Főoldal Blog Oldal: 383

Önjáró autót alkotna a Ford 2021-re

A Ford bejelentése szerint 2021-re nagy sorozatban gyártott, teljesen önjáró autó megalkotását tervezi.

ford-fusion-av-onjaro-auto-autoaddikt

A jármű amelynek működése megfelel majd a nemzetközi SAE szervezet nemzetközi listáján meghatározott 4. szintnek, és amely alkalmas személyszállítási szolgáltatásokra, például telekocsis vagy taxis alkalmazásra.

Ennek megvalósításához a vállalat kiválasztott négy startupot; az ezekbe történő beruházás vagy a velük való együttműködés az önjáró autók fejlesztését szolgálja, akárcsak a szilícium-völgyi kutatók létszámának megduplázása és a Palo Alto kampusz területének több mint kétszeresére bővítése.

„A következő évtized nagy lépése a járművek automatizálása lesz; látni fogjuk, hogy az önjáró autók ugyanolyan mértékben formálják át társadalmunkat, ahogyan 100 évvel ezelőtt a Ford futószalagja átalakította az autóipart” – vélekedett Mark Fields, a Ford Motor Company elnök-vezérigazgatója. „Elkötelezetten törekszünk arra, hogy elkészítsük az önjáró autót, amely biztonságosabbá teszi a közlekedést, és emberek milliói számára hozza el a megoldást a társadalmi és környezetvédelmi problémákra – nem pedig csupán azoknak, akik képesek megfizetni a luxusautókat.”

Az önjáró járművek megalkotása 2021-re fontos része a Ford Intelligens Mobilitás tervének, aminek célja, hogy piacvezetővé tegye a vállalatot a konnektivitás, a mobilitás, az önállóan működő autók, a vásárlói élmény és az adatfeldolgozás területén.

A Ford vezető szerepre törekszik az önjáró autók fejlesztésében

A Ford több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkezik az önjáró autók kutatása és fejlesztése terén, így a vállalat első ilyen modellje megfelel majd a Autóipari Mérnökök Szövetsége által meghatározott 4. szint előírásainak, vagyis nem lesz benne kormánykerék, valamint gáz- és fékpedál. A jármű kifejezetten mobilitási szolgáltatások céljára (például telekocsis vagy taxis alkalmazásra) készül majd, és nagy sorozatban lesz gyártható.

„A Ford már több mint 10 éve fejleszti és teszteli önjáró autóit” – mondta el Raj Nair, a Ford Motor Company termékfejlesztésért felelős ügyvezető alelnöke és műszaki főmunkatársa. „Komoly stratégiai előnyt jelent számunkra, hogy képesek vagyunk kombinálni a szoftver- és szenzor-technológiát a kiváló minőségű járművek gyártásához szükséges kifinomult mérnöki tudással. És pontosan ez teszi lehetővé, hogy az önjáró autók emberek milliói számára váljanak hétköznapi valósággá.”

Ford idén megháromszorozza az automatizált Fusion Hybrid kísérleti modellekből álló flottáját (jelenleg egyik autógyártónak sincs ekkora, ilyen jellegű flottája), így Kalifornia, Arizona és Michigan közútjain mintegy 30 ilyen autó fut majd – jövőre pedig újra megháromszorozza a számukat.

A Ford volt az első autógyártó, amely a Michigan Egyetem szimulált városi környezetében, Mcityben kezdte tesztelni autóit; az első autógyártó, amely nyilvánosan bemutatta önjáró autóinak működését téli útviszonyok közt, behavazott utakon; és az első autógyártó, amely – a LiDAR érzékelők fejlesztési folyamatának részeként – éjszaka, teljes sötétségben is tesztelte önjáró kísérleti autóit.

Annak érdekében, hogy 2021-re megszülethessen az önjáró autó, a Ford stratégiai befektetésekkel és partneri megállapodásokkal bővíti már eddig is komoly kutatásait a fejlett algoritmusok, a 3D térképalkotás, a LiDAR, valamint a radar- és kamera-alapú érzékelők területén:

  • Velodyne: A Ford befektet a Szilícium-völgyben működő Velodyne cégbe, amely piacvezető a LiDAR érzékelők terén; a befektetés célja, hogy hamarabb sor kerülhessen a kedvezőbb árú, autóipari felhasználásra alkalmas LiDAR érzékelők sorozatgyártására. A Ford hosszú ideje működik együtt a Velodyne céggel, és több mint 10 évvel ezelőtt az elsők között alkalmazta a LiDAR technológiát a térképalkotáshoz és az önjáró autók tájékozódásához
  • SAIPS: A Ford felvásárolta a számítógépes látásra és gépi tanulásra szakosodott izraeli vállalatot, amely nagy tapasztalatokkal bír a mesterséges intelligencia terén; e tudás eredményesen hozzájárulhat az önjáró autók bonyolult algoritmusainak kifejlesztéséhez. A SAIPS számos területen (kép- és videofeldolgozás, számítógépes látás, gépi tanulás, jelfeldolgozás és kategorizálás) fejlesztett már algoritmusokat, emellett pedig kulcsszerepet játszott az önjáró Ford-járművek látási és tanulási képességének, valamint a környezethez való alkalmazkodásuk kialakításában
  • Nirenberg Neuroscience LLC: A Ford exkluzív licenc-megállapodást kötött a gépi látást kifejlesztő Nirenberg Neuroscience vállalattal, amit Dr. Sheila Nirenberg, az idegtudomány doktora alapított; ő fejtette meg azt az idegi kódot, amit a szem használ a vizuális ingerek továbbításához az agyba. Ez a felfedezés a gépi látáshoz is használható, megalapozva a navigációt, a tárgyak és arcok felismerését és egyéb funkciókat – jó példa erre a Dr. Nirenberg által kifejlesztett eszköz, amely a retina degeneratív elváltozásainak helyreállítására szolgál. A Ford és a Nirenberg Neuroscience együttműködése előmozdíthatja az önjáró autók emberihez hasonló intelligenciájának és érzékelési képességének kialakítását
  • Civil Maps: A Ford beruházott a kaliforniai Berkleyben működő Civil Maps-be, elősegítve ezzel a háromdimenziós, nagy felbontású térképalkotási technológiák fejlesztését. A Civil Maps egy újszerű, a jelenleg létező megoldásoknál sokkal hatékonyabb 3D térképalkotási technológia úttörője, s így hasznos segítséget nyújthat a Fordnak az olyan, nagy felbontású 3D térképek kialakításához, amelyek alapvető fontosságúak ahhoz, hogy az önjáró autók magabiztosan mozogjanak az utakon

Bővül a szilícium-völgyi központ

A Ford tovább erősíti szilícium-völgyi jelenlétét, és létrehoz egy kifejezetten kutatási célokra alapított kampuszt Palo Altoban.

A vállalat Kutatási és Innovációs Központja két új épülettel bővül; ez mintegy 14.000 négyzetméternyi új munkaterületet és laboratóriumot jelent, és az újonnan alapított Ford kampusszal nemcsak a vállalat tudásbázisa gyarapodik, hanem 2017-ig több mint duplájára nő az önvezető technológiákat fejlesztő csapat létszáma.

„Jelenlétünk a Szilícium-völgyben rendkívül fontos ahhoz, hogy egyre több tapasztalatot és tudást gyűjtve felgyorsítsuk a Ford Intelligens Mobilitás terv megvalósítását” – nyilatkozta Ken Washington, a Ford Kutatási és Fejlett Tervezési részlegének alelnöke. „Az volt a célunk, hogy a fejlesztői közösség szerves részévé váljunk. Ma már aktívan együttműködünk több mint 40 startuppal, és szoros kapcsolatot alakítottunk ki rengeteg ötletgazdával – mindez pedig komoly lendületet ad technológiáink és szolgáltatásaink fejlesztésének.”

Mióta 2015 januárjában megnyílt a Ford új Kutatási és Innovációs Központja Palo Altoban, a létesítmény hamar a régió egyik legnagyobb autóipari  kutatóintézetévé fejlődött. Napjainkban több mint 130 kutató, mérnök és tudós dolgozik az itteni csapatban, s a Ford célja, hogy minél tartalmasabb együttműködést alakítson ki a Szilícium-völgyben működő fejlesztő közösségekkel.

A Palo Alto Kutatási Innovációs és Központ a legújabb létesítmény a Ford mintegy tucatnyi kutató-, innovációs-, IT- és tervezőközpontjai közt. A kibővített Palo Alto kampusz megnyitása 2017 közepére várható.

Nézzük, hogy áll a Honda mérlege világszerte jelenleg – friss hírek

Pontosan olyan, mint amikor megtalálod a tökéletes táncpartnered – jellemezte Ted Klaus, a Honda mérnöke az új Honda NSX születését.

honda_civic_tourer_1_8_i_vtec_teszt_autoaddikt_009

Ted Klaus projektvezető mesélt az autó létrejöttének részleteiről és a fejlesztés irányvonalairól az európai sajtó munkatársainak, akik először vezethették az új NSX-et.

Megosztotta a projekt legemlékezetesebb pillanatait és nehézségeit, valamint saját gondolatait az NSX platform jövőjéről.

Az Auto Test magazin Legjobb ár/érték arányú autódíját idén a Honda Jazz nyerte el

A német Auto Test magazin díját a Honda Jazznek ítélték oda. Amellett, hogy kategóriájában elnyerte a legjobb ár/érték arányú gépjármű megtisztelő címet, az autó információs rendszere is díjat kapott.

A zsűritagokat – a Jazz méretein túl – belső terének variálhatósága, gazdag felszereltsége és modern biztonsági rendszerei győzték meg.

Folytatódik a Honda európai térnyerése

Erős kezdet után a Honda eladásai a második negyedévben is tovább nőttek. A 2015-ben véghezvitt teljes termékpaletta-frissítés a vezető autógyártók leggyorsabban növekvő márkái közé emelte a japán gyártót.

A Honda 88 242 darab gépjárművet értékesített az Európai Unió és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás országaiban, 33,5 százalékkal túlszárnyalva a 2015-ös adatokat.

A Honda a SoftBankkal közösen indít okosautó-kutatási projektet

A Honda egy új tokiói kutatás-fejlesztési laboratórium megnyitására készül. A komplexumban főként a járműiparhoz kapcsolódó intelligens technológiák kutatása és fejlesztése folyik majd.

A közös projekt célja olyan rendszerek létrehozása, melyek lehetővé teszik a Honda által gyártott járművekben a fedélzeti érzékelők és kamerák adatainak sokrétűbb felhasználását, valamint a jármű és a vezető közötti kommunikáció kiterjesztését.

A Comic-Conon mutatják be a Sonic Civic-et, mely a legendás Sonic videojáték 25.évfordulójára készült

A Honda – a Segával összefogva – készített egy egyedülálló Sonic Civic-et, amit a mitikus videójáték ihletett, így ünnepelve annak jeles születésnapját.

A Honda UNI-CUB is részt vesz a Hackathon at Shape-en, az AT&T által rendezett technológiai kiállításon

A Honda egyedülálló személyes közlekedési eszköze, az UNI-CUB is szerepel a következő Shape-en az AT&T San Francisco-i seregszemléjén.

A világ minden tájáról érkeznek szoftverfejlesztők, hogy olyan programokat írjanak az UNI-CUB-hoz, melyek a jelenleg elérhető funkcióin messze túlmutatnak, ilyen például a távvezérelhetőség.

Itt a Dronekhana: drónpilóták, drift, Ford Mustang és Focus RS

Vajon mi történik, ha összepárosítjuk a világ egyik legérdekesebb új sportágát és a világ néhány legizgalmasabb autóját? A válasz egy új videóban látható, amelynek címe: “Dronekhana”.

dronekhana-autoaddikt-ford

A világ legjobb drónpilótái közül ketten is főszerepet vállaltak abban a lenyűgöző mutatványban, amelyben egy driftelő Focus RS izomautó, egy füstölgő Mustang és egy robot is részt vett. A pilóták, Luke Bannister és Brett Collins egy különleges szemüveg segítségével irányították drónjaikat, így pontosan azt látták, mintha maguk is a gépen ültek volna, miközben átrepültek egy Ranger pickup alatt, vagy keresztülsuhantak egy B-MAX kabinján. A drónok röptét mindeközben 36 darab GoPro kamera rögzítette, és az akció végül egy olyan stílusú videóban öltött testet, ami az 1999-es Mátrix című film stílusát idézi.

“Tényleg olyan volt, mintha a pilótafülkében ülne az ember. Kemény menet volt, és nem is sikerült minden tökéletesen – de végül is a Mustangnak nem esett baja, és ez a legfontosabb,” mesélte Luke Bannister, a Drón Nagydíj 16 éves világbajnoka. Bannister a  22 esztendős Brett Collinssal együtt szerepel a videóban, ahogyan a Tornado XBlades csapatban is együtt versenyeznek.

A YouTube csatornán hatalmas sikert aratott Gymkhana mintájára (amelynek főszereplője a Focus RS megalkotásában is szerepet vállaló Ken Block) az új video a “Dronekhana” címet kapta. A produkciót Kölnben, a Ford európai központjában forgatták; a német városban egyébként ezen a héten nyitja meg kapuit a Gamescom, Európa legnagyobb interaktív játékkiállítása. Voltaképpen nem ez első eset, hogy egy mutatvány hasonló hangzású címet kap, hiszen a Ford rajongói jól emlékeznek még a “Snowkhana” videókra.

Mindemellett a Ford most öt európai videojátékost is vendégül lát kölni központjában, hogy a Forza Motorsport 6 játékprogrammal felállítsák a “Leghosszabb video-maraton egy versenyszimulátoron” nevű Guinness világrekordot. A játékosok két napon át küzdenek majd egy virtuális Ford GT versenyautó volánja mögött, méghozzá a La Sarthe pálya szimulációján, amit a Ford versenyzői a Le Mans 24 órás futamra való felkészülésük során is használtak – méghozzá eredményesen, hiszen a Ford GT versenyautó végül a valóságban is győzelmet aratott. Az új világrekord felállításához a játékosoknak 48 óra 1 percnél tovább kell versenyben maradniuk az augusztus 16-án, kedden 14:00 órakor induló virtuális futamon. Ha a rekordkísérlet sikeres lesz, a győztes játékost szerdán a Gamescom látogatói is megismerhetik a Microsoft standján.

 

Megkezdődött az ötajtós Honda Civic modellek exportja az Egyesült Államokba

Elindult az ötajtós Honda Civic amerikai változatának gyártása a Honda angliai gyárában, Swindonban.

honda-civic-southampton-usa-export-autoaddikt

Az első autók pár napja indultak útnak az Egyesült Államokba, és szeptember elején érkeznek meg az újvilág kereskedéseibe. A modellek a Honda swindoni üzemegységében (HUM), a Civic-gyártás globális központjában készülnek, melynek kapacitását 200 millió fontos beruházás keretein belül emelte meg a japán vállalat.

A Civic a Honda legnépszerűbb típusa, tízedik generációja a legmodernebb műszaki alapokra, illetve a Honda legújabb fejlesztéseire épül. Sikerét nem nehéz megjósolni, hiszen a négyajtós változat már 2015 végén bemutatkozott az Egyesült Államokban, és egyből el is hódította az Év észak-amerikai autója címet!

Az első európai ötajtósok gyártása az év vége felé rajtol, forgalmazásukat pedig 2017 első negyedévében kezdik meg a márkakereskedések. Az angol üzemegység nemcsak az európai és amerikai piacra termel, hanem egyéb fontos régiókba is exportál, így a Honda globális működésében is jelentős szerepet játszik. Az 1989-ban átadott létesítményt folyamatosan fejleszti a vállalat, a swindoni beruházások összértéke immáron eléri a 2,1 milliárd eurót.

Optimális teljesítmény jellemzi az Audi Csoport első félévét, pedig komolyak voltak a kihívások

Világszerte növekvő kiszállítások és stabil pénzügyi mutatók: az Audi Csoport az év eleje óta több mint 950 ezer Audi gépkocsiját adta át ügyfeleinek.

audi-logo-autoaddikt

A vállalat forgalma 30,1 milliárd euróra nőtt, a különleges hatások előtti működési eredménye pedig mintegy 2,7 milliárd eurót tett ki, ami 8,8 százalékos forgalomarányos működési nyereségnek felel meg. A különleges hatások mintegy 265 millió euró értékben terhelik az eredményt.

„Gazdasági tevékenységünk a komoly kihívást jelentő körülmények ellenére is erősnek bizonyult az első félév során” – hangsúlyozta Rupert Stadler, az AUDI AG igazgatótanácsának elnöke. „Stabil alaptevékenységünkre építkezve új üzleti területeket fejlesztünk, amelyek a jövő olyan témáit tárják fel előttünk, mint például a digitalizáció. Hosszútávon fenntartható termékekbe kívánunk fektetni, miközben kielégítő válaszokat dolgozunk ki a nagyvárosi mobilitás kérdéseire.”

A kiszállítások terén elért újabb növekedés jól mutatja, mennyire vonzó márka az Audi. Januártól június végéig a négykarikás márka 953 218 (2015: 902 272) autóját adta át ügyfeleinek, azaz 5,6 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. Emellett minden kulcsfontosságú értékesítési régióban, így Európában, Kínában és az Amerikai Egyesült Államokban is növekedést produkált. Különösen az Audi A4 és a Q7 felsőkategóriájú szabadidő-autó új generációja hajtotta az eladásokat.

Az Audi Csoport forgalma az év közepére 30 134 (2015: 29 784) millió euróra nőtt, a különleges hatások előtti működési eredménye pedig 2666 (2015: 2914) millió eurót tett ki, ami 8,8 (2015: 9,8) százalékos forgalomarányos működési nyereségnek felel meg. Utóbbiak előző évhez mért csökkenése egyebek mellett a jelentős előzetes kiadásokra és a devizaárfolyamok alakulására vezethető vissza. A vállalat az év második felében helyezi üzembe új, mexikói gyárát.

A mintegy 265 millió eurónyi különleges hatásokat is beleszámítva az Audi Csoport féléves működési eredménye 2401 (2015: 2914) millió euróra, forgalomarányos működési nyeresége pedig 8,0 (2015: 9,8) százalékra adódott. A különleges hatásokban 133 millió euró céltartalék szerepel az esetlegesen hibás Takata légzsákok számára, emellett az Audi 132 millió euróval növelte a V6-os 3.0 TDI motorok témakörével kapcsolatos műszaki műveletekre, jogi kockázatokra és értékesítési intézkedésekre elkülönített összeget.

Az Audi Csoport pénzügyi eredményeiben egyszeri negatív hatásokként jelenik meg a globális kamatpiac volatilitása. E körülmények közepette a vállalat 2190 (2015: 3150) millió euró adózás előtti, illetve 1682 (2015: 2429) millió euró adózás utáni eredményt ért el 2016 első féléve során.

A nettó pénzforgalom az első félév végére 2085 (2015: 1747) millió euróra, míg a nettó likviditás 17 150 (2015: 16 420) millió euróra emelkedett.

Amint Axel Strotbek, az igazgatótanács a pénzügy és az IT területeiért felelős tagja kiemelte: „Ki kívánjuk használni az Audi Csoport pénzügyi erejét és saját forrásokból tervezzük jövőnket. Előzetes kiadásaink tovább növekednek az év második felében.” A tárgyieszköz-beruházások januártól június végéig 1238 millió eurót tettek ki, a teljes 2016-os évre pedig több mint hárommilliárd euró szerepel e célra a vállalat terveiben. „Innovációs és beruházási céljaink érdekében a vállalat minden területén növelni kívánjuk a hatékonyságot” – húzta alá Axel Strotbek.

A jövő szempontjából legfontosabb stratégiai területeken az Audi januártól június végéig 600 új munkatársat alkalmazott, az év végéig pedig összesen 1200 szakemberre kívánja bővíteni e kört. Mindemellett az Audi a tanulói létszámát is tíz százalékkal növeli, így szeptemberben első alkalommal már mintegy 800 fiatal kezdheti meg tanulmányait Ingolstadtban és Neckarsulmban.

A folyó pénzügyi év során az Audi Csoport ismét több négykarikás gépkocsiját tervezi kiszállítani és a konjunkturális keretfeltételek, illetve a devizaárfolyamok alakulása függvényében forgalma tekintetében is enyhe növekedéssel számol. A folyó üzletmenetet tükröző, különleges hatások előtti forgalomarányos működési nyereség vonatkozásában a prémiumgyártó nyolc és tíz százalék között meghatározott stratégiai céltartományába eső, míg a különleges hatások figyelembevételével kismértékben e tartomány alatti értéket vár.

Nagy az érdeklődés a BMW elektromos és plug-in hibrid modelljei irányába

2016 hetedik hónapjában a BMW Group száznyolcvanezernél is több új autót adott át ügyfeleinek világszerte, amellyel tovább folytatódott a vállalatcsoport kiegyensúlyozott értékesítési növekedése. A BMW plug-in hibrid meghajtású modelljeiből eközben már júliusban elkelt az egész évre tervezett mennyiség.

100-eves-a-bmw-operahaz-autoaddikt-004

180 080 darab új autó átadásával a BMW Group 2016 hetedik hónapjában új júliusi értékesítési rekordot állított be, kereken 4 százalékkal szárnyalva túl az előző július teljesítményét. Miután fennállása legeredményesebb első féléves mutatójával zárta a január és június közötti időszakot, a vállalatcsoport a harmadik negyedévet is stabil növekedéssel kezdte: 2016 első hét hónapjában a BMW, a MINI és a Rolls-Royce összesen 1 343 217 darab négykerekűt adott el, amellyel 5,5 százalékkal múlták felül a 2015-ben regisztrált eredményt.

„A BMW Group hónapról hónapra tovább folytatja hosszú távon fenntartható, stabil értékesítési növekedését” – mondta Dr. Ian Robertson, a BMW AG igazgatótanácsának BMW-értékesítésért és márkamarketingért felelős tagja. „Miközben a teljes modellpalettán folyamatos gyarapodást tapasztalunk, a 7-es sorozat, a 3-as sorozat és a 2-es Active Tourer plug-in hibrid meghajtású változataiból már most eladtuk az idei évre tervezett mennyiséget. A BMW iPerformance modellek piaci bevezetése egyértelműen telitaláltat volt, és természetesen minden téren eme rendkívül kimagasló kereslethez igazodunk” – tette hozzá.

2016 júliusában a BMW világszerte összesen 153 392 darab négykerekűt adott át ügyfeleinek, többet, mint eddig egy hónap alatt bármikor. A kereken 4 százalékos értékesítési növekedésnek köszönhetően a bajor gyártó ez évi eladási mutatója 5,6 százalékkal magasabbra, 1 139 947 darabra emelkedett, a BMW 2-es sorozat (113 233 darab eladás, +43,6 százalékos emelkedés), a BMW X1 (111 639 darab átadás, +69,6 százalékos gyarapodás), a BMW X3 (88 442 darab újautó-értékesítés, +15,5 százalékos javulás) és a BMW X4 (34 464 darab értékesítés, +6,9 százalékos fejlődés) pedig továbbra is hatalmas népszerűségnek örvend az ügyfelek körében. 2016-ban a vadonatúj BMW 7-es sorozat már több mint harmincezer darab képviselője talált gazdára világszerte, amellyel a bajor gyártó zászlóshajója több mint 40 százalékos értékesítési növekedést könyvelhetett el. Amint folyamatosan érkeztek a piacra a modell újabbnál újabb motor- és hajtáslánc-változatai, a 7-es BMW iránti érdeklődés rövid időn belül több mint megkétszereződött: a BMW csak júliusban 5 025 darab zászlóshajót értékesített.

A BMW elektromos és plug-in hibrid meghajtású négykerekűi eközben továbbra is magasan a várakozások felett teljesítenek, kiváltképp Európában. Az öreg kontinens nyugati felén a bajor gyártó teljes értékesítésének 4 százalékát már ezek a modellek teszik ki, azon piacokon pedig, ahol az elektromos autózást fejlett infrastruktúra és számos kedvezmény támogatja, ez az arány még magasabb. Hollandiában például a BMW 3-as sorozatra érkező megrendelések 43 százaléka a BMW 330e modellre érkezik, a BMW 2-es Active Tourer plug-in hibrid meghajtású képviselője, a BMW 225xe esetében pedig ez a szám 26 százalék. Skandináviában még magasabbak a számok: a megrendelt 3-as BMW-k 45 százaléka, míg a BMW 2-es Active Tourer modellek 55 százaléka plug-in hibrid meghajtású. Júliusban érkezett meg a piacra a BMW i3 még hatékonyabb, 94 amperóra tárolókapacitású akkumulátorral szerelt változata, amely ezáltal a korábbi elektromos hatótávolság közel másfélszeresét kínálja a bajor gyártó ügyfeleinek. Miközben a BMW i3-ra érkező idei megrendelések száma 2016 hetedik hónapjában átlépte a hétezret, csak júliusban 33,7 százalékkal több, összesen 2 358 darab elektromos kisautó talált gazdára világszerte.

Miután fennállása legeredményesebb első féléves értékesítési eredményét könyvelte el, a júliust a MINI is új havi eladási rekorddal zárta: a 26 439 darab újautó-átadás kereken 4 százalékkal haladja meg az előző hónap hasonló értékét. 2016 januárja és júliusa között a brit kisautó-gyártó világszerte 201 337 darab modellt értékesített, amely 5,2 százalékos abszolút gyarapodás és az első alkalom a MINI történetében, amikor a gyártó már augusztusra átlépte a kétszázezres értékesítési darabszámot. A paletta legkelendőbb tagja a MINI Cabrio és a MINI Clubman. A nyitott tetős kisautóból csak júliusban 65,9 százalékkal több, 17 225 darab talált gazdára, a hatajtós egyéniség idei eladási mutatója pedig már a harminckettőezret is átlépte.

Európában 79 815 darab BMW és MINI modell talált gazdára az idei év hetedik hónapjában, amely 5,6 százalékkal több, mint az egy évvel korábban regisztrált érték. A BMW Group 2016 első hét hónapjában összesen 622 664 darab járművet értékesített az öreg kontinensen, amely 10,5 százalékkal szárnyalja túl a 2015-ös számot. Miközben szinte mindegyik európai piac értékesítési javulást produkált, a Németországban eladott 182 390 darab BMW és MINI modell 7,8 százalékos fejlődésnek, a Nagy-Britanniában értékesített 136 914 darab négykerekű 9,6 százalékos javulásnak, a Franciaországban átadott 49 755 darab modell pedig kereken 13 százalékos gyarapodásnak felel meg, amellyel az európai kontinens legdinamikusabban fejlődő piacainak számítanak.

Ázsiában 56 819 darab vadonatúj BMW és MINI modell kelt el idén júliusban (7,9 százalékos növekedés), amellyel a vállalatcsoport idei értékesítési száma 417 730 darabra emelkedett (7,4 százalékos abszolút fejlődés). A régió legnagyobb piacának számító Kínában 8,5 százalékkal több, összesen 287 753 darab négykerekűt adott át ügyfeleinek a gyártó. Japánban ez a szám 41 750 darab (8,2 százalékos emelkedés), Dél-Koreában pedig 34 569 darab (9,9 százalékos javulás) volt.

Az amerikai kontinensen 38 097 darab BMW és MINI modell kelt el júliusban, amely 3,9 százalékkal múlja alul az egy évvel korábbi értéket. Az idei év első hét hónapjában átadott új autók száma eközben 260 621 példány, amely 7,4 százalékos abszolút csökkenésnek felel meg a 2015-ös időszak tükrében. Kanadában ez idő alatt 7,3 százalékkal több, 25 524 darab, Mexikóban pedig 9,1 százalékkal több, 18 308 darab modell talált gazdára. 2016 januárja és júliusa között az Egyesült Államokban 209 131 darab BMW és MINI modellt értékesített a vállalatcsoport, amely 9,5 százalékos abszolút csökkenést jelent.

A BMW Motorrad továbbra is története legeredményesebb értékesítését produkálja idén, 2,1 százalékkal szárnyalva túl egy évvel korábbi teljesítményét: a BMW Group kétkerekű divíziója 2016 első hét hónapjában összesen 94 546 darab robogót és motorkerékpárt adott át ügyfeleinek. A BMW Motorrad közel olyan jól teljesített idén júliusban, mint egy évvel korábban: a 13 792 darab átadás mindössze 2,7 százalékkal marad el a tavalyi hetedik hónap rekord szintű eredményétől.

A BMW Group értékesítési eredményei 2016. júliusában és az év első hét hónapjában

  2016 júliusában 2015 júliusához képest 2016. első hét hónapjában 2015. első hét hónapjához képest
BMW Group autók 180 080 +4,0% 1 343 217 +5,5%
BMW 153 392 +4,0% 1 139 947 +5,6%
MINI 26 439 +4,0% 201 337 +5,2%
BMW Motorrad 13 792 -2,7% 94 546 +2,1%

Lassan 350 ezres a Goodyear FleetOnlineSolutions rendszert használő gépjárművek száma

A Goodyear FleetOnlineSolutions internet alapú abroncsmenedzsment rendszeren keresztül szervizelt haszongépjárművek száma hamarosan eléri a 350 000-es határt. Ez 75%-os növekedést jelent csupán három év leforgása alatt, melynek révén a Goodyear egy új mérföldkőhöz közelít.

fleetonlinesolutions-goodyear-fos-autoaddikt

E figyelemre méltó növekedés a bizonyítéka annak, hogy milyen értéket képvisel a FleetOnlineSolutions rendszer az európai flottaüzemeltetők számára. A Goodyear prémium termékeivel és a páneurópai TruckForce szolgáltatási hálózattal kiegészülve a FleetOnlineSolutions rendszer a kevesebb papírmunkának és a minimalizált adminisztrációs terheknek köszönhetően csökkenti a járművek teljes üzemben tartási költségét.

A FleetOnlineSolutions népszerűsége fokozódik az európai flottaüzemeltetők körében, akik közül egyre többen fedezik fel ennek az átfogó programnak a fontosságát és értékét. Ez második pillérként jelenik meg struktúránkban: a prémium tehergépkocsi-abroncsok az üzemanyag-hatékonyságuknak és a magas futásteljesítményüknek köszönhetően költségcsökkentést eredményeznek, miközben a FleetOnlineSolutions rendszer a páneurópai TruckForce szervizhálózattal együtt gyors, költséghatékony és minőségi szolgáltatást biztosít” – mondta Waldek Jarosz, a Goodyear európai, közel-keleti és afrikai régiójának flottamegoldásokért és tehergépkocsi-abroncsokért felelős igazgatója. „A többek között a FleetOnlineSolutions rendszert is magába foglaló FleetFirst szolgáltatásaink és megoldásaink egy komplett csomagot biztosítanak a haszongépjármű üzemeltetőknek, nem csupán a költségeiket csökkentve, de lelki nyugalmat is biztosítva számukra, és az adminisztrációs terheiket is enyhítve, melyeken keresztül csökkennek az átfogó üzemeltetési költségeik, és jövedelmezőbbé válik a vállalkozásuk.”

A flottaüzemeltetők számára a FleetOnlineSolutions által nyújtott előnyök között sorolható fel az adminisztratív terhek és a papírmunka csökkenése, a központosított számlakibocsátás, valamint az egykapus ügyintézés a tehergépkocsi-abroncsokkal és a számlákkal kapcsolatos ügyek lebonyolítása során. Az árazási feltételek és az abroncscseréhez kapcsolódó fizetési garancia szintén részét képezheti az előnyökből álló csomagnak.

A FleetOnlineSolutions rendszer hatékonysága abban is megnyilvánul, hogy a Goodyear európai TruckForce hálózata milyen gyorsan és eredményesen képes elvégezni az országúti segélyszolgálati munkát. 2015-ben átlagosan 121 percre sem volt szükség ahhoz, hogy az abroncsjavítást követően az érintett jármű ismét forgalomba állhasson[1] – ez a segélyhívás, illetve a szervizelési munka befejezése között eltelt átlagos időt jelentette. E szolgáltatás gyors biztosításához olyan fejlesztések is hozzájárulnak, mint az e-Job és a FleetOnlineSolutions Mobile, amelyek alkalmazásával a szerviztechnikus egy kézi eszközt használva adatokat tud fogadni, valamint az adatok és a szükséges helyzetjelentések továbbítását is el tudja végezni.

A Goodyear filozófiája részeként prémium termékekkel, célzott szolgáltatásokkal és innovatív megoldásokkal támogatja flottaüzemeltető ügyfeleit, hogy jövedelmezőbbé tehessék vállalkozásukat. A Goodyear tehergépkocsi-abroncsai – különösképpen a FUELMAX és a KMAX termékcsalád – az alacsony gördülő ellenállásuknak és a jelentős futásteljesítményüknek köszönhetően mérsékelt szinten tartják az üzemeltetési költségeket. A FleetOnlineSolutions az ügyfél és a szolgáltató számára egyaránt hozzáférést biztosít a flottához kapcsolódó információkhoz. Ez azt jelenti, hogy az ügyfél valós időben követheti nyomon a járművei abroncsain végzett munkákat, és biztos lehet benne, hogy – jelentősen kevesebb adminisztratív munka mellett – minden feladatot az elvárt követelmények és költségek mellett végeznek el. A 28 európai országban, stratégiai helyszíneken működő 2 000 TruckForce szolgáltató a helyi nyelven, valós időben férhet hozzá a flották és a járművek részletes adataihoz, hogy a szükséges munkákat gyorsan, és pontosan, az ügyfél által elvártaknak megfelelően lehessen elvégezni.

Automatikusan fékez a Ford Transit, ha gyalogos lép elé

Az okostelefonos játékok és alkalmazások, üzenetfolyamok és videók korában egyre gyakoribb jelenség, hogy egy gyalogos figyelmetlenül sétál például egy útkereszteződésben. A Ford ezért most olyan technológiát honosít meg, amelynek révén a haszongépjárművek is érzékelik az úttestre lépő gyalogosokat, és automatikusan fékeznek, ha a vezető nem reagál a figyelmeztetésre.

ford-transit-automata-fekezes-autoaddikt

Az eredetileg személyautókhoz kifejlesztett, és először a Ford Mondeóban bemutatott Gyalogosészlelés funkció a szélvédő mögött elhelyezett kamera és a lökhárítóba épített radar jeleit dolgozza fel, majd összeveti azokat a “gyalogos alak” adatbázis tartalmával, így különböztetve meg az embereket például a fatörzsektől vagy az útjelző tábláktól.

A Transit és a Transit Custom modellekhez immár megrendelhető Gyalogosészlelés technológia még arra is képes, hogy előre jelezze a veszélyt, ha egy gyalogos még a járdán halad, de keresztezheti a közelgő jármű útját. Ez az első alkalom, hogy ez a technológia ilyen méretű haszongépjárművekhez is elérhető.

A hivatalos adatok szerint 2004 és 2013 között több mint 70 ezer gyalogos vesztette életét az európai utakon. Ugyanakkor nemrégiben a Ford is elkészített egy felmérést, hogy jobban megértse, mi tereli el a gyalogosok figyelmét, amikor olyan helyen sétálnak át az úton, ahol nincs kijelölt gyalogátkelőhely.** Az okostelefon-használók nagy része (57 százalék) elismerte, hogy ilyenkor is használja készülékét, közel felük (47 százalék) pedig telefonál is ilyenkor.

“Egy teherautó sofőrjének a másodperc tört része is elég, hogy egy címet ellenőrizzen – de könnyen lehet, hogy ez éppen az a pillanat lesz, amikor egy gyalogos lelép elé a járdáról” – vélekedett Gregor Allexi, a Ford Európa aktív biztonságra szakosodott mérnöke. „Az ilyen esetekben a Gyalogosészlelés technológia megelőzheti a gázolást, vagy legalább mérsékelheti a baleset súlyosságát.”

A mérnökök zárt pályán, életnagyságú bábukkal tesztelték a rendszert, majd hónapokat töltöttek azzal, hogy a világ különböző, gyalogosoktól hemzsegő nagyvárosaiban (például Párizsban és Amszterdamban) valós körülmények közt ellenőrizzék és finomítsák a berendezés működését, több mint 10.000 kilométernyi tesztút során bizonyítva, hogy a rendszer tökéletesen működik.

A vészfékezési rendszer – más néven az Ütközésre Figyelmeztető rendszer – működése többlépcsős. Ha a rendszer gyalogost észlel, és úgy értékeli, hogy fennáll a gázolás veszélye, a vezetőt először hangjelzés, valamint a műszerfalon felvillanó fényjelzés figyelmezteti.

Ha a vezető nem reagál, a rendszer a féktárcsák és a fékbetétek közti távolság csökkentésével rövidíti le a fékhatás felépüléséhez szükséges időt. Ha az autós továbbra sem tesz semmit, a berendezés önálló fékezéssel csökkenti a jármű sebességét.

“A Gyalogosészleléshez hasonló rendszereket még alig néhány évvel ezelőtt is a jövő technológiái közé soroltuk – ma pedig ez a berendezés már létezik, és segít biztonságosabbá varázsolni az utakat azáltal, hogy az autósok gyorsabban reagálhatnak a váratlan helyzetekre, például amikor lelép eléjük egy gyalogos” – nyilatkozta Luke Bosdet, az AA szóvivője. “Az áruszállítók és egyéb haszongépjárművek vezetői számára ez már csak azért is előnyt jelent, hiszen így nemcsak a tragikus gázolások előzhetők meg, hanem az autóban ülők sérülése is, ami hosszú időre korlátozhatná a munkaképességüket.”

A Gyalogosészleléssel felszerelt legújabb Transit és Transit Custom modellek immár Európa-szerte megrendelhetők, akárcsak a vadonatúj 2,0 literes Ford EcoBlue dízelmotorral hajtott változatok, amelyeknek akár 13 százalékkal alacsonyabb üzemanyag-fogyasztása jelentős mértékben csökkenti az üzemeltetési költséget.

Az új modellek vásárlói további fejlett technológiák közül is választhatnak, növelve autójuk biztonságát és kényelmét; ilyen például az Adaptív Sebességtartó Automatika, a Közlekedési Tábla Felismerés és az Oldalszél Stabilizálás.

Meghirdetésre került a 2017. Lexus Design Award formatervezési pályázat

A Lexus meghirdette a 2017. évi Lexus Design Award formatervezési pályázatot, amelyre mostantól fogadják a pályaműveket. A 2013-ban létrehozott díj küldetése, hogy ötleteket hívjon életre egy jobb jövő reményében; az idén ötödik alkalommal meghirdetett, nemzetközi pályázat a világ fejlődő formatervezőit, feltörekvő kreatív alkotóit támogatja.

lexus_rc_f_019

„A Lexus számára a Yet (Ugyanakkor) filozófia azt a merészséget testesíti meg, amelynek hatására az első pillantásra egymással inkompatibilisnek tűnő elemeket párosítjuk – például kiemelkedő rugózási kényelem, UGYANAKKOR lenyűgöző menetdinamika. A Yet lehetővé teszi számunkra, hogy ne kössünk kompromisszumokat: harmonikus szinergiákat teremtünk, amelyek váratlan, UGYANAKKOR lenyűgöző új lehetőségeket teremtenek. A Yet az a katalizátor, amely mozgásba hozza a forradalmi áttöréseket; a szikra, amely lángra lobbantja a bennünk szunnyadó kreativitást. A Lexus a Yet-nek köszönhetően feltérképezi a formatervezés és a technológia olyan, úttörő határtartományait, amelyek meghatározzák a jövő mobilitását” – hangsúlyozza Yoshihiro Sawa, a Lexus International ügyvezető alelnöke.

A jelentkezők olyan, innovatív formatervekkel és eredeti értelmezésekkel jelentkezhetnek a pályázatra, amelyek rávilágítanak a Yet tematika lényegére.  A világ formatervezői társadalma és a nagyközönség a jövő évi milánói formatervezési héten* ismerkedhet meg a 2017-es Lexus Design Award 12 döntősével és azok munkáival. A tizenkét döntős közül négyen világhírű formatervezők irányításával elkészíthetik munkájuk prototípusát. Az egy prototípusra eső gyártási keret hárommillió japán jen. A döntősök a milánói formatervezési héten a Lexus kísérleti bemutató területén állíthatják ki munkáikat. A bírák a négy prototípust alaposan mérlegelve választják ki a végső győztest.

A korábbi évek Lexus Design Award nyertesei világszerte kamatoztatják tehetségüket. Az Emanuela Corti és Ivan Parati által alkotott Sense-Wear, a 2015-ös Nagydíj díjazottja tokiói és moszkvai dizájn-rendezvényeken szerezhettek további ismertséget.  A 2016-os verseny győztese, az AMAM formatervezési csoport által létrehozott „AGAR PLASTICITY – AZ AGAR-AGAR CSOMAGOLÓANYAGKÉNT ÉS EGYÉB CÉLOKRA TÖRTÉNŐ HASZNOSÍTÁSÁBAN REJLŐ LEHETŐSÉGEK” pályamunka széles körű érdeklődésnek örvendett, és számos nemzetközi felkérést hozott a csoportnak.

A Lexus Design Award győztesei ilyenformán élvezhetik a díjjal járó globális publicitást, valamint a vállalkozói és közszférában potenciálisan felmerülő együttműködési projekteket. A Lexus megtiszteltetésnek tekinti, hogy az évente megrendezett Lexus formatervezési díj, valamint az ahhoz kapcsolódó lehetőségek révén támogatást és ismertséget biztosíthat a világ feltörekvő formatervezői számára. A 2017. évi Lexus Design Award szervezői augusztus 10. és október 16. között várják a pályaműveket. A jelentkezés módjáról részletes információk találhatók a LexusDesignAward.com internetes oldalon. A verseny 12 döntősét 2017 elején hirdetik ki.

A BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG TAGJAI

Paola Antonelli / kurátor

Antonelli 1994-ben csatlakozott a Modern Művészetek Múzeumához (Museum of Modern Art), ahol az építészeti és formatervezési osztály kurátoraként, valamint a MoMA kutatás-fejlesztési igazgatójaként tevékenykedik. Tartott előadást a TED-en, a davosi Gazdasági Világfórumon, valamint számos nemzetközi konferencián. Szakmai célkitűzése, hogy a dizájn megértését támogatva elősegítse, hogy a világ teljes mértékben elismerje és kiaknázza a formatervezés globális hatását és befolyását. Antonelli jelenleg számos, kortárs dizájnról szóló műsoron dolgozik. Szerkesztés alatt álló „States of Design” című könyve a napjainkban létező formatervezési területek sokszínűségét vizsgálja.

Aric Chen / kurátor

Aric Chen a hong kongi Nyugat-Kowloon kulturális negyed vizuális kultúrát bemutató múzeumának, az M+ intézménynek a vezető formatervezési és építészeti kurátorra. Ezt megelőzően a 2011-ben és 2012-ben sikeresen megújuló Pekingi Formatervezési Hét kreatív igazgatója volt. Chen számos kiállítás és projekt kurátoraként és szervezőjeként lépett fel múzeumokban, biennálékon és egyéb nemzetközi rendezvényeken. Gyakran publikál olyan kiadványokban, mint a The New York Times, a Monocle, az Architectural Record vagy a PIN-UP.

Toyo Ito / építész

Ito a Tokiói Egyetem építészeti fakultásán szerzett diplomát 1965-ben. Legfontosabb munkái: Sendai Mediatheque, Tama művészeti egyetem könyvtára (Hachioji), Tajvani Egyetem, a Tajvani Társadalomtudományi Főiskola, a ‘Minna no Mori’ Gifu médiakozmosz, és így tovább. Jelenleg fejlesztés alatt álló főbb projektjei: Tajvani Nemzeti Taichung Színház, új atlétikai pálya és sportpark Aomoriban (nem végleges elnevezés), és egyéb nagyratörő projektek. Számos szakmai elismerés birtokosa, többek között elnyerte a japán építészeti intézet díját, a Velencei Biennálé Arany Oroszlán díját, a Brit Építészeti Királyi Intézet királyi aranyérmét, továbbá a Pritzker építészeti díjat.

Birgit Lohmann / a designboom főszerkesztője

A hamburgi születésű Lohmann Firenzében tanult ipari formatervezést, majd 1987-ben Milánóba költözött, ahol azóta is él és alkot. Formatervezőként és termékfejlesztő menedzserként dolgozott számos olasz építésznek és formatervező mesternek. Emellett formatervezési történészként segítette az igazságügyi minisztérium és nemzetközi aukciós házak munkáját.

Kutatóként és előadóként számos neves nemzetközi egyetemen tartott ipari formatervezési szemináriumot. 1999-ben társalapítója volt a designboom kiadványnak, amelynek jelenleg is főszerkesztője, oktatásügyi programigazgatója, valamint nemzetközi kiállítási kurátora.

Alice Rawsthorn / dizájn újságíró

Alice Rawsthorn a New York Times nemzetközi kiadásának dizájnkritikusa. Legújabb könyve, a “Hello World: Where Design Meets Life” (Üdv, világ: a dizájn és az élet találkozása) a formatervezés életünkre gyakorolt hatását vizsgálja a múltban, a jelenben és a jövőben. Előadóként olyan nemzetközi rendezvényeken lépett fel, mint a TED vagy a davosi Gazdasági Világfórum. A Londonban élő és dolgozó Alice a Chisenhale galéria, valamint a Michael Clark tánctársulat vagyonkezelőinek elnöke, illetve a Whitechapel galéria vagyonkezelője. A formatervezés és a művészetek terén tett szolgálataiért elnyerte a brit birodalom rendje OBE címét.

Yoshihiro Sawa / a Lexus International ügyvezető alelnöke

Yoshihiro Sawa mérnöki és formatervezői diplomát szerzett a Kyoto Institute of Technology-n. 1980 óta dolgozik a Toyota Motor Corporationnél, ez idő alatt számos, formatervezéshez kapcsolódó munkakört betöltött, beleértve a tervezési részleg globális formatervezésért felelős igazgatója címet. A Lexus International ügyvezető alelnöki tisztét 2016 áprilisa óta tölti be.

MENTOROK

Neri & Hu / építészek és interdiszciplináris tervezők

A sanghaji központtal működő Neri & Hu Design and Research alapítói, Lyndon Neri és Rossana Hu egy sor olyan projekten dolgoztak már szerte a világon, amelyek egymást átfedő formatervezési műfajokon belül teremtettek új építészeti paradigmákat. 2014-ben a Wallpaper* kiadvány a Neri & Hu-t választotta meg az Év Dizájnerének. A stúdió 2013-ban bekerült az USA Belsőépítészeti Hírességek Csarnokába. Neri & Hu hitvallása szerint a kutatómunka a tervezés alapvető jelentőségű eszköze, hiszen minden egyes projekt egyedi kontextualitással rendelkezik. Az építészeti, belsőépítészeti, mestertervezés, grafikai és terméktervezési szolgáltatásokat nyújtó Neri & Hu meglátása szerint napjaink épületekkel kapcsolatos problémái túlmutatnak a hagyományos építészet határain. Ahelyett tehát, hogy egy sablonos dizájnból indulnának ki, Neri & Hu munkássága az élmény, a tapasztalás, a részletek, az anyagok, a formák és a fények dinamikus összjátékában gyökerezik.

Max Lamb / dizájner

Max Lamb munkásságában a vidéki táj hagyományai ipari elemként – a tengerpart öntödeként, a kőfejtő műhelyként – jelennek meg, a Chatsworth birtok kivágott tiszafái egyszerre témák és forrásanyagok. Ugyanúgy izgatja a város is, és mivel a legkülönfélébb környezetekhez képes alkalmazkodni, illetve azokra reagálni, térben és időben megismételhetetlen termékeket állít elő. Max nem foglal állást egyetlen anyag vagy folyamat mellett sem, a formatervezést nem tekinti problémamegoldó eszköznek. Sokkal inkább az anyag belsőjéből fakadó értékeket és minőséget fejti ki, kiterjesztve azok természetes jellemzőit és szépségét. Módszerei egyszerre modernek és primitívek; egyszerre tekinti magát tervezőnek és gyártónak; az adott projekt léptékétől és összetettségétől függően öntödékkel és gyárakkal egyaránt együttműködik. Az általa alkalmazott elvekben azonban felfedezhető a folytonosság: az anyag őszinte megközelítése, a folyamat dicsőítése, valamint az emberi képességek és korlátok.

Elena Manferdini / dizájner, épÍtész

Elena Manferdini az Atelier Manferdini alapító tulajdonosa. A cég a kaliforniai Venice városában tart fenn irodát. Az Egyesült Államokban, Európában és Ázsiában végeztek formatervezési, művészeti és építészeti projekteket, többek között az ő nevükhöz köthető a Los Angeles-i Kortárs Művészeti Múzeum pavilonja. Elena stúdiója olyan nemzetközi hírű vállalatokkal működött már együtt, mint a Swarowski vagy a Sephora; munkásságával a legnagyobb sajtókiadványok foglalkoztak, az Elle-től a Vogue-on át a New York Times-ig. A Dél-Kaliforniai Építészeti Intézet elnökeként nemzetközi kiállításokon mutatja meg munkáját, és olyan tanintézetekben tartott már előadást, mint az MIT, a Princeton, a Tsinghua egyetem vagy a Bauhaus. 2013-ban elnyerte az eredeti műalkotások létrejöttét támogató COLA Ösztöndíjat. 2011-ben megkapta a rendkívül jelentős United States Artists (USA) éves ösztöndíjat, az Alessi számára készített Blossom munkája Good Design díjban részesült.

Snarkitecture / művészek, építészek

Daniel Arsham és Alex Mustonen 2008-ban alapította a Snarkitecture kollaboratív kísérleti társulást, amely a művészet és az építészet határtartományán tevékenykedik. A művészetek és építészet metszete iránt már a New York-i Cooper Unionban töltött diákéveik során is érdeklődő páros legelső ügyfele a Dior Homme volt. A Lewis Carroll abszurd költeményéről a „Sznark-vadászat”-ról elnevezett Snarkitecture olyan állandó jellegű, építészeti léptékű projekteket és funkcionális tárgyakat tervez, amelyek újszerű, fantáziadús célokat szolgálnak. A munkák ezáltal a csoda és az interakció pillanatait hozzák létre, amelyekben az emberek közvetlen kapcsolatot teremthetnek környezetükkel. Az ismerősből szokatlant alkotó Snarkitecture váratlan feladatok elvégzésére használja az építészetet.

A LEXUS FORMATERVEZÉSI DÍJRÓL

A 2013 óta évente megrendezett, nemzetközi formatervezés pályázat a világ legkülönfélébb részein élő, feltörekvő alkotóművészeket karolja fel. A Lexus Formatervezési Díj a társadalmat valódi értékkel gyarapító ötleteket hivatott gondozni, és ezzel kapcsolatban azokat az alkotóművészeket támogatja, akik munkájukon keresztül képesek jobbá tenni közös jövőnket. A díj egyedülálló lehetőséget kínál annak a négy döntősnek, aki világszerte elismert dizájnerekkel együttműködve létrehozhatják tervük prototípusát, majd azt kiállíthatják a formatervezési világ egyik legfontosabb rendezvényén.

Idén október 1-én lesz a Volkswagen-találkozó

Itt az ideje, hogy bevéssük a naptárba: 2016. október 1-én Volkswagen-találkozó, Hungaroring. Immár ötödik alkalommal gyűlnek össze a német márka kedvelői, a számtalan izgalmas hazai autó mellett gyári különlegességek és rengeteg program várja az érdeklődőket.

volkswagen-talalkozo-hungaroring-2015-autoaddikt

Fantasztikus gépcsodák, autótörténeti különlegességek, tuning járművek és gyári állapotú old timerek várhatóak az idei Volkswagen-találkozón, amit 2016. október 1-én rendez a a márka hazai nagykereskedője. A rendezvénysorozat öt évvel ezelőtt Golf-találkozóként indult, ám az akkori sikernek köszönhetően a többi Volkswagen típus rajongói is komoly érdeklődést mutattak az esemény iránt. Az érintett klubok és partnerek szervezésében több modell is csatlakozott a rendezvényhez, s igazi Volkswagen ünnepé vált az éves randevú. Összességében tehát az ötödik találkozóra kerül sor idén, a belépőjegy ezúttal 500 forintba kerül. A hagyományokat folytatva az ötödik rendezvényen egy V-ös Golfot nyerhet a legszerencsésebb játékos a 100 forintos tombolán. Ráadásul több száz rajongónak a márkaünnep idén már egy nappal korábban, pénteken (szeptember 30.) elkezdődik, amikor is egy pályanap keretében a Volkswagen-tulajdonosok saját gépkocsijukkal versenyezhetnek majd a Hungaroring új aszfalt csíkján.

A különböző típusok idén is külön szekcióban kapnak helyet, így a Passat, Polo, Scirocco, Corrado, Jetta/Bora/Vento tulajdonosok egy-egy csokorban parkolnak, különböző helyszíneken. A Transporterek és a Bogarak a Hippifaluban gyülekeznek, ahol az este során ismét kint alhatnak a vállalkozó kedvűek. A nagyszínpad előtti Paddock rész viszont továbbra is kizárólag a Golf generációkról szól. Ide 300 járművet választ majd ki a neves szakújságírókból és autós szakemberekből álló zsűri az előzetesen regisztrálók közül.

A Das WeltAuto a Használtautó.hu-val együttműködésben “használtautós börzét” szervez a helyszínen, ahol a márka szerelmesei kedvükre válogathatnak eladó sorban lévő Volkswagenek között. A piactérre regisztráció után lehet beállni, az értékesítésnek mindössze két feltétele van: kizárólag magánszemélyek árulhatnak, saját tulajdonukban lévő autót.

A Volkswagen-találkozón ezúttal is bemutatkoznak új modellek, de a Volkswagen wolfsburgi központjából is érkeznek autócsodák. Különleges élményt ígér a Volkswagen Driving Experience csapatának bemutatója, akik a nap során többször látványos műsorral szórakoztatják a közönséget. Napközben számtalan gyermek és női programmal készülnek a szervezők, a pop zene kedvelői két koncertet bulizhatnak végig. A délutáni tombola sorsolás után pedig a Hippifaluban zárhatjuk a napot, ahol kellemes zene és bográcsozás várja a vendégeket.

LEGFRISSEBB

[TESZT] Kia Niro 1.6 GDI PHEV Platinum – nagyon élhető, mindennapi...

0
A Kia Niro 1.6 GDI PHEV Platinum újraértelmezi a hétköznapi autózás fogalmát: ötvözi a környezettudatos technológiát a mindennapi használat praktikumaival, mindezt úgy, hogy közben...

TESZTJEINK