Áder János köztársasági elnök jelenlétében, az OPERA minden művészeti tára közreműködésével tartotta meg az újranyitás alkalmából ünnepi műsorát március 12-én a Magyar Állami Operaház. A BMW Group Magyarország stratégiai partnere egyúttal Mítosz & történelem címmel meghirdette 2022/2023-as tematikus évadát is.
A március 12-ei Újranyitógála műsorán az alkalomhoz illő művek csendültek fel: elhangzott többek közt Dohnányi monumentális előadói apparátusra írt, ritkán hallható Ünnepi nyitánya, részletek csendültek fel Kodály Háry Jánosából, valamint ugyancsak látható volt egy részlet Seregi A makrancos Kata című balettjéből. A magyar szerzők művei mellett magyar tematikájú darabok is megszólaltak – Berlioz: Rákóczi-induló, Brahms: 5. magyar tánc, ifj. J. Strauss: Éljen a magyar! – amelyeket Plácido Domingo dirigált. A műsorban közreműködött Balga Gabriella, Gál Erika, Kálmándy Mihály, Sándor Csaba, Szegedi Csaba és Szvétek László operaénekes, Melnik Tatiana és Kekalo Iurii balettművész, a Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara és Gyermekkara, valamint a Magyar Nemzeti Balett művészei és Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei, a Magyar Nemzeti Balett táncművészei. Vezényelt: Medveczky Ádám, Kesselyák Gergely első karmester és Kocsár Balázs főzeneigazgató. Az est háziasszonya Gyüdi Melitta, rendezője Almási-Tóth András művészeti igazgató volt.
A nagyszabású gálán a Magyar Állami Operaház stratégiai partnere, a BMW Group Magyarország a megújult BMW 8-as Gran Coupé modell kiállítása mellett VIP shuttle szolgáltatást biztosított. Az elsősorban BMW iX modellekből álló, tizenegy tagú flotta számos vendég és művész, köztük Plácido Domingo szállításáról gondoskodott.
A Magyar Állami Operaház két helyszínen több mint 500 különféle méretű és jellegű színházi előadást és foglalkozást, 53 féle repertoárdarab mellett 16 kisebb-nagyobb bemutatót, köztük 7 egész estés, nagytermi produkciót (operát és balettet) tűz műsorára 139. évadában az OPERA. A mítoszok és a történelem egymásra épülő, oda-vissza érvényes kapcsolata ihlette a dalszínház 2022/23-as szezonját, sok opuszát mitológiai esetek, magánmitológiák, illetve történelmi események inspiráltak.
Az évadbejelentő sajtótájékoztatót követően az Opera és a BMW Group Magyarország diákpremiert szervezett, melynek keretében az ország számos iskolájából érkeztek gyermekcsoportok a Hunyadi László opera premierjére. A BMW Group Magyarország az Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola tíz tanulójának és kísérőjüknek biztosította utazását elektromos BMW iX modellekkel, támogatva az Opera Diákpremier programját, valamint a gyermekek kulturális edukációját.
Továbbá a BMW március 13-án, illetve 14-én meghívta márkakereskedő hálózatának vendégeit az Operaház újranyitásához kapcsolódó Hunyadi László, illetve Mayerling nagyszabású klasszikus balett premierre. A patinás dalszínházban dedikált BMW Lounge fogadta a meghívottakat.





![[TESZT] Fiat 500 LaPrima 1.0 BSG – szeretnivaló gyönyörűség, visszafogott elánnal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-500-laprima-1-0-bsg-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)


































![[TESZT] Fiat 500 LaPrima 1.0 BSG – szeretnivaló gyönyörűség, visszafogott elánnal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-500-laprima-1-0-bsg-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)


