Az Amerikai Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatala nyilvánosságra hozta a Honda Clarity Fuel Cell hivatalos adatait. Az ügynökség mérései alapján a Honda üzemanyagcellás járműve akár 589 kilométert is megtehet egyetlen tankolással, míg kombinált fogyasztása csupán 3,46 l/100 km.
A Clarity Fuel Cell az első autó, amelynek teljes hajtáslánca befért a „hagyományos” motortérbe. Ennek eléréséhez a Honda mérnökei – az elődmodellhez viszonyítva – 33 százalékkal csökkentették az üzemanyagcellák méretét és 60 százalékkal növelték sűrűségüket. Az átgondolt építésmód eredményeként rendkívül tágas utastér jellemzi az új generációt, öt felnőtt teljes kényelemben utazhat a Clarityvel.
Európában csak néhány piacon, a HyFIVE program keretein belül forgalmazzák majd a modellt, az első példányok feladata az lesz, hogy népszerűsítsék az üzemanyagcellás technikát, egyúttal ösztönözzék a hidrogént is értékesítő töltőállomások hálózatának kiépülését. Mindemellett a Honda és iparági partnerei adatokat gyűjtenek majd az üzemanyagcellás járművek és hidrogéntöltő-állomások működéséről, a típust ugyanis a hétköznapi használat tanulságai alapján tökéletesítik, illetve fejlesztik tovább. A Clarity Fuel Cell első példányai 2016 végén érkeznek Európába.
Fenti adatok a hétköznapi használatot szimuláló mérések eredményei, melyeknél a km/kWh adatok konvertálásra kerültek a szokásos üzemanyag-fogyasztási mértékegységre, hogy a számok könnyen összevethetők legyenek a hagyományos benzinmotorok adataival. Az így kapott értékek városban: 3,41 l/100 km, autópályán: 3,51 l/100 km, kombinált üzemanyag-fogyasztás: 3,46 l/100 km, hatótávolság: 589 km. 2017-es EPA-adatok alapján. Csak összehasonlítás céljából. Az üzemanyag-fogyasztást a vezetési stílus, az autó állapota, az időjárási és útviszonyok, valamint egyéb körülmények is befolyásolhatják.





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)


































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


