó legfelső fokáról.

„Fantasztikus hétvége volt. Az éljenző tömeg szeretetével a szívemben térek haza, hatalmas öröm ez nekem” – nyilatkozta a világkupa végén a BMW márkanagykövete. „Egész életemben más-más versenyosztályokban mérettem meg magam, de a mostanihoz foghatót még soha nem éreztem: a közönség minden sportolót tapssal biztatott, de engem minden alkalommal kitörő éljenzés fogadott, amely még tovább hajtott a cél felé. Ezúttal egy ezüsttel és egy bronzzal térek haza. Bizonyos mértékig balszerencsésnek mondhatom magam, főleg a szombati pályaverseny tekintetében, de be kell vallanom, hogy rendkívül erős, kiválóan felkészült ellenfelekkel néztem szembe” – tette hozzá Zanardi.

A sportfenomén most az olaszországi Vallelunga versenypályájára utazik, ahol megkezdi kétnapos felkészülését a Német Túraautó Bajnokság (DTM) augusztus 24-26. között megrendezendő versenyhétvégéjére. A szezon hetedik felvonásának az olaszországi Misano városa ad majd otthont, ahol Alex Zanardi is rajthoz áll egy speciálisan átalakított BMW M4 DTM versenyautóval.

Civic Type R Challenge – 2018: Jenson Button megdöntötte az ötödik pályacsúcsot

Ötödik, egyben utolsó felvonásához érkezett a Type R Challenge – 2018 sorozat. Az „előadás” újfent lehengerlőnek bizonyult, ezúttal ugyanis a Hungaroringen döntötte meg az elsőkerék-hajtású, sorozatgyártású modellek köridejét az új Civic Type R. A 2 perc 10,19 másodperces eredményt az NSX Super GT kupában induló Jenson Button érte el, ami azért is érdekes, mert az F1-világbajnok pilóta 2006-ban itt nyert először GP-t, méghozzá a Hondával.

A viszonylag keskeny Hungaroring 4,38 kilométeren át kacskaringózik, 180 fokos fordulói és összetett sikánjai Európa egyik legnehezebb pályájává teszik. Ebből fakadóan ideális helyszín volt, hogy ismét megmutatkozhasson az Adaptív Lengéscsillapító Rendszer előnye, beleértve a feszes rugózást, a kiváló útfekvést és a – nagy sebességnél is tökéletes – kezelhetőséget. Szintén káprázatos teljesítményt nyújtott a precíz kormánymű és a tovább fejlesztett elektronikai csomag, miként a bődületesen erős VTEC TURBO motor is hozzájárult a rekorddöntéshez.

Az esemény után Jenson Button elmondta: „Azért jöttünk első F1-győzelmem helyszínére, hogy a Civic Type R-rel megdöntsük a fronthajtású szériaautók pályacsúcsát, és nagyon boldoggá tesz, hogy megcsináltuk.” Az első megfigyelés, amit a boxutcát elhagyva tettem, hogy mennyire semleges az autó. Olyan környezetből jövök, ahol nem a fronthajtású modellek dominálnak, így nagyon meglepő volt számomra a Type R kiegyensúlyozottsága. Természetes mivoltából fakadóan már az első métereken hatalmas élményt nyújtott, az pedig tényleg maga a csoda, hogy ennyire rövid féktávokat lehet venni egy utcai autóval. A kéziváltó ugyancsak remekül működik, ami különösen nagy öröm, hiszen manapság ezek az autók ritkán manuálisak. Nagyon jó érzés gangolni a fokozatokat, az ember sokkal közelebb érzi magát az autóhoz.”

A Hungaroring korábbi fronthajtású pályacsúcsát szintén a Honda állította be, a 2016-os rekorddöntés a Civic Type R előző generációjához köthető. A most elért kimagasló eredmény idén az ötödik volt a sorban, így teljes sikerrel zárult a „Type R Challenge – 2018”. Az új sorozat ötlete amúgy 2017 áprilisában merült fel, mikor a Civic Type R 7 perc 43,8 másodperc alatt gyűrte le a legendás Nürburgring Nordschleifét. Ez a hat rekord végleg bebetonozta előkelő pozíciójába a Civic Type R-t, kétséget kizáróan ez a kategória leggyorsabb modellje.

