Mindenkinek jár, hogy kipróbálhassa az elektromos autózás előnyeit – ez volt a jelmondata a Nissan és a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő által közösen kidolgozott akciónak. A program keretein belül közel kétszázan próbálták ki a Nissan 100%-ban elektromos piacvezető modelljét.

Mi köze a fürdőzésnek az elektromos autókhoz? A kérdésre a Nissan és a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő együttműködése adja meg a választ. Számos turisztikai szakember véleménye szerint az elektromos autózás újabb lökést adhat a turizmusnak. Vancsura Miklós, a Sárvári Gyógy-, és Wellnessfürdő igazgatója elmondta: „Németországból és Ausztriából egyre több, a környezetbarát megoldások iránt elkötelezett turista érkezik a vasi fürdővárosba. Sokan hibrid, néhányan, a közeli osztrák településekről pedig 100%-ban elektromos meghajtású autóval is átmerészkednek már Magyarországra.”
Vancsura szerint néhány éven belül már a vendégek 3-5 százaléka is érkezhet alternatív meghajtású járművel a városba. Mint mondta, a nemrég átadott e-kutat ingyenesen használhatják az ide érkező turisták. Ezzel párhuzamosan kísérleti jelleggel, egy 100%-ban elektromos Nissan Leaf-et is hadrendbe állítottak néhány hétre. Ezzel az autóval a gyógyhely vendégeit ingyenesen szállították a városban látható huszárkiállításra. Természetesen az autót a település lakói is használhatták. Rossz idő esetén pedig házhoz is mentek azokhoz az idősebb sárváriakhoz, akik az eső miatt nem tudtak gyalog eljutni a gyógykúrákra. Egy hónap alatt, közel kétszázan ültek be egy-egy útra az autóba. Így sokan azok közül is kipróbálhatták az autót, akik még csak olvastak a Nissan Leaf előnyeiről, de sosem mentek még el egyetlen szalonba sem, hogy jobban megismerjék az autót.
„Már 2016-ban érezhető lehet a turizmusban is az elektromos autók hatása. Hiszen 250 kilométeresre növelték az új Nissan Leaf hatótávolságát, így azzal már bátran hosszabb kirándulásokra is elindulhatunk” – mondta el Horváth Gergő, a Nissan PR és marketing menedzsere.
Az új 30 kWh-s Nissan Leaf hatótávolsága 250 km, mely minden szegmensbeli versenytársénál jobb.
Paul Willcox, a Nissan Europe elnöke szerint, ezt a kiemelkedő eredményt – amely a lehetőségek új világát tárja fel az elektromos autók vezetői számára – az új, 30 kWh-s akkumulátor bevezetésével sikerült elérni. A modellfrissítés legfontosabb újdonsága az új akkumulátor, melynek köszönhetően a világon eddig is a legjobb ár-érték aránnyal bíró, legjobban használható és legpraktikusabb elektromos autó, a Leaf 2016-tól még többet nyújt. A számos formai, technikai és mérnöki újítás mellett megnövelt hatótávolságával a Leaf így még több ember számára válhat vonzóvá. A 30kWh-s modell több millió autós számára a belső égésű motorral szerelt autók valódi alternatíváját kínálja, ezzel tovább erősítve első helyét az elektromosautó-piacon.
Paul Willcox az új típussal kapcsolatban így fogalmazott: „A világ legnagyobb példányszámban eladott 100%-ban elektromos autója, a Leaf most még jobb lett. Az akár 250 km-es hatótáv több ezer olyan európai sofőr számára nyitja meg az elektromos autózás kapuit, akik eddig nem voltak teljesen biztosak benne, hogy jó választás volna számukra egy elektromos autó. A hatótáv növekedésének köszönhetően, a Leaf megvásárlása sokkal több autós számára lesz magától értetődő, egyszerű döntés.”





![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-180x135.jpg)





























![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-100x75.jpg)



![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-100x75.jpg)


