Főoldal Blog Oldal: 255

Júliusban tovább emelkedtek a BMW Group eladási mutatói

A müncheni vállalatcsoport globális értékesítési sikertörténetén belül a BMW márka is új önálló rekordot ért el, miközben a hálózatról tölthető modellpaletta iránti első hét havi kereslet már több mint 40 százalékkal szárnyalja túl a tavalyi év hasonló időszakának eladásait.

2018 hetedik hónapjában a BMW Group mindegyik főbb piacán növelte értékesítési eredményeit, új júliusi rekordot állítva be a BMW, MINI és Rolls-Royce modellek eladása terén. Szám szerint ez 181 051 darab új autót jelent, amely 0,2 százalékos értékesítési fejlődésnek felel meg. A Münchenben székelő vállalatcsoport idén január és július között világszerte 1 423 565 darab új modellt adott át ügyfeleinek, amely az előző év hasonló időszakához viszonyítva 1,6 százalékos abszolút gyarapodás.

„Hosszú távon fenntartható, folyamatosan nyereséges növekedési modellünk sikeresnek bizonyul, hiszen az iparágat sújtó számos hátráltató tényező ellenére is több ügyfélhez jutunk el, mint eddig bármikor” – mondta Pieter Nota, a BMW AG igazgatótanácsának BMW-értékesítésért és márkamarketingért felelős tagja. „A BMW X modellpaletta tagjai iránt mutatkozó ügyfélérdeklődés továbbra is töretlen, az új BMW X3 kínai gyártásának beindításával és dél-afrikai bevezetésével létrejövő még szélesebb modellelérhetőség pozitív értékesítési hatásai pedig már most kézzelfoghatóak. A hálózatról tölthető modelljeinket övező folyamatos, egyre intenzívebb kereslet ugyancsak nagy örömmel tölt el minket, idén már összesen több mint 40 százalékkal több BMW i modellt, BMW iPerformance típust és plug-in hibrid MINI-t adtunk el, mint egy évvel ezelőtt” – tette hozzá Pieter Nota.

2018 januárja és júliusa között a BMW Group világszerte összesen 71 310 darab tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt modellt értékesített, amely 40,6 százalékkal múlja felül az előző esztendő hasonló időszakának eredményét. A BMW i modelleket, a BMW iPerformance típusokat és a plug-in hibrid MINI-t egyesítő portfólió csak júliusban 10 649 ügyfél tetszését nyerte el, amely 30,9 százalékos emelkedésével még tovább szilárdítja a müncheni vállalatcsoport prémium elektromos mobilitás terén elfoglalt abszolút iránymutató pozícióját. A plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt BMW 5-ös sorozat (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 2,1 – 2,3 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 13,3 – 13,9 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 47 – 52 gramm / km) helyi gyártásából következő, egyre átfogóbb modellelérhetőségnek köszönhetően 2018-ban a müncheni vállalatcsoport legnagyobb önálló piacának számító Kínában több mint hatszorosára, az esztendő első hét hónapjára vetítve szám szerint 8 078 darabra nőtt a BMW Group hálózatról tölthető modelljei iránti ügyfélkereslet. A január és július közötti időszakban számos egyéb országban is emelkedett a tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt gépkocsik iránti érdeklődés, az Egyesült Államokban például 39,5 százalékkal (13 874 darabra), Nagy-Britanniában pedig 34,3 százalékkal (9 923 darabra).

A BMW márka 154 531 darabos globális eladással zárta az idei esztendő hetedik hónapját, amely 0,7 százalékos fejlődést jelent. A sikertörténetből a bajor prémiumgyártó összes modellsorozata és mindegyik értékesítési régiója kivette a részét. A vállalat egész éves értékesítési mutatója ezzel 1 213 833 darabra nőtt, amely éves viszonylatban 1,9 százalékos abszolút gyarapodásnak felel meg. Az új BMW X3 kínai gyártásának beindításával és dél-afrikai bevezetésével, plusz az Egyesült Államokban működő gyártási kapacitással a modell globális eladási mutatója idén júliusban 15 482 darabon állt meg, amely 52,3 százalékkal haladja meg az előző július teljesítményét. A BMW már az év legelején világméretűre fejlesztette az új 5-ös sorozat elérhetőségét, amelynek eredménye január óta folyamatosan visszaköszön a vállalatcsoport értékesítési mutatóiban: az idei év első hét hónapjában a modellre globális szinten 221 732 megrendelés érkezett, amely 16,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A MINI idén szinte darabra pontosan képes megismételni a tavalyi esztendőben produkált rendkívül magas eladási eredményeket, a január és július között értékesített 207 675 darab új autó mindössze 0,2 százalékkal marad el az előző évi mutatótól. Júliusban a brit prémiumgyártó 26 244 darab négykerekűt adott át ügyfeleinek, amely a tavalyi július tükrében 2,7 százalékos csökkenést jelent.

2018 kimagaslóan intenzív esztendőként vonul be a BMW Motorrad történelemkönyvébe, miután a müncheni vállalatcsoport nem kevesebb, mint kilenc új modellről rántja le a leplet. Az újítási hullámmal párhuzamosan végrehajtott termelésoptimalizálás az új modellek leszállítási idejére is hatással van, a gyártó azonban ettől függetlenül abszolút értékesítési növekedést irányoz elő az idei évre. A január és július közötti időszakban a BMW Group kétkerekű divíziója 101 839 darab új robogót és motorkerékpárt adott el, amely éves viszonylatban 1,3 százalékos csökkenés.

A BMW és a MINI értékesítési eredményei a legfőbb régiókban

Az idei esztendő első hét hónapjában a BMW Group abszolút eladási növekedéséhez a vállalatcsoport mindhárom főbb értékesítési régiója hozzájárult, az egyes piacokon tapasztalható gazdasági nehézségek ellenére is.

Újabb felmérést végzett a Toyota Magyarországon

Izgalmas reprezentatív felmérést végzett a Toyota Magyarországon. A prémium márkájával, a Lexusszal együtt a hazai hibrid eladások mintegy 80%-át és a piac öt legnépszerűbb hibrid elektromos autóját jegyző Toyota kommunikációjának fontos pillérét jelenti a környezettudatos autózás.

A városi forgalomban akár 50-70%-ban tisztán elektromos üzemű, károsanyagkibocsátás mentes közlekedést lehetővé tévő hibrid elektromos technológiát két évtizede világhódító útjára indító japán autógyártó arra volt kíváncsi, mennyire kötik hozzá a hibrid hajtást a magyarországi autóvásárlók, és jelent-e érdemi pozitív hatást a márka megítélésében.

A prémium márkájával, a Lexusszal együtt világszerte immár több mint 12 millió, Magyarországon pedig több mint 10.000 környezetbarát hibrid elektromos autót értkesítő Toyota kínálja a piac legszélesebb hibrid modellportfólióját: Magyarországon a városi kisautó Toyota Yaristól a Lexus LC szupersportkupéig összesen 16 Toyota és Lexus hibrid érhető el, az új modellek érkezésével pedig ez a szám hamarosan eléri a 20-at. A Toyota európai (és magyarországi) eladásainak mára 40%-át teszik ki a hibridek, a Lexus esetében pedig 95%-os ez az arány. A Toyota és a Lexus együtt a világszintű hibrid elektromos értékesítések 52%-át, az összes zöld autó eladásnak pedig 38%-t jegyzi. A Toyota ezzel kétségkívül a világ legzöldebb autógyártója, de vajon ezzel mennyire vannak tisztában a hazai autóvásárlók, és befolyásolja-e ez a szempont vásárlási döntésüket egyáltalán? A japán autógyártó reprezentatív magyarországi felmérése ez utóbbi kérdésekre kereste a választ.

Toyota: I love hybrid

A fentiek ismeretében érhető, hogy a Toyota kommunikációjának fontos pillérét képezi a fenntartható mobilitás és a környezetbarát autózás. A hibrid elektronos technológiát két évtizede világhódító útjára indító és fejlesztésében azóta is élenjáró vállalat mindezt egy ideje vizuális üzeneteiben is megjeleníti: az ’I love hybrid’ üzenet, azaz egy nagy I betű, majd egy kék szív és a hybrid szó nem csupán a kék emblémájukról egyébként is messziről felismerhető hibrid Toyoták szélvédőjére kerül fel matricaként, hanem az elmúlt időszakban Magyarországon visszaköszönt óriásplakátokon, nyomtatott és online hirdetésekben, valamint TV-szpotokban egyaránt. Az üzenet vizualitásának erejét, és az egyfajta környezettudatos pozitív összetartozás konnotációját jól jelzi, hogy miután elkezdtek megjelenni a matricák az újonnan átadott, hazánkban vásárolt hibrid Toyotákon, a hibrid Toyotájukat korábban használtan, külföldről behozó autóvásárlók közül rengetegen keresték meg a gyártó hazai ügyfélszolgálatát, hogy ők matricát kérjenek és feltegyék az autójukra. A hibrid elektromos Toyotát használók tehát egyértelműen azonosították az üzenetet, de vajon a Toyota márkával korábban személyes tapasztalattal nem rendelkezőket is megszólította a kampány?

A környezettudatosság és a hibrid trendi

A tanulmány tanúsága szerint, ha a felmérésben résztvevőknek azt a kérdést teszik fel, hogy mely autómárkákat vennének számításba új autó vásárlása esetén, a Toyota 34%-al a második helyen áll – ez egyébként egybecseng a márka magyarországi piaci teljesítményével, ahol a magánvásárlók körében a Toyota a második legnépszerűbb márka. Érdekesség egyébiránt, hogy a Toyota valamelyest népszerűbb a férfiak, mint a nők körében, bár ez kétségkívül változóban van, ahogyan a kor szerinti megoszlás is, ahol az új modellek trendi dizájnjának köszönhetően jelentősen nőtt a fiatalabb korosztály súlya a Toyotát preferálók között. Végzettség tekintetében azt láthatjuk, hogy a Toyotát egyaránt kedvelik a diplomások és a felsőfokú végzettséggel nem rendelkezők, a földrajzi megoszlást illetően pedig a márka valamelyest kedveltebb a fővárosiak körében.

Változtat-e a Toyota népszerűségén ugyanakkor az, ha a potenciális autóvásárló összeköti a márkát a környezetbarát hibrid elektromos technológiával? Az elemzés során kiderült, hogy egyértelműen igen: azok között, akik találkoztak az „I love hybrid” üzenettel, és összekötötték azt a Toyotával, 52%-ra ugrott, azaz másfélszeresére nőtt a márka preferenciája!

Toyota = hibrid elektromos = környezetbarát

A megkérdezettek először a nagy I betűt és a kék szívet látták, és megkérdezték tőlük, tudnák-e folytatni a mondatot. Ezt követően megmutatták a teljes „I love hybrid” feliratot, és megkérdezték tőlük, vajon tudják-e melyik márka üzenete ez. A letakart hirdetést látva a megkérdezettek 17%-a mondta azt, hogy már látta a hirdetést, ami már önmagában is nagyon magas eredménynek számít, a letakarást felfedve pedig már a válaszadók 32%-a ismerte fel az „I love hybrid” hirdetést.

Érdekes, hogy még azoknak a 13%-a is, akik saját bevallásuk szerint nem látták/ismerték fel a hirdetést, a hybrid szóval egészítette ki azt, 3%-uk pedig úgy gondolta, Toyota hirdetésről van szó (további 3% Telenort vagy Budapestet írta a szív után). Azok közül viszont, akik korábban már látták a hirdetést, 72% egészítette ki a hiányos szöveget a hybrid szóval, ami meglehetősen magas aránynak számít.

Amikor a megkérdezettek a teljes „I love hybrid” feliratot látták, márkanév nélkül, 76%-uk (a férfiak esetében 80%, a nők esetében 71%) a Toyotával kötötte azt össze, ami egyértelműen azt jelzi, hogy a megkérdezettek a Toyotával azonosítják a környezetbarát hibrid elektromos technológiát. Az is meggyőző, hogy a megkérdezettek 95%-a számára egyértelmű volt, hogy az „I love hybrid” üzenet egy autóipari terméket népszerűsít. A válaszadók 42%-a gondolta úgy, hogy az „I love hybrid” üzenet a környezettudatosságot közvetíti, 39% a hibrid elektromos technológia területén betöltött piacvezető szerepre asszociált. A megkérdezettek 36%-a úgy gondolja, hogy a hirdetés azt üzeni, hogy a hibrid autók tulajdonosai szeretik az autójukat, 16% a megbízhatósággal, 8% a kimagasló értékkel, 5% pedig a rendkívüli élettartammal köti össze a hibrideket.

A legtöbben az autókra kihelyezett matricákon és óriásplakátokon találkoztak az üzenettel
Azok közül, akik korábban már látták az „I love hybrid” üzenetet, 33% látta autókra ragasztott matricán, 30% óriásplakátokon, 27% online hirdetésekben, 10% az épületek tetekén kihelyezett hirdetőtáblán, 9% pedig nyomtatott magazinokban (ezek között természetesen akad átfedés). Az autóra kihelyezett matrica azért egészen érdekes, mert kevesen gondolnák, hogy ekkora súlya van egy üzenet vizualizálásában, ráadásul, mint az korábban megemlítésre került, sokan önként, tudatosan helyezik ki a matricát az autóra, egyfajta összetartozásként és önmeghatározásként, és büszkék arra, hogy környezetbarát autót használnak.

Na jó, de tudjuk hogyan működik a hibrid elektromos autó?

A felmérés kitért a hibrid elektromos autók működési mechanizmusára is, ami gyakorlatilag egy benzines és egy elektromos motor kombinációját jelenti, utóbbit a fékezési energia által megtermelt árammal feltöltött akkumulátorok hajtják, külső töltés tehát nem szükséges, az autó pedig a használattól és az akkumulátorok töltöttségi szintjétől függően maga vált az elektromos és benzines üzemmód között, városi forgalom során akár 50-70%-ban tisztán elektromos üzemű közlekedést téve lehetővé. A megkérdezettek 57%-a tisztában volt ezzel, 34% ugyanakkor még ma is úgy gondolja, hogy külső hálózati töltés szükséges a hibrid elektromos autókhoz (HEV). Létezik ugyan az úgynevezett plug-in hibrid technológia (PHEV), amit szintén a Toyota jegyez, ahol egy addicionális, az elektromos hálózatról tölthető akkumulátor révén további tisztán elektromos kilométerek érhetőek el, ezen autók eladásai ugyanakkor még meglehetősen marginálisak, részben azért, mert a tulajdonosok nemigen töltögetik őket, és előnyben részesítik az öntöltő hibrid elektromos autókat. Érdekesség, hogy a férfiakat a jelek szerint jobban érdekli a konkrét működési elv, közülük 63% volt tisztában azzal, hogy a hibrid autók nem igényelnek külső töltést. Ami szintén érdekesség, hogy a leginkább a 36-45 év közötti korosztály volt képben a hibrid autók működésével (61%), és a diplomával nem rendelkezők nagyobb része (59%), tudta, hogy az autó nem igényel külső töltést, mint a diplomásoké (53%).
Szembeötlő ugyanakkor, hogy azok közül, akik tudták, hogy az „I love hybrid” üzenet a Toyotához köthető, az áltagosnál magasabb, 66% volt azok aránya, akik képben voltak a hibridekkel.

Működik a Toyota üzenete?

A felmérésben résztvevők 86% gondolta úgy (egyébiránt helyesen), hogy a Toyota hibrid elektromos technológia vezető fejlesztője, azok közül pedig, akik tudták, hogy ez egy Toyota hirdetés, 98% volt az arány, a hirdetés tehát úgy tűnik elérte célját. A hirdetés által megfogalmazott üzenettel, a környezettudatossággal 56% érezte úgy, hogy azonosulni tud (Budapesten 59%, vidéken 52%). Érdekes, hogy a diplomával nem rendelkezők e tekintetben megint csak nagyobb értéket értek el (58%), mint a diplomások (52%). Azok közül, akik tudták, hogy Toyota hirdetésről van szó, az azonosulás aránya 72%, azaz a Toyotával kapcsolatban egyértelműen átment a környezettudatosság üzenete.

A megkérdezetteknek egyébiránt 1%-a már most is Toyota hibridet vezet, 44%-a már a hirdetéssel való találkozás előtt is szívesen vett volna Toyota hibridet, 24%-uk pedig kifejezetten a hirdetés hatására vette fontolóra Toyota hibrid vásárlását. Azok között, akik tudták, hogy Toyota hirdetésről van szó, 2% aki már most is Toyota hibrid tulajdonos, 50% az aki már a hirdetéssel való találkozás előtt is gondolkodott benne, 29% pedig a hirdetésnek köszönhetően gondolkodott el rajta.

Aki tudja, hogy a Toyota a piacvezető környezetbarát hibrid elektromos autógyártó, hajlamosabb Toyotát vásárolni?

Összességében tehát a Toyota a második legpreferáltabb autómárka az újautó vásárlók körében. A megkérdezettek több mint fele, és a hirdetést korábban látók 76%-a kötötte a Toyotához a hibrid technológiát. Azok, akik tudják, hogy ez egy Toyota üzenet, 98%-ban gondolják úgy, hogy a Toyota a világ legfejlettebb hibrid elektromos autóit gyártja. A Toyota vásárlást fontólóra vevők száma megduplázódott azok körében, akik összekötötték az „I love hybrid” üzenetet a Toyotával. A Toyota kampánya tehát kétségkívül nagyban hozzájárult ahhoz, hogy még többen gondolkodjanak a márkában új autó vásárlása esetén. A hibrid elektromos technológia pontos működését ugyanakkor még mindig csupán a válaszadók 57%-a ismeri, amin kétségkívül érdemes javítani. Amennyiben ez sikerül, a márka a korábbinál is nagyobb ütemben növelheti majd magyarországi értékesítéseit, noha már most sem panaszkodhat: január és július között 26,7%-al több Toyota talált gazdára Magyarországon, mint az előz év azonos időszakában.

A technológia szélesebb körben történő megismertetése már csak azért is fontos, mert a hazai piacon továbbra is nagy súllyal jelen lévő vállalati flottavásárlások egy része is a magánvásárlásokhoz hasonló keretek között működik: a alkalmazottak egy bizonyos költségkereten belül és szabályok figyelembe vétele mellett szabadon választhatnak a vállalatukkal leszerződött autómárkák közül. A technológia megismertetése révén pedig így a céges autókat használó közül is egyre többen dönthetnek majd a zöld hajtás mellett, ami rendkívül kedvező hatással lehet a teljes piac zöldülésére.

[TESZT] Volvo XC60 T8 Twin Engine AWD AUT Inscription – az új csúcsmodell?

Alaphangon nem sok a különbség a Volvo XC90 hasonló motorizáltságú és felszereltségű változata közt – nyilván a méretezés, paraméterek, és miegymás. Mindenesetre a Volvo XC60 T8 Twin Engine AWD nyugodt szívvel definiálható lenne a SUV-paletta vezérének, ugyanis szinte mindent megkapunk a legmagasabb konfigurációval, ami csak szemnek és szájnak ingere. Volvo XC60 T8 Twin Engine AWD AUT Inscription teszt.

Unalomig ismételgettük már többször, hogy a Volvo az elmúlt években mekkora szinteket lépett, mennyire megváltozott a márka arculata, s mekkora hatékonysággal sikerült megtartania végleges pozícióját a prémium szegmensben. Utóbbival mondjuk eddig sem volt probléma, ugyanis a svéd brand az egyik legrégebbi, legszilárdabb márkanév az autóiparban, nem beszélve arról a presztízsről, amelyet évtizedek óta sikeresen fenntart magának. No meg a nagybetűs biztonság, és más legendás jelző – aki esetleg nem lenne képben e témában, ajánljuk, böngésszen utána. Megéri.

Elsőként a feljebb említett XC90 újult meg – jót is tett a modellnek, hiszen több, mint 10 évig egy és ugyanazon XC90 létezett a megfrissült alternatíva érkezéséig. Vele párhuzamosan újult meg az S90 és a V90, majd folyamatosan haladt visszafelé a folyamat, XC60/S60/V60, most jelenleg az XC40-nél járunk.

Tavaly a D5, most a Twin Engine

Az XC60 D5 AWD R-Design variációját tavaly mutattuk be olvasóinknak, szerettük az autó lényegiségét, tulajdonságait, megjelenését. Most azonban az XC60-széria csúcsmodellje, a 407 lóerő összteljesítményű plugin hibrid Volvo XC60 T8 Twin Engine AWD került terítékre, s megvizsgáltuk, mit tud, mit nem tud gyakorlati körülmények közt.

Rögvest az elején ildomos leszögezni: szinte mindent tud, elenyésző hibákkal. Kezdjük is a mínuszokkal – tényleg kevés van, higgyék el.

Az egyébként hibátlan enteriőr anyagminőségén ugyan csiszoltak, de még mindig érződik némi plasztik-hatás a konkurens prémium márkák hasonló szegmenségben helyet foglaló modellekkel párhuzamot vonva. Kicsit kopogós, kicsit olcsó hatásű néhány ponton, viszont tény, hogy kárpótol az egész tálalás, annak egyedisége, a bőrözés prémium minősége (színösszeállítás konfiguráltsága például minden esetben csúcsrajáratott részelem). Nem szabad megfeledkezni arról a temérdek innovatív tudásról, technológiáról sem, amit a Volvo XC60 T8 Twin Engine AWD-be sűrítettek; infotainment, vezetéssegítő rendszerek, biztonságot támogató opciók és sok más egyéb.

Ezeken felül még egy negatívuma akad a Volvo XC60 T8 Twin Engine AWD-nek, és ki is fújt: a rugózás. Lehet, szőrszálhasogatás, lehet, hogy nem, de a fejlett légrugózás ellenére is jelen van nem egy szituációban a pattogós futómű.

Nyilván sima aszfalton, autópályán hibátlan a komfortérzet, de amint egy kevésbé göröngyös szakaszra kormányozzuk az autót, érződik a jelenség.

Offroad – vigyázzunk, a Volvo XC60 nem terepjáró!

Könnyedebb, de még közepesebb terepen is tökéletesen halad-viselkedett a tesztelt Volvo XC60 T8 Twin Engine AWD, a légrugózásnak köszönhetően a kocsiszekrényt jelentős mértékben meg lehet emelni, így a hasmagasság, valamint a gázlómélység növelésével egész korrekt terepviszonyokat is képes maga alá gyűrni.

Persze a Volvo XC60 T8 Twin Engine AWD nem terepjáró, az örökös sztereotípiákat e téren most is el kell oszlatnunk. Inkább egy olyan univerzális szabadidőjármű, amellyel nyugodt szívvel letérhetünk a műútról, ha arra támad kedvünk. Úgy, hogy közben boldogan utazik velünk az egész család.

Ugyanis a Volvo XC60 T8 Twin Engine AWD ideális utazóautó, szabadidős célokra előnyben részesítve. A férőhely optimális, fejterek, lábterek, térdterek rendben, hátul három átlagos testalkatú felnőtt utas is minden további nélkül utazhat hosszabb távon, kényelemben. A csomagtér alaphangon 468 literes, ennek megfelelően pakolható, a praktikumot mindenféle rekeszek, zsebek teszik teljessé.

Hagyományos, mégis teljesen megújult formavilág

Szintén több ízben zengtünk már ódákat a formavilágról, egyediségről, mindarról, ami a Volvo jelenlegi (nem csak XC) palettáját kiemeli a tömegből. Nincs ez másképpen a Volvo XC60 T8 Twin Engine AWD esetében sem: klasszikus Volvo-vonalvezetés, az elmaradhatatlan Thor kalapácsát szimbolizáló nappali LED menetfény, a hátsó, jellegzetesen C oszlopba nyúló fényforrások idomai mind már-már tökéletes összképet hívatottak közvetíteni a külvilág számára.

Nem spóroltak a lóerővel

Tekintélyes, 407 lóerős összteljesítményt ad le a Volvo XC60 T8 Twin Engine AWD konnektoros hibrid hajtáslánca.

Ez a Volvo-nál a hangzatos Twin Engine jelző, ami végülis helyénvaló, hiszen két erőforrás található ebben az autóban is, egy 2 literes, soros turbótöltött kompresszoros benzinmotor, valamint egy elektromos szinkronmotor személyében.

A benzines aggregát 320 lóerőt mozgósít 5700-as percenkénti fordulatszámon, míg a villanymotor 87 lóerőt tesz hozzá, így jön ki a 407 LE rendszerteljesítmény. Ami ugyebár – legyünk őszinték – egy SUV esetében igencsak tekintélyes paraméter, nemdebár?

Ha combos a teljesítmény, masszív a nyomaték is – ez aranyszabály. A tesztelt Volvo XC60 T8 Twin Engine AWD esetében is igaz mindez, 640 Newtonméteres maximum forgatónyomatékot kapunk a kereken 400 Newtonméter (2200 RPM) benzinmotor-értékből, illetve a 240 Newtonméter  elektromotor-értékből összeadva.

Így hát nem csoda, hogy a Volvo XC60 T8 Twin Engine AWD dinamikára, gyorsulásérzetre elképesztő dolgokat produkál, méréseink szerint 5.1 másodperces 0-ról 100-ra sprintet bírt megfutni. Ezzel 2 tizedet rá is vertünk a gyári 5.3-as értékre – ami szintén brutális, úgyhogy kijelenthetjük: a Volvo XC60 T8 Twin Engine AWD menettulajdonságait tekintve vetekszik bármely hot hatch (csak hogy egy kategóriát említsünk) viselkedésével hasonló helyzetben.

Mindez azért is meggyőző, mert a tesztautó gyári üres tömege 2.1 tonnát tett ki. A hajtás tehát olyan elánnal mozgatta a karosszériát, ami igencsak meggyőzte stábunkat, gyors reakciókkal, a hibrid rendszer maximális összehangoltságával, precíziójával.

Méréseink szerint a Volvo XC60 T8 Twin Engine AWD 1 töltéssel teljesen elektromos módban (város, araszolgatás) 34 kilométert volt képes megtenni. Ez valószínűsíthetően növelhető, vagy épp csökkenthető is vezetési stílustól függően.

Erőssége a fogyasztásban (is) rejlik

Természetesen erős fogyasztás tekintetében is a Volvo XC60 T8 Twin Engine AWD.

A gyárilag megadott 2.1 liter/100 kilométeres vegyes fogyasztást azért nem volt nehéz felülmúlni, kiváltképp az autó sportos aspektusa miatt is – városi környezetben intenzív haladással 2.3, vegyes használattal pedig 5.1 litert rögzítettünk.

2018 Volvo XC60 Twin Engine AWD AUT Inscription specifikációk

Motor

Motortípus: soros hengerelrendezésű 4 hengeres benzinmotor turbóval, kompresszorral + elektromos szinkronmotor

Lökettérfogat: 1969 cm³

Maximális teljesítmény: 320 LE @ 5700 ford./perc (benzinmotor) + 87 LE (elektromotor), összteljesítmény: 407 LE

Maximális forgatónyomaték: 400 Nm @ 2200 ford./perc (benzinmotor) + 240 Nm, össznyomaték: 640 Nm

Erőátvitel: összkerékhajtás, 8 fokozatú automataváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4688 mm

Szélesség: 1902 mm

Magasság: 1658 mm

Tengelytáv: 2865 mm

Első gumik mérete: 235/60 R18

Hátsó gumik mérete: 235/60 R18

Tömeg, üresen: 2114 kg

Megengedett össztömeg: 2660 kg

Csomagtartó mérete: 468 liter, 1395 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 50 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 230 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 5.3 s (gyári), 5.1 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 2.3 l/100 km

Országúti: 2.0 l/100 km

Vegyes: 5.1 l/00 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 2.1 l/100km

Országúti: 2.1 l/100km

Vegyes: 2.1 l/100km

CO2 kibocsátás: 49 g/km

Bővebb információ a Volvo magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

Fotó: Canon, Matei Bence / Camera Kft.
Szerkesztőségünk mobilinternet-hozzáférését a Telenor Magyarország biztosítja. Az Autóaddikt.hu Telenor Hello Data csomagot használ.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSDuplitec, Canon, Camera Kft., Telenor Magyarország
Utómunka hardver: Acer, ASUS

[TESZT] Opel Insignia Grand Sport 1.6 CDTI ecoTEC Start/Stop Innovation – a gazdaságos üzemeltetés mintaképe

Sokadjára futunk neki az Opel Insignia kivesézésnek. Ez nyilván mostanában az újnak számító, 2017-es modellévű paletta képviselőire vonatkozik, bár ne felejtsük el, hogy már-már hagyományosnak mondható több éve, hogy külföldi nagytesztjeink jelentős hányadát a rüsselsheimi zászlóshajó jeles képviselőivel futjuk. Elég az hozzá, hogy most a belépő 1.6-os gázolajossal szerelt változattal autóztunk München irányába.

Mindig azt hisszük, nem tud újat mutatni az Insignia. Pedig tud. Nem is keveset. Jó, a kényelem oké, megszoktuk, bár a mai napig rácsodálkozunk, amikor Németország felé félúton kiszállunk mondjuk Ausztriában, Bécset elhagyva: nincs semmi gémberedés, fáradtságérzet, a kedélyállapot is jó. Mondjuk ez nem több távra egyhuzamban, mint cirka 300 kilométer, de akkor is, volt már rövidebb távra is nem egy ellenpélda.

Meg persze szép az autó, kifejezetten tetszetős. Még így, fehéres árnyalattal is ütős volt a tesztautónk, igaz, nem a hagyományos cégautós tónus ez, hanem kicsit ezüstösebb, krémesebb. A dinamikus formavilág sugallja a sportosságot, noha valamivel több csak a teljesítmény 100 lóerőnél – persze nem is ez a fontos. Fontos ugyan, főként, ha autópályázunk, főként, ha Németországban tesszük. Erről majd külön bekezdésben, lejjebb szót is ejtünk.

Nem igazán tudunk belekötni az Insignia jelen, tesztalanyunkként domborító modelljébe. Ahogy írtuk feljebb: kecses, sportos, hozzá rendkívül elegáns, de nincs túlspilázva. Így hát klasszikusan cégautónak elsőszámú, de túrázós családi alternatívának is kitűnő.

Méret a lényeg, mint tudjuk: az Opel Insignia 4897 milliméter hosszú (nem beszélve a Sports Tourer vagy a Country Tourer több, mint 5 méteres hosszáról). Tehát helyszűke elfeledve, mehet a család, mehetnek az utasok, sok bőrönddel, utazótáskával és szatyorral.

Utazásra (is) termett

Szerencsésebb választás lehet utazáshoz a kombi, egyértelműen a csomagtér miatt. A mérettel gond nincsen, hiszen alaphangon 490 literes a Grand Sport, tehát az 5 ajtós esetében is, viszont a kialakítás szerencsésebb a kombinál, ugyanis mélyebb a csomagtér, így praktikusabban és egyszerűbben rakodható.

Viszont az is tény, hogy legutóbbi utazásunk alkalmával, amelyet az Opel Insignia Grand Sport 1.6 CDTI ecoTEC Start/Stop Innovation-nel eszközöltünk, tökéletes férőhely állt rendelkezésünkre.

Ha tudatosan megválasztjuk csomagjaink jellegét, úgy okosan elrendezhető minden az úthoz, úgy, hogy még a kalaotartót is le lehet gond nélkül hajtani indulás előtt.

Már-már hihetetlenül alacsony fogyasztás

Minden kétséget kizáróan az Opel Insignia Grand Sport 1.6 CDTI ecoTEC legfpbb erénye a fogyasztás. Ahogyan a címben is utaltunk rá, a gazdaságos üzemeltetés példaképeként tekintettünk az autóra, kiváltképp 62 literes tankjával (ami ugyebár mínusz 8 litert jelent az előző Insignia modellekéhez képest) a világból ki lehet autózni vele. Szó szerint. Hazafelé Németországból átlagos tempóval – Németországban 140 körül, Ausztriától 130 kilométer/órával nem egészen fél tank üzemanyag fogyott az analóg műszer szerint.

A “nem egészen” annyit tesz, hogy fél felett pár milliméterrel jelzett a szintmutató, amikor visszértünk Budapestre, ami kiváló eredményt jelent véleményünk szerint. Számításaink szerint városi környezetben 4.9 (ez egyezik a gyárival), autópályán 5.1-5.6, országúton 3.6-3.9 literes átlagfogyasztással lehet számolni.

Majdnem megvolt a 200 km/h

Hozzá kell tenni, hogy a német korlátozásmentes pályaszakaszokon azért mocorgott bennünk a kisördög, mint minden hasonló esetben: mennyi lehet a végsebességünk, reális körülmények között?

Nyilván szélirányt és erősséget nem mértünk, de büszkén jelentjük, hogy megközelítettük a gyárilag megadott 201 kilométer/órás értéket – 194 kilométer/óra volt a maximum.

Talán lehetett volna magasabb is, de több tényező is befolyásolta a kibontakozást: az egyik a pénteki sűrű forgalom volt, belső sávos kamionos előzgetések kilencvennel és egyebek, a másik pedig a relatíve visszafogott 1.6 CDTI-teljesítmény révén 160 környékén már erőteljesen érezhető volt, hogy elfogyott az elán.

Ezzel együtt a nyomatékgörbe szép és egyenletes, gyorsítás rendben, a hajtáslánc hatgangos manuálisa tökéletes fokozat-áttételezésekkel örvendeztetett. Domborzatfüggő viselkedésváltozás azért tapasztalható volt, bár autópályán nagyon ritkán kellett hatodikból ötödikbe visszaváltanunk. Egyébiránt mellékutakon, hegyi környezetben harmadikban, negyedikben tökéletes tartományokat tudtunk kiautózni az Opel Insignia Grand Sport 1.6 CDTI ecoTEC Start/Stop Innovation-nel.

Jöhetnek az Opel Insignia Grand Sport 1.6 CDTI ecoTEC Start/Stop Innovation kapcsolódó, minden cikkben szereplő fontosabb műszaki adatai.

A tesztautó a belépő szintű sornégyes öngyulladós egységet kapta, 110 lóerővel 4000-es percenkénti fordulatszámon, a csúcsnyomaték pedig 300 Newtonméter, mely 2000-től rendelkezésre áll.

Árazás

Végezetül pedig vessünk egy pillantást az árazásra: a bemutatott példány 9 410 000 forntos listaárral indít, viszont könnyedén rápakolható még közel 2 millió forintnyi extra is, úgy, hogy észre sem vesszük. Így nem meglepő, hogy a tesztautó árcédulája átlépte a 11 milliós küszöböt.

2017 Opel Insignia Grand Sport 1.6 CDTI ecoTEC specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 1598 cm³

Maximális teljesítmény: 110 LE @ 4000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 300 Nm @ 2000 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, 6 fokozatú manuális kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4897 mm

Szélesség: 1863 mm

Magasság: 1455 mm

Tengelytáv: 2829 mm

Első gumik mérete: 245/45 R18

Hátsó gumik mérete: 245/45 R18

Tömeg, üresen: 1428 kg

Megengedett össztömeg: 2035 kg

Csomagtartó mérete: 490 liter, 1450 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 62 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 201 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 11.6 s (gyári), 10.6 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 4.9 l/100 km

Országúti: 3.6 l/100 km

Vegyes: 4.9 l/00 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 4.9 l/100km

Országúti: 3.8 l/100km

Vegyes: 4.2 l/100km

CO2 kibocsátás: 110 g/km

Bővebb információ az Opel magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

Fotó: Canon, Apple iPhone 8 Plus, Apple iPhone X
Szerkesztőségünk mobilinternet-hozzáférését a Telenor Magyarország biztosítja. Az Autóaddikt.hu Telenor Hello Data csomagot használ.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSDuplitec, Canon, Camera Kft., Telenor Magyarország
Utómunka hardver: Acer, ASUS

Extrém körülmények közt tesztelik az új BMW X7-et

A luxusszegmens első Sports Activity Vehicle modelljének prototípusai az Északi sarkkör közelében, a legforróbb sivatagokban és a végtelenbe nyúló autópályákon bizonyítják az eddigi legnagyobb BMW X modell rendkívüli sokoldalúságát.

A Sports Activity Vehicle járműkategória hamarosan a luxusszegmensbe is megérkezik, a modellpaletta legújabb tagja pedig az idei év végén esedékes világpremier előtt széleskörű tesztmaratonon bizonyítja rátermettségét: az egyszerre változatos és kimerítő tesztprogram állomásai a Föld legextrémebb terepein teszik próbára az új BMW X7 álcázott prototípusait. Az első, Északi sarkkör közelében végzett havas és jeges tesztvezetéseket több ezer kilométeren át tartó terepgyakorlat követte, a dél-afrikai tűző napsütés sivatagi homokjában és kavicsos útjain. A nagyvárosi forgatagok intenzív araszolásai ezután kanyargós országutakra és végtelenbe nyúló autópályákra vezettek, ahol a tesztpilóták dinamikus terhelésnek vetették alá a sorozatgyártás előtti előszériás modelleket. A legextrémebb időjárási körülmények és a legváltozatosabb útviszonyok közepette végzett megpróbáltatások során a luxusszegmens első BMW X modellje még a legszélsőségesebb vezetési szituációkban is tanúságot tett kivételes menettulajdonságairól.

Lebilincselő kisugárzásával, páratlan utasterével, kifinomult hajtáslánc- és futómű-technológiájával, valamint exkluzív felszereltségi lehetőségeivel a BMW X7 a müncheni prémiummárka luxusstílusú vezetési élményének legkorszerűbb értelmezése. A Sports Activity Vehicle járműkategória modelljeire jellemző kiváló terepjáróképesség és lebilincselő közúti menetdinamika kettőse ezúttal egy új szegmensben is bemutatkozik: a legújabb és eddigi legnagyobb BMW X modell 2018 végére tervezett világpremierjekor a bajor prémiumgyártó egy minden korábbinál lenyűgözőbb tanulmányautóval nyitja meg a luxusszegmensben előirányzott modellújítási hullám újabb fejezetét.

Az új BMW X7 prototípusai a BMW spartanburgi gyárában láttak napvilágot. Az egyesült államokbeli Dél-Karolinában működő üzem hosszú évek óta a BMW X modellek elsőszámú fejlesztőközpontja, és mint ilyen, az új BMW X7 sorozatgyártásban kínált példányai is itt készülnek majd. A feltűnő álcázás ellenére az előszériás modellek ügyesen titkolják az újdonság impozáns méreteit és egyszerre letisztult, harmonikus karosszériaarányait.

Az új BMW X7 a luxus, a sokoldalúság és a sportosság egészen egyedülálló egységét váltja valóra. Az utóbbi hónapokban végzett tesztek eredményei egyértelműen azt mutatják, hogy a bajor prémiumgyártó ügyfelei a kifinomult hangulatú utastérben még a legkedvezőtlenebb időjárási körülmények közepette és a legváltozatosabb terepeken is maximális vezetési élményt élhetnek majd át. Az új BMW X7 prototípusai az Északi sarkkörtől mindössze 56 kilométerre délen elterülő Arjeplog környékén, a legforróbb sivatagi klímában és a Spartanburgban modellezett hétköznapi vezetési szituációk közepette is számtalan alkalommal adtak számot luxus minőségükről és sokoldalúságukról.

Legyártották a 10 milliomodik Ford Mustangot

A Ford a 10 milliomodik Mustang legyártását ünnepli; a legendás modell 50 éve számít Amerika legkelendőbb sportkocsijának, és immár a harmadik egymást követő évben viseli a világ legnagyobb darabszámban értékesített sportkocsijának címét.

A 10 milliomodik Ford Mustang egy high-tech kivitelű, 460 lóerős, Wimbledon White fényezésű GT V8 változat; a hatfokozatú manuális sebességváltóval és a legújabb vezetősegítő technológiákkal felszerelt kabrió a Ford michigani Flat Rock összeszerelő üzemében gördült le a gyártószalagról. A legelső sorozatgyártású, 001-es alvázszámú Ford Mustang 1964-ben készült el ugyanilyen színben és kivitelben, és az autó 164 lóerős, V8-as motorjához háromfokozatú manuális sebességváltó kapcsolódott.

“A Ford a szívét-lelkét beleadta a Mustangba, így nem csoda, hogy az egész világ kedvence lett” – nyilatkozta Jim Farley, a Ford Motor Company globális piacokért felelős elnöke. “Amikor egy Mustangot látok végigsuhanni Detroit, London vagy Peking utcáin, ugyanazt a borzongást érzem, mint amikor megvettem az első autómat – egy 1966-os Mustangot, amivel tizenévesként végigautóztam az egész országot. A Mustang nevének hallatán a világon mindenütt elmosolyodnak az emberek.”

A Ford és munkatársai a dearborni központban és a Flat Rock üzemben nagyszabású ünnepségeken emlékeznek meg a mérföldkőnek számító 10 milliós darabszám eléréséről: Dearbornból az elmúlt öt évtized Mustang-modelljeiből álló konvoj indul a gyártásnak jelenleg helyet adó Flat Rockba, és a menetet három, második világháborús P-51 Mustang vadászgép kíséri.

Történetének 54 éve alatt a Mustangot a kaliforniai San Joséban, a New Jersey államban fekvő Metuchenben és a legelső helyszínnek számító Dearbornban is gyártották.

A legkelendőbb sportkocsi

Az IHS Markit adatbázisának (1966-2018-as összesített amerikai újautó-eladások az összes sportkocsi-szegmensben) elemzése alapján a Ford Mustang már több mint 50 éve Amerika legnagyobb számban értékesített sportkocsija.

A Ford több mint 38.000 Mustangot adott Európában, mióta a modell értékesítése 2015-ben elkezdődött a régióban.

A Mustang értékesítése tavaly túlszárnyalta a Porsche 911 eredményét 13 európai országban, köztük az Egyesült Királyságban és Spanyolországban. 2017-ben a Mustang legerősebb piaca Németország. az Egyesült Királyság, Franciaország, Belgium és Svédország volt

Jobb, mint valaha

A legújabb Ford Mustang minden eddiginél több technológiát, lenyűgözőbb teljesítményt és személyre szabhatóságot kínál.

Az új Ford Mustang még atlétikusabb külsővel, elegánsabb utastérrel és 12 colos digitális műszeregységgel lépett piacra. A továbbfejlesztett motorkínáltban a Ford 450 lóerős, 5,0 literes V8-asa is szerepel, amely a 10 fokozatú automata sebességváltóval párosítva 4,3 másodperc alatt gyorsítja 100 km/órás sebességre az autót. Az új modell üzemanyag-fogyasztása ezzel a hajtáslánccal 12,1 l/100 km, CO₂-kibocsátása pedig 270 g/km. A hatfokozatú manuális sebességváltót a Ford új fordulatszám-szabályozó technológiája egészíti ki, ami sportos gázfröccsöt ad, amikor a vezető visszakapcsol.

Az autó fejlett technológiái közt szerepel az állítható MagneRide® futómű, a válaszható üzemmódok és az új Aktív Szelepes Kipufogó, amelynek innovatív Jó Szomszéd üzemmódja kora reggel és késő este érezhetően visszafogja az erőteljes motorhangot. A Mustang vezetőjének nyugodt autózását olyan technológiák támogatják, mint a Gyalogosészlelővel kiegészített Ütközésre Figyelmeztető Rendszer és a Sávtartó Asszisztens.

Mindemellett a Ford néhány hónapja mutatta be az új, különleges Ford Mustang Bullitt változatot; a feltuningolt, 5,0 literes V8-as motorral hajtott autó a Warner Bros. stúdió 50 évvel ezelőtt forgatott legendás mozifilmjének állít emléket.

A Ford immár a modell hatodik generációját gyártja. Amellett, hogy hosszú ideje ez a legkelendőbb sportkocsi, a Mustang más téren is rendkívül népszerűnek bizonyult, hiszen több Facebook-követője van, mint bármely más autónak a világon.

Íme, az új BMW 8 V8-as erőforrása

A BMW M Performance TwinPower Turbo technológiával dolgozó, új nyolchengeres benzinmotor kifinomult gyártási folyamata garantálja a BMW Group központi motorgyárában készülő erőforrás kivételes teljesítményét, optimális hatékonyságát és kimagasló megbízhatóságát.

A bajor prémiummárka dingolfingi gyárában megkezdődött az új BMW 8-as Coupé sorozatgyártása, amellyel párhuzamosan a vállalatcsoport Münchenben működő, központi motorgyára is megkezdte az új luxus sportkupé legdinamikusabb erőforrásának tömegtermelését. A modellpaletta csúcsára érkező BMW M850i xDrive Coupé (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 10,0 – 10,5 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 228 – 240 gramm / km) 4.4 liter hengerűrtartalmú, V8-as benzinmotorja 390 kW / 530 lóerő maximális teljesítményre képes, a magával ragadó teljesítményhez társuló optimális hatékonyságról és kimagasló megbízhatóságról pedig a BMW Group központi motorgyárában alkalmazott leginnovatívabb gyártási megoldások és a tapasztalt, típus-specifikusan továbbképzett szakemberek precizitása gondoskodik. A müncheni motorgyár tömegtermelési folyamatát a legmagasabb fokú minőségtudatosság jellemzi, amelynek következtében a tervezőmérnökök egy olyan V8-as benzinmotort álmodtak meg az új BMW 8-as Coupé motorházteteje alá, amely lélegzetelállítóan sima járáskultúrájával és versenytempó ihlette teljesítményével a lehető legintenzívebb vezetési élményt kínálja fel a bajor prémiummárka ügyfeleinek.

Az új nyolchengeres benzinmotor rendkívüli karaktere a müncheni motorgyár tömegtermelési folyamatában eszközölt fejlesztésekben is visszaköszön. A nagyteljesítményű erőforrás gyártását a típus-specifikusan továbbképzett szakemberek legmagasabb fokú összeszerelési precizitása és az új V8-as motorhoz kifejlesztett egyedülálló gyártási fázisok jellemzik. Az új BMW 8-as Coupé nyolchengeres erőforrásának motorblokkja, forgattyúháza és hengerfeje a BMW Group Landshutban működő könnyűfém-öntödéjében lát napvilágot, a Münchenbe szállított és itt készült alkatrészek végső összeszerelését pedig a szakemberek előbb egy központi adatkezelő rendszer segítségével, majd a legmagasabb fokú precizitás érdekében további mechanikus finomításokkal végzik. A központi adatkezelő rendszer a tömegtermelési folyamat mindegyik fázisában olyan összeszerelési minőségre vonatkozó adatokat tárol, mint például az egyes csavarok pontos meghúzási nyomatéka és a tökéletes szelephézagok. A digitális adatcserének köszönhetően a szakemberek a tömegtermelés mindegyik fázisában a legprecízebb eszközöket és meghúzási nyomatékokat alkalmazzák. Sőt mi több, a központi adatkezelő rendszer a V8-as benzinmotor mindegyik főbb alkatrészét, így például a csapágyperselyeket, a hajtókarokat és a hengerfejeket is egyedi kóddal látja el, az alkatrészek útja így a beszállítástól a beépítésig lépésről lépésre nyomon követhető.

Az új BMW 8-as Coupé nyolchengeres erőforrásának müncheni tömegtermelésével a BMW Group tovább erősíti évtizedek óta működő központi motorgyára pozícióját a vállalatcsoport globális gyártási hálózatában. A müncheni létesítményben dolgozó szakemberek a kivételesen hatékony és összetett erőforrások gyártása terén átfogó összeszerelési precizitásra és szaktudásra tettek szert, amelyet a bajor prémiummárka a BMW M modellek hat- és nyolchengeres erőforrásainak tömegtermelésében, valamint a BMW M760Li xDrive luxuslimuzin és számos Rolls-Royce modell motorjának sorozatgyártásában is kamatoztat. Mindez az új V8-as benzinmotor tekintetében is olyan kiváló végtermék létrejöttét garantálja, amely a legmagasabb minőségi szabványok szerint, kompromisszumoktól mentes tömegtermelési folyamatban készült el, hogy maradéktalanul megfeleljen az új BMW M850i xDrive Coupé kimagasló teljesítményével és maximális vezetési élményével szemben támasztott elvárásoknak.

Visszatér az Opel Corsa GSi

Az első Opel Corsa GSi még 1988-ban debütált, anno ebben a kategóriában igen tekintélyes 100 lóerővel.

Rüsselsheim. Kilő a rajtvonalról az új Opel Corsa GSi! A mini-erőmű „túltölthető” (Turbo-Boost) motorral és OPC-futóművel készül a szenvedélyes sportautósoknak. A háromajtós Corsa a második aktuális GSi-modell az Insignia GSi után. Példaszerű vezethetősége és rövid fékútja a precíz OPC-sportfutómű érdeme. Hajtását 1,4 literes, négyhengeres, 110 KW/150 LE teljesítményű és 220 newtonméter nyomatékú benzines turbómotorra bízták. (Fogyasztás[1]: városban 8,0-7,7 l/100 km, országúton 5,5-5,1 l/100 km, kombináltan 6,4-6,1 l/100 km, 147-139 g/km CO2). Ehhez szűk lépcsőkkel áttételezett, hatfokozatú manuális sebességváltó csatlakozik, amely rendkívüli húzóerővé alakítja a 3000 és 4500/perc közötti nyomatékplatót.

Ennek megfelelően nemcsak a nulláról százra gyorsítás 8,9 másodpercével tűnik ki Rüsselsheim „rakétája”, hanem rendkívüli rugalmasságával is. A Corsa GSi mindössze 9,9 másodperc alatt növeli sebességét 80-ról 120 km/órára, és megfutja a 207-et.

Az OPC-futóművet és a neonvörös nyergekkel ellátott fékberendezést Volker Strycek, az Opel Performance Cars és autósport igazgatója hangolta a legendás Nürburgring „Nordschleifén“. Ezzel garantált az agilis viselkedés és rövid féktáv – különösen, ha a vevő kívánságára 18 colos könnyűfém felnikkel és 215/40 ZR18 méretű sportgumikkal szerelik fel az autót.

A csúcsteljesítmény-érzést, amelyet az új Corsa GSi sugall, atlétikusan markáns külleme fokozza, nagy légbeömlőkkel, erősen domborított géptetővel, prominens hátsó spoilerrel és precízen kiformált küszöbökkel. Szemtől szembe a Corsa GSi szemtelenül vagány arcát nagy méhsejt-maszk, központi Opel-villám, a belőle kiinduló díszléc és a karbon-versenyoptikájú tükörház határozza meg. A nagy, krómkeretes designelemek, amelyeket a fronton vízszintesen végighúzódó fekete keresztléc kapcsol össze, illetve a motorháztető jelzésszerű légzőnyílása vegytiszta sportosságot közvetítenek. A tetőperem karakteres spoilere leszorító erőt kelt; a krómozott kipufogóvéget a határozott rajzú, színre fényezett hátsó kötény foglalja keretbe.

Sportos hangulat uralkodik az utastérben is: aki beül az opcionális Recaro-Performance ülésbe, megfogja a bőrbevonatú volánt, fokozatba löki a bőrgombos váltókart, és odalép az alumínium-sportpedálokra, az első pillanattól vérpezsdítő örömautózásra számíthat.

A sportos GSi modelleknek hagyományuk van az Opelnél: 1984-ben a Manta GSi és a Kadett GSi 115 lóerős 1.8-as motorja emelte meg az adrenalinszintet, négy évvel később pedig a Kadett 2.0 GSi vette át a stafétabotot, kétliteres, 150 lóerős, két felülfekvő vezértengelyes, négyszelepes erőforrással. Az Astra első generációjának tulajdonosai is részesültek ennek élvezetéből.

A Corsa GSi-család első tagjaként 1988-ban született meg a 100 lóerős Corsa A – ma már keresett klasszikus. A 2012-es Corsa D GSi után kisebb szünet következett – mostanáig. A Corsa GSi visszatért!

Eladja Isuzu-tulajdonrészét a Toyota

A Toyota úgy döntött, eladja az elsősorban haszognépjárműveiről és pickupjairól ismert Isuzuban fennálló 5.89 százalékos tulajdonrészét.

A döntés egyik oka, hogy személyautók tekintetében a Toyota már most szakított a dízel meghajtással, középtávon (legkésőbb 2025-től) pedig minden modellje, így a haszongépjárművek tekintetében is csak részben vagy teljesen elektromos meghajtásokban (hibrid elektromos, plug-in hibrid elektromos, akkumulátoros elektromos és hidrogén üzemanyagcellás elektromos) gondolkodik.

A Toyota és az Isuzu napon megegyezett arról, hogy befejezik tulajdonosi kapcsolatukat a tervek szerint a ugyanis a Toyota az Isuzuban szerzett teljes részesedését eladja. A két cég ennek ellenére nyitott marad az esetleges jövőbeni együttműködésekre, és ezután is szoros kapcsolatot ápol. Továbbra is együttműködnek például az alapvető technológiák fejlesztése terén.

2006 novemberében a Toyota olyan megállapodást írt alá, amely szerint használni fogják egymás operatív forrásait a dízelmotor fejlesztés és gyártás területén. A megállapodás része volt, hogy a két vállalat műszaki támogatást nyújt egymásnak, keretet teremt a keletkező szinergiák hasznosítására, és megvizsgálja az együttműködés során létrejövő projektek megvalósíthatóságát. Ezzel egy időben a Toyota részesedést vásárol az Isuzuban. A későbbiekben megváltozott piaci környezet azonban arra késztette a vállalatokat, hogy elvessék az eredetileg tervezett projekteket, más együttműködési területeken pedig csak kis előrelépések történt. Ezért a Toyota és az Isuzu felülvizsgálta tulajdonosi kapcsolatát. Az autóipar jelenleg hatalmas átalakuláson megy keresztül, az Isuzu és a Toyota pedig fel szeretné gyorsítani törekvéseit mind a személyautó-, mind pedig a haszongépjármű piacon.

Első helyen érkezik Magyarországra a MINI John Cooper Works Rally

2018 augusztusában ismét hazánkba látogat az FIA Cross Country Világkupa mezőnye: a Hungarian Baja jubileumi, immáron tizenötödik felvonását augusztus 9-12-e között rendezik meg a Dunántúlon. Érkezik a MINI John Cooper Works Rally.

Az ünnepélyes megnyitóra augusztus 10-én, pénteken este kerül sor a veszprémi Óváros téren. Az idei verseny három etapból áll, a versenyzők az erdős, sziklás és murvás terepeken összesen 652,32 kilométert tesznek meg. A szombat reggeli rajtsorrendet a péntek esti, mindössze 11,5 kilométer hosszú időmérő etap eredménye határozza meg.

A magyarországi fordulóra tabellaelsőként érkezik a MINI John Cooper Works Rally versenyautó lengyel pilótája, Jakub „Kuba” Przygonski, aki jelenlegi 237 pontjával az FIA Cross Country Világkupa ez évi mezőnyében 52 pontos előnyt őriz. Navigátora, a belga Tom Colsoul oldalán Przygonski ezúttal is győzelemre tör majd, hogy négy versennyel a szezon vége előtt értékes pontokkal növelje előnyét.

A második MINI John Cooper Works Rally versenyautóban a spanyol Joan „Nani” Roma és az ugyancsak spanyol Alex Haro párosa foglal helyet, amely duó a 2018-as Silk Way Rally hét etapjából hatszor a legjobb öt között végzett, és ezzel jelentős lépést tett a Rali Világkupa abszolút élmezőnye felé vezető úton.

„A Hungarian Baja soha nem egy egyszerű mutatvány. A 2018-as világkupa-győzelemért folyó küzdelem ráadásul egyre intenzívebb, hiszen egyre kisebb a rés az élmezőny tagjai között. Szerintem ugyanakkor kifejezetten jó, hogy nem minden futamot egy pilóta nyer meg, mert így minden pontért keményen meg kell dolgoznunk. A Hungarian Baja idén is egy óriási katonai területen zajlik majd, amely a tankokkal megedzett talaj okán plusz kihívásokat jelent nekünk” – nyilatkozta Jakub „Kuba” Przygonski.

„Kifejezetten élvezem, hogy az Oroszországban leintett Silk Way Rally után néhány nappal ismét autóba ülhetünk. A Hungarian Baja egy nagyszerű felvonás, 2013-ban sikerült megnyernem. Rendkívül izgalmassá teszi a futamot, hogy csupa olyan ellenféllel állunk majd szemben, akik a Rali Világkupa arany serlegéért folyó küzdelemben is az élen állnak. Kemény verseny lesz, de természetesen mi is a győzelemért érkezünk Magyarországra” – fogalmazott Joan „Nani” Roma.

Bővebb információ: www.hungarianbaja.com

Az FIA Cross Country Világkupa 2018-as versenynaptára

2018. február 16-18.: Baja Russia

2018. március 9-10.: Dubai International Baja

2018. március 24-29.: Abu Dhabi Desert Challenge

2018. április 17-22.: Qatar Cross-Country Rally

2018. május 27 – június 2.: Rally Kazakhstan

2018. június 21-24.: Italian Baja

2018. július 20-22.: Baja Spain

2018. augusztus 9-12.: Hungarian Baja

2018. augusztus 30 – szeptember 2.: Baja Poland

2018. október 3-9.: Rallye Oilibya du Maroc

2018. október 25-27.: Baja Portalegre 500

LEGFRISSEBB

Visszatérhet a Škoda 110 R kupé

0
A Škoda dizájnerei ismételten visszanyúltak a múlt egy ikonikus modelljéhez, és modern formában álmodták újjá a legendás 110 R faros kupét. Az eredeti típus...

TESZTJEINK