A rekorddöntési sorozatban a Honda öt bajnoka vett részt, ők „vitték körbe” a Civic Type R-t Európa legnevezetesebb pályáin, hogy új csúcsokat állítsanak fel a sorozatgyártású, elsőkerék-hajtású modellek szegmensében.
• Tiago Monteiro WTCR-pilóta a portugáliai Estorilban brillírozott – 2 perc 01,84 másodperc
• A BTCC-legenda Matt Neal az Egyesült Királyságban található Silverstone-ban döntötte meg a körrekordot – 2 perc 31,32 másodperc
• A japán SuperGT sorozatban versenyző Bertrand Baguette a belgiumi Spa-Francorchampson repítette a kategória csúcsára a Civic Type R-t – 2 perc 53,72 másodperc
• Esteban Guerrieri WTCR-versenyző a Magny-Cours-i aszfaltcsíkon volt a leggyorsabb – 2 perc 1,51 másodperc

A jelenlegi Civic Type R-t a tizedik generációs Civic fejlesztési programjának keretein belül dolgozták ki a mérnökök, ez volt a Honda történetének legátfogóbb ilyen jellegű projektre. A minden porcikájában új modell a hot hatch-kategória legélvezetesebb autója, ami nem meglepő, hiszen kis tömegű, rendkívül merev, alacsony súlypontú karosszéria adja alapját. Ehhez kapcsolódik a kifinomult, dupla függőcsapszeges első felfüggesztés, ami minimalizálja a hajtási befolyást, és nagy sebességnél, valamint csúszáshatáron vett kanyarokban is stabillá teszi az autót. Az új Civic Type R a Honda nagy teljesítményű ferdehátúinak hagyományát viszi tovább, ennek megfelelően a kategória legdinamikusabban gyorsuló, legnagyobb végsebességű szereplője.

Button ezzel a mondattal zárta a sorozatot: „Az új Type R megmaradt éppoly ütősnek, mint mindig is volt, egy fikarcnyit sem vesztett sármjából.”

A Toyota környezetbarát hibrid elektromos technológiája jó inspiráció a jövő luxus óceánjáróinak építéséhez

A Toyota két évtizeddel ezelőtt indította világhódító útjára a fékezési energiát elektromos energiává alakító, és így a városi forgalomban akár 50-70%-ban tisztán elektromos üzemű, fogyasztás és károsanyag kibocsátás mentes közlekedést lehetővé tevő környezetbarát hibrid technológiát.

A Toyota és prémium márkája, a Lexus az elmúlt húsz évben mintegy 12 millió hibrid autót értékesített (ez többszöröse az összes többi autógyártó összesített zöld autó értékesítéseinek), ami több, mint 90 millió tonna szén-dioxid kibocsátás és 33 milliárd liter üzemanyag megtakarítást tett lehetővé. A hibrid elektromos (HEV) technológia fejlesztésében betöltött vezető szerep mellett a közeljövőben az akkumulátoros elektromos (BEV) autózást forradalmasító szilárdtest akkumulátorok, és az abszolút zöld, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó hidrogén üzemanyagcellás elektromos technológia (FCEV) területén is élen járó Toyota ezzel minden más autógyártónál nagyobb mértékben csökkentette a közúti közlekedés környezeti lábnyomát. Kevesen tudják ugyanakkor, hogy a sokak által tisztább közlekedési és áruszállítási módnak tartott nemzetközi és belföldi hajózás szintén hatalmas károsanyagkibocsátó – különösen nagy szennyezés róható a luxus óceánjárók számlájára – ezért az utóbbi időben egyre hangsúlyosabbá vált a hajózás környezetbaráttá tételének igénye, ahol nagy szerepet kaphat a Toyota által jegyzett hibrid elektromos (és hosszútávon a hidrogén üzemanyagcellás elektromos) technológia.

A levegőbe kerülő károsanyagok csupán egy részéért felelős a közúti közlekedés: az Európai Környezetvédelmi Ügynökség tavaly decemberi jelentése szerint a szén-dioxid esetén 20%, a halmozottan egészségkárosító szálló por (PM10 és PM2,5) esetén 10%, az illékony szerves vegyületek esetén (NMVOC) 7,3%, a szmogért és savasesőkért nagymértékben felelős nitrogén oxidok (NOx) esetén 30%, a kén-dioxid esetén 0,1% róható ennek terhére. Kétségkívül drasztikusak ezek a számok, ám ha megvizsgáljuk vízi közlekedés által okozott károsanyag-kibocsátást, ott sincs okunk hátra dőlni: a szén-dioxid kibocsátás 2,06%-át, a szálló por 12,78%-át, az illékony szerves vegyületek 1,57%-át, a nitrogén oxidok 19,31%-át és a kén-dioxid 16,98%-át tudhatjuk be a vízi közlekedésnek. Jól látható tehát, hogy a szálló por és a kén-dioxid kibocsátása tekintetében a belföldi és nemzetközi hajózást még a közúti közlekedésnél is nagyobb felelősség terheli. Ami igazán megdöbbentő ugyanakkor, az az egy egységre jutó károsanyagkibocsátás a vízi közlekedés esetében: egy nagyobb méretű luxus óceánjáró naponta 150 tonna üzemanyagot éget el, egységnyi idő alatt annyi szén-dioxidot bocsát ki, mint 83.000 autó, szálló por tekintetében annyira szennyezi a levegőt, mint 1 millió autó együttvéve, kén-dioxid kibocsátása pedig 376 millió autóénak felel meg!!! A világ útjain becslések szerint ma valamivel több, mint 1,2 milliárd autó fut (és évente nagyságrendileg 90 millió új autó talál gazdára világszerte) azaz egyetlen óceánjáró luxushajó annyi kén-dioxidot bocsát ki, mint a világ teljes autóállományának egynegyede… Márpedig ilyen hajóból jelenleg 449 működik világszerte, 80 darab építése pedig folyamatban van, és ezek csak a legnagyobbak, még szó sem esett a számolatlan kisebb méretű tengeri és folyami személyszállítóról, a több, mint 52.000 nemzetközi teherszállító hajóról, a mintegy 9.278 különböző méretű hadihajóról, a több mint 10.000 szuperjachtról, és a nehezen felbecsülhető számú kisebb magán luxusjachtokról…

A szennyezési arány részben azért ilyen elképesztően magas, mert az óceánjárók társasház nagyságú motorjait általában nehézolajjal üzemeltetik, azzal a visszamaradt termékkel, ami a finomítás során az autókba kerülő benzin és gázolaj előállítása után keletkezik. Ez ugyan olcsóbb, mint a többi üzemanyag, de a kéntartalma is jóval magasabb.
Igaz, hogy a közúti közlekedés jelentette károsanyagkibocsátás a városokban éppen az emberi élettérre koncentrálódik, egészségkárosító hatása így nagyobb mértékben érvényesül (bár egy amerikai kutatás szerint meglepő módon az ózonkoncentráció az erdőkben hasonló mértékű, mint a városokban), de egy-egy luxus óceánjáró utasai a brit Channel 4 feltáró dokumentumfilmjének tanúsága szerint a hajókémények szomszédságában és mögött a londoni belvárosban mért szálló por koncentráció duplájának vannak kitéve.

Egy szó mint száz, égető szükség van arra, hogy az eddig e tekintetben nem prioritásként kezelt hajózásban is megjelenjek a környezetbarát meghajtások, idővel pedig a valódi zöld hajók. Ausztrália és Japán között már működik olyan hidrogén szállító tanker hajó, amelyet az elpárolgó hidrogén hajt, de a luxus óceánjárók területén is vannak ígéretes próbálkodások: a Carnival még az év vége előtt mutatja be a világ első, cseppfolyós gázzal üzemelő hajóját, a norvégiai Hurtigruten új hajójába elektromos motort is építenek, így ez lesz az iparág első hibrid hajtású tengerjárója (amelyet a Toyota környezetbarát hibrid elektromos technológiája inspirált), míg a Peace Boat által megrendelt Ecoship LNG-motorokkal, szélturbinákkal és hatalmas napelem vitorlákkal is fel lesz felszerelve. Rövid- és középtávon a hibrid hajók jelenthetik a leghatékonyabb megoldást, hosszútávon pedig szintén egy olyan technológia lehet a zöld hajózás kulcsa, amely szintén a Toyotához köthető. Még csupán jacht méretben, de létezik is ilyen hajó, amely nem más, mint a Toyota által támogatott Energy Observer, a világ első olyan hidrogénüzemű hajója amely menet közben, napelemek segítségével a tengervízből állítja elő (bontja) a haladásához szükséges hidrogént, amely ismét oxigénnel találkozva hidrogén üzemanyagcellák segítségével megtermeli a hajót hajtó elektromos energiát, melléktermékként nem mást, mint tiszta vizet produkálva.

A Föld körüli útra vállalkozó Energy Observer a megújuló energia alkalmazásának mintapéldája, amely megvalósítja az abszolút zöld energia körforgást. Amennyiben ezt nagyobb méretben is képesek lesznek reprodukálni a szakemberek, a hidrogén üzemanyagcellák épp úgy elhozhatják a zöld áttörést a vizeken, mint a közutakon és a vasúti, idővel pedig a légi közlekedésben.

Hidrogén üzemanyagcellás autót egyébiránt már több autógyártó kínál, a legnépszerűbb ezek közül a Toyota Mirai, a technológia széleskörű elterjedéséhez ugyanakkor a hidrogén infrastruktúra kialakítása szükséges (ennek előmozdításán erőteljesen dolgozik a világ legnagyobb autógyártóit és energetikai vállalatait tömörítő Hidrogén Tanács) jó hír ugyanakkor hogy ez a jelenlegi üzemanyagtöltőállomás-hálózat minimális átalakításával lehetséges. A Toyota ráadásul már hidrogén üzemanyagcellás targoncákat és a zöld tömegközlekedést forradalmasító hidrogén üzemanyagcellás buszt is kínál, de a napokban érkezett hír a japán gyártó hidrogén üzemanyagcellás kamionjának prototípusáról is.

Új Ford Transit: könnyített szerkezetű fülkés alvázkivitel, alacsony platómagasság, 200 kilogrammal nagyobb teherbírás

A Ford Transit új, könnyűszerkezetes fülkés alvázkivitele alacsony platómagasságával rengeteg könnyen pakolható felépítmény hordozására alkalmas, így különösen ideális városi elosztó- és szállító feladatokra.

A Ford európai Transit Center hálózatában megrendelhető új változat hátsó vázmagassága 100 mm-rel alacsonyabb az elsőkerék-hajtású Transit alapmodellekénél, így különösen alacsony platómagasság alakítható ki, ami jelentősen megkönnyíti a rakomány ki- és bepakolását.

A hagyományos szerkezetű fülkés alvázas Transitokhoz képest a 200 kilós tömeg megtakarítással a teherbírás is megnövekedett, amelynek előnyei különösen könnyűszerkezetes felépítményekkel használhatók ki. A tömegcsökkenés az üzemeltetés költségét tekintve is előnyökkel jár, hiszen jótékonyan hat a fogyasztásra.

A könnyűszerkezetes vázú kivitel az Európában változatlanul sikeres, kéttonnás teherbírású Transit sorozatra épít. Idén, 2018 júniusáig összesen 52 100 új Transit talált gazdára az európai piacokon, ami 13 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest.

„A Transit sikereinek kulcsa a hatalmas méret-, felépítmény-, és hajtásláncválaszték, amit ez az új változat tovább bővít és erősít” – mondta Hans Schep, a Ford Európa haszonjárműves üzletágának vezetője. „Az új könnyűszerkezetes alvázú Transit izgalmas lehetőségeket kínál alacsonypadlós felépítmények építésére, olyanokéra, amelyeknél a könnyű ki- és berakodás különösen fontos szempont.”

A könnyűszerkezetes fülkés alvázkivitel az előkerék-hajtású Transit családra épül, és alapesetben hátsó fülkefal nélkül készül, hogy az esetleges egyedi építésű, zárt felépítmény innen is könnyen megközelíthető legyen.

A vevők háromféle tengelytáv közül választhatnak: a széles nyomtávú hátsó futómű a leghosszabb változathoz alapáron jár, a két rövidebbhez pedig megrendelhető. Mindhárom hosszvariáns legnagyobb megengedett össztömege 3,5 tonna.

A motorok valamennyi kivitelben a Ford 2,0 literes EcoBlue turbódízelei 130, vagy 170 LE-s teljesítménnyel, és hatfokozatú, kézi kapcsolású sebességváltóval.* A vevők a városi kiszállító, elosztó feladatokat jelentősen megkönnyítő hatfokozatú automata sebességváltót is választhatnak.

Bemutatkozott a limitált szériás Lexus LC Yellow Edition

A világ vezető környezetbarát hibrid elektromos prémium gyártója, a Lexus Yellow Edition néven új exkluzív változattal rukkolt elő a hibrid és V8-as benzines változatban is elérhető LC szupersport kupéból, a márka egyik legfényesebb ékkövéből.

Az élénk, szemkápráztató sárga külső fényezésre egyedi belső hangulatok felelnek, fekete, fehér és meleg sárga színekben, miközben az utastéri anyagok között az olyan kiváló minőségű anyagok találhatók meg, mint a fél anilin bőr és az Alcantara. A Sport+ felszereltség tartalmazza a Lexus Dynamic Handling (LDH) rendszert négykerék-kormányzással, a Torsen-rendszerű differenciálművet, a 21 colos kovácsolt vas könnyűfém keréktárcsákat, valamint a szénszálból készült tetőt és aktív hátsó szpojlert. Az utastérben olyan egyedi extrákat találunk, mint a head-up display (HUD), az Alcantara tetőkárpit, és a 10 irányban állítható elektromos első ülések félanilin bőrkárpitozással.

A Lexus bemutatja a kategória zászlóshajója, a minden még a legoptimistább előzetes várakozásokat is túlszárnyalóan népszerű LC kupé legújabb változatát, az LC Yellow Editiont. A névhez igazodva élénksárga fényezést kapott a Lexus többszörösen díjnyertes luxuskupéjának új változata. Az így kapott eredmény szemkápráztató. Az egyedi külső fényezés hangulata természetesen az utastérben is folytatódik, ahol a fekete ajtóelemeket sárga Alcantara betétek díszítik, míg a takumi mesterekre jellemző alapossággal készített sárga árnyalatú varratok a fehér bőrüléseken a műszerfal szélein, a kormánykeréken és a középső könyöklőn is megtalálhatók. Az utastérben ezenfelül olyan egyedi extrákat találunk, mint a head-up display (HUD), az Alcantara borítású tetőkárpit, és a 10 irányban állítható elektromos első ülések félanilin bőrkárpitozással. A szemkápráztató LC Yellow Edition változat megkapta a Sport+ csomagot is mely számos fejlett menetdinamikai megoldással egészíti ki a modell amúgy sem szegényes szolgáltatásait. Agilis, és minden korábbinál biztonságosabb kezelhetőség és fantasztikus irányíthatóság érhető el a Lexus Dynamic Handling (LDH) rendszerrel, melynek része a változtatható áttételű kormányzás (VGRS), valamint a négykerék-kormányzás is, amely egymástól függetlenül szabályozza az első és a hátsó kerekek egymáshoz viszonyított elfordulását. Az LDH a Torsen-rendszerű differenciálművet is megkapta.

További egyedi külső jellemzők közé tartoznak a 21 colos kovácsolt könnyűfém keréktárcsák, valamint a strapabíró, mégis könnyű szénszálból készült tető és az aktív hátsó szpojler. A hátsó szpojler különösen fontos szerepet játszik a jármű stabilitásának fenntartásában, ezért 80 km/h feletti sebességnél automatikusan kinyílik. A vadonatúj Yellow Edition kivitel mindkét – a Lexus forradalmi öntöltő Multi Stage Hybrid rendszerével szerelt LC 500h, valamint a benzines V8-as, 477 lóerős, 10 fokozatú automata sebességváltóval szerelt LC 500-as – változatánál elérhető lesz. A Lexus LC Yellow Edition kupé októberben a Párizs Autószalonon is feltűnik. Az első megrendelt példányokat már ez év őszétől szállítják ki az ügyfelek részére.

Vegyen Peugeot 205 T16-ot egy Ferrari áráért!

Egy egzotikus autókra szakosodott holland kereskedés az év legizgalmasabb vételét kínálja eladásra: egy hibátlan állapotú B-csoportos Peugeot 205 T16-ot a ralisport hőskorából.

A Peugeot történetének egyik legsikeresebb, legismertebb és legfontosabb típusa volt az 1983-ban bemutatott 205-ös. Számtalan nemzetközi szakmai és közönségdíj ismerte el forradalmian újszerű konstrukcióját és kivételes formatervét, halhatatlan legendává azonban nem ezek, még csak nem is a Pininfarina-stúdió által megálmodott kabrió modell tette, hanem egy korlátozott példányszámú és még korlátozottabb használati értékű szériája: a 205 T16.

A rali-világbajnokság legfelsőbb osztályában, a B-csoportban érdekelt Peugeot a 205 háromajtós verziójára építette fel versenyautóját, és a korabeli szabályzat megkövetelte egy legalább 200 darabos homologizációs széria legyártását. Így készült el az utcai kivitelű T16, amely megjelenésében nagy vonalakban emlékeztetett ugyan az alapmodellre, de műszakilag az égvilágon semmi köze nem volt hozzá. A homologizációs követelmények miatt összkerékhajtását és 1.8 literes turbómotorját (amelyet keresztben, a hátsó tengely elé építettek be) a versenyautótól örökölte, ám azzal ellentétben „csupán” 200 lóerőre volt képes – a versenyautó csúcsteljesítménye több mint kétszer ekkora volt, ám egy könnyű, rövid tengelytávú utcai autóban ez is életveszélyesnek bizonyult.

Szerencsére nem is juthatott hozzá bárki: korabeli árakon annyiba került, mint egy Porsche vagy Ferrari – és ritkasága okán értékét legalább olyan jól is tartja, mint azok. A holland Veni Vidi Vici által eladásra kínált autó a 123-as alvázszámú példány, amelyet 1985 nyarán adtak át eredeti tulajdonosának a németországi Kölnben. Két évvel később Svájcba került, majd 1990-ben – ekkor már féltett gyűjtői kincsként – visszautazott Németországba, ahol 26 éven át gazdagította ugyanannak a rajongónak a gyűjteményét.

2016-ban ismét gazdát cserélt, és mivel ekkor már régóta állt, új tulajdonosa teljes körűen restauráltatta – csak a felújítás költségei 15 ezer euróra rúgtak! A mindössze 11 500 kilométert futott homológ utcai versenyautó műszakilag tökéletesen üzemképes, esztétikailag pedig makulátlan állapotban várja új gazdáját; nosztalgikus és külön érdeklődésre számot tartó részlet, hogy az első (nem hajtott) kerekeken még az eredeti, gyári abroncsok találhatók.

A különleges kincs irányára az újkori költségek és a jelenlegi, gyakorlatilag nem létező kínálat fényében csaknem racionális 195 ezer euró, azaz mintegy 63 millió forint. Ennyiért persze akár egy új McLaren 570S, Porsche 911 Turbo S vagy Ferrari Portofino is a miénk lehet – de olyat bárki vehet…

Dinamikusabb megjelenéssel érkezik az új Honda CR-V

A világ legnagyobb példányszámban eladott szabadidő-autójának, a Honda CR-V-nek megérkezett vadonatúj változata. A stílusos, sportos külső megjelenés ismerős sziluettel és prémium minőségű belsőtérrel társul.

Főbb jellemzők:

• 35 mm-rel szélesebb és 15 mm-rel magasabb az elődmodellnél, ugyanakkor megjelenése dinamikusabb, hasmagassága pedig 35 mm –rel nagyobb
• A hosszabb (30 mm-rel) tengelytávból fakadóan erőteljes, atletikus kisugárzás jellemzi az új CR-V-t, nem mellesleg nagyobb lett a beltér
• Fejlett aerodinamikai kialakítás, melynek az elsőként alkalmazott Honda Aktív Hűtőrács is része, amely az aerodinamikai hatékonyság érdekében bezáródik, de amikor hűteni kell, kinyílik
• Kiváló minőségű anyagokból összeállított, prémium utastér, szélvédőre vetített adatok (head-up display) és fűtött kormány

Az erős, benzines motor a kimagasló valós használati értéket ötvözi a kellemes vezetési élménnyel

• Az 1.5 VTEC TURBO motort kategóriaelső teljesítmény és egyedülálló üzemanyag-hatékonyság jellemzi
• Hatfokozatú kézi vagy tovább fejlesztett CVT-váltóval rendelhető
• A hivatalos mérések alapján a CO2 kibocsátás csupán143 g/km, az üzemanyag-fogyasztás pedig akár 6,3 l/100 km is lehet
• A fejlett technikai megoldások révén csökkent a tömeg és a belső súrlódás, ami a teljesítmény és a hatékonyság növekedését vonta maga után

A kifinomult futóműrendszer lenyűgöző menetdinamikát és példaértékű menetkomfortot garantál

• A váz könnyebb és erősebb, mint valaha, többek között ennek tudható be a finoman hangolt menetdinamika
• A karosszériaszerkezet gyártásához ultra nagy szakítószilárdságú acélt is felhasználnak, így merevebb a konstrukció és menetbiztonság terén is jobban teljesít
• A vadonatúj futómű kivételes menetkomforttal ruházza fel a típust, és magával ragadóvá teszi a vezetési élményt
• A kategória legkifinomultabb utastere. A kényelmet egyebek mellett zajkioltó technika fokozza

A tovább fejlesztett műszaki alapok jelentősen növelik a CR-V AWD használati értékét

• A szabad hasmagasság nőtt, a tömegközéppont talajhoz viszonyított távolsága azonban nem változott
• Az összkerékhajtású kivitel 201 mm-es hasmagassága 35 mm-rel múlja felül az elődmodellét
• A Honda által kidolgozott vezérlőszoftver fokozza a terepképességeket és gyorsabb kanyarvételeket tesz lehetővé
• A összkerékhajtási rendszer automatikusan lekapcsolja a hátsó tengelyt, ha nincs szükség fokozott tapadásra

Kategóriaelső helykínálat – ez minden idők legnagyobb CR-V-utastere

• A nagyobb tengelytávnak és a szélesebb kocsitestnek hála hossznövekedés nélkül válhatott tágasabbá a belsőtér
• Több hely és tárolórekesz minden utasnak, plusz – a modell történetében először – hétszemélyes változatban is megrendelhető a CR-V (AWD)
• Kategóriaelső méretű csomagtartó, 160 mm-rel szélesebb ötödik ajtó, 250 mm-rel mélyebb poggyásztér, melynek kapacitása 561 liter
• A technikai csemegék között olyan ínyenc falatokat találunk, mint az egy mozdulattal dönthető ülések vagy a mozgásérzékelős, motoros mozgatású csomagtérajtó

 

A CR-V menetbiztonsági szempontból is az iparág legjobbja, a Honda Sensing rendszer minden modellváltozathoz alapáron jár

• Az új, speciális karosszériaszerkezet és a tovább fejlesztett menetbiztonsági kiegészítők hozadékaként még biztonságosabbá vált a CR-V
• Az ütközési energia felemésztéséről a Honda díjnyertes Fejlett Kompatibilitású Karosszériaszerkezete (Advanced Compatibility Engineering™, ACE™) gondoskodik
• Az aktív menetbiztonsági eszközöket magában foglaló Honda SENSING™ csomag minden modellváltozathoz alapáron jár
• Az új CR-V fejlesztésénél az volt a cél, hogy a legújabb, legkeményebb Euro NCAP törésteszten is ötcsillagos minősítést szerezzen

200 lóerős 1.6-os benzinessel bővül az Opel Insignia modellek motorpalettája

Az Insignia második generációjának 2017 februári rajtja óta máris több mint 155 ezer megrendelés futott be az Opel sportosan elegáns zászlóshajójára. Most pedig még vonzóbb lesz az Insignia-család: új, 147 kW/200 lóerő teljesítményű 1,6 literes, közvetlen befecskendezésű benzines turbómotor gazdagítja a hajtómű-portfóliót, hatfokozatú sebességváltóval vagy hatfokozatú automatával kiegészítve.

Az Opel Insignia Grand Sport, az Insignia Sports Tourer és az Insignia Country Tourer máris megrendelhető az 1.6 Direct Injection Turbóval. (Fogyasztás[1] Grand Sport: városban 8,4-8,0 l/100 km, országúton 5,6-5,3 l/100 km, kombináltan 6,6-6,3 l/100 km, 153-145 g/km CO2; Sports Tourer: városban 8,6-8,3 l/100 km, országúton 5,6 l/100 km, kombináltan 6,7-6,6 l/100 km, 154-151 g/km CO2; Country Tourer 1.6 közvetlen befecskendezésű benzines turbó kizárólag automatával: városban 8,6 l/100 km, országúton 5,6 l/100 km, kombináltan 6,7 l/100 km, 156 g/km CO2). Az Opel Insignia Grand Sport 1.6 Turbo induló listaára 9 360 000 forint hatfokozatú sebességváltóval, Dynamic felszereltséggel.

A négyhengeres 5500/perc fordulatszámnál adja le 147 kW/200 LE csúcsteljesítményét, a 280 newtonméteres nyomatékmaximum pedig 1650 és 4500 között áll rendelkezésre. Ez 235 km/órás sebesség elérését teszi lehetővé, a gyorsulási idő nulláról százra (változattól függően) 8,4 – 7,7 másodperc.

A teljesítménykifejtés és a hatékonyság a lehető legjobban illik a lágyan kapcsoló automatához. A vele felszerelt autók ráadásul profitálnak az alapfelszerelés részét képező mechatronikus FlexRide futóműből is, amely a másodperc töredéke alatt illeszti a csillapítást a pillanatnyi menetállapothoz, és „Sport“ vagy „Tour“ módba kapcsolható – a vezető választhatja meg a sportosság vagy a komfort mértékét.

A finompor-emisszió lehető leghatásosabb csökkentése érdekében a motorhoz közeli benzines részecskeszűrőt alkalmaztak. Ez a beépítési mód teszi lehetővé a szűrőbe jutott részecskék optimális oxidációját. Így az Insignia 1.6 Direct Injection Turbo már most teljesíti a valós közlekedés menethelyzeteit figyelembe vevő (RDE = Real Driving Emissions) jövőbeli Euro 6d-TEMP emissziós szabvány szigorú határértékeit.

Az Opel Insignia éppúgy megfelel hatékony cégautónak, mint komfortos utazó-, illetve családi járműnek. Vásárlóinak előnyére válik számos élvonalbeli megoldás, mint az adaptív sebességszabályozó, a vakításmentes IntelliLux LED® mátrixfényszóró, vagy az ergonomikus aktív ülés az „Egészséges Hát Munkacsoport” (AGR) tanusítványával. Az 1.6-os benzines turbómotorral együtt indulnak az Opel csúcsmodelljében az új generációs infotainment-rendszerek. A Multimedia Radio és a Multimedia Navi Pro nemcsak funkcionalitásában elsőrangú, hanem stílusos dizájnjával és ösztönös kezelhetőségével is. Az utasok rögtön felismerik az akár nyolccolos színes érintőképernyőről, míg a vezetőt a látóterében elhelyezett, jól áttekinthető információs kijelző tájékoztatja. A Multimedia Navi Pro vetített kijelzéssel egészíthető ki.

A BMW szerint ideális helyszín Debrecen

Debrecen infrastruktúrája, logisztikai kapcsolatai és a BMW meglévő beszállítói hálózatának elhelyezkedése miatt – ideális helyszín az autógyártó csoport gyártókapacitásának bővítésére – derült ki a cég keddi közleményéből.

A környék szakképzett munkaereje szintén jelentős előny volt a helyszín kiválasztáskor. Az ezer új gyári munkahely mellett számos új munkalehetőség lesz a beszállítóknál és egyéb szolgáltatóknál – írták.

A tájékoztatás szerint a beruházás értéke meghaladja majd az egymilliárd eurót, az új üzemben akár évi 150 ezer járműt gyárthatnak majd.
Harald Krüger, a BMW Group igazgatótanácsának elnöke kiemelte, a BMW Group új gyáregységének létrehozása segíti majd a cég globális növekedését, és erősíti pozícióját Európában, egyensúlyt teremtve így az ázsiai, amerikai és az európai kontinens gyártóbázisai között.

Európa a BMW gyártóhálózatának legnagyobb szereplője. 2018-ban több mint 1 milliárd eurós befektetéssel fejlesztik a cég németországi gyárait, hogy azokat felkészítsék az elektromos járművek gyártására – emelte ki a vállalat első embere.
Oliver Zipse, a BMW Group Igazgatótanácsának gyártásért felelős vezetője hangsúlyozta, a jövőben a BMW Group minden európai üzeme képes lesz elektromos és hagyományos meghajtású modellek előállítására.

A debreceni gyáregység képes lesz ugyanazon a soron hagyományos robbanómotorral és elektromotorral ellátott járművek előállítására – tette hozzá.
A közlemény szerint Európa a BMW Group legfontosabb piaca, ahol 2017-ben 1,1 millió autót adott el, a vállalat értékesítésének 45 százalékát.
A BMW Group 2018 június végéig a kontinens számos országában növelte eladásait, amelyek meghaladták az 560 ezer darabot, 1,2 százalékos növekedést mutatva 2017 hasonló időszakához képest.

A BMW Group 2004-óta van jelen Magyarországon saját képviseleti irodával. A vállalat évek óta kiváló kapcsolatot ápol azzal a magyar beszállítói körrel, amelytől tavaly 1,4 milliárd euró értékben szerzett be különböző alkatrészeket és rendelt szolgáltatásokat.

Forrás: MTI

LEGFRISSEBB

Visszatérhet a Škoda 110 R kupé

0
A Škoda dizájnerei ismételten visszanyúltak a múlt egy ikonikus modelljéhez, és modern formában álmodták újjá a legendás 110 R faros kupét. Az eredeti típus...

TESZTJEINK