AutóAddikt Autóteszt Honda Honda Civic Type R GT 2.0 I-VTEC Turbo – versenyszellem: hűen...

[TESZT] Honda Civic Type R GT 2.0 I-VTEC Turbo – versenyszellem: hűen a hagyományokhoz

Mióta is várjuk a Honda Civic Type R újraértelmezését? Úgy 4-5 éve? Valahogy úgy, méghozzá olyan szellemiségben, hogy elfelejtjük a Type S optika fogalmát, inkább ízig-vérig hot hatch-re vágyunk. Vagy még inkább egy utcai versenyautóra.

honda-civic-type-r-gt-turbo-teszt-2016-autoaddikt-001

Tagadhatatlanul a Honda magasra tette a lécet a Honda Civic Type R érkezésével. Mind a külsőt, mind pedig a belsőt tekintve, utóbbit elsősorban most a motorizáltság tekintetében kell értenünk. Ugyanakkor nem találkoztunk a teszthét során olyan emberrel, aki ne fordult volna az autó után, pedig ez általában nyugodt, városi környezetben valósult meg. Tehát semmi extrém kigyorsítás, üvöltő kipufogóhang. Pedig mindkettő kivitelezhető, egész könnyedén.

honda-civic-type-r-gt-turbo-teszt-2016-autoaddikt-005

Az új Honda Civic Type R igen feltűnőre sikeredett, a gyártó szinte minden lehetséges optikai kiegészítőt ráaggatott, ami elengedhetetlenül szükséges a külcsín csúcsra járatásához, de kifejezetten fontos az optimális menettulajdonságok kiteljesítéséhez és biztosításához is.

honda-civic-type-r-gt-turbo-teszt-2016-autoaddikt-013

A hazai importőr által konfigurált kék szín (Brilliant Sporty Blue Metallic) egyenesen kitűnő választás az autóhoz, remekül megy hozzá, a soortosra húzott orr rész leginkább az alsó traktusba húzott beömlők tekintetében valósítja meg önmagát, piros árnyalatú csíkozással. Piros hátteret kapott Honda logó is, valamint a Type R felirat mind ékesen bizonyítják, hogy bizony itt nem holmi sufnituningról van szó, vagy valamilyen külvárosi varázsgarázs által megálmodott műanyagos optikai csalódásról, hanem ténylegesen masszív, tekintélyt parancsoló nyers robosztus kivitelezésről.

Nem csak nyomokban emlékeztet a “hagyományos” Civic-re

honda-civic-type-r-gt-turbo-teszt-2016-autoaddikt-004Látszik jól, hogy a karosszéria jelentős szélesítést kapott, ez elsősorban a sárvédőívek illetve a köszöbök tekintetében látszik leginkább, mellé kifejezetten exkluzív hatást keltenek az A oszlop alatti, szintén sárvédőíven fellelhető beömlőrostélyok mindkét oldalon. Azzal együtt, hogy a felnik méretezése 19 col, mégis kisebbnek hatnak, ez betudható a fekete színválasztásnak (piros körcsík itt is látható), valamint a kaszni méretarányainak. A gyári ültetés néhány millimétert vesz le a magasságból, ennyi pontosan szükséges a teljesítmény, és nem utolsósorban a látvány érdekében is egyaránt.

honda-civic-type-r-gt-turbo-teszt-2016-autoaddikt-003Nehéz eldönteni, mi is a leginkább hangsúlyos a Honda Civic Type R esetében. Elölről, oldalról is szemet gyönyörködtető, de tényleg; a hátsó kialakítás azonban jelentőset fejel az összképen. Ide ugyanis egy hatalmas légterelő szárny került, több, esztétikusan kivitelezett törésvonallal, melyek által a felületek aszimmetriája dominál, viszont az is lejön, hogy nem holmi utólag odaapplikált részelemről van szó. A far egyébként különösebb változtatást nem kapott a széria utcai modellekéhez képest, a szélesítés itt is szembetűnő, valamint a páros dupla kipufogóvégek, illetve a diffúzor is csalogatja a tekintetet.

Akár öt személlyel. Itt nincs korlátozás, az más kérdés, mennyire lesz komfortos az utazás

Meglepően tágas a Honda Civic Type R beltere, ami levesz a komfortból, az nyilván az első két sportülés, a piros árnyalat, valamint a Type R feliratok innen sem hiányozhatnak miheztartás végett.

honda-civic-type-r-gt-turbo-teszt-2016-autoaddikt-015

A kormánykerék ugyanazt a piros-fekete színkombinációt hordozza, mint a kagylók, a megszokott kétlépcsős központi műszeregység-kialakítást kapjuk most is, valamint van infotainmentünk is, érintőkijelzős LCD-vel.

honda-civic-type-r-gt-turbo-teszt-2016-autoaddikt-021

A váltó rövid, mellé alumíniumgombot kapott a lendület vizuális demonstrálása végett, valamint a sofőr utasa előtti kialakítás is megkapta a már bevett árnyalat.kialakítást. Ezen felül van Type R plakettünk, és egy nagyon fontos szerepet betöltő Type R gombunk is, utóbbiról majd lejjebb.

honda-civic-type-r-gt-turbo-teszt-2016-autoaddikt-018Nem annyira biztos, hogy a Honda Civic Type R közbenjárásával monstre családi kiruccanásokat fogunk eszközölni, azonban az autó akkor sem jön(ne) zavarba, ha a hátsó szekciót mondjuk két felnőtt, átlagos testalkattal bíró utassal töltenénk meg. Az megint más kérdés, hogy a menetkomfort hogyan alakulna hátul, lehet, a dinamikusabb vezetési stílus jelentene gyógyírt a problematikára – nevezetesen gyorsabb eljutást garantálva A-ból B-be.

honda-civic-type-r-gt-turbo-teszt-2016-autoaddikt-017

Mélyrehatóan nem taglalnánk most a Honda Civic Type R csomagtér kapacitásának előnyeit, annyi viszont elég hozzá, hogy megkapjuk a teljes gyári méretet, ami ugye 498 liter – nem tudjuk, mennyit számít ez egy ilyen kategóriájú autó megvásárlásakor.

honda-civic-type-r-gt-turbo-teszt-2016-autoaddikt-024

Mindenesetre megnyugtató, hogy akár pakolni is lehet, ha épp egy nyaralásról van szó, amit két személlyel kívánunk kivitelezni.

Az erő forrása

Sornégyes, 2 literes turbótöltött benzinmotor adja a Honda Civic Type R lényegét. Az aggregát 310 lóerőt mozgósít 6500-as percenkénti fordulatszámon, a csúcsnyomaték pedig 400 Newtonmér kereken, 2500-tól kezdődően, 4500-ig kitartva a gyári adatok szerint.

honda-civic-type-r-gt-turbo-teszt-2016-autoaddikt-027

Ha vágyjuk az extremitásba hajkló gyorsulást és menettulajdonságok kivesézését, ne habozzunk, nyomjuk le az +R gombot a műszerfalon: indulhat a Nürburgringre opimalizált pályamód; az egyébként adaptív, azaz váltakozó csillapítású lengéscsillapítók az alapbeállításhoz képest 35 százalékkal megkeményednek, a kormányzás rásegítése csökken, a lenyomott gázpedál karakterisztikája pedig megváltozik.

honda-civic-type-r-gt-turbo-teszt-2016-autoaddikt-007

Mindezek mellé a műszerek háttérvilágítása pirosra vált (rendkívül látványos), valamint az összes számottevő adat kisebb váltogatásokkal leolvasható lesz. Kapunk például grafikus gyorsulásmérőt is, mellyel csekkolhatjuk a 0-100 kilométer/órás, vagy a negyedmérföldes sprint pontos időtartamát. Természetesen van visszajelzés a nyomásokról is, fontos infókat kapunk a turbónyomás, valamint a fékkörökben felépülő nyomás mikéntjéről is.

honda-civic-type-r-gt-turbo-teszt-2016-autoaddikt-023

Mindenesetre a jelenleg tesztelt Honda Civic Type R turbótöltött benzinese teljesen más karakterisztikával bír, mint a korábbi szívó verziók, de ez nem jelent feltétlenül hátrányt, sőt. Az I-VTEC változó szelepvezérlést megkapjuk, optimalizálva a teljesítményre, igaz, a nyomatékszint alsó intervallumára lett kihegyezve, viszont amint felépül a turbónyomás, máris átáll magasabb tartományba a vezérlés.

honda-civic-type-r-gt-turbo-teszt-2016-autoaddikt-011

Eszeveszett őrületbe kezd a Honda Civic Type R, amint a +R programot megkapja, tapasztalataink szerint csak 3000 környékén kezdődik meg a nyomatékgörbe egyenletes épülése, egészen 5000-ig tart ki, a felső határ viszont 6000 alatt, 5900 környékén érkezik. Bár a leszabályozás 6500-nál indít, ésszerűen a 6000 javallott, onnan feljebb maximum a motorhang erősödik.

honda-civic-type-r-gt-turbo-teszt-2016-autoaddikt-009

Viszont 3000-től felfelé már-már veszedelmes dolgokat produkál a Honda Civic Type R, megfelelő hangorkán kíséretében, a váltásoknál sportautós szisszenésekkel – egyedül a kipufoigó durrogása hiányzik csak az összjátékból.

honda-civic-type-r-gt-turbo-teszt-2016-autoaddikt-006

A Honda Civic Type R 6 sebességes kéziváltója rendkívül pontos és jó szerkezet, a fokozatok gyorsan és célirányosan kapcsolhatók. Egyedüli gond az, hogy az enteriőr taglalásánál már emlegetett alumímiumgomb felülete nem nyújt elegendő tapadást, így könnyen kicsúszhat a kézből, ha dinamikus és gyors váltásokat óhajtunk eszközölni.

honda-civic-type-r-gt-turbo-teszt-2016-autoaddikt-022

Inkább versenypályára?

honda-civic-type-r-gt-turbo-teszt-2016-autoaddikt-016Hiába a kettős tengelyű, dupla függőcsapszeges első felfüggesztés, csodákra nem képes a Honda Civic Type R futóműve, főként, ha nem teljesen sima, vegytiszta felületű aszfalton tesszük a képességeket próbára. Ennek folyományaként az 5.7 másodperces 0-ról 100-ra történő sprint sajnos nem kivitelezhető gyakorlatban, legalábbis nekünk nem sikerült, ugyanis egyesből kettes fokozatba felváltásnál 60 kilométer/óra környékén folyamatos kipörgéseket volt kénytelen korrigálni az automatika, kínlódva azért, hogy sávunkban maradjunk.

honda-civic-type-r-gt-turbo-teszt-2016-autoaddikt-008

Nyiván, ha egy teljesen sima felületű slick garnitúrával indítunk, megfelelő üzemi hőmérséklettel, más lehet a képlet – s itt ismételten visszatérünk a versenypályák világához. Ráadásul a tesztautóra szerelt 235/35 R19-es Bridgestone Blizzak abroncsok olyan szinten verték fel az apróbb kavicsot, törmeléket az alvázra, a sárvédőívek belső részére, hogy ténylegesen olyan érzésünk volt, mintha slick gumikkal közlekednénk.

honda-civic-type-r-gt-turbo-teszt-2016-autoaddikt-002

A tesztben szerepló Honda Civic Type R 2.0 I-VTEC Turbo GT packkel 11 119 000 forintba kerül.

2015 Honda Civic Type R GT specifikációk

Motor

Motortípus: soros elrendezésű 4 hengeres benzinmotor, turbóval

Lökettérfogat: 1996 cm³

Maximális teljesítmény: 310 LE @ 6500 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 400 Nm @ 2500-4500 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, 6 fokozatú manuális kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4390 mm

Szélesség: 1878 mm

Magasság: 1466 mm

Tengelytáv: 2594 mm

Első gumik mérete: 235/35 R19

Hátsó gumik mérete: 235/35 R19

Tömeg, üresen: 1307 kg

Megengedett össztömeg: 1700 kg

Csomagtartó mérete: 498 liter, 1427 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 50 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 270 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 5.7 s (gyári), 6.0 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 10.1 l/100 km

Országúti: 5.4 l/100 km

Vegyes: 9.7 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 9.4 l/100km

Országúti: 6.1 l/100km

Vegyes: 7.3 l/100km

CO2 kibocsátás: 170 g/km

Bővebb információ a Honda hazai importőrének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Az online- és egyéb kommunikációnkhoz ASUS ZenFone 2 okostelefont használunk.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSGigabyte, SonyEpson, Kaspersky Lab, Canon, Camera Kft., Nike