AutóAddikt Autó-motorsport Peugeot-mesterhármas a Dakar élén

Peugeot-mesterhármas a Dakar élén

Nagyon úgy tűnik, hogy a Peugeot 2008 DKR versenyautók egyértelműen bebizonyították, hogy mire képesek, ugyanis a maratoni futam első részében szereplő Jujuy-Jujuy hurokszakasz és a Jujuy-Uyuni szakasz első három befutója Peugeot lett.

peugeot-2008-dkr-dakar-4-5-szakasz-autoaddikt-001

A Jujuyból induló és oda visszatérő 4. gyorsasági szakasz első három helyére Peugeot 2008 DKR-ek futottak be, és a negyedik Peugeot versenyautó is az első öt között végzett. A futamot követően park ferme-be irányították az autókat, ahol a Bolívia felé tartó 5. szakasz előtt már sem a szerelők, sem a csapatok nem viselhették gondjukat.

Ezzel a Dakar negyedik szakaszán Stéphane Peterhansel és Jean-Paul Cottret megszerezte első szakaszgyőzelmét a Peugeot színeiben. Mindvégig szoros volt a küzdelem a Carlos Sainz – Lucas Cruz, valamint a Sébastien Loeb – Daniel Elena párossal. A három Peugeot duó fél percen belül érkezett a célba!

A Peugeot versenygépek nagyszerű teljesítményét tovább fokozta, hogy Cyril Despres és David Castera is a legjobb öt között futott be; ez minden bizonnyal az eddigi legszebb eredményük négy keréken.

Január 7. – Jujuy-Uyuni

A Peugeot 2008 DKR mesterhármas – Sébastien Loeb / Daniel Elena mindössze 22 másodperccel megelőzve Carlos Sainz / Lucas Cruz párost, és Stephane Peterhansel / Jean-Paul Cottret, 3 perc különbséggel- ismét győzelemmel zárták az 5. versenynapot is a Dakaron. Összetett eredményben is ez a mesterhármas áll a verseny élén.

peugeot-2008-dkr-dakar-4-5-szakasz-autoaddikt-002

Stéphane Peterhansel (302. rajtszámú PEUGEOT 2008 DKR), 4. szakasz futamgyőztes:

„Ez egy kifejezetten gyors szakasz volt sok egyenessel, ahol padlógázzal lehetett menni, de azért bőven voltak élvezetes, technikás részek is. Az útvonal egy olyan magasan fekvő gyorsasági szakaszon vezetett, ahol tavaly nem voltunk túl jók. Összességében minden feladatot sikerrel oldottunk meg, nem tévedtünk el, és gondolatban már a másnapi szakaszra készültünk, amennyire lehetett óvtuk az autót és főleg a gumikat, mert a 4. szakasz után nincs lehetőség műszaki beavatkozásra.”

Carlos Sainz (303. számú PEUGEOT 2008 DKR), 4. szakasz második helyezett:

„Már a szakasz elején, valahol az első és a második ellenőrzőpont között lassú defektet kapott a bal hátsó gumink. A szereléssel elvesztettünk 3 percet, amit a végére visszanyertünk, még ha nem is mentünk teljes erőbedobással. Miután a 4. szakasz után nincs lehetőség semmiféle műszaki beavatkozásra, így csak egy pótkerekem maradt a következő napi versenyre, nagyon óvatosnak kell hát lennem.”

Sébastien Loeb (314. számú PEUGEOT 2008 DKR), 4. szakasz 3. helyezett:

A szerdai gyorsasági szakaszt kevésbé élveztem, mint az előzőt.”

Cyril Despres (321. számú PEUGEOT 2008 DKR), 4. szakasz 5. helyezett:

„Már a futam elején láttam, hogy Carlosék defekttel bajlódnak. Arra gondoltam, hogy nekünk is fokozottan óvatosnak kell lennünk, különösen azért, mert az előttünk haladók porában autóztunk és nehezen látszódtak az akadályok. Mikor a nálunk hat perccel korábban rajtolt Ten Brinkééket beértük, már tudtuk, hogy jó ütemben megyünk.”

A 4. szakasz időeredményei (Jujuy-Jujuy):

  1. Stéphane Peterhansel (FRA)/Jean-Paul Cottret (FRA), PEUGEOT 2008 DKR, 3 óra 42 perc 4 mp
  2. Carlos Sainz (ESP)/Lucas Cruz (ESP), PEUGEOT 2008 DKR, + 11 mp
  3. Sébastien Loeb (FRA)/Daniel Elena (MC), PEUGEOT 2008 DKR, + 7 mp
  4. Nasser Al-Attiyah (QAT)/Matthieu Baumel (FRA), Mini, + 4 perc 57mp
  5. Cyril Despres (FRA)/David Castera (FRA), PEUGEOT 2008 DKR, + 4 perc 44 mp

Az összetett verseny állása a 4. szakasz után:

  1. Sébastien Loeb (FRA)/Daniel Elena (MC), PEUGEOT 2008 DKR, 9 óra 44 perc 51 mp
  2. Stéphane Peterhansel (FRA)/Jean-Paul Cottret (FRA), PEUGEOT 2008 DKR, +4 perc 48 mp
  3. Nasser Al-Attiyah (QAT)/Matthieu Baumel (FRA), Mini, + 11 perc 09 mp
  4. Leeroy Poulter (ZAF)/ Robert Howie (ZAF), Toyota Hilux, +12 perc 31 mp
  5. Carlos Sainz (ESP)/Lucas Cruz (ESP), PEUGEOT 2008 DKR, + 13 perc 04 mp
  6. Cyril Despres (FRA)/David Castera (FRA), PEUGEOT 2008 DKR, + 16 perc 04 mp
peugeot-2008-dkr-dakar-4-5-szakasz-autoaddikt-003

Az 5. szakasz időeredményei – (Jujuy-Uyuni)

  1. Sébastien Loeb (FRA)/Daniel Elena (MC), PEUGEOT 2008 DKR, 3h32min34s
  2. Carlos Sainz (ESP)/Lucas Cruz (ESP), PEUGEOT 2008 DKR, + 0min22s 
  3. Stéphane Peterhansel (FRA)/Jean-Paul Cottret (FRA), PEUGEOT 2008 DKR, +3min
  4. Nasser Al-Attiyah (QAT)/Matthieu Baumel (FRA), Mini, + 3min07s
  5. Cyril Despres (FRA)/David Castera (FRA), PEUGEOT 2008 DKR, + 1h15min06s

Az összetett verseny állása az 5. szakasz után

  1. Sébastien Loeb (FRA)/Daniel Elena (MC), PEUGEOT 2008 DKR, 13h17min25s
  2. Stéphane Peterhansel (FRA)/Jean-Paul Cottret (FRA), PEUGEOT 2008 DKR, + 7min48s
  3. Carlos Sainz (ESP)/Lucas Cruz (ESP), PEUGEOT 2008 DKR, + 13min26s 
  4. Nasser Al-Attiyah (QAT)/Matthieu Baumel (FRA), Mini, + 14min16s
  5. Leeroy Poulter (ZAF)/ Robert Howie (ZAF), Toyota Hilux, + 18min38s
  6. Cyril Despres (FRA)/David Castera (FRA), PEUGEOT 2008 DKR, + 1h31min50